TárlatKultúra: A fényrács fogságában

2006. május 20., szombat, Archívum 2003–2007

Kelemen Marcel kiállítása a sepsiszentgyörgyi Képtárban
A lezáródó, majd újrainduló pályaszakaszoknak, mert bennük a szüntelen megújulás képessége, fontos szerepük van az életmûben. Az sem számít, hogy logikusan kapcsolódnak-e egymáshoz vagy csupán véletlenszerûen, csupán egyetlen számít: motívumkincs-vándorlás ide vagy oda, mutatják-e azt az erőt, amely esztétikailag mérhető mûveket eredményez.
Hát még ha egyetlen pályaszakaszban történik a változás, akkor izgalmas csak igazán az arculatok - az egymástól ugyan jól elkülöníthető, ám benső logikájuk szerint mégiscsak összefüggő képmezők a lélek vonalkódjait jól láttató szerkezetek - egymásba épülése.
Kelemen Marcel festészete, jóllehet a korábbi periódusok sem elvetendők, különösképpen az utóbbi tíz évben vált senkivel sem összetéveszthető, a szerkezetben és a motívumláncolatban is sok újdonságot hozó, karakteres mûvészetté.
A figurákat mozgató, harsány színvilágú expresszivitásnak - ez jellemezte korai vásznait - ma már nyomait sem látjuk. Helyette valaminő - hitben fogant, filozófiában gyökerező? - belső vándorút állomásainak a színvilágra is kiható föltérképezése zajlik. A szürkék, a barnák - jegyezzük meg: mindig fénnyel átitatott - ,,melankóliája?, az op-arthoz közel álló, csaknem mérnöki rendezettségû raszterháló (Fényrácsok) ,,érzékisége? - de Vasarelyvel ellentében itt mindig a szabadkézi rajz (festés) dominál -, a fotóalapú, világító képek (a néző által is előidézhető) optikai játéka mind-mind olyan elem, akarva-akaratlan a technikán és megjelenítési módon túlmutató érzelemfaktor, amely hatással van a befogadóra.
Ugyanakkor együttes jelenlétük, a látható és a láthatón túli értéktartalmakkal, bizonyos időutazást is revelálnak. Mert a gelencei harang - tágítsuk csak a kozmoszt - a párizsi diadalív, a La Grande Arche árnyékában sem lesz kisebb, és a hódmezővásárhelyi templom(ok) órája (Idő I-III. 2002) - megfagyott, absztrakt képet előhívó pillanataival - sem csupán az Alföldre jellemző szimbólum, hanem a kultikus tárgyakban megbúvó idő (a jelképrendszer által csak még megrendítőbb mulandóság) rögzítője.
Kelemen Marcel fényimádata, mert erről van szó, a fényképezőgépet is jól kezelő festőmûvész érzékenységéből ered. Ha festményei - a freskóindíttatásúakról beszélek - a valóságos és csak a bensőben őrzött negatívok fölnagyított változatai (festői módszerekkel megérzékített, az ecset bársonyában valamilyen reneszánsz élményt hordozó, azt szerkezetté, kompozícióvá alakító érzelemfutamok), akkor fény-objectjei, több síkot egymásra hordva, optikai csodák.
Képként, hátulról megvilágított képként mûködik a különféle idősíkokat és terrénumokat egymásra montírozó és (a néző kívánalma szerint) elválasztó szerkezet. S mindenikük azzal sokkol, ami az embernek drága és kedves: a megfogyatkozott idővel, az időzónák áthágásával. A mûvészettörténetben és építészettörténetben nagyon is helyhez kötött élmények - egy párizsi üvegpalota, egy hódmezővásárhelyi templomtorony órája, egy gelencei harang - azzal válnak szerkezetet feszítő (s eme szerkezetet mozgatással új és új élményfaktorrá tevő) elem­mé, hogy egymásban tükröződő kontúrjaik már nem a valóságos monumentumot teszik a (,,megalkotott?) kép, mozgókép-optikai játék fókuszává, hanem annak már-már kozmikus, de mindenesetre káprázatos változatát.
Ha egy festőmûvész alkotására - jóllehet ezek a fény-objectek elég messze vannak a hagyományos képzőmûvészettől - mondható az, hogy illúzió, akkor Kelemen Marcel illuzionista.
