Kovakö: Ötvenkét óra utazás, Sárvár és Beszterce

2006. május 6., szombat, Archívum 2003–2007

Az Írók Szakszervezetének rendezésében tartották április 13-án a sárvári irodalmi tábort, ahol szerencsém volt részt venni. A tábor már huszonkilenc éves múlttal rendelkezik, célja azon diákírók, diákköltők felkutatása, akik a későbbiek során a magyar kulturális és irodalmi élet meghatározó alakjai lehetnek.
A pályázatot az Írók Szakszervezete hirdeti meg évente három kategóriában: próza, líra és tanulmány. Lévén, hogy írásaimra novellaként tekintek - néhol nem is egészen jogosan -, a próza kategóriában indultam, s három nappal a tábor megnyitója előtt kezemben tarthattam a meghívót. Be kell vallanom, nehezen született meg bennem az elhatározás, amely később felsegített a vonatra, s mely arra késztetett, hogy magányosan vonatozzam kétszer húsz órát.
Sajnos, a határon is akadtak gondjaim, ezért ajánlom mindenki figyelmébe a törvényt, miszerint tizennyolc éven aluli kísérő személy híján - akinek természetesen kísérői okmánnyal kell rendelkeznie - nem lépheti át a román határt. A határon való viszontagságos átlépést iskolám egyik nyugdíjazott tanítónője tette lényegesen könnyebbé, akinek ezúton is megköszönöm segítségét.
Azt hiszem, jogtalanul beszélek viszon­tagságos utazásról, hiszen Sárváron olyan emberek fogadtak, és olyan emberek társaságában tölthettem a tábor egy hetét, akik feledtették velem mindezt. A tábornak negyvennégy résztvevője volt, továbbá anyaországi írók, akik segítették, illetve felügyelték mûhelymunkánkat.
Felolvashattuk írásainkat - megjegyzem, ezt el is várták tőlünk -, illetve meghallgathattuk társaink és a részt vevő írók kritikáját, amely helyenként kevés jóindulattal is marólag hatott, de azért építő jellegû volt. A szállás igencsak kényelmesnek bizonyult: háromágyas szobák, minden szobában saját zuhanyozó. A koszt minősége néha elütött az erdélyi konyha jól ismert ízvilágától, viszont kijelenthetem: az éhhalál veszélyét mindenikünk sikeresen leküzdötte. És természetesen az esti tevékenység. Azt hiszem, fölösleges beszámolnom arról, mivel is tengettük szabad időnket, bár megjegyezném, a búzasör csak pohárból és citrommal finom.
A hazautazás gondolata majdhogynem drámai fordulatnak bizonyult, sajnos, Budapesten búcsút kellett vennem társaim legtöbbjétől, bár néhányukkal erőmből telve próbálom tartani a kapcsolatot. Tulajdonképpen abban a reményben ültem asztalhoz, hogy jövőben talán már társat, társakat is szerezhetek az utazáshoz, tapasztalataimból kiindulva ajánlom mindenkinek a rendezvényt, aki késztetést érez az irodalmi alkotásra, és e késztetést néha képes tettre váltani.
Hazaérkeztem után két nappal került sor Besztercén a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalmi tantárgyverseny országos szakaszára. Hogy miért pont ide és miért pont húsvét hétfőjének éjjelén kellett utaznom huszonkét Kovászna megyei társammal, kérem, senki ne tőlem kérdezze, bár meg kell vallanom, a város bizonyos mértékben felülmúlta várakozásaimat - már amennyi még volt ezekből húsz óra utazást, továbbá egy húsvéti locsolás emlékét követően. Bár a sárvári táborban tapasztalt kötetlen életmód után kissé szokatlanok voltak számomra a szabályok, azt mégis el kell ismernem, hogy kísérőtanáraim kellően elnézőeknek, illetve szabadelvûeknek bizonyultak. Az is tény, hogy az előbbi összehasonlítás nem mérvadó. Itt a szállást illetően adódtak eleinte fennakadások, csak néhányan lévén fiúk, valamiféle furcsa állatként kezeltek bennünket a helyi szervezők, bár ez egy idő után sokkal inkább komikusan hatott, mintsem fájdalmasan. Ahogy ez már lenni szokott, a kellemetlenségek hamar megoldódtak, s egy kiadós alvás után nekiláthattunk tételeink kidolgozásának, amihez három óra állt rendelkezésünkre. A helyi szervezők hangsúlyt fektettek a különböző kulturális programok szervezésére, amelyek sajnos nem minden esetben kötötték le érdeklődésemet - ez valószínûleg személyes mulasztásomnak tudható be -, ezért itt is elég időm maradt, hogy meglátogassam a város különböző - egyesek szerint nem túl kívánatos, esetleg nem javasolt - szegleteit. Rengeteg olyan arccal szembesülhettem, kik nem voltak teljesen ismeretlenek, s ebben a közegben teret adhattam rokonszenvemnek, így új ismeretségeket köthettem itt is.
A búcsú itt is nehéz volt, bár reményeim szerint nem örök, néhányukkal próbáltunk valamiféle távkapcsolatot kialakítani - aminek mostanság nem kellene nehézségekkel járnia. Miután innen is szerencsésen hazaérkeztem, talán túlságosan is szabad teret engedve egy bizonyos emberi szükségletnek, sort kerítettem egy maratoni alvásra.
Serestély Zalán
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép