De még annak sem túl meggyőző, igencsak kérdéses ugyanis, hogy milyen reakciót vált ki a tiltakozás más társadalmi kategóriák körében, hiszen a magánszférában dolgozókat például jóval súlyosabban érinti a gazdasági válság, állások tízezrei szűntek meg, éppen ezért némi irigység is övezi a biztosnak számító állami munkahelyen dolgozókat. Ráadásul sokan elégedetlenek azzal, ahogyan a különféle állami intézményekben viszonyulnak a polgárokhoz, a közszférában dolgozók iránti ellenszenvet pedig csak táplálja, hogy sok kormányzati ügynökségben több tízezer lejes bért kapnak a politikai klientúrához tartozók.

De nem csak ezért kérdéses a tiltakozó megmozdulások sikere. Azzal ugyanis nagyjából mindenki egyetért, hogy kezdő pedagógusi, köztisztviselői vagy orvosi fizetésből megélni is alig lehet, nemhogy lakásvásárlásra, családalapításra gondoljanak a fiatalok. Ebből a szempontból tehát mindenképpen jogos a tiltakozás, méltányos fizetésre, jobb körülményekre szükségük van a tanároknak, orvosoknak, hivatalnokoknak egyaránt. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a legmegfelelőbb pillanatot választották a szakszervezetek a tiltakozásra. Az egyre súlyosabb gazdasági válság közepette ugyanis Romániában politikai krízis bontakozott ki, a közelgő elnökválasztásig pedig aligha lehet majd bármiről is érdemben tárgyalni anélkül, hogy abból politikai ügy ne váljék. Márpedig az állami alkalmazottak helyzetéről, méltányos, teljesítményarányos bérezéséről, az államapparátus karcsúsításáról szóló vitának egy percig sem kellene a választások előtti pártpolitikai csatározásokban használt munícióvá válnia.

A jelenlegi nagyszabású tiltakozási hullámot talán megelőzhette volna a kormány, ha pusztán politikai célokat követve nem sieti el az egységes bérezésre vonatkozó jogszabály elfogadását, megkerülve a szakszervezetekkel történő egyeztetést, a közvitát, a parlamenti procedúrát. A szakszervezetek könnyen ugyanabba a csapdába eshetnek: ha tiltakozó megmozdulásaikat az elnökválasztás előttre időzítik, akaratukon kívül a politikai játszmák részeivé válnak.

És hogy ez a stratégia mennyire eredményes, arról a tanügyi szakszervezetek tavaly őszi tiltakozáshulláma árulkodik: a tanárok követeléseit felkaroló, a pedagógusokat ötvenszázalékos béremeléssel csábítgató akkori ellenzéki pártok kormányra kerülve rögvest elfelejtették ígéreteiket.