Gazda JózsefEzerkilencszázötvenhat: A Golgota útja

2006. május 6., szombat, Archívum 2003–2007

12.
Micsoda szépség!
,,Üdv néked, Ifjúság! Üdvözlégy, magyar nép!
Ki lángban és vérben születtél meg újra?
(Sinka István)
Azon a reggelen?
Azon a reggelen sokan nem is tudták, hogy valami történni fog. De hogy egy olyan napra ébredtek, amely a világtörténelem részévé lesz, senki sem tudta.
Hogy volt a levegőben valami?
Valóban: ott volt. De azt is inkább az egyetemisták s az az értelmiségi réteg érzékelte, akik jártak a Petőfi Körbe vagy Debrecenben a Kossuth, Szegeden a József Attila Körbe. Azok, akiket ,,érdekelt a politika?. Mert hányan voltak belefásultak, belefáradtak, közönyösek, akiket már nem érdekelt semmi! És ilyen volt az ország lakosságának a döntő többsége. Az emberek felkeltek, mint máskor is, mindig, a szülők felcsomagoltak iskolás gyermekeiknek, az asszonyok munkás férjeiknek, majd felkészültek maguk is, s elindult ki-ki a maga megszokott útján.
Tehát: elindult a nap. Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs és Miskolc utcáin ugyanúgy zörögtek a villamosok, mint máskor, ugyanúgy tülköltek a kocsik, mint máskor, s beindult a hétköznapok megfakult élete.
Kedd volt. Míves nap. Egy a napok végtelen sorából.
Egy?
Voltak, akik a rádión, a Szabad Európa Rádión és az Amerika Hangján - az akkor egyetlen hiteles hírforrásokon - csüngtek. Mert már a világ is sejtette, hogy valami készül. És voltak, akik izgatottan ébredtek, mert tudták, hogy ez a nap más lesz, mint a többi, mint a megszokottak, mert hát a szimpátiatüntetés, és hogy rendkívüli események színtere lesz a város, az ország. Várták, hogy megízlelhessék a felkelő nap örömét.
Sokan töprengtek. Tegnap is: heves, éjszakába nyúló viták, kimondott - és vissza nem fojtott, vissza nem fogott - gondolatok színhelye volt a Mûszaki Egyetem aulája. Magyarország jövőjén vívódott, töprengett ezernyi fiatal. A hogyan továbbon. Azon, hogy változtatni kell. Azon, hogy harcolni, küzdeni kell. Nem szabad tovább szégyenben élni, tétlenül nézni, amik történnek. Hogy itt vannak s fosztogatják az országot az oroszok. S ügyelik gondolatainkat, felügyelik életünket, s jelenlétükkel figyelmeztetnek arra, hogy nekünk: tûrj és hallgass! S hogy itt ártatlanul hurcolnak el, zárnak be, gyilkolnak meg embereket. Véget kell vetni az igazságtalanságoknak, a törvényerőre emelt törvénytelenségeknek! Lábára kell állnia az országnak! Saját lábára. És vissza kell hozni az elûzött, a számûzött lelkiismeretet. Meg kell tisztítani a szégyenfoltoktól az ország arcát. A nemzet arcát.
Mondhatni: március 14-ei hangulat lehetett egyes kisebb-nagyobb közösségekben, otthonokban, egyes lelkekben. Bár csak a ,,lengyelek melletti? tüntetésre készültek, de nem lengyel tárgyú követeléseket fogalmaztak meg. A hírhedten híres 12 pontot latolgatták. De annyi volt a vágy, a tennivaló, az orvoslásra váró, a nem tûrhetjük tovább baj, hogy bele sem fértek a követelések a bûvös 12-es számba, s így lett a 12-ből 16. Tehát már program is volt, diákprogram, nemzeti program. És - akárcsak 1848. március 14-én - most is a fiatalság készítette. A Szegedről, Debrecenből és az ország minden részéből Pestre sereglett egyetemista fiatalok, akik nem várva felső rendeletre - mint ahogy ez tíz év óta megszokottá vált - megalakították saját szervezetüket, a magyar egyetemisták szövetségét, a MEFESZ-t. És dolguk végeztével szét is széledtek, vitték a hírt mindenfelé a történtekről, a Budapesten készülő nagy eseményről. Bem és Petőfi nevét, Bem és Petőfi szobrát emlegették. És azt, hogy ma kell cselekedni, mert holnap már minden késő.
Jókait tudom idézni a Kőszívû ember fiaiból, azt mondja Baradlayné: lélekcserélő idők járnak? Tényleg leírhatatlan, csak dadogni tudok róla, az embernek valószínûleg egyszer adatik meg az életében, amikor egy nagy érzés, egy korábban számára ismeretlen érzés elárasztja és fölemeli. Ez az! Ez? És most mit mondjon az ember? (Lukácsy Huba, Nagykőrös)
Tulajdonképpen a forradalom nem egy emberi elhatározás kérdése. Nem az ember határozta el, hogy kedden 23 órakor fogom elkezdeni, hanem ez egy sokkal mélyebb gyökerekből elemi erővel kitörő robbanás. Az egész szel­lemi világnak a gyökere is benne volt, hogy egy adott időpontban előfordulhat egy törekvés, egy katarzisféle, egy robbanás a társadalomban. (Lechner Ferenc, Szombathely)
Ötvenhat szelleme többféle volt. S én csak arról a szellemről, azokról a törekvésekről tudok néhány szót mondani, amelyek a diákság, a debreceni diákság és, gondolom, a többi diákság körében is éltek. Nos, mi nem akartunk restaurációt, hogy visszatérjen a kapitalizmus. Hadd mondjam ki ezt úgy, ahogy van, bár nem biztos, hogy manapság divatos erről beszélni. Valamiféle, nevezzük így, emberi vagy emberibb arcú szocializmust szerettünk volna, ami magában foglalja nem csupán azt, hogy a parasztokat ne nyúzzák tovább a beszolgáltatással, hogy ne kényszerítsék erőszakkal termelőszövetkezetekbe őket. Ha akarnak, akkor társuljanak maguk. Teret adni az egyéni kezdeményezésnek, az eszmék szabad áramlásának. Vegyék komolyan a lelkiismereti és vallásszabadságot, és így tovább, és így tovább, de semmiképpen nem igaz, semmiképpen meg sem fordult a fejünkben, hogy a latifundiumokat meg az egyházi, több ezer holdas birtokokat visszaszolgáltassuk, vagy visszaszolgáltassák azoknak, akik korábban birtokolták. Mi még jól emlékeztünk a földosztásra, amikor nincstelenek milliói jutottak földhöz végre először életükben. Tehát, hogy is mondjam csak, afféle plebejus népi baloldal volt az, ami a mi szívünkben s agyunkban gyúlt. És az az igazság, hogy tulajdonképpen azzal együtt, hogy ez a gigantikus, majdhogynem félglobális kísérlet, ami szocializmus vagy kommunizmus címszóval dúlt a világ egyik felén, sőt, még a másik felén is egy jó ideig, dugába dőlt, arra nem is gondoltunk. Valamiféle emberibb társadalmat képzeltünk el. (Buda Ferenc, Debrecen)
Értenünk kell az okot, hogy mi vitte ezt a társadalmat arra az elhatározásra, hogy ?56-ban nekiment a rendszernek, és kirobbantotta a forradalmat. Merthogy egy nép az életét odadobja egyetlen egy szóért, a szabadságért, igen nehéz felfogni ezt. (...) Ezek az elvtársak a magyar politikai hatalmat bitorolták. Nem gyakorolták, bitorolták! Ugyanis hatalmat csak az gyakorol, aki felelősséget vállal a tetteiért. Olyan kommunista még nem volt ebben az országban, sőt: a világon sem, aki felelősséget is vállalt volna azért, amit tett ebben az országban. Ma sincs ilyen kommunista. Egyébként ne tévesszen meg bennünket, hogy ezek most szocialistának vallják magukat. Az elmúlt száz év alatt a kommunista párt nyolcszor változtatta meg a nevét politikai okokból, de a célját egyszer sem változtatta meg. És mi váltja ki azt, hogy egyik percről a másikra az addig józanul élő ember forradalmárrá válik? Hol van ez a szerep, mi váltja ki, mi végzi el ezt a változást az emberben? Az esze, a lelke, a tudata? (...) Hogy valósul meg egy emberben, az emberek tömkelegében ez a változás? És hogyan megy végbe a társadalomban az a nagyméretû változás, amelyik egyszer csak nemet mondat minden addig törvényes hatalomra? Ez valami isteni dolog, egy gyönyörû csoda, hogy egyszer csak ki mernek mondani dolgokat! Bár most lennék huszonhárom éves, hogy újra átélhetném, szívesebben átélném a forradalmat, mint ezt a mocskot, amiben most vergődik a magyar társadalom. (Rácz Sándor, Budapest)
Forrongott a mély, forrongott a katlan. Láz és izgalom volt azokban, akik ezt a napot megtervezték. Elképzelték. Megálmodták. Nem a forradalmat, nem a fegyverropogást várták, hanem hogy végre kimondják azt, ami immár több mint tíz éve, dehogy tíz éve, örök idők óta ott él a lelkekben, a lelkek mélyén. Hogy az ember szabadnak született. Hogy az ember szabadon akar élni! És hogy legyen vége már! Legyen vége ennek a léleknyomorító hatalmi mohóságnak, gyilkos tébolynak. Az országot ellepő, behálózó, embertelen gonoszságnak. Lehet, hogy nem így álmodták, nem azt álmodták, ami történni fog, de álmodoztak.
És akik csak úgy kiáradtak az utcákra, és látták, érzékelték az embereket átható lázat, érzékelték a városuk hajszálereibe is behatoló lüktetést, szinte váratlanul, szinte észrevétlenül magukba szívták a mást, a Nagy Pillanat megújuló levegőjét, az őszi nap tavaszillatát. És felderült az arcuk, mosolyogni kezdtek. Majd: elöntötte őket is a láz! Mert ezen a napon mindenkit áthatott a szabadság érzésének lázas lüktetése. Lüktető láza.
