5.
A negyedik (1942), ötödik (1946) világbajnokságot késleltette a második világháború. Gólok helyett bombák rázták meg a kapukat, a lelátók hangorkánját puskagolyó-ropogás váltotta fel? Kegyetlen nyolc esztendő következett? De alighogy elcsendesedtek a fegyverek, a FIFA vezérkara elhatározta, hogy folytatja a világbajnokságok megrendezését, és a visszavonulás gondolatával foglalkozó elnök, Jules Rimet tiszteletére Rimet Kupának nevezi el a tornát. Az 1946-os ülés nem tudott dönteni viszont a negyedik vilábajnokság színhelyéről. Erre még két évig kellett várni. Ekkor Brazíliát bízták meg a világbajnokság megrendezésével. Brazília a 200 000 férőhelyes Maracana-stadionnal várta a világ legjobb válogatottjait. Sajnos, csonka mezőny nevezett. De ez nem lepte meg a sportvilágot, hiszen háború volt, s még véreztek a világégés okozta sebek. Hiányoztak a névsorból a fiatal szocialista országok, viszont újra jelentkezett az első világbajnokság nyertese, Uruguay, és uram, láss csodát, az eddig különcködő Anglia.
Sok vita támadt a lebonyolítási rendszer körül. A FIFA változatlanul a kiesési rendszer mellett tört lándzsát, ezt viszont ellenezték a brazilok? Végül is a bajnoki cím védőjének és a rendező ország válogatottjának selejtező nélkül biztosították helyét a tizenhatos mezőnyben. A többi jelentkező válogatottnak selejtező mérkőzéseket kellett vívnia.
A negyedik világbajnokságra harminchárom ország nevezte válogatottját, de menetközben tíz nemzeti tizenegy visszalépett: Skócia, Belgium, Ausztria, Törökország, Ecuador, Peru, Argentina, Burma, India és a Fülöp-szigetek. A megmaradt huszonhárom csapatot tíz selejtező csoportra osztották, ezekből a csoportokból a következő válogatottak jutottak tovább: Anglia, Jugoszlávia, Svájc, Svédország, Spanyolország, Mexikó, Egyesült Államok, Uruguay, Paraguay, Chile és Bolívia.
Nehéz helyzetbe kerültek a rendezők, s hogy kialakíthassanak négy csoportot, meghívták a drámai küzdelemben kiesett Franciaországot. A franciák először elfogadták a meghívást, de aztán meggondolták magukat. Maradt tehát a tizenhárom csapat - a selejtezőből továbbjutott tizenegy és a címvédő, valamint a rendező ország együttese. A tizenhárom együttest négy csoportra osztották, majd úgy döntöttek, hogy a négy csoportgyőztes körmérkőzéses formában döntsön a világbajnoki cím sorsáról.
A IV. világbajnokság
- 1950 csoportküzdelmeiből a következő négy csapat jutott tovább: Brazília az első csoportból, Spanyolország a másodikból, Svédország a harmadikból és végül Uruguay a negyedikből. Ez a négy csapat egy döntőtornán folytatta a küzdelmet.
Sao Paulo, július 9. Uruguay-Spanyolország 2-2 (2-1). Vezette: Griffiths (walesi). Uruguay: Maspoli-M. Gonzales, Varela, Tejera-V. Gonzales, Andrade-Ghiggia, Perez, Miguez, Schiaffino, Vidal. Spanyolország: Romallets-Alonso, Pana, Gonzalvo II.-Gonzalvo III., Puchades-Basora, Igoa, Zarra, Molowny, Gainza. Papírforma alapján meglepetés, a játék alapján viszont nem, mert nagyszerûen futballoztak a spanyolok, és Sao Paulo közönsége is őket buzdította. Góllövők: Ghiggia, Basora, Varela, Zarra.
