Ezerkilencszázötvenhat: A golgota útja

2006. június 10., szombat, Archívum 2003–2007

16.
Az első sortûz?
Ismét Debrecen. Ott hamarabb kezdődtek az események, s hamarabb is váltották ki a hatalom beavatkozását, bosszúját is. Itt kellett előbb megfékezni a történéseket, azok továbbgyûrûzését. Bolsevik módra. Gyilkolással.
Késő délután ismét kimentünk az egyetemre, újabb gyûlés, s már napszálltakor újból - ugyanúgy, ahogy délben - menetoszlopba rendeződve elindultunk befelé. (Buda Ferenc, Debrecen)
Délután öt óra után jelentünk meg az AVH kaszárnyája előtt, hogy a letartóztatott egyetemi társaink szabadon bocsátását kiköveteljük. (Székelyhidi Ágoston, Debrecen)
És akkor a tömeg megindult a Kossuth utcára. Én egy idő után mentem vissza az egyetemre, a politikai nagygyûlésre. A tüntetők körülvették a rendőrség épületét, mely közösen volt az ÁVH-val, s követelték a politikai foglyok szabadon bocsátását, a vörös zászlók bevételét s a nemzeti zászlók kitételét. (Buda Ferenc, Debrecen)
Igen. A nemzeti zászlók, a magyar nemzeti zászlók kitételét is követelni kellett Magyar­országon. Követelni kellett attól a hatalomtól, mely legnagyobb ellenségének a nemzetet, a magyarságot tekintette.
És akkor ott eldördültek a fegyverek, olyan háromnegyed hat és háromnegyed hét között, belelőttek a tömegbe, s meghalt két ember, és jó harminc ember sebesült meg. Azért csak két ember, mert olyan közel volt az ÁVH fala a tüntető tömeghez, hogy amikor elhangzott a vezényszó, a katonák nagy része a tüntetők feje fölé lőtt. És a lábak elé. A kapuból egy katona volt, aki végighúzta a fegyvert, ennek volt két halálos áldozata és több nagyon súlyos sérültje. Ezt én később kutattam, és akkor megtaláltam a kórlapokat, egyértelmû volt, hogy géppisztolygolyó oltotta az életeket, sebesítette meg az embereket. Mert később azt mondták, hogy ezek vaktöltények voltak. (Filep István, Debrecen)
És mi sem jellemzőbb a gyilkosokra, úgy tüntették fel, hogy vaktöltényekkel lőttek. Igen. Vaktöltényekkel öltek, vaktöltényekkel juttatták kórházba a sérülteket.
Itt lőttek hát először az országban ezek az ÁVH-s sorkatonák. Behozták őket valahonnan. Lélektani helyzet. Hogyha már nagyon közel van a másik - ez esetben a tömeg -, a katona nem lő bele az emberbe. Lelőttek oda a kövekre, azért volt a sok sérülés. (Filep István, Debrecen)
Mi a Simonyi út derekánál jártunk, amikor pukkanások hangzottak. Az első gondolatom az volt egyébként, ami szinte természetes is, hogy hát ünnep van ma, és hogy tûzijáték van. Komolyan gondoltam ezt, és nem is voltam egyedül az ötletemmel. De hát nem, nem tûzijáték volt, a Kossuth utcában a megyei rendőrkapitányság előtt összegyûlt tömeget lőtték. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a karabélyból lőttek díszsortüzet. Le akarták a tüntetők szedetni a vörös csillagot, s ott, az épületben nem csupán rendőrök, hanem államvédelmi katonák is tartózkodtak, és parancsra odapörköltek a nép közé. (Buda Ferenc, Debrecen)
Utána a tömeg futásnak eredt, s estére gyakorlatilag ennek a tüntetésnek vége volt, de éjfélig hallatszottak a lövöldözések, ellőtték a villanyvilágítást is. (Filep István, Debrecen)
Magyarországon először Debrecenben gyûlt össze az Egyetemi Forradalmi Tízes Bizottság, először itt követeltük ki, hogy a pártvezetők engedelmeskedjenek követeléseinknek, először itt jelentek meg nyilvánosan a pontok, először itt lőttek a felvonuló forradalmárokra, s először itt halt meg három ember ebből a körülbelül hatszáz fiatalból. Október huszonharmadika volt. A forradalom, mondhatnám, Debrecenből indult el, s minden kockázata, minden áldozata is először Debrecenben nyilvánult meg. Nem sokkal később megalakult a Városi Forradalmi Bizottmány, a Megyei Forradalmi Bizottmány, mind a kettőben beválasztottak az elnökségbe, s ennek az elnökségnek Für Lajos volt a titkára. (Székelyhidi Ágoston, Debrecen)
Az egyetemen újból volt egy nagygyûlés, ahol elhatározták, hogy a forradalom ezzel nem fog véget érni. Igen, a debreceni forradalom ezzel nem fog véget érni... (Filep István, Debrecen)
A parlament előtt
Az események lavinája elindult hát, s megállítani már békésen nem lehetett. Bár Budapesten egyelőre még békésen tüntettek az emberek. S hogy a békés tüntetésből fegyveres harc lett, az sem rajtuk múlott.