Hát ez a nap valami gyönyörû volt! Én mentem volna dolgozni. Dolgoztam mint esztergályos. És mentem dolgozni, s látom, hogy a félúton állnak a villamosok. Biztos, valami nagy baleset volt, mondom. Kimentem a körútra, és mondják, hogy tüntetés van. Tüntetés? Hát tüntetés, ami hihetetlen volt Magyarországon. Mindjárt kimentem körülnézni, s láttam az Andrássy úton - a Sztálin úton - kirakva a 16 pontot, hogy mit akarnak. Szabadság, sajtószabadság stb., stb. Ez 23-án reggel volt. (Bródy Solt Iván, Budapest - Wellington)
Jövök hazafelé. Látom a tömeget, ahogy megy a parlament elé a körúton, és az emberek, a magyar emberek ott sírnak, a nők sírnak! Az ablakokban szőnyegek lógnak mindenfelé, s megy, megy a tömeg, megy egészen estig, éjjelig és tovább? (Gombos Csaba, Budapest - Pádova)
Pontosan ?56 szeptemberében kezdtem járni egyetemre. Délután voltak az előadásaink. Mindig három órakor kezdtünk, háromtól este nyolcig. S mikor odaértem, azt mondta a pedellus, hogy máma nincs előadás. Miért? Hát azt mondja, a hallgató urak kivonultak. Mondom: mi az, hogy urak? Most már urak lettünk? Tegnap még azt mondta, hogy elvtársak. Hová mentek? A Bem-szoborhoz vagy Petőfi-szoborhoz. Oda mentek a gyárakból, az iskolákból, mindenünnen. Mondom: megyek én is! Megyek a Petőfi-szoborhoz. (Budaházi Lászó, Budapest - Melbourne)
Dolgoztam, s amikor jöttem haza munkából, hát itt, a Blaha Lujza téren a villamosmegállónál csüngtek az emberek a villamoson, és mindenki fölszabadult volt, és kiabáltak hangosan, a véleményüket nyilvánították. Kórusban kiabálták: Le van szarva Rákosi! Na, mondom magamban, itt valami van. Nem tudtam semmit, csak azt láttam, hogy az emberek nemcsak sugdolóznak, de hangosan beszélnek. És mondják, mondják, ami a lelkükben van. Hát így kezdődött részemre a forradalom. Hazamentem, megbeszéltem a felségemmel, hogy kimegyünk az utcára, és mi is tüntetünk egy kicsikét. Ismerkedtünk a tüntetőkkel, s akkor a katonasággal is. (S. E., Budapest - Montreal)
Emlékszem, az iskolából hazaküldtek minket, s Rákoshegyen a település központjában hangszórók voltak, akkor még úgy mondták be a híreket, s az emberek álltak, álltak ott az utcán, és hallgatták a híreket. (Laborcz Flóra, Rákoskeresztúr)
A szombathelyi rádióadónál észleltük, hogy valami történik, 23-án volt ez, ki volt lobogózva az adó, a szombathelyi rádióállomás. Amikor beértünk Szombathelyre, éreztük, hogy kezd borulni a rendszer. Még aznap ott nem történt semmi, mindenki óriási örömben volt, ugye, azok a munkatársak, akik a másik oldalon álltak, egyértelmûen ott lapítottak egy kicsit, semmi ellenségeskedés nem látszott. Hát aztán elkezdődött, elkezdődtek a minden­féle gyûlések. Én nem vehettem részt, mert itt laktunk Celldömölkben, nem tudtam bejárni a vasutassztrájkok miatt, úgyhogy az idő nagy részét az első napokban itthon töltöttem. (Ábrahám Ferenc, Szombathely)
Én 1955. november 9-én leszereltem a katonai alakulatomtól, ahol munkaszolgálatos bányász voltam két évig. Minthogy nem is volt más, hova menni, hazamentem a szüleim házához, és egészen a forradalomig a szüleimmel éltem. Apámékkal dolgoztam a földön, végeztem a munkámat. Bennem volt már a történésnek valami szele, figyeltem, amik az írószövetségben történtek. A bátyám a fiatal írók szövetségének a tagja lett. Én is találkoztam olyan emberekkel, mint az írószövetség elnöke, Veress Péterrel éppen az irodájában. Mindezek ellenére mondhatom, hogy nekünk, nekem mégis derült égből villámcsapásként jött maga a forradalom, mert az valóban úgy igaz, hogy nem volt sem gondolata, sem elsődleges szándéka a magyar ifjúságnak a forradalom, a fegyver, a barikádok, a lövöldözés, a test test elleni harc akkor, amikor kérték a szimpátiatüntetés lehetőségét a lengyel eseményekkel kapcsolatosan. (Hóka Ernő, Budapest - New York)
De ekkor még nem lehetett tudni, hogy harc lesz, hogy lövöldözések lesznek. Csak egyet érzett mindenki: Tavasz van, tavasz van újra! És hogy milyen jó, amikor megüti az arcunkat a friss légáramlás. A szabadság, a lelkünkben ébredező szabadság fuvallata.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-05-06: Archívum 2003–2007 - :

Kultúra: Egri vitézek

2006-05-06: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás