Mindennapi életem és munkám, úgy tûnik, születés és halál közt telik el, noha nem így van. Létem minden pillanatában élet és halál között kell választanom. Igen, választanom kell nap mint nap, pillanatról pillanatra: élek vagy holt vagyok és - ne adj? isten - maradok.
Bárhogyan is nézem, jelen, illetve életem után következő létem esszenciája a Lélek. A Lélek és csakis a Lélek tud holt helyett élővé tenni.
Önvizsgálatot kérek most saját magamtól: élek vagy halott vagyok? Biztosan élem, megélem ajándékba kapott időm minden pillanatát? Vagy netán holt vagyok, míg megjátszom a nagy élőt, akinek feltámadásra sincs szüksége?
Mire vagyok halott? Miből kell feltámadnom?
Néha halott vagyok az alkalmakra, lehetőségekre. Milyen lehetőségre gondolok? Csakis az Istennel való találkozás, az Isten-látás, Isten-megmutatás lehetőségére és alkalmára. Hányszor állt előttem a lehetőség, az alkalom, de én vagy átnéztem rajta, vagy szégyentelenül lenéztem, s nem tartottam méltónak magamhoz. Némelykor elrohantam előle szégyenemben. Nem vettem észre, hogy az alkalom eltûnte után sem lett könnyebb hordoznom titkolt tévedéseim, mulasztásaim fojtogató érzését. Elrohantam az alkalom, a lehetőség elől sokszor félelmemben. Olyan helyet kerestem, ahol nincs alkalom, s noha ilyen hely nem volt, az elmulasztott alkalom hiányt és fájdalmas ürességet, lelkiismeret-furdalást okozott. Aztán ettől félve még tovább szaladtam, s egyszerre megint alkalom és lehetőség előtt álltam. Ilyenkor tovább szaladtam, míg fáradtságtól izzadt lélekkel pihenni akartam. Pihentem az elodázott alkalmak előli szaladás után, és ezt a pihenést nagyon megszoktam. Így már nem is rohantam, nem szaladtam, de elszalasztottam istenes alkalmakat kényelmességem miatt. Ódivatú a kényelmességet feladó életforma, nem kell áldozni, nem kell hátamon cipelni még a rám szabott keresztet sem, mert egyházam a kényelem egyháza, s dogmái még attól is szabadulást ígérnek (hazudnak?), amit Krisztus nem titkolt el előlem. Máskor szemet hunytam, úgy tettem, mintha aludnék. Ha felnyitottam szemem, és még ott állt az alkalom előttem, akkor az alvásra még egy kis kézösszetevés következett, és észre sem vettem, hogy így jött el az én szegénységem ideje.
Néha halott vagyok az erőre. Nem tudom, át sem gondolom, nem is érdekel, milyen erő lakik bennem. Erős lennék én, akinek nehezére esik apró nehézségek, mondvacsinált fájdalmak, az élet kis horzsolásainak eltûrése is? Tudom, milyen erő van bennem? Elég csak egy mustármagnyi, és hegyeket mozgathatok. Elég, mert nekem adta magát. Az, Aki maga a Szeretet. Édesanyák ereje jut eszembe. Ha gyerekéről van szó, nincs lehetetlen, nincs hatalom, ami elejébe állhatna. Tudom, hogy ez az erő lakik bennem is? Annak ereje, Aki letörte a halál fullánkját. Érzem erejét, vagy erre is halott vagyok?
Mint ahogy halott vagyok a felelősségre. A felelőtlen élet könnyûnek tûnik. Nincs gondom semmire és senkire. Még magamra sem. Pedig tudom, hogy ez a világ nem a felelőtlenség világa, Istenem nem felelőtlen, Uram. Krisztus szeretetparancsa is felelősségre hív. Felelősségre egymás iránt.
Haldoklóként nem lehet szent életem. Döntöttem. Élni fogok.
Egyed Sándor református lelkipásztor
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.