Rio de Janeiro, július 9. Brazília-Svédország 7-1 (3-0). Játékvezető: M. Ellis (angol). Brazília: Barbosa-Augusto, Danilo, Juvenal-Bauer, Bigode-Maneca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico. Svédország: Svensson-Samuelsson, K. Nordhal, E. Nilsson-Andersson, Gaerd-Sundqvist, Palmer, Jeppson, Skoglund, S. Nilsson. A brazilok tûzijátékkal fogadták a svédeket, különösen Ademir volt elemében, valósággal csillogott-villogott a svéd védők között, s villámlott a svéd kapu előtt. Ontotta a gólokat, négyszer talált be a svéd kapuba. A másik három brazil gól szerzője: Chico, Maneca, Chico, a svéd góllövő: Andersson. A mérkőzést követően Rio de Janeiro ünnepelt. Az Avenida Rio Brancon, a legtekintélyesebb divatszalon kirakatában kiállított Rimet Kupa előtt tízezrek zarándokoltak el naponta, s lesték a hamutartós hölgy hideg tekintetét.
Sao Paulo, július 13. Uruguay-Svédország 3-2 (1-2). Vezette: Galeatti (olasz). Uruguay: Paz-M. Gonzales, Varela, Tejera-Gambetta, Andrade-Ghiggia, Perez, Miquez, Schiaffino, Vidal. Svédország: Svensson-Samuelsson, Johansson, E. Nilsson-Andersson, Gaerd-Sundqvist, Palmer, Jeppson, Skoglund, S. Nilsson. A brazil szurkoló nem felejt. Emlékszik jól a csoportmérkőzéseken mutatott nagyszerû játékra, az olaszok felett aratott csodálatos győzelemre, s újra visszafogadta kegyeibe a svéd labdarúgókat. Hát éppen ezen a mérkőzésen tagadta volna meg őket? Most, amikor a félelmetesen erős vetélytárs ellen játszottak?? Csak egy félidőn át hatott a brazil buzdítás varázsereje. Miquez két gólja elhallgattatta a mindenáron uruguayi vereséget akaró, óhajtó brazil szurkolókat. Gollövők: Palmer, Ghiggia, Sundqvist, Miguez (2.).
Rio de Janeiro, július 13. Brazília-Spanyolország 6-1 (3-0). Játékvezető: M. Leafe (angol). Brazília: Barbosa-Augusto, Danilo, Juvenal-Bauer, Bigode-Frialca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico. Spanyolország: Eizaquire-Alonzo, Pana, Gonzalvo II.-Gonzalvo III., Puchades-Basora, Igoa, Zarra, Panizo, Gainza. Újabb kiütéses győzelmet aratott a brazil csapat. Góllövők: Jair, Chico, Zair, Zizinho, Igoa, Chico, Pana (öngól). Azt szinte mondani sem kell, hogy Brazília a döntő napját várja, hogy labdarúgói átvehessék már a díszes serleget, magukhoz ölelhessék a hamutartós hölgyet. A jegyek mind elkeltek. Újabbakat dobtak a piacra? De a Maracana nem egy feneketlen tó, mely millió embert képes befogadni. A 200 000 jegytulajdonos már pitymallat előtt elindult a stadion felé. A zsebmetszők hada lemondott a pénztárcákról, s jegyekre vadászott? Az újságok szalagcímein virított a ,,Már világbajnokokok vagyunk!?
Míg Rio de Janeiro ünnepel, Sao Paulo svéd győzelmet köszöntött a bronzérem sorsát eldöntő mérkőzésen. Svédország-Spanyolország 3-1 (2-0). Játékvezető: Vandermeer (holland). Svédország: Svensson-Samuelsson, Johansson, E. Nilson-Andersson, Graen-Sundqvist, Mellberg, Rydell, Palmer, Jonsson. Spanyolország: Eizaquire-Asensi, Pana, Alonzo-Silva, Puchades-Basora, Fernandez, Zarra, Panizo, Juncosa. Góllövők: Jonsson, Mellberg, Palmer, Zarra.
És most jöhet az aranyérmes csata: Uruguay-Brazília 2-1 (0-0). Játékvezető: M. Reader (angol). Uruguay: Maspoli-M. Gonzales, Varela, Tejera-Gambetta, Andrade-Ghiggia, Perez, Miquez, Schiaffino, Moran. Brazília: Barbaros-Augusto, Danilo, Juvenal-Bauer, Bigode-Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico.
