TáblaháborúA nagytakarítást a Székelyföld-táblával kezdték

2007. augusztus 21., kedd, Közélet

Elsőként a Kökös határában felállított Székelyföld-táblát távolították el a tegnapi táblatisztogatási akció során, később ennek több ,,törvénytelen" pannó is áldozatul esett.

Tegnap reggel az országos útgondnokság regionális központjának utasítására szakcég vonult ki a Kökösi-hídfőhöz, és eltávolították az alig négy nappal korábban felavatott Székelyföld-táblát. Kilenc órakor már csak a reklámpannó földbe ágyazott csöve jelezte, hogy melyik az a hely, ahová nem lett volna szabad felállítani a táblát. Legalábbis a hivatalos indoklás szerint, amely egyben minden, a körzethez tartozó és valami oknál fogva kétes helyzetű reklámtábla eltávolítását is elrendelte. Mint ismeretes, az illetékesek már pénteken átiratban jelezték a megyei tanácsnak, ha nem költöztetik az engedélyezett helyszínre a táblát, 24 órán belül lebontják azt. Szombaton még nem jött ,,felső" parancs a végrehajtásra, tegnap pedig már kora reggel beindult a gépezet. A délelőtt folyamán egyébként Kökös határában több kereskedelmi jellegű, sőt, a még be sem fejeződött világtalálkozót hirdető pannót szedtek szét a munkások. Szotyor határában pedig a két, nem is olyan régen Traian Băsescu népszavazási kampányát szolgáló tábla is a földre került. A megbízott cég szakemberei arról nem nyilatkoztak, hogy mekkora a vállalásuk, de azt sejtették, hogy egy nap alatt nem tudnak végezni minden ,,törvénytelen" építménnyel.

Vajda Lajos, a megyei tanács alelnöke kérdésünkre elmondta, az engedélyeztetési eljárást újrakezdik, a tábla hamarosan ismét állni fog. Arra a felvetésre, hogy az építésnél miért nem tartották be az engedélyben feltüntetett pontos helyszínt, az alelnök elmondta: a tábla helyén korábban is reklámpannó állt, annak a dokumentációját használták az iratcsomó összeállításánál. Ugyanakkor szerinte kilóg a lóláb, hiszen nem föltétlenül a Székelyföld-táblával kellett volna kezdeni az egész brassói körzetben a tisztogatást. ,,Szeretném látni, hogy az útjavításban is ilyen szorgosak, mint a tábla eltávolításában" — jegyezte meg Vajda, aki arra is kíváncsi, hogy mit tesz az útügy a rétyi keresztútnál felállított és a forgalmat is zavaró benzinkutak reklámtábláival, illetve az annyiszor jelzett oltszemi homokbánya ügyében.

Sorin Stoican az útgondnokság sepsiszentgyörgyi vezetője kérdésünkre elmondta, a nap folyamán összesen nyolc táblát bontottak le Kökös határában, a 12-es számú országút mentén Sepsibükszád irányában, illetve az ojtozi hágón. Az akció folytatódik, mint ahogy a körzethez tartozó négy megyében is vágják a táblákat — mondta Stoican.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-08-21: Közélet - Iochom István:

Székely kaput avattak (Szent István-búcsú a Perkőn

A tegnapi búcsús szentmise a Perkőre vezető úton székelykapu-avatással kezdődött. A kaput a Pro Concordatia Populorum Nemzetközi Lovagrend és a megyei önkormányzat állíttatta. Az avató ünnepségen László István kézdiszentléleki polgármester és Demeter János, a megyei tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez. A kapu a gelencei Both fivérek, László és Imre műhelyében készült. A zarándokok egyházi zászlók alatt Szent István-énekeket énekelve a kézdiszentléleki erődtemplom elől indultak a Perkőre.
2007-08-21: Közélet - Kuti János:

Világtalálkoztunk (A múlt hét)

Jó így összegyűlni, mivel nagyon szerteszéjjel vagyunk. Sokan eljöttek a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára, és sokan nem. Számba vettem azt, hogy kik jöttek, és kik nem. Azokat, akik nem jöttek, nem akarom a számra venni. Pedig megérdemelnék, mert sokan vannak. Hátha jövőre magukba szállnak, és hazarepülnek.