És fordulunk hátra, fordulunk balra-jobbra, tehát mindaddig forgolódunk, amíg fel nem fedezzük a ,,hallózás" forrását, legtöbb esetben vagy egy nagyothalló bunkófonozó vagy egy gátlástalan tinitelefonálgató személyében.

De van csendesebb, mondhatnám, teljesen süket változata is a dolognak, amikor a „fonozó" neked megy, lábadra hág, oszlopnak, autónak ütközik, mert se nem lát, sem nem hall, hiszen mindkét fülkagylójában sztereofüldugó zenél, amely hatására annyira repes a méla melomán ifjú szíve, hogy már nem is észleli ezt a nyamvadt földi életet, ahol éppen jár-kel, él, hanem valami éteri magasságokban szabadon lebeg, de azért súlya van, amikor a lábamra csörtet, nekem ütközik...

A minap, akaratomon kívül, fültanúja, úgy is mondhatnám: fülhallgatója voltam egy ifjú, szépséges szőke tinilány forródrót nélküli szerelmi vallomásának.

Szokásom szerint a sűrű ,,halló-hallózásra" kaptam fel a fejemet, de aztán hallhattam a végeérhetetlennek tűnő vallomásokat ékes román nyelven, amely szövegét itt nem kívánom annyira nyilvánossá tenni, mint ahogyan azt a tinilány tette, de annyit elárulhatok, hogy szegény Rómeónak volt, mint hallgatnia az ,,erkély" alatt! Maga Shakespeare is megirigyelhette volna a rögtönzött szöveget.

Arról fogalmam sincs, hogy Rómeó milyen szöveggel ,,jött", de sejtem, hogy nem állhatott valami jól a... szénája.

Ezt abból a tényből is kikövetkeztettem könnyedén, ahogy a leányzó többször mondta és ismételgette, ,,Na te pup, te pup, te pup!" Mert ezek a rövidnek tűnő u hangok mintha egy árnyalattal mind hosszabban és hosszabban hangzottak volna, mint ahogyan azt a román ,,csók"-nál illik és helyes ejteni.

Mindez a rövidke szerelmi jelenet egy buszmegállóban történt, amíg befutott a ,,rombusz", egy eléggé viharvert jármű.

Amikor szállt fel rá a leányzó, még elkaptam az utolsó ,,szép üzenetét": ,,Na, te pup, te púp vagy a hátamon!" Ezzel lecsukta a telefonját, és elrobogott a busszal.

Én más járműre vártam, de aztán jót nevetve, elindultam gyalog...