Ez a felhőtlen, nagy örömöket mutató fényjáték az itt látott pályaszakasz második jellemzője.
A harmadik pedig az op-art világát sajátosan visszaadó festményekhez kötődik. Azoknak a síkot horizontális és vertikális irányban is meg-meghasogató fényrácsaihoz. Nem is annyira a visszafogott, többnyire matt színek (barna, szürke, kékeszöld, kék) miatt érdekes ez az absztrakció felé közelítő, a ,,mértaniasságban? is valaminő szabad vegyértéket tisztán hagyó, képépítő indulat, sokkal inkább a szerkezeten belül bujdokló fény szakaszos fölfuttatása révén. S a festményekre rávetülő - ezúttal természetes vagy mesterséges - világosság új és új nézési pontokat revelál a néző számára. Hihetetlen, hogy ezáltal mennyire fénykibocsátóvá válnak a rácsszerkezet - különben matt - huzalainak találkozási pontjai.
Háromnegyedszáz kép, nagyobb részük olajfestmény, hivatott bizonyítani, hogy eme többrétegû pályaszakasz - és még a kutakodásnak nincs vége - minő érvényességgel szól a világ harcainak kitett személyiség dolgairól.
A befelé fordulás, a csend igézetében végzett confiteor zsilipjeit az észak-franciaországi St. Michel városka bencés apátságának XVI. századi faliképei (freskómaradványai) nyitották meg. Az ezek által indukált kisebb és nagyobb méretû képeken - a figuralitást már-már absztrakcióvá oldva - a szerkezet villódzásával és fényrács-gyönyörûségével jelenik meg egy-egy hatásos, egyidejûleg tegnapi és mai mozzanat.
Mintha a kéz, eme gyónó olajfestmények legfőbb motívuma gesztusrendszerével, a tárgyat (például a Bibliát - Kezeink XXXVI. - 2000), a mítoszi jelképiségében átszellemített halat (XLII. - 2001) és vándorbotot (XV. - 1999) megérintő, fogó, birtokló mozzanatával, a halotti lepel alatti corpust föltámasztani akaró ráhatásával-igyekezetével világot lebíró hatalom volna (XVIII. - 2001), holott csupán óvó, gyámolító szeretetszimbólum.
Eme olajfestmények - csaknem azt mondtam, szakrális tárgyak - attól különösen megejtőek, hogy motívumaik (főképpen a már említett kéz) - hol ők tükröztetnek valamit, hol bennük tükröződik valami - szinte megmagyarázhatatlan fizikai-lelki kapcsolatban állnak a valósággal. Hol pozitívban, hol negatívban tûnik föl az az artisztikus fényrács, fényháló, ami - a kompozíciók legalábbis ezt sugallják - egyszer kozmikus sugár, másszor tengerhullám, harmadszor valaminő érzelemfizika áramkisülése.
Nemcsak egy üvegajtó, egy boltív, egy - a hajdani freskómaradványt modernizálni akaró - önmagát is vertikális fényfutamokkal szeletelő portré tükröződik bennük (milyen különlegesek az arcfölbontó szerkezet rabbá szabadultam villanásai - Mozdulat I., illetve III., 2001), hanem a szenvedés-folyam átélésében szakralizálódott én megannyi emlékmozzanata. A faktura még a matt sejtelmes, a fényből valamennyit visszavett gyászában is vibráló. A nagyobb méretû olajfestményeknek, melyektől nem idegen a sorozatjelleg, természetesen vannak kisebb - nem kevésbé hatásos - sosem-vázlat előzményei is, de azokon is ugyanaz dominál: az illúziótlan tér mint önmaga foglya, mint (fény)rácsot feszítő erő.
Eme fényrács-festményeket nézve egy pillanatra úgy tûnik, hogy a pályaszakasz eme (hozzánk időben legközelebbi) periódusában szinte teljesen elveszett a figuralitás, s az érzékiség artisztikumát - hol van már a Kezeink III. (1999) erotikus bája - most már csak a vízszintes és függélyes huzalok, sávok találkozási pontjai hordozzák.
De nem tudni, hogy ez az op-artos lendület nem azért jött-e elő ilyen lendülettel, hogy előkészítsen egy új, a változások változásából kibomló, akár ábrázoló, akár nonfiguratív, de az életmû esztétikumához fölöttébb igazodó, teremtő periódust.
Szakolczay Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép