
Burgonyás zsákokat rakodik két cigány napszámos kora délután egy utánfutóra Csüdőr Árpád udvarán, sietve dolgoznak, mert esőre áll, cseperészget, s a gazda fóliát készített elő arra az esetre, ha az áprilisi áldás bővebben megeredne. A riporter gyors fejszámolást végez: a két-háromezer kiló pityóka mai áron elérheti akár a harmincmillió lejt is, attól függően, hogy a vevő a közvetítés milyen fokát képviseli, és milyen reménybeli árra spekulál vagy van ígérete. Csüdőr Árpád magas, tagbaszakadt, harminchárom éves gidófalvi férfi, két gyerek édesapja. A maga világában magabiztosan mozog, az életét igazgató viszonyok alapos ismerőjeként. Gazdaságának legfőbb elütő vonása az eddigiekben bemutatottaktól - s ez az udvaron rögtön meglátszik -, hogy az állattenyésztés teljességgel hiányzik belőle, a gazda kizárólag növényeket termeszt, azok közt is pár piacos termékre szakosodva. Egész mentalitásában az átgondolt számítás racionalizmusa az uralkodó, nem az ősök és a hagyomány rátestált akaratát teljesíti. A múlt tehetetlenségi nyomatéka nemhogy nem hajtja, de azt mintha teljesen kiiktatta volna saját gyakorlatából. Az ,,előbb a kalkulus, utána a földmûvelés? képlet szerint zajló mindennapjait a vegytiszta tőkés magatartás foglalatának nevezném, ha nem lenne mégis minden ízében székely és háromszéki az, amit tesz és gondol, amiről az alábbiakban beszámol.
Egy percet sem állami szolgálatban
- Állatokkal nem foglalkozom, gondolatomban sincs, mert a növénytermesztés mellett nem jut időm rá, megbízható munkaerő pedig, aki reggeltől estig mellé álljon az állatoknak - mert ott nagyobb a lekötöttség -, nem kapható.
A megbízhatóság persze nem a faluban dívó kétszázezer lejes napszámokra vonatkozik, az állandó munkaviszonyban állók a gazda tudomása szerint a két-három milliónál semmiképpen nem keresnek helyben többet, amit esetleg egy-egy zsák terménnyel, egy-egy ebéddel egészíthetnek ki. A riporter, miután a gazda meg sem kísérelte az állandó alkalmazott szegődtetését, nem firtatja, nincs-e kapcsolat a sokat emlegetett ,,megbízhatóság?, a lelkiismeretes munkavégzés hiánya és a fölöttébb alacsony bér között, hanem továbblép, a gazdaság létrejötte felől érdeklődik. Jellemzően kapitalista a gazda viszonyulása abban is, ahogy kiderül: saját földje alig van.
- Mennyit kaptunk vissza? Mi semmit. Bérelt földeken gazdálkodunk. Illetve tavalyelőtt vettem három hektárt. A többi a szülőké, a nagy részét pedig bérelem, a huszonhat hektárból huszonhárom bérelt. Benne két négyhektárosnál nagyobb parcella is van, vagy hat helyen fekszik az egész. Jól termő részeken, a mûtrágyacskát pótolgatni kell, persze, minden évben, mert istállótrágya nincs. A Puskás Tivadarban végeztem Szentgyörgyön, fémforgácsolás szakon érettségiztem. Egy perc nem sok, annyim sem telt állami munkahelyen. Már ősszel megszereztem a hajtási engedélyt B és C kategóriára, elvittek katonának, hazajöttem, és ?96 november 23-án volt az esküvőnk. Édesapám felajánlotta, vele közösen gazdálkodjam, utána úgy döntöttünk, mindenki a maga erejéből folytatja. Volt egy kis pénz, azon vettünk egy traktort, egy ideig volt egy teherautónk is, azzal szállítottam a magunk és a más terményét kórházaknak, börtönöknek, aztán eladtam, és vettem a ház mögött még egy 14 áras beltelket.
