Gyarapodó magyarokRiport: Amit a szorgalom megteremhet

2006. június 13., kedd, Archívum 2003–2007

Amit csak megteremhet a szorgalom, mind megtalálható a ma hetvenegy éves Vitályos Béla gidófalvi gazda és felesége, Irmus asszony udvarán. Az impozáns székely kapu (,,sokan fényképezik?), a kaviccsal felszórt, elgereblyézett udvar, melynek széleire árvácskát ültettek a háziak, a két szépen kikészített lakóház, a hozzájuk csatlakozó gazdasági épületek, a folyóvíz az udvaron és a konyhán, az oldalra beállított traktor, mind olyan módra vallanak, melyet a házastársak egyike sem örökölt, hanem két keze munkájával maga teremtett. Hogyan tudtak az emberek felhalmozni egy olyan korban, mely azt kimondottan tiltotta és gáncsolta, illetve hogyan emelkedtek tovább az új körülmények között egy olyan életkorban, melyben más inkább a nyugalomba vonulás módozatait keresi egy hosszú, munkában és családfenntartásban eltelt élet után? Vitályosék titka egyszerûnek tûnik: a földmûvesi munkaerkölcs kizárja a nyugdíjasi mentalitást. Amíg az erőnlét megengedi, nincs megállás, ,,taszítani kell?. Hogy ebből futotta a felzárkózásra a gazdák élvonalához, futotta a lépéstartásra a technológia változásaival - ehhez azért dupla igyekezetre volt szükség.
Két kéz
Vitályos Bélának és feleségének, Simon Irmusnak évtizedeken keresztül legfőbb tulajdona a két keze volt. A rendszerváltás ötvenes éveiben lepte meg a házigazdát.
- Még nem voltam nyugdíjas -1934-ben születtem -, s az utolsó tíz esztendőt az IGO-nál (a szentgyörgyi közüzemek) töltöttem, ahol éjjeliőr voltam. Azelőtt 29 évet dolgoztam a kollektívben, nálunk azt ugye a zendülés után, 1950-ben hozták létre. Az idősebbek is azt tanácsolták, legalább tíz évet állami szolgálatban kell tölteni, mert a kollektivista nyugdíj nagyon kicsi. S valóban, hatszázezer lejt kapok huszonkilenc év után, az állami egymillió hétszázezer, a kettőből kijön egy jobb nyugdíj. Az IGO-nál igaz, csak nyolc évem volt, de katonaság előtt két évet a brassói Metromban dolgoztam, utána három évet katonáskodtam, úgyhogy ezekkel már meghaladta a tíz évet.
Vitályos Béla még csak 16 éves volt, amikor Gidófalván vérbe fojtott zendülés árán megalakították a kollektív gazdaságot, ezért szülői jussát csak a ?89-es fordulat nyomán vehette át. A négy testvér és az édesanya ötfelé osztotta el a nyolc hektárt, kapott hát egy hektár negyven árat az örökségből.
Irmus asszony 44 éve jött férjhez e házhoz:
- A férjem szülei mind a négy gyermeküknek építettek, ez a bennvaló a sajátjuk volt. A nagyszülők itt laktak a túlsó házban, akkor a kertet elszakították, apósom megkapta a felét, az üres volt, oda felépítették ezt a házat a férjemnek. Ferenc öccsének vettek bennvalót, és építettek is. A harmadiknak, Sándornak nem kellett építeni, mert olyan bennvalót vásároltak neki, hogy a ház máig is rajta van. A negyedik fiú pedig maradt az ősben az öregekkel.
A történet, mint látni fogjuk, megismétlődik egy nemzedékkel odébb, a szívósan továbbélő hagyomány erejéből. A huszonöt áras telken ma mindenesetre hatalmas silógödör, istálló, csûr, gépszín fér el, ráadásul az állatok külön kapun járnak be, s a trágyadomb hátul a kertben, üdvösen messze esik a háztól.
A feleséget hasonlóképpen tarisznyálták fel otthonról 1962-ben, mikor férjhez ment. A ráeső birtokrészhez ő is csak évtizedek múltán jutott hozzá.
Két úr szolgája
A téeszvilág a falun maradottak számára is sajátos kétlakiságot teremetett: a háztájivá zsugorított magántulajdonával bánhatott csak saját uraként az ember (már amíg arról is nem kellett kötelezően tojást stb. beszolgáltatni, mikor az ötvenes évek eme intézményét a Kárpátok Géniusza különlegesen ihletett percében újból feltalálta), a kollektívben már más rendelkezett vele.
- Itthon mindig volt jószág, a Csaó idejiben még négy tehén is volt. Hogy csináltuk? Azt úgy, hogy kaszáltunk, mint az ötnyavalya felibe s harmadába! Ami oldal volt itt s le a bányához, mind lekaszáltuk. Elkértük a kollektívtől, s ami rossz hely volt, azt felibe, ahol géppel lehetett kaszálni, azt harmadába adták.
A feleség szerint a faluban nem volt másnak négy, ami sokat elárul azért a családról: ,,Azért tartottunk annyit, mert úgy jöttünk ki. Ha bornyúzott, abból, meg a tejből került a pénz! A tejet nem adtuk el, hanem a disznókkal megetettük. A felit megittuk mi, vagy ha kellett valakinek egy csomagocska vaj, azt leszedtem, kivertem a dézsában. A többit megették a disznók. Aztán a Csaó világban kezdődött a tejkvóta, szerződést kellett kötni. Mikor én férjhez mentem 1962-ben, s ide kerültem, első évben megszületett Barni fiam, utána egy évre s hat hónapra egy picike, azt elveszítettük, aztán hat évig nem lett, ?68-ban lett a kicsi fiam, s ?70-ben született Dórika lányom. Én az alatt az idő alatt nem tudtam menni a mezőre, honn kellett üljek. S azért volt nekünk annyi tehen s bornyú, hogy itthon Irmusnak legyen, mit csináljon, ne unatkozzon a gyermekek mellett? A férjem tehenésznek állt, s huszonegy tehenet gondozott, hogy nekem is a fél normám jöjjön ki. Azért kapok én most egymillió hatszázezer lej nyugdíjat, hogy ő nekem megszakítás nélkül kidolgozta azt a kilenc évet, amíg tehenészkedett.?
Béla bácsi mutatja a kezét, a fejés okozta túlerőltetés alaposan próbára tette.
- Akkor, ha lett volna egy gép, mint ez - mutat egy csupa nikkel csodára a másik szobában -, mindjárt más lett volna. De kézzel fejtünk, nyáron ki kellett még a legelőre is menni utánuk, olyan melegek voltak, mire kiértünk, a víz folyt le rólunk.
A pénzjövedelem forrásait firtatatva, visszatérünk a disznókhoz: a hatvanas évek a háztáji viszonylagos virágzásának évei voltak, előtte és később csak feketén lehetett kereskedni azzal, amit akkor szabad volt eladni:
- Előfordult, hogy három malacos gőlyénk is volt. Megtörtént, hogy megvettem a piacon a röszös malacot, s tével s tojással, mivel, egy hónap alatt úgy felpumpoltam, hogy el lehetett volna törni! S mivel jó ára volt, eladtuk itt, a faluban vagy Szentgyörgyön, s olyan pénzeket fogtunk belőlük, hogy! Máskor apósom, a mészáros megeresztette őket, s fél disznókat, negyed disznókat adtunk el. Tíz malacot vittem egyszer a piacra, de olyan gyönyörûszépek voltak, hogy mindenki meg akarta venni őket. Egy brassói ,,kukána?, egy román vendéglősné vette meg, évekig járt ide. Azt mondja: az anyját adom-e? Mondom, ha jól megfizeti, mért ne? Volt nekem azon küjjel még két gőlyém. Jött két nap múlva az Áróval, a gőlyét tették fel. Azt mondta nekem: mikor a malacok tíz hónaposak lesznek, száz kilón fejjel kell hogy legyenek! Ételmaradékkal hizlalta őket, még tojással is. Gondoltam, nehogy megcsömöltesse őket! Én? Mi gabonát is adtunk nekik, eleinte jobban ment a kollektív, a másfél normára kaptam még 70 mázsa búzát is. Utoljára kezdtek lopni, akkor megcsappant, s nem volt már érdemes maradni ?70 után.
- Annyira kiravaszodtak - teszi hozzá Irmus asszony -, hogy kimérték még a kapálót is. Kicövekelték. Nekünk nem volt elég, amit kimértek, hozzávállaltunk még kétannyit. Már tízesztendős volt a nagyobb fiam, ők is jártak velünk. A kicsi azt mondja: én kapálok, édesanyám, de nekem a farmernadrágot akkor meg tetszik venni! Mondom: meg, fiam, tü legyetek jó gyermekek, mert megvesszük. Az meglesz nektek éppen úgy, mint másnak!
Befektetés a gyerekekbe
A jövedelemnek eleve elrendelt helye volt: a három gyerek önálló életvitelét kellett megalapozni az élet kikerülhetetlen parancsa szerint.
- Örökké építeni kellett - meséli a feleség. - Amit disznóból, bor­nyúcskából összekucorgattunk, bétettem a CEC-be (takarék). Megbízhatóbb volt, stabilabb, mint most. Előbb vettünk a fiunknak benn­való­helyet. Kettőt, de a kettő sem tett ki egy nagyobbat. De ahhoz mérten meg voltunk elégedve. A kollektív ajánlotta, hogy adnak igényelt telket. De azt mondta az apja: hogyne, hogy hol­napután valaki azt hányja fel a gyermekemre, hogy az enyémre építettél.
- Előbb megvettük a hátulsót - meséli Béla bácsi a két telek történetéről. - Elől lakott egy vénasszony, s mondom, meg kell azt is vegyük, mert ha meghal, cigány találja megvenni, s a mienk megyen gallyra. Igaz, annyit kért a vénasszony, tudta, rea vagyunk szorulva.
- De kinyegtük! - jelenti ki a feleség. - Mindenkinek nem volt olyan szerencséje, hogy örököljön puccból! Gyûjtögettük a pénzecskét. Én piacoztam, uborkát, egypár csürkét, mit, abból, amit ki tudtam guberálni. Hetente egyszer bementem Szent­györgyre, s a heti kiadásom abból megke­restem. A férjemét letettük. Megvettük a másik bennvalót, az elülsőt, s a két rozoga házat rajta le kellett duvasztani. Elduvasztottuk, hazahordtuk, a szegeket kiszedtük. A két ház helyét elbuldó­ze­reztettük, a likakat megtöltettük. S akkor kezdődött az építés. Utána a lányomnak, Dórinak sta­fé­rung kellett, bútor. Volt ismeretségem a városban, mondom, né mit keresünk. Gondoltam, a leánygyermek hamarább férjhez megy, mint ahogy a fiú családot alapít, ha építünk, nem lesz, amiből bútort vegyünk Dórikának. Megmértük a bornyút. Nálunk örökké volt, ami meghízzék, megnőjön!
- Olyan bútort választottak a kiállításon, hogy négy ötszázkilós bikabornyút kellett adjak érte. Jaj, mondom, hát milyen bútor lehet, hogy olyan drága? ,,Gyere, nézd meg!? Meg es néztem, de olyan szép volt, hogy nem mondtam, ne vegyük meg? Annyi minden volt, hogy a Csepel kétszer fordult, amíg hazahozta a kiállításról.
Elégtétellel mesélik - a riporter együttérzéssel hallgatja. Nem kérkedés ez, egy kemény munkában eltelt élet elégtétele, a sok gürcölés árán elért anyagi biztonság és erkölcsi egyensúly jutalma.
Amikor a rendszerváltás bekövetkezett, a háromból két gyerek már kirepült volt, az élet soron lévő parancsára lehetett összpontosítani az erőket. A nyugdíjas évek nyugalma persze ráment. Erről legközelebb.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép