Élő múlt:Palackposta

2006. június 16., péntek, Archívum 2003–2007

(folytatás tegnapi számunkból)
Felszerelésünkkel elindulva a vashídtól a Bocsón át a Gergely-tava lápos területe melletti rövidítésen sétálgattunk hazafelé. - Vajon honnan kaphatta a nevét ez a tóra egyáltalán nem emlékeztető lápos terület? - kérdezte Lajos bátyám. Elmondtam ekkor azt a népi legendát, amit én is idős falusi emberektől hallottam az évek során.
- Apropó - szólalt meg Lajos barátom. - Az előbb említetted a Halas-tó nevet. Azt a határrészt én is ismerem, vajon honnan kapta a nevét. - Nem úgy néz ki, mintha azon a területen valaha is tó lett volna - jegyezte meg Gyuszi séta közben. - Pedig eléggé mélyen fekvő terület, bizony valamikor lehetett is halastó - mondtam. - A hagyományőrző idős emberektől azt hallottam, hogy valamikor régen ezen a területen valóban halastó volt. Ezt állította Pál Jovákiné is, aki felmenőitől hallotta, hogy ott valamikor évszáza­dokkal előbb a falubeliek halásztak. Hogy állításának nagyobb nyomatékot adjon, Mári néni megtanított arra a népdalra, ami ennek a halastónak az emlékét őrzi. A népdalt séta közben el is énekeltem barátaimnak. Így hangzik első szakasza:
Katolnai halastó, de halastó,
Beléestem szekerestől, lovastól.
Gyere babám, húzzál ki, tyuhaj, húzzál ki,
Ne engedj a halastóban meghalni.
Mire a falu végére értünk, együtt dúdoltuk hárman.
Hétfőn reggel gondtalanul léptem be az iskola kapuján a zsibongó, vidám gyermeksereg közé. A tanári szobában éppen csak letettem a kalapomat és a táskámat, amikor Linus néni a szomszédos kis irodából kiszólt a közajtón, és behívott. Abban a pillanatban a szombat délutáni gyûlésről való távolmaradásom következményére gondoltam. Csalódtam. Hellyel kínált, és megkérdezte, hogy Pali lelkem, mondja meg őszintén, hol volt a tegnap délelőtt? Elmondtam úgy félig-meddig a valóságot, hogy hát reggel kilenc körül ide jöttem az iskolába, de látva, hogy egy-két gyermek ténfereg az udvaron, elmentem meglátogatni egy régi barátomat, aztán dél körül hazajövet ismét az iskola felé sétáltam, ahol már senkit sem találtam. - Csupán azért érdeklődöm - folytatta Linus néni -, mert tegnap délelőtt a vasárnapi pionírfoglalkozást egy pártaktivista ellenőrizte, s mivel magát nem találta, