A hatóságok szerint mintegy nyolcezer, a szervezők szerint tizenötezer közalkalmazott gyűlt össze Bukarestben a kormány épülete előtt azon a szakszervezeti tüntetésen, amelyen a közszférában dolgozók magasabb béreket, munkahelyeket és tisztességes nyugdíjakat követeltek.
A szervezők eredetileg húszezer résztvevőre számítottak, és úgy hirdették meg tüntetésüket, mint a rendszerváltás óta rendezett legnagyobb szakszervezeti megmozdulást.
A reggeli órákban az ország minden részéből érkeztek autóbuszok, amelyek a tüntetőket szállították. Háromszékről kétszázötvenen utaztak a fővárosba a tiltakozó nagygyűlésre. A szakszervezeti vezetők azt kérték az összegyűltektől, hogy ne menjenek el szavazni az államelnöki választáson, ha a hatóságok nem hajlandóak valós párbeszédre. Követelték, hogy a jelenleg 600 lejes minimálbért 2010-től emeljék 740 lejre, 2014-ben pedig ennek értéke érje el az 1300 lejt. A szakszervezetek másik nagy elégedetlensége az egységesített közalkalmazotti bérekhez fűződik, attól tartanak, hogy az új bérszámítások alapján jövedelmük csökkenni fog. Ezt a kormány cáfolja. Az érdekvédelmi vezetők szót emeltek az új nyugdíjtörvény ellen is, erkölcstelennek nevezték a 65 éves korhatár bevezetését, amely azt jelentené, az alkalmazottak ,,halálra dolgozzák magukat".
A kormány és a miniszterelnök további tárgyalásokat ígért tegnap a szakszervezeteknek, ám úgy tűnik, eltökéltek a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatosan. Az országban az elmúlt években nőtt a közalkalmazottak száma, amely jelenleg eléri a mintegy 1,4 milliót. A kormány az idén azért kényszerült átalakítani a közalkalmazottak bérezési rendszerét, mert a közszférában a kiadások és a bevételek közötti egyensúly hosszú távon fenntarthatatlan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.