- Hogyan sikerült ilyen vevőre lelni?
- Az ember nem szégyelli magát, ha az egyik ajtón kikergetik, a másikon újra próbálkozik. Hargita megyében szállítottam pityókát a börtönnek, Dâmbovi?a megyében a kórháznak, börtönnek, ezért kellett az autó. Most? Azért nem, mert a kórházak legyengültek, másfelől bevezették az árlicitet, azok pontos dátumát pedig nem tudod, hiányzik az információ, mindig ez a legrosszabb, időm se lenne utánajárni. Lemondtam róla, az autót eladtam. Jártam Illyefalván a LAM Alapítványnál, Svájcba készültem, végül nem jutottam el, de egy ott kötött ismeretség révén vettem Ausztriából egy Claas kombájnt, egy kicsikét. Azóta van egy nagyobb is. Kimentünk, és ott kifizettem, autón hazahoztuk. 2000-ben kijártam a községben egy hat hónapos mezőgazdasági tanfolyamot, azóta megvan a diplomám.
A gazda másoknak is arat, mint mondja, amikor amúgy is lenne ideje, július-augusztusban vagy később, pénzben kéri a fizetséget (,,itt nincs az a divat, mint a déli megyékben, hogy terményben fizetnek?), fontos bevételi forrás, bár másodlagos marad. A fő a saját kultúra.
?Tû benne sose volt
- Kezdetben a pityóka ment jól, a vegyszerek, az üzemanyag még nem volt ennyire drága. Most a legkifizetődőbb a káposzta. Édesapám mint technikus az állattenyésztő komplexumban dolgozott, járt neki is, édesanyámnak is a 15 ár háztáji, azon ők már akkor elkezdték a káposztázást. Értékesítése ugyan nehéz volt, Kovászna megyéből kivinni nem volt szabad (rendőri ,,rémuralom? volt az utakon a diktatúra utolsó két évtizedében azon a címen, hogy a lopásoknak elejét vegyék, a magánkereskedelmet gáncsolták, lehetetlenné tették - K. A.), mindenki úgy csinálta, ahogy tudta. Már otthon megtanultam hát. Van, amikor jobban megy, van, amikor rosszabbul. Tavaly a román testvéreknél elvitte a víz, Felső-Háromszéken is elég sokat tönkretett, ezért az ára felment 12 000-13 000 lejre. Azelőtt a 2500-at ha elérte kilója.
- Egyik évről a másikra?
- Nem, az ár napok leforgása alatt változik. 2005. július 16-a körül egy rend káposztát a brassói nagybani piacon hétezer lejben adtam el. Két napra rá került megint egy kevés időm, lementem éjszaka, hát nyolcezer az ára, és délután már haza voltam jőve. Na, mondom, vágjunk újra káposztát, megyek vissza! Este leértem, mondom, itt aluszom, nem sietek az árral. Reggel tízezerért adtuk a káposztát. Tehát két nap leforgása alatt nőtt háromezerrel. Viszont 2000-ben megtörtént, hogy 80 ár káposztát a szárverővel mind össze kellett törnöm, hogy lehessen a földet megszántani, mert nem tudtam értékesíteni, 500 lejért sem kellett senkinek.
Az eladó persze szilárdabb piacra vágyik, pillanatnyilag egy nagybani lerakat tulajdonosával van szóbeli megállapodása, az átveszi áruját, ha egy-egy daciányi káposztával beállít, a szállítást is fizeti.
- Milyenek a hozamok?
- Nyáriból hektáronként elérhető a 40 000 kiló, téliből, ha a bolhacskák nem teszik tönkre, a 60 000 sem ritkaság, elérhető a 70 000 is. Kézimunka? A sorok közét kell megközölni a sarabolóval, akkor permetezni kell, és egyezni - ennyi. Szapora, mert 50-es a sor - és szinte 50-es a tőtávolság, nem úgy, mint a cukorrépánál, azt sokkal sûrûbben vetik.
A gazda próbálkozott még a paszullyal, géppel csépelte, de sem a piaca nem bizonyult biztosnak, és a szárítását sem tudta megoldani, a penészedésnek esetleg egy villanyszárítóval lehetne elejét venni. ,,Talán 1500-2000 kiló termett hektáronként, azt nagybani árban, 20 000 lejjel megszorozva 36 millió jön ki, esetleg 40 millió. Ennél jobban termő vetemény elég van.? Marad hát a káposzta, melynél a befektetés is kisebb - hektáronként 10 millió -, a haszon is összehasonlíthatatlanul nagyobb lehet: ,,Bevétel ezerlejes kilónkénti ár mellett is 40 millió, ebből 30 tiszta haszon. Tízezer lejes ár mellett kiszámítható, mennyi! Igaz, három-négy évenként jön csak be.?
Zsugori, késlekedő, szétszervezett állam
A cukorrépa-támogatás megváltozása hullámzásba hozta Csüdőr Árpád kedélyét is:
- Idáig adta a támogatást készpénz formájában. Ez oké volt, tiszta volt. Egyszer jártad el a bürokráciát, s tudtad, 60 nap múlva a készpénz a zsebedben lesz. Most kitalálták, hogy területi szubvenció legyen. Jó, egyetértek a területivel is, de megszabta másodszor, hogy a réginél kevesebbet ad, annak a 15 milliónak is csak a felét adja tavasszal. Miért kevesebb? Ilyen négy-öt hektáros cukorrépagazdák, ha melléje állanak, a 40 000 kilót el tudják érni hektáronként, s mivel kilónként 500 lej járt, a 20 milliót hektárjára meg lehetett valósítani. Szóval, kevesebb, de azt is kettéosztotta. Most adja kupon formájában a felét, épp ma jártam ott, mindenki pellengérezte. A papírokat leadtam, elfogadták, de nem tudta senki megmondani, mikor lesz belőle valami. Nem elég, hogy bizonyítani kell, bérszerződésed van a földről, birtoklevél-másolatot kell beadni, a tavalyról a tulajdonosnak saját nyilatkozatot kell adnia, hogy a bért neki megadtad. Ha mégis megadják a kupont jó későre 7,5 millió lej értékben, azon csak magot, mûtrágyát, üzemanyagot, vegyszert lehet vásárolni. De mikor? Ha április 8-án még sehol semmi, mit fogunk azon vásárolni? Legfeljebb üzemanyagot vagy mûtrágyát jövőre? Ráadásul a másik feléért ősszel megint járni kell, akkor tonnánkénti határértékekhez kötve kaphatsz két és fél milliót, vagy többet, hét és felet, ha eléred a 35 tonnát. A legdühítőbb, hogy még az illetékesek sem tudják, mi várható, mikor fizetnek.
Felvetésemre, hogy nem lenne-e célszerû több gazdának egy ügyintézőt fogadni, aki eljárja helyettük a hivatalokat, kifakad:
- Március elején szimpóziumon voltam Kézdin, ott Bajcsi mérnök úr felszólalt: miért kell annak is, akinek 40 áracska cukorrépája van, lemennie Botfaluba, hogy azt a kevés cukrot kivegye? Miért nem csinálják úgy, mint régebb, hogy a gyár biztosította a szállítást, és ott vehette ki a járandóságát mindenki, ahol a répát leadta? Választ nem kapott rá.
Szavaiból kiérezni, hasonló elvárása lenne a gazdatársadalomnak a megyei szervekkel szemben is. Valóban érthetetlen, miért kell bejárni minden dossziéval a megyeközpontba minden ügyben, mikor azt a községekbe kihelyezett irodákon keresztül is el lehetne intézni. Ijesztő, hogy világunk még a ceausizmus korabeli állapotokhoz képest is mennyivel szervezetlenebb, hogy mennyire semmibe veszi a hivatal az ügyfél alapigényeit!
Marad viszont a közös ügyintézés ötlete, amitől előbb elzárkózik, majd elismeri, nem is olyan rossz:
- Ha valaki valamit felvállal, mindjárt azt mondják: vajon miért tette? Nem csordul-cseppen-e valami neki belőle? Így pedig nem lehet, ezért inkább nem vállal senki semmit, a falu szájával nem beszélteti magát, s csinálja, ahogy tudja. Pedig a papírmunkát rá lehetne bízni valakire, hogyne lehetne, ha ideje van, összeszedheti és elintézheti, amit muszáj.
Hozzátesszük, az illetőnek járna egy kis fizetség érte, az ügyintézésre akár szakosodhatna is egy iskolázottabb, például érettségizett ember.
A ,,gépszövetkezések? (közös gépvásárlás) ötletét viszont megvalósíthatatlannak tartja, ,,azt mondanák, én veled nem társulok például pityókaültetőgép-vásárlásra, mert ha te hét hektárt vetsz idén, és én csak hármat, miért fizessek ugyanannyit? A javításoknál megint: te dolgoztál többet vele? Így, ha kölcsönkérik, odaadom, s azt munkával, más kölcsöngéppel visszakapom. Így mûködik, másképp nem.?
Erős szélvész
Az uniós csatlakozás várható következményeit eléggé borúsan ítéli meg, olyan erősödő széljárásra számít, melyben talpon maradni gazdapróbáló feladat lesz. Meglepő kijelentés egy olyantól, akinek masináira többen támaszkodnak:
- A fő a géppark kicserélése lesz, mert ezekkel a gépekkel nagyméretû gazdálkodást folytatni nem lehet, sok időt veszítünk miattuk. Földet is szeretnék venni, de amíg azok, akiktől bérelek, nincsenek reaszorulva, nem fogják eladni a magukét. Mindenképp olcsóbb ma nálunk, ezer-ezerkétszáz euróért megvehető hektárja, míg Franciaországban eléri a nyolc-tízezer eurót is. Hallottam, hogy vásárolnak nálunk is a külföldiek, és egyre keletebbre jönnek, közelednek. Szerény véleményem szerint a mi talajunk túl kötött ahhoz, hogy kelendő legyen számukra. Nem tudom, még elválik. Gépet vásárolni pedig segítség nélkül nehéz. Pedig egy 120 lóerős traktorral többet lehetne szántani, az már egy hármas forgóekét is simán megbír. Erőgépet venni persze nem elég, ahhoz szerszámok kellenek. Bankkölcsönöm sosem volt, nem is veszek fel, mert bizonytalan. A Phare vagy Sapard kecsegtetőbb, de ha nem sikerül, pénzfecsérlés. A pályázat megíratása pénzbe kerül. Az elbírálásnál a tősgyökeres magyar nevem nem jelent-e hátrányt? Persze, ha nem mersz, nem nyersz, ez is igaz. Meg kell még érjen a gondolat, na!
A gazda elégedetlen a tájékoztatás szervezetlensége miatt, nincs mindig ideje az újságot bújni, elvárná, hogy alkalmanként figyelmeztessék: ,,ügyekezz, mert új lehetőség nyílt, ezek a feltételek, ezek a határidők!? Nem érti azt sem: ,,mi köze a mezőgazdasági erőgépnek a közúti szállításhoz? Mért fizeti ugyanazokat az adókat, mikor csak két-három hónapig közlekedik? Nem kellene-e külön utat, díjmenteset építeni az erőgépnek: erre menjél, vándor!??
Valóban, könnyíteni kellene az új gazdasági rend úttörőinek a helyzetén, nem újabb adókkal, illetékekkel megterhelni őket!
B. Kovács András