A vallási dogmarendszer kialakulásának posztszinoptikus és főleg posztmárki szintjén egyre fontosabb, végül pedig egyenesen központi kérdéssé vált Jézus feltámadásának még a legjobb szándékkal is csak bizonytalan és zavaros bizonyítékokon nyugvó hite. Ez a jelenség annál is inkább megdöbbentő, mert prédikációiban Jézus nem tulajdonított különösebb jelentőséget a testi feltámadás eszméjének. Sőt, a tanítványok éppúgy nem számítottak Jézus feltámadására, mint ahogy kortársaik sem számítottak a messiáséra.
Végül is, figyelembe véve a tanítványok elkeseredett hangulatát a jeruzsálemi eseményeket követően, majd riadt kételkedésüket, amikor az asszonyaiktól értesültek az üres sírboltról, a történész kénytelen kétségbe vonni, hogy a rendkívüli eseményre megfelelőképpen előkészítette volna tanítványait azzal a többször is megismételt kijelentéssel, hogy majd feltámad a harmadik napon. Kétségtelen, hogy Márk és Máté öt alkalommal is beszámolnak arról, hogy Jézus megjósolja bekövetkező szenvedését, halálát és feltámadását, ám még a konzervatív kutatók is egyetértenek abban, hogy a feltámadásra vonatkozó utalások legfeljebb az esemény megtörténte után keletkezett próféciák.
Valószínûleg a várakozás bizonytalansága és a világos jóslat közti belső ellentmondást feloldandó jegyzik meg az evangélisták kissé nehézkesen, hogy az apostolok nem értették meg Jézust. Péter megdorgálja Jézust, amiért az Sátánnak nevezi őt; vitatkoznak ,,a halálból való feltámadás? értelméről; nem fogják fel ugyan Jézus szavainak jelentését, de túlságosan meg vannak ijedve ahhoz, hogy rákérdezzenek; fájdalom tölti el szívüket, vagy teljesen meg vannak rémülve. Megszûnik azonban a következetlenség, ha autentikusnak fogadjuk el Jézusnak a saját szenvedésére vonatkozó jövendölését, a feltámadás említése nélkül, vagyis a következő, csak Lukácsnál (9:44) fennmaradt kijelentést:
,,Az ember fia emberek kezébe adatik.?
Egy ilyen baljóslatú kijelentés ösztönösen szemrehányást válthatott ki Péterből, s magyarázatot ad a tanítványok rémületére és elkeseredésére is.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Lukács, Pál és az Apostoli hitvallás ellenére sem tekinthető Jézusnak ,,az írások szerinti? feltámadása logikus szükségszerûségnek Izrael prófétai hagyománya keretében, hiszen, mint ahogy már utaltunk is erre, sem a messiás szenvedése, sem pedig halála, illetve feltámadása nem volt része a judaizmus hitrendszerének az I. században.
A fenti, talán kissé kiábrándító előzetes megjegyzéseket figyelembe véve, milyen tényszerû bizonyítékokat sorakoztatnak fel valójában az evangéliumok? Hogyan magyarázzák a legkorábbi hagyomány fejlődését?
A főevangélium elbeszélése hét olyan eseményről számol be, melyek közvetlenül Jézus halála után történtek:
1. Jézus holttestét arimathiai József elhelyezi egy sziklasírban, melyet egy odahengerített kővel lezár.
2. A harmadik nap hajnalán két, három vagy több asszony a követ elmozdítva találja.
3. Az asszonyok belépnek a sírboltba, és egy fehérbe öltözött ifjút (Márk) vagy két, szintén fehérbe öltözött férfit (Lukács), vagy egy angyalt (Máté) látnak, aki(k) ül(nek) (Márk, Máté) vagy áll(nak) (Lukács) a sírboltban.
4. Máté és Lukács, de nem Márk szerint az asszonyok megijednek.
5. Az asszonyok megtudják, hogy Jézus feltámadt halottaiból, és megmutatják nekik a helyet, ahol Jézus teste nyugodott.
6. További utasítást kapnak, melyek értelmében egy üzenetet kell átadniuk a tanítványoknak arra vonatkozóan, hogy Jézus útra kelt Galilea felé, ahol, a korábban elhangzottak értelmében, majd megjelenik nekik. Lukács szerint az asszonyokat ezzel Jézus egyik, a szenvedéseire vonatkozó galileai jövendölésére emlékeztetik, s ők azonnal vissza is emlékeznek minderre.
7. Az asszonyok reagálását mindhárom evangélium eltérően ábrázolja. Lukács szerint visszatérnek, és elmondják a híreket; Máté beszámolójában félelemmel vegyes örvendezéssel szaladnak el a sírtól, hogy hírül adják, amit megtudtak; Márknál viszont rémületükben gyorsan otthagyják a sírboltot, és senkinek sem szólnak az egészről.
Márk evangéliumának legrégibb kéziratai itt be is fejeződnek, Máté és Lukács azonban arról is beszámolnak, hogy Jézus többször is megjelent az asszonyoknak, továbbá két tanítványnak az emmauszi úton, Péternek és a jeruzsálemi csoportnak és egy galileai hegyen a tizenkét apostolnak. Ezek azok a történetek, melyekben a Mátéra és Lukácsra, különösen pedig a Pál által hagyományozott írásos anyagra támaszkodó modern kutatók a Jézus feltámadásában való hit elsődleges forrását vélik fellelni; szerintük az üres sírboltról szóló beszámoló ,,egészében véve másodlagos?, ,,apologetikus legenda?, melynek célja ,,bebizonyítani Jézus feltámadásának valóságos voltát?. Ez a magyarázat azonban erősen kétségbe vonható. Márk evangéliuma ugyan a legrégibb a szinoptikus evangéliumok között, mégis dogmatikai szempontból ez a legkevésbé kidolgozott, nem utal arra, hogy Jézus megjelent volna a halála után, megelégszik pusztán azzal, hogy a feltámadásban való hit kissé meglepő alapjául és bizonyítékául elfogadja két asszony beszámolóját, akik egy fehér ruhás ifjútól hallották, hogy a holttest azért tûnt el a barlangból, mert Jézus feltámadott.
A fenti epizód egy momentumát Márk és a másik két szinoptikus egyaránt hangsúlyozza, nevezetesen azt, hogy a barlang, amelyet vasárnap üresen találtak, azonos azzal a sírbolttal, amelybe pénteken Jézus holttestét elhelyezték. Az asszonyok nem téveszthették el a sírboltot, hiszen arimathiai Józsfet követve pontosan tudták, melyik sírbolthoz kell menniük.
Márk és Máté állítása kategorikus, ám Lukács még náluk is hangsúlyosabb:
,,A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hogy hova helyezték őt.?
,,Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.?
,,Az asszonyok? megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét.?
Máté megőriz egy ellenséges szemléletû változatot is, mely szerint a tanítványok szándékosan távolították el Jézus holttestét a sírból. A történetben megfogalmazódó vádaskodás semlegesítése érdekében Máté beszámol arról, hogy a Szanhedrin által a sírbarlang őrzésére kirendelt őrök elájultak, amikor földrengés közepette az angyal lejött az égből, hogy elmozdítsa a követ a sírbolt bejáratától, később azonban - a főpapoktól kapott jelentős összegû megvesztegetés hatására - éppen ezek az őrök terjesztették a hamis hírt, hogy az éjszaka leple alatt, amíg ők aludtak, Jézus hívei ellopták holttestét.
A negyedik evangéliumban megőrzödőtt hagyomány szerint Jézus holttestét olyan személyek vitték el a sírbarlangból és temették el egy másik helyen, akiknek semmi közük nem volt Jézus csoportjához. A Jézust a kertésszel összetévesztő Mária Magdolna állítólag ezt kérdezte:
,,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted ?t, és én elhozom.?
A különböző beszámolókból két, egy pozitív és egy negatív dolog teljesen világos. Először is a Jézus követői közé tartozó asszonyok a sírt üresen találják, és teljesen biztosak abban, hogy ez az a sír. Másodszor pedig teljesen valószínûtlen az a híresztelés, hogy a holttestet az apostolok lopták volna el. Pszichológiai szempontból nézve túl lehangoltak és megtörtek voltak ahhoz, hogy egy ilyen veszélyes mûveletet végrehajtsanak. Legfőképpen azonban, mivel sem ők, sem pedig mások nem várták a feltámadást, teljesen értelmetlen lett volna egy álfeltámadás megszervezése.
Jobb, ha azon sem tûnődünk túl sokat, hogy Jézus teste a Máté által említett földrengés során tûnt-e el, hiszen ez a földrengés inkább képzeletbeli, mint valóságos jelenség, a természetfeletti jelenlétét jelző irodalmi klisé. Hasonlóképpen felesleges találgatni, milyen szerepet játszhatott volna az eseményekben egy elfogulatlan személy (mint például a ,,kertész?) vagy éppen ellenséges kívülálló.
Bármilyen furcsa is, mégis mindebből az következik, hogy a történész számára éppen Márk tanúbizonysága valamennyi között a leggyengébb, látszik a leghitelesebbnek, vagyis az asszonyok által előadott történet, amelyet - Lukácsot idézve - még az apostolok is olyan ,,képtelenség?-nek tartottak, hogy el sem akarták hinni.
A keresztény hagyomány megpróbált javítani a beszámolón. Lukács és János két férfi tanút szerepeltet az asszonyok állításának igazolására, ez azonban még nem bizonyult elegendőnek. Az első kézből származó bizonyíték kategóriáját azon megbízható férfiak tanúságtétele közelíti meg, akik azt állítják, hogy Jézus megjelent nekik - vagyis az egyház vezetőin, Péteren és Jakabon kívül a Tizenkettőnek, valamennyi apostolnak és ötszáznál is több hívőnek. Az ő kollektív meggyőződésük, ti. hogy már meghalt tanítójukat élve látták, összekapcsolva az üres sír korábbi felfedezésével: ez alkotja a Jézus feltámadása hit alapját.
S végül egy zárójeles megjegyzés. Úgy tûnik fel, hogy a feltámadás már megszokott eszméje mellett létezett egy másik elképzelés is az újszövetségi kori Galileában. Már a Bibliában is olvasható, hogy Elizeus kétszeresen is örökölte Illés próféta lelkét. Az evangéliumok Keresztelő Jánost és Jézust is Illés-redivivusként ábrázolják, s néhányan azt gondolhatták Jézusról, hogy ő Keresztelő Jánosnak, Jeremiásnak vagy a hajdani próféták valamelyikének reinkarnációja.
Elképzelhető, hogy a Jézus küldetését - beleértve a gyógyítást és a démonûzést is - folytatók között tovább élő effajta hit visszahatott a formálódó igerhirdetés feltámadástanára, és a liberális történészek már régóta nem a megváltozott Jézusban, hanem az átváltozott tanítványokban látják az ,,igazi húsvéti csodát?.
Végezetül tehát valamennyi érv figyelmes vizsgálata és mérlegelése után a történész számára egyetlen elfogadható következtetés marad, nevezetesen az, hogy az ortodox hívő, a liberális szimpatizáns és a kritikus agnosztikus - és alkalmasint a tanítványok - álláspontja nem más, mint eltérő értelmezése egyetlen bizonytalan mozzanatnak, vagyis annak, hogy az asszonyok, akik Jézus holttestének a végtisztességet akarták megadni, legnagyobb megdöbbentésükre a test helyett csak egy üres sírbarlangot találnak.
Részlet A zsidó Jézus címû könyvből
Vermes Géza