
A napokban a Gödri Ferenc Általános Iskola vendége voltam, Illyés Andrea tanárnő hívott meg, hogy az összevont hetedik osztályok tanulóival töltenék el egy órát, s beszélgetnénk a sajtóról, illetve a sajtószabadságról. Szívesen fogadtam a felkérést, manapság ugyanis, információim szerint elég belterjes az iskolai oktatás, nemigen tudok efféle meghívásokról, valószínû azért, mert az ,,átkosban? teljességgel sikerült lejáratni ezt a meghívásos módszert, s ez a rossz hangulat köszön vissza még másfél évtized múltán is.
Emellett azért is felfigyeltem erre a meghívásra, mert, amint mondják, lapunknak, a Háromszéknek éppen a fiatalság körében nincsenek elégséges fogódzói. A szombati Cimbora-oldal révén szólunk ugyan, nem is akárhogyan hetedikeseknél egy hajszálnyival fiatalabbakhoz, de ebből a korból, véljük, egy-kettőre kinőnek a serdülők, s őket már nem érdeklik annyira az ország legkisebb megyéjének legolvasottabb magyar napilapjában tálalt örömök és gondok. Törzsolvasóink a közép- és főleg a nyugdíjas kor évjárataiból kerülnek ki.
A csíki negyed iskolája első látásra is kedvező benyomást kelt, folyosói ápoltak és tiszták, rengeteg virággal, zöldnövénnyel, amelyek között jól megférnek a rusztikusabb népi mesterségek tárgyai és szerszámai, a vitrinekbe helyezett gereben, héhel s a népi szövés-fonás, a kender- és lentermesztés egyéb emlékei. Szemem pillanatra végigsiklott az iskola névadóját, Gödri Ferencet bemutató tablóra helyezett diákdolgozat szövegére is, észrevehettem, hogy a virágokkal, a népi mesterségek tárgyaival mennyire összhangban állnak az ugyancsak falra helyezett közmondások, amelyeket szintén a tanulók mutatnak be.
Egy kisvárosi - mondhatnám mezővárosi -, a vidéki, falusi környezetből alig kinőtt iskolának mindenképp ,,jól áll?, ha nem aggatja magára az erőltetett modernkedés flancait, hanem megmarad annak, ami.
Nem a dicséretükre mondom ugyan, de jól megfér ebben az iskolai környezetben az egy-két árnyalattal - néhány decibellel - hangosabb hangoskodás is, amely azért nem annyira erős, hogy peregni kezdjen az épület faláról a vakolat.
Illyés Andrea tanárnőtől és Kiss István igazgató úrtól tudtam meg, hogy a két ciklus párhuzamos osztályai 2:1 arányban oszlanak meg a magyar és román tagozat között. Andrea mindkét tagozaton tanít, kérdésemre - vannak-e moldvai csángó gyermekek? - mondja, hogy igen, és általában törekvőbbek, mint osztálytársaik. Gyorsan megegyezünk abban is, hogy ez a jelenség, divatos szóval általános trendhez igazodó, a kisebbségben, sőt a kisebbségek kisebbségében vagy szórványban élőknek folyamatosan bizonyítaniuk kell. Ezt a tanárnő csak tudja, önmagán is tapasztalta, magyar szórványsorsból - Dicsőszentmártonból - érkezett Sepsire.
Az egy órányi időre összevont osztályok körében kellemesen lepett meg, hogy a feltartott kezek számából ítélve a tanulók mintegy harmadának szülei ,,járatják? lapunkat, s bele-belepillantanak az újságba ők is. Még érdekesebb, hogy ugyancsak mintegy harmadának a családjában van számítógép. Internetes hozzáférhetőségük már korlátozottabb, de a számítógép létének ténye önmagában is kedvező tendenciát jelent, igényességre utal.
Mondtam is nekik, hogy a Háromszék esetében egy viszonylag kis földrajzi tájegységet ,,lefedő? lap az internetes ,,kitárulkozás? révén elvileg a földgolyó minden pontján olvasható, s még érdekesebb, hogy lapunk elektronikus változatát a világba szétszóródott fiatalok is jelentős számban olvassák. A honvágy, a szülőkhöz, szülőföldhöz ragaszkodás, az idegenség rászorítja, eljuttatja őket ezekhez a szellemi kapaszkodókhoz. A lapnak ebből az érdeklődésből nincs ugyan anyagi haszna, de annál jelentősebb az erkölcsi nyereség: vannak eseteink, amikor a közömbös, sokszor eltunyult itthoniakat a külföldre távozott fiatalok vezetik rá a lapolvasás igényére.
Nos, számomra mindenképp kedves és kellemes volt a Gödri Ferenc Általános Iskolában töltött másfél órányi idő. Könnyû dolgom is volt, mert ha az ablakon kinéztem, Gábor Áron és Nicolae B?lcescu általam Sepsiszentgyörgyre ,,szobort? portréja nézett rám, jó támasz volt mindkettő a sajtószabadság történelmi útjának megseprésében. (Bemnek a Székely Nemzeti Múzeumban lévő, a háromszékieknek adományozott nyomdagépéről viszont megfeledkeztem.)
A sajtószabadságról talán túl sokféle dolog is eszembe jutott, tartalékolhattam volna belőle a következő találkozókra is, mert igaz lehet, hogy aki túl sokat markol, keveset fog.
Ki van írva a Gödri Ferenc Általános Iskola folyosójának falára is.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.