Valaki azt kiabálta: Menjünk a parlamenthez! Akkor még a Dunán megvolt az a pontonhíd, Kossuth hídnak hívták, amin át lehetett menni viszonylag a parlamenthez közeli részre. Akkor még más hidak nem voltak, talán a Margit híd meg a Lánchíd, de ez egy közeli híd volt. Átmentünk hát a Dunán, s ott, a déli részén helyezkedtünk el a parlamentnek. (Dr. Szabó Endre, Budapest)
És mentünk az Országház felé. Vissza a Margit hídon keresztül - mert onnan indultunk át a Bem-szoborhoz -, és az Országház előtt találkoztunk. Közben elmentünk a Fehér ház mellett, és ott hallatszott először a Vesszen az ávós kommandó! Ez félelmetes volt, mert akkor nem tudtuk, hogy hová tegyük, hová nem, mert még nem lőttek. Az Országház előtt Nagy Imrét követeltük, és hogy oltsák el a vörös csillagot. (Ribóczky László, Budapest)
Október 23-án Pongrácz Ernő is otthagyja a munkahelyét, és részt vesz a fölvonulásban, amikor odaér a csoport a parlament elé, Déry és Veress Péter között az első sorban volt? Megállt a tömeg a parlament lépcsője előtt. Tüntettek, kiabáltak, míg végre kijött valaki onnan, és mondta, hogy kérem, tárgyalóbizottságot fogadnak a parlament elé. Ernő mondta többször, hogy: Kértem Veress Péter bácsit meg Déryt, hogy szökelljenek előbbre, de Péter bácsi - aki beszédet is mondott a Bem-szobornál - azt mondta: Fiam, ez a ti forradalmatok. És Ernő fölment. Utána ment még egy-kettő? Ernő részese annak, hogy bejön később Nagy Imre a parlamentbe. (Hóka Ernő, Budapest - New York)
Millióan elmondták, hogy ez valami eszméletlen gyönyörû, aki ezt átélte, ugyanazt tudta csak mondani. Nyolcadik hónapban voltam, orvoshoz kellett menni, s el is indultam, és összetalálkoztunk apjával a városban. Összetalálkoztunk, s akkor együtt mentünk az Írószövetségbe, majd a parlament elé. És az emberek vidámak voltak, az arcuk teljesen más volt, valami belső felszabadultság volt az emberekben. (Varga Domokosné Stoze Magda, Budapest)
Akkor már tulajdonképpen nem egy helyen gyülekezett a tömeg, itt is, ott is tüntetésgócok bontakoztak ki. Újabb és újabb emberek vettek tudomást a történésekről, újabb és újabb embereket kapcsolt a tömeghez az események sodra.
Azt is mondták, hogy a rádiónál van valami tüntetés, de mi nem a rádióhoz mentünk, inkább elmentünk a parlamenthez, nagy tömeg volt, rendőrök is, katonák is, ávósok is, de mindenki fölszabadult volt, és mondta a magáét. (S. E., Montreal)
Oda érkeztünk meg. A parlament előtt a már ismert történések? Hogy oltsák le az épület csúcsán a messze világító csillagot. (Rácz József Sándor, Budapest)
A vörös csillag eloltása meg is történt, egyszer csak láttuk - rivalgott a tömeg -, hogy elaludt, kialudt. (Ribóczky László, Budapest)
A tér körül volt véve katonákkal. S egyszer csak az összes villanyt eloltották. Az összes villanyt eloltották. Az emberek elővették és meggyújtották az újságokat. Összecsavarták, és az egész tér egy csodálatos sárga fényben égett! (Bródy Solt Iván, Budapest - Wellington)
Ezek voltak a Szabad Nép-fáklyák, mert ahogy kioltottak minden világítást, s az emberek fényt csináltak, s úgy követelték, hogy Nagy Imrét akarják látni, mondjon beszédet Nagy Imre. (Rácz József Sándor, Budapest)
Egyszer csak - a tér ekkor már újra fényben volt, nagy tapsolás volt, hurrá, hurrá! - jött Nagy Imre, és beszélt hozzánk. És azzal kezdte: Elvtársak. S Hú! Hú! Hú! Lehurrogtuk. (Bródy Solt Iván, Budapest - Wellington)
Óriási volt a füttykoncert. S Nagy Imre tulajdonképpen semmit nem tudott mondani nekünk, nyugtatott bennünket, látszott rajta, hogy teljesen meglepi ez a hatalmas tömeg, amely az Országház előtti Kossuth teret elborította. (Ribóczky László, Budapest)
Amikor volt a nagy hujjogás, hát gyorsan el is tûnt, visszament. Később visszajött, s megkérdezte, hogy kinek szóljon. Hát az a százezernél több ember ott a téren, mint egy, kiabálta: Gerőnek! Nem beszélt össze ott senki! Úgy látszik, az eszméknek az áradata megállíthatatlan ilyenkor, s mindenki fölveszi. Akkor egykettőre újságok gyulladtak meg, és millió fáklya égett? Így kezdődött. És ez nem volt megszervezve? (S. E., Montreal)
Aztán ahogy később visszajött Nagy Imre, úgy kezdte, hogy: Polgártársak. Mondott néhány mondatot, de nesze semmi, fogd meg jól volt, nem elégedett meg az ott lévő hatalmas nagy gyülekezet. Megint csak fütyültünk a semmitmondó mondatok után. (Molnár V. József, Budapest)
És mégis? Nagy Imre volt, és csak Nagy Imre, aki ezekben a visszás pillanatokban megtestesíthette a nép igényét.
Nos, ez az a perc, amikor Nagy Imrének megbocsátott a forradalom, s kérte, hogy álljon a miniszterelnöki funkcióba. Egy biztos, nem úgy látja ő a saját szerepét a forradalomban. Pedig ha látta volna, sokkal többet tudott volna tenni Magyarországon. Akkor is, ha nagyon nehéz körülmények között él a forradalom napjaiban. Sajnos, Nagy Imre vergődött a forradalom és a régi párthûsége között. És ez a vergődés tetten érhető az akkori tevékenységében is. Nem lehet őt szőröstől-bőröstől, kommunista múlttal együtt ide dobni vagy oda dobni. A magyar történelemnek kimagasló alakja - azért, mert az életét tudta odaadni azért a gondolatért, hogy a nemzetet szolgálom, mint miniszterelnök. Az a két esemény, hogy ?53-ban megszünteti a beszolgáltatást, és feloszlatja az internálótáborokat Magyarországon, olyan nagy jelentőségû dolog volt akkor, hogy ezért a válasza a nemzetnek - az első válasza akkor, amikor lehetőséget teremtett a maga számára, hogy kimondhatta a saját véleményét -, hogy Nagy Imrét hívta ?56-ban miniszterelnöknek. A többit mind elcsapta? Itt egy nagyon fontos dolgot ki kell jelentenem. Tehát a forradalom a