
Abból, amit magáról a riporternek elárul, az derül ki, Fazakas Béla Gidófalváról az ún. kétlakiságot természetes életelemének tekintette, és hosszú ideig úgy vélte, fenntartható egyidejûleg az ipari munkahely és az otthoni gazdaság, képes lesz megfelelni mindkét követelménynek. Általános kelet-európai életpálya volt évtizedekig a faluról a téeszesítéssel elüldözött, az erőltetett iparosítással valósággal ,,beszippantott? ingázó munkásé - csak Szentgyörgy körzetében több tízezer ember, tehát az össznépesség felénél is kiadósabb hányad sorsa és végzete -, aki délután hazaérve, megszusszanás helyett kapát-kaszát ragadott, és háztájijában rendszeresen lehúzta a második mûszakot is, esetleg besegített a szüleinek, családjának kiosztott téeszteendők elvégzésébe. Hogy e kétlakiság - inkább dupla hontalanságnak kellene nevezni - nem vált javára a teljesítménynek, hogy általános fizikai elhasználódáshoz, korai kimerültséghez vezetett, és a munkamorálra rombolólag hatott, két össze nem illő életmód képtelen szimbiózisát jelentette, azt drámai fejlemények nyomatékosították, amikor maga a felduzzasztott létszámú ipar életképtelennek bizonyult a rendszerváltó fordulatot követően, és kártyavárként összeomlott, ezerszám téve utcára alkalmazottakat.
A gyár és a háztáji
A ma 51 éves Fazakas Béla ugyan azt meséli, kiváltságos üzemben dolgozott, a háromszéki ipar utolsónak, 2005-ben ledőlt bástyájában, az autóvillamossági gyárban, amely üzem még távol volt a csődtől, mikor ő 1997-ben önként jelentkezett az elbocsátottak első hullámához csatlakozva. Történt mindez 41 éves korában, erejének teljében, mikor felismerte, a kétlakiságot mégsem bírja a továbbiakban szusszal. Véleményének, alapviszonyulásának megváltozásába belejátszott, hogy időközben az otthoni gazdaság annyira felfutott - ennek köszönheti ma gazdálkodói jó hírnevét falujában -, nem lehetett már két vasat a tûzben tartva, mindkét munkakörében helytállni. Sikere is abban summázható - bár maga falrengetőnek nem tartja -, hogy idejében szabadulva a kétlakiság csapdájából, szülei örökében otthon teremtett teljesen önálló egzisztenciát magának.
Mielőtt megadnók neki a szót, pár előzetes riporteri benyomás: a hosszú és keskeny bennvaló, a tyúkok számára elkerített udvar, az istállók hátsó fertálya a hagyományos beosztás képét nyújtja, ám az utca felől a régi ház meghosszabbításaként habtéglából most épülő, nyilván szemrevalóbbnak és komfortosabbnak szánt, még befejezetlen elülső traktus arról árulkodik, a gazda rétege tagjainál kissé később, de saját kényelmére is szándékszik fordítani jövedelméből a továbbiakban. Kirí a tradicionális háttérből az udvaron parkoló szépecske nyugati személyautó, mellyel, mint megtudom, munkásait is szállítja, mikor dandárja van az idényteendőknek.
- A főgépészeten dolgoztam, főjavításokat végeztünk az energetikai részlegen. Sokáig azt mondtam, a csavarhúzót nem hagyom, aztán mégis másképp döntöttem. Villanyszerelőnek tanultam a szentgyörgyi traktoriskolában, ahogy neveztük. Nem volt még kötelező eljönni 1997-ben, önként jelentkeztem, mikor bánatpénzt is ígért az ,,ordonánca? (elbocsátási rendelet). Nehéz volt kétfelé dolgozni, már akkor a traktor megvolt. És már akkor hazudoztak. Az első nagy sztrájk akkor volt, igazgatócserével járt, ha visszaemlékszik. Bérsztrájk, a termelés sem ment már úgy, mint korábban. Volt, amikor váltásba is mentem. Az úgy mûködött, hogy lehetett szolgálatot vállalni a magasfeszültségnél. S akkor jelentkeztünk éjszakára. Nappal itthon volt az ember. Nehéz? Nem kellett dolgozni, csak felpillantani a mûszerekre. A fogyasztást óránként jegyezni. Ha zavar nem támadt, nyugodtan volt az ember. S akkor nappal több idő maradt. Na, de kezdett romlani a helyzet, s eljöttem.
- Első gépvásárlási kölcsönömet 1993-ban vettem fel, előnyös volt, mert az infláció besegített. Nagy volt az infláció, lejben számolták. A másodikat a LAM-tól már dollárban vettem fel, háromezer dollárt három évre, azt már nehezebb volt törleszteni, de sikerült. Az elsőből vettem az első traktort.
Fazakas Béla a gazdaság bővítéséhez látott, bár családja nem lévén, segítség sem állt a rendelkezésére, csupán édesanyja volt mellette, aki a mezőre nem járt ugyan már, de végezte az otthoni teendőket.
- A szülőknek korábban? Hát a kétszer tizenöt árból álló háztájijuk volt meg a kollektívtől, mint nyugdíjasoknak, azon termesztettünk valamennyi burgonyát, répát, törökbúzát, azt feletettük a két disznóval, amit neveltünk évente. Még egy pár juh - ennyi volt a gazdaság. A fizetésem megmaradt-e? Hát kellett költeni belőle, mert a disznónak nem volt elég, ami termett azon a harminc áron. S vettük a fekete kenyeret, a lisztet, ha hozzájutottunk.
Géphiányos évek
- ?89 után lett nagyobb a gazdaság. Hat hektár hetven árat kaptam vissza az első visszaadással, és most még nyolcvanöt árat. Még vettem egy hektár hetven árat, és bérelek is, összesen tíz hektárt mûvelek. Miután a traktort ?92-ben megvettem, a jövedelem főleg abból származott, hogy másoknak is dolgoztam a gépekkel. Megvolt még a fizetésem, jó ideig megvolt. A gazdaságom kevesebbet jövedelmezett, mert gabonát termeltünk. Valamit azért hozott, mintha valamivel jobb ára lett volna, mint most ez a két-háromezer lej. 1993-ban vettem öt gépet a traktorhoz: ekét, vetőgépet, burgonyapergetőt, mûtrágyaszórót és kaszát. Utána még tárcsát. Egy év múlva permetezőt. Két év letelt, vettem még egy traktort, egy nagyobbat. Szezonban is jobb, ha kettő van. Traktorista nem kellett, a rokonságból, az ismerősökből mindig kikerült, aki kezelje a másikat. Kezdetben kevés volt a gép, sokaknak dolgoztunk, néha még éjjel is. Szántani mások szántottak, eke volt a faluban elég, de burgonyapergetéshez, vetéshez, permetezéshez sokat hívtak. Hogy jobban-e? Jobban jövedelmezett a bérmunka, mint a saját gazdaság kezdetben, úgy lehet. Nem terményben, hanem pénzben fizették az emberek. Esetleg volt, aki ledolgozta később nekem. Kezdetben kapásokra, burgonyaválogatókra, szedőkre volt szükségem, vagy arra, hogy a takarásban segítsenek.
Az árviszonyok változásáról van egy eredeti hasonlata:
- Kezdetben a pityóka jobban ment, de a többi hol jobban, hol rosszabbul fizetett. Grafikonon ábrázolva egy hullámvonallal lehetne jelölni, mint a váltóáramot. Évre nem emlékszem, de egy kiló pityóka ára egy fél dollár is volt. Most két hónapja tizenegyezer lejben adtam el, ősszel keveset, igaz, de feleannyiért. (A dollárárfolyam 29 000 lej körüli pillanatnyilag.) Akkor 0,7 dollár volt a külföldi vetőmagpityóka, most is körülbelül annyi lehet: 20 000-22 000 lejben hozták be a kézdivásárhelyiek és a csernátoniak, akiktől meg lehetett venni.
Hogy forogjon körbe
- Cukorrépa, takarmányrépa, törökbúza mindig volt. Persze, árpa és búza. Most a víz - az Olt kiöntött április elején - egy és egynegyed hektáron a búzát elvitte. Tavaly ugyanaz történt, nem lett semmi ott, mert a víz kétszer vitte el. Nem tudom, oda vetek-e még idén valamit. Most is egyvégbe áll a víz rajta, mert az esős idő utánapótol. ?sszel 3,8 hektár búzát vetettem, egyebet nem. A búzának az ára ugyan mindig mozgott, de kell a gazdaságban az állatoknak. A vetésforgóban is a burgonya után könnyebb vetni, mert azt a földet legtöbbször nem szántjuk, csak tárcsázzuk, és vetjük is a búzát. Hogy betartom-e a vetésforgót? Egészében nem tudom, az négyéves, ugye, nálam háromra szûkül, harmadévente kerül ugyanaz ugyanoda nagyjából. De megtörténik, hogy kalászos kerül egymás után, árpa után búza. Nem tökéletes vetésforgó, mert ahhoz sok egyebet is kellene termeszteni, hüvelyeseket például, de azokkal sok a baj. Fontos a cukorrépa, ha állatot tart az ember. Arra még valami állami támogatást is adnak. Igaz, nem lehet máma sem tudni, mit kapunk idén. Én tavalyra sem kaptam egyelőre semmit. Az új rendelet szerint talán a hét és fél milliós kuponra számíthatunk, és utána úgy fog mûködni, mint korábban: kilók szerint. Én? Értem el 40 000 kilót is, de 30 000-35 000-et is. Ha sikerül, a húszmilliót megkapom most is, mint korábban hektárjára. Csak már el kellene legyen vetve, és nincs. A föld lágy, nem lehet reamenni. Megtapodtatja a gépekkel az ember, s még rosszabb. Tavaly is rossz tavasz volt, egy része megtapodódott akkor is.
- A tíz hektár hányfelé fekszik?
- Erőst sokfelé. Vagy tizenkét darabban. Nagy darab sajnos nincs, olyan egy és negyed, egy és harminc áras parcellák, sajnos. Összevonni: nem próbáltam, mert nem lehet. Ha kiadják a tagosítási törvényt, és kötelező lesz - vajon az lesz-e? -, beleegyezem, ha muszáj lesz. Az lesz a jövő, más megoldás nincs.
- Állatok: van négy tehén, három borjú, tizenegy juh s hat disznó most, korábban tizenöt is volt. Feletetjük velük az apró pityókát, a répafejet, a répaszeletet, amit a gyárból kapunk, a takarmányrépát, az abrakolást a gabonából intézzük, nemigen vásárolok abraktakarmányt. Van mellettük egyetlen állandó emberem, akit pénzben fizetek, megegyezés szerint. Ha kér, természetben is kap. Takarmánycsináláskor van szükség segítségre, de az is gépesített valamennyire, van kaszálógépem, forgatóm, összegereblyélőm és présem. Ha olyan az idő, felpréselem. Szalma- vagy szénabálát készít, de lucernát, sarjút, mindent lehet préselni vele. Istállót újat építettem, a régit leduvasztottuk, s készítettem újat. Nem túl nagy, több nem fér bele. Géppel fejünk. A tej ára nem nagy, de valamivel foglalkozni kell, hogy a gazdaság körbemenjen. Negyven-ötven litert adok le napjában. (Mai tejgyári felvásárlási árakon az meghaladja a háromszázezer lejt.) Mi lesz a teheneimmel, ha az istállót a falun kívül kell költöztetni: nem tudom, a segélyprogramokat nem nekünk, a nagyobb gazdáknak találták ki. Úgyhogy ezeket majd húslevesnek megeszik a városiak - neveti el magát. - De mi nemigen gazdagodunk meg annyira, hogy ki kelljen költözni.
Mint ismeretes, a kisebb létszámot az európai normák megtûrik a háztájiban.
Még egy érdekes adalék: ha napszámosra van szüksége, a helyieken kívül a szentgyörgyi munkanélkülieket is igénybe veszi: ,,Az állomásnál, a szobor körül - a Moszkva téren, ahogy mondják - vagy a Csíki negyedben reggelente kigyûlnek a vedresek pityókabetakarításkor, azokat meg lehet napszámért fogadni. Tavaly 250 000 lej volt a napszám, ők ellátták magukat, ételt hoztak.?
Pályázati piócák
A kölcsönfelvételtől elment a kedve:
- Nem sokat töröm a fejem, rengeteg munkát igényel a pályázás, és sokba kerül. Ötezer eurót is elkérnek a pályázatkészítők. Rengeteg utánafizetés van. Más, akinek családja, fia van, az folytassa. A körülmények olyanok, hogy ilyen kisebb gazdának nehezen lehet pénzhez jutni. A Sapardból hány gazda kapott a megyében? Egy bankigazgatót hallgattam a tévében, elmondta, milyen felértékeléseket kell készíteni, mennyire jövedelmező a gazdaság, s életképes-e. Tehát ugyanazok a követelmények, mint akármelyik másik üzemegységnél. Csak annyi, hogy a Farmerprogram kedvező kamatot jelent, a 85 százalékot az állam adja, de a követelmények ugyanazok, nincsen semmi kedvezmény. Úgyhogy esős idővel, jégveréssel, ilyen-olyan csapásokkal nem számol a bank.
Vásárolni sem földet, sem állatot nem szándékszik. Miért?
- Most is adnak egy fajmalacra, ha olyan helyről veszi az ember, ötszázezer lej támogatást, de csak ha húsz kilónál kisebb. A lécfalvi farm pedig csak harminc kilósakat ad ki. Na, így segít az állam. Persze, mindent utólag adnak, ha adnak is. Most hat disznóm van, időnként felmegy tizenötre. Idén a gőlye nem fogadta el a malacait, nagy veszteség. Elpusztultak. El kellett a gőlyét adjam. Fél év kiesett. Úgy mondták az idősek: ha állatot tartasz, tartsál rudat is. Legyen, amire a bőrét feldobd, ha elpusztul. Más eset az árpa. Most rendelték el, hogy az állami támogatást az igényelheti, aki bebiztosította, aki zárolt vetőmagot használ (amit nehezen lehet beszerezni), de fel kell mutatni a szerződést arról is, hova adja el az ember! Előre! Ezt a dokumentációba be kell tenni.
Az elvárás a mai bizonytalan piaci helyzetben valóban abszurd, nyilván, csak azt érik el vele, hogy fiktív elővásárlási szerződéseket készíttetnek az emberekkel.
A gazda saját kibontakozási lehetőségeit illetően nem túl derûlátó, a hasonló gazdaságok hátrányos helyzetben vannak - véli.
- Kibontakozási lehetőségük az egészen nagyoknak van, a kézdi és a csernátoni nagyoknak, a volt szenátor úr Kézdiről már vásárolja fel a Szépmezőt, állítólag 80 milliót ígért egy hektárért. A gidófalviak tavaly kaptak vissza ott földet, arra már a tanácsnál letette a bérleti szerződést vagy a vásárlási ajánlatot. Aki akarta, írhatta alá a szerződést. Bérletre 800 kiló gabonát ad. Nem rossz ajánlat, ha mindent beleszámítunk. Csak a cséplés eléri idén a hárommilliót. Gidófalva első az áremelkedésekben, sajnos. Ha 3000 lej lesz egy kiló búza, akkor csak a cséplés tíz mázsa búzába kerül majd, ugye. S akkor még hol a szalmapréselés és -szállítás, ha csak a betakarítás ennyibe kerül. Ezért nem rossz a 800 kilós bér. A százhektáros gazdaság megy igazán jól, akárcsak itt, Gidófalván az a kettő, amelyik kiemelkedett. Oda is rengeteg pénz kell, hogy a gépparkot kicserélje az ember, arról nem is jó beszélni.
B. Kovács András