Volt egyszer egy szegény csizmadia, olyan szegény, hogy csupán egy pár cipőre való bőr volt az egész vagyona. Este lefekvés előtt kiszabta ezt a bőrt keserves sóhajtozások közt, hogy majd másnap megcsinálja, aztán lefeküdt, elaludt, s hát reggel mit lát?
Kész volt a pár cipő, de olyan finoman meg volt az varrva, hogy szeme-szája elállt a csudálkozástól. Hiszen ha finom munka volt a cipő, akadt is gazdája, aki a rendesnél többet fizetett érte. Az árából mindjárt vett egy pár cipőre való bőrt (még maradt is egy-két forintja), azután ezt is kiszabta este, lefeküdt, elaludt, s hát reggel megint kész volt a cipő. De milyen cipő! Az első szolgája sem lehetett volna ennek. Annyi pénzt kapott érte, hogy négy pár cipőre való bőrt vehetett az árán. Bezzeg hogy ezt is kiszabta, de varrni nem ő varrta meg, hanem másvalaki, a jóisten tudja, ki. Ez aztán így ment napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra: a szegény csizmadia úgy meggazdagodott, hogy majd felvetette a pénz.
— Hallod-e, anyjuk — mondta egyszer a csizmadia a feleségének —, mégiscsak meg kellene lesnünk, hogy kik azok a jótétlelkek, akik minket így talpra állítottak.
— Bizony, lessük meg, én is azt mondom.
Aznap este nem feküdtek le, hanem a kiszabott bőrt szépen letették az asztalra, ők meg a szoba sarkában egy függöny mögé húzódtak, s úgy várták, hadd lám, ki jön be a szobába. Hát egyszer csak tip-tap, betipegett-tapogott két öklömnyi emberke, akiken még csak egy szál ingecske sem volt, szépen felkuporodtak az asztalra, s egykettőre munkának láttak. Még jól el sem táthatta száját a csizmadia meg a felesége, kész volt a cipő, aztán huss! — valahol a kulcs lyukán kihussantak.
— Na, ez igazi csudadolog — csapta össze kezét a csizmadia.
— Ó, az áldott jó lelkek — áradozott a csizmadiáné. — Gazdagokká tettek minket, pedig egy szál ingecskéjük sincs.
— Tudod mit, asszony — mondotta a csizmadia —, én csinálok nekik kis cipőcskéket, te meg varrj nekik nadrágocskát, kabátocskát, ingecskét, a fejükbe sapkácskát, mert bizony megveszi különben őket az isten hidege.
Nosza, mindjárt munkának láttak, s másnap este kitették az asztalra a kész ruhácskákat, s úgy várták a kis törpécskéket. Hát jöttek is azok, tip-tap, de halljátok csak, mi történt, mikor meglátták a szép ruhácskákat! Nagy örömükben táncra kerekedtek, aztán felöltöztek, illegették-billegették magukat, s megint csak táncoltak, hejehujáztak, icipici ujjacskáikkal pattogtattak:
Haj, haj, haja-haj,
Nincsen immár semmi baj!
Nem leszünk már suszterek,
Vagyunk úriemberek!
Így táncoltak, hejehujáztak sokáig, aztán huss! A kulcs lyukán kiröppentek, s többet soha vissza nem jöttek. Hiszen már nem is volt szükség rájuk, olyan gazdag ember lett a szegény csizmadiából. Ő is mind azt hajtogatja:
Haj, haj, haja-haj,
Nincsen immár semmi baj!
Nem leszek már többé suszter,
Vagyok finom úriember!
Úgy bizony, az bizony,
Feleségem tésasszony.
Ha a csizmadiából finom úriember nem lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