A Maracana-stadion 200 000-es tömege tombol, zúg, hajtja, ûzi a zöld gyepen küzdő labdarúgókat, a labda igazi mûvészeit. De hiába zúg a tömeg, hiába hajszolja újabb és újabb rohamokra a játékosokat, a háló nem zörög. S mintha M. Reader játékvezető is ráunt volna a csatárok tehetetlenségére, vagy talán a füle fájdult meg a fülsiketítő zajtól, véget vet az első negyvenöt percnek.
Szünet után már a 40. másodpercben a brazil jobbszélső, Friaca bomba góllal hálálja meg a szurkolók kitartását. A Maracana 200 000 emberével ebben a percben madarat lehetne fogatni. Lent, a zöld gyepen pedig a brazil játékosok elkezdenek gurigázni. Minden idegszálukkal a labda tartására összpontosítanak az eredmény, az egygólos előny megőrzésére. Túl korai ez a passzív taktika. Az uruguayiak észrevették, mire megy a játék, s ritmust váltottak. A 65. percben Schiaffino lerázza őrzőit, és egyenlít. Majd tizenkét perccel később Ghiggia megszerzi az uruguayiak győztes gólját. A Maracana lelátóin a csendnél csak a döbbenet nagyobb.
A hátralevő tizenegy perc drámai küzdelemben telt el. A balesetek száma rohamosan nőtt, de az eredményen ez sem változtatott. Húsz év múlva újra világbajnok Uruguay.
A tûzijáték elmaradt. ,,Sem himnusz, sem díszbeszéd - emlékezik vissza Jules Rimet -, csak őrjöngő emberek, s közöttük én rémülten álltam kezemben a kupával. Féltem. Nagyon féltem! Aztán odarohantam az uruguayi csapat kapitányához, és minden szó nélkül kezébe nyomtam a serleget. És menekültem!?
A végeredmény.
1. Uruguay
2. Brazília
3. Svédország
A negyedik világbajnokság gólkirálya Ademir (brazil) 7 góllal, 5-5 gólt lőtt Schiaffino (uruguayi) és Basora (spanyol).
Rio de Janeiróban sokáig nem mosolyogtak az emberek. A szakemberek, akik előre mindent olyan szépen, olyan pontosan kiterveztek, csupán arról feledkeztek meg, hogy a vadat először meglövik, s csak utána isznak a bőrére.
Az V. világbajnokság - 1954
A brazíliai világbajnokság után csodálatos négy évet töltött a magyar labdarúgó-válogatott. 1952. augusztus 2-án Helsinkiben az olimpiai játékok labdarúgódöntőjében 2-0-ra legyőzte Jugoszlávia tizenegyét, 1953. május 17-én Rómában Olaszország nemzeti válogatottját lépte le (3-0); 1953. november 25-én Londonban az ,,évszázad mérkőzésén? a félelmetes angolokat fektette két válra (6-3), majd 1954. május 23-án a budapesti visszavágon még kegyetlenebb eredménnyel sújtotta a szigetországiakat (7-1). Ilyen sorozattal érkezett a svájci világbajnokságra, melyre egyébként 38 ország nevezett, s ez világcsúcs a maga nemében. Túl a világcsúcson, még azt is el kell mondanunk, hogy Argentína és a Szovjetunió válogatottjainak kivételével nevezett a világ labdarúgósportjának színe-java.
A 38 nevezett csapatot tizenhárom selejtezőcsoportra osztották, azzal a kitéttel, hogy a harmadik csoportból az első két helyezett jut a tizenhetes mezőnybe. És akkor következzenek a továbbjutók: NSZK, Belgium, Anglia, Skócia, Franciaország, Ausztria, Törökország, Magyarország, Csehszlovákia, Olaszország, Jugoszlávia, Mexikó, Brazília, Dél-Korea. Hozzuk csatlakozott a címvédő Uruguay és a házigazda Svájc.
Áros Károly
(folytatjuk)