Irodalom: Mindig tudtam, hogy költő vagyok

2006. május 25., csütörtök, Archívum 2003–2007

Beszélgetés Bella Istvánnal
- Úgy terveztem, kezdetnek a gyerekkorodról faggatlak?
- Vágjunk mindjárt a dolgok közepébe! Itt van előttem egy megmaradt diákkori füzetem az 1956-57-es tanévből. Benne pedig egy nyolcsoros vers, amelyet a keltezés tanúsága szerint 1956. december 11-én írtam a középiskolai kollégium egyik tanulószobájában, a délutáni szilencium idején. A versnek nincs címe, szövege így szól:
Fél öt,
kint oroszok menetelnek,
az élők
rabjai lettek a rendnek,
sóhajt,
s a falról a lepke-csönd rebben,
s egy sóhajt
fojt el az ész a szívemben.
Ez így természetesen nem jelenhetett meg nyomtatásban. Először csak a Tudsz-e még világul? címû, összegyûjtött verseimet tartalmazó kötetemben látott napvilágot 1999-ben. S mert hat évvel ezelőtt még nem került elő ez a sokat hányódott diákkori füzetem, a vers szövegét emlékezetből állítottam helyre. A legtöbb versemet kívülről tudom.
E nyolcsoros megírásának hangulatára, perceire ma is jól emlékszem. Az első két sorral kapcsolatban pedig akad egy külön érdekesség. Amikor 1999-ben megpróbáltam felidézni a verset, arra gondoltam, hogy a szokásos óvatosságom miatt a forradalom bukása után valószínûleg nem mertem leírni a füzetembe azt, hogy ,,oroszok menetelnek?. Az idő tájt, amikor hol jártunk a gimnáziumba, hol nem - a székesfehérvári József Attila Gimnáziumról van szó, a cisztercita szerzetesek egykori rendházáról, ami akkor nekünk a kollégiumunk is volt, ma múzeum mûködik benne -, a karhatalmisták november elejétől egészen karácsonyig rendszeresen házkutatásokat tartottak. Ezért feltételeztem a tizenhat esztendős önmagamról, hogy nem mertem leírni az ,,oroszok? szót a füzetembe. Úgy véltem, a némileg veszélytelenebb ,,katonák? szót használhattam. Így, a ,,katonák menetelnek? változatban jelentettem meg a kötetben. Most, amikor néhány héttel ezelőtt, váratlan ajándékként előkerült ez az iskolai füzet, láttam, hogy kamaszfejjel bizony nem voltam különösebben óvatos. Sőt, közvetlenül e nyolcsoros alatt egy másik versem is szerepel, egy Arany János-parafrázis, amely mindennél többet mond!
Kádár János, megélünk mi
rend nélkül,
kívánjuk a szabadságot
kend nélkül.
(Régi dal, új nóta,
ad notam Arany János)
- 1956 decemberében nem először láttál orosz katonákat menetelni az utcán. 1940 augusztusában születvén átélhetted a második világháború végóráit?
- Nagyon sok emlékem van azokról az évekről. Ahogy ,,idősödtem? - kétévesből hároméves lettem, majd négy -, egyre több pillanat égett belém. Az egyik ilyen hároméves koromban rögzült, méghozzá húsvétkor: kis nyalánkságok után kutatok a kertünkben. Azért bizonyos, hogy ez húsvétkor történt, mert a húsvéti nyuszi a sárkeresztúri házunk virágoskertjének közepén húzódó lugasba és a kisebb bokrokba rejtette el az ajándékait. És azért gondolom, hogy ez 1943-ban esett, mert 1944 tavaszán már meg kellett ásnunk a kertünkben a légvédelmi bunkert. Ez egyébként nevetségesen fölösleges feladat volt, mert ugyan miféle bunkert lehet ásni egy falusi portán? Egy náddal és pallókkal kibélelt gödröt, amelybe légiriadó esetén lecsúszhattunk. Nyilvánvaló, hogy ez még egy tüzérségi lövedéktől vagy egy komolyabb aknától sem védett volna meg, nemhogy egy bombától.
- Ki adta parancsba a bunkerek ásását?
- A magyar kormány. Minden falusi családnak meg kellett ásnia vagy ásatnia a maga bunkerét. Hû és engedelmes állampolgárokként szüleim mindjárt a rendelet kibocsátásakor nekiláttak a munkának. Apám akkor otthon volt, még nem hívták be.
- Kérlek, beszélj édesapád sorsáról. Tudom, hogy ez fájdalmas téma - ám a költészetedben is fontos motívum?
- Hatvanöt éves koromra ez a fájdalom már elcsitult. Nem tudom pontosan meghatározni, minek köszönhető az én végtelen szeretetem apám iránt - inkább csak gyanítom, hogy az ő szüntelen hiányának. Négyévesen láttam utoljára, számos emlékképet őrzök róla, amelyek túlnyomórészt boldogságosak. Római katolikus kántortanító volt a szülőfalumban, Sárkeresztúron, gyönyörû hangon énekelt. Az egyik eleven emlékképem az, hogy éppen a templomban orgonál, és én oldalról, az orgona dobogója mellől nézem őt. Egy másik emlékképemen kettesben megyünk egy virágos réten a határban álló malom felé, és a lépteink zajára valamelyik bokorból felriad egy fürjcsalád, a fiókák szanaszét rohannak? S ha már az orosz katonákkal kezdtük: 1944 nyaráról megmaradt bennem a jelenet, amikor az úgynevezett kisszobában szüleim rádiót hallgattak - nyilván, hadijelentéseket ismertettek -, és apám azt mondta anyámnak: ,,Csak az oroszok be ne jöjjenek.? Azokban a hetekben már anyai nagyapám is nálunk lakott, ugyanis a székesfehérvári otthonukat lebombázták. Később, amikor Szálasi idején be kellett szolgáltatni a rádiókészülékeket, édesanyám ugyanolyan engedelmesen beadta azt a nagy, világító szemû rádiónkat, mint amilyen szófogadóan megásták a bunkert.
- Édesapád miként tûnt el a háború forgatagában?
- Nem sokkal a behívása után Kisújszállás közelében hadifogságba esett. 1944 nyarának végén hívták be - emlékszem a jele­netre, amikor egy verőfényes napon a postásunk meghozta a SAS-behívót. Apámnak előbb a járási székhelyre, Sárbogárdra kellett mennie, ahol orvosi vizsgálaton esett át. A vizsgálat után nagyanyám apám szemére vetette, ugyan miért nem mondta az alkal­masságot igazoló tisztiorvosnak a következőket: ,,Doktor úr, nekem két kisgyerekem van. Három szép hízó áll az ólomban, jöjjön el, válasszon közülük, vagy akár vigye el mindhármat.? Apám e szemrehányásra azt felelte: ,,Tisztességes ember ilyet nem mond.? Így történt, hogy apám alkalmasnak nyil­vánítva bevonult, és soha többé nem érkezett haza, valahol elnyelte őt a háború pokla. Ami pedig a három szép disznónkat illeti: 1945 januárjában láttam őket kiterítve a havon, mert amikor az oroszok első alkalommal bevonultak a falunkba (összesen négyszer vonultak be), mindhármat lelőtték és felfalták.
Arról, hogy apám hadifogolyként hová került és végül hol halt meg, soha semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk. (?)
(Magyar Napló, 2006. május)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-05-25: Archívum 2003–2007 - :

Irodalom: Halotti beszéd