társadalom legmagasabb szerveződése. Nem a parlament, nem az országgyûlés, nem a bíró, nem a jegyző, nem a szervek, melyeket mesterségesen hoznak létre, hanem az, amikor a forradalom a törvények fölött döntéseket hoz, és felelősséget vállal a döntésekért. Ez a legmagasabb fórum, a forradalom, és ennek a fórumnak joga, lehetősége, ha szükséges, kötelessége, hogy bármelyikünknek, Nagy Imrének, Rácznak vagy bárkinek az addig elkövetett bûneit megbocsátja, és eszközként fordítja a forradalom szolgálatára. (Rácz Sándor, Budapest)
Hogy mit akartunk? Függetlenséget akartunk. Akartuk a semlegességet. Azt akartuk, hogy az oroszok menjenek ki tőlünk. Ruszkik, menjetek haza! Különböző pontok voltak itt is, 16 pont volt, amit szerettünk volna. És hogy semlegesek legyünk, ne tartozzunk se jobboldalra, se baloldalra. Úgy, mint Ausztria. Ez volt a döntő. S ebben mindenki, 90 százalékban mindenki egyetértett velünk. (Gombos Csaba, Budapest - Pádova)
Úgy estefelé, mert kitartott a tömeg, és jelszavakat skandáltunk, jött a hír, hogy menjünk a Sztálin-szoborhoz. Egyesek oda indultak, mások pedig a rádióhoz. (Ribóczky László, Budapest)
Egyszer egy teherautó érkezett, nemzeti zászlóval jöttek, s azt kiabálták a fiatalok, hogy: Gyilkol az ÁVO! Magyarok a rádióhoz! Gyilkol az ÁVO! Akkor föloszlott a parlament előtti tömeg, elindultunk a rádióhoz, a Bródy Sándor utcához. (Molnár V. József, Budapest)
Kórházban voltam. Előtte való vasárnap volt egy meccs, amiért bevittem a rádiómat hallgatni a kórházi teremben. És egész nap tudtam követni az adást. És ez is fölkeltette az érdeklődésemet, s az is, amit fiatal barátaim hoztak be, röplapokat s egyebeket. Ezt az egész állapotot elviseltem addig, ameddig Gerő Ernő, a párt akkori első titkára beszédet mondott este fél 8-kor a rádióban. És akkor, amikor ez a beszéd elhangzott, tovább nem tudtam uralkodni magamamon, felöltöztem a civil ruhámba, és kiszöktem a kórházból, s elmentem arra, amerre láttam, hogy sok ember megy a liget felé, a Sztálin-szobor felé. (Rácz Sándor)
A Kossuth téren lehetett hallani - rádiók voltak - ezt a hírhedt Gerő-beszédet. Nyolc előtt tíz perccel. Az mennyire szidta? ellenforradalomról beszélt, s hogy behívja a szovjet csapatokat. Sokkolta a népet, hogy ez az emelkedett hangulatú tömeg egy disszonáns, ellenséges beszédet hallott. Erről a beszédről sincs hangfelvétel. Ez teljesen érthetetlen. Ezt én nem hallottam vissza. És senki nem hallotta. ?56-ban többször bejátszották, csőcseléknek mondta a népet, s hogy kéri a szovjet csapatok testvéri segítségét a csőcselék leverésében. A forradalom kitörését ez a beszéd is okozta. Ez tüzelte fel a népet. Ez sokkolta a népet. Fél kilenc óra körül, emlékszem, rövid sorozatokat lehetett hallani a rádió felől. Rá néhány percre mindenki elindult a rádióhoz. (Detre Csaba, Budapest)
A Mûegyetem előtt, a Szent Gellért téren állt egy szovjet emlékmû, bent voltam az egyetemen, és akkor kijöttünk, s mondtuk, hogy döntsük le ezt az izét, ezt az emlékmûvet. Szereztünk drótkötelet, jött teherautó, és akkor a csillag köré tekerték a drótkötelet, az oszlop nem dőlt le, de a vörös csillag - illetve hát nem vörös, mert aranyozott csillag volt - leesett a földre, és akkor megfogtuk sokan, felvittük a Szabadság hídra, és a közepénél bedobtuk a Dunába. (Vanek Béla, Budapest)
Gazda József
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-06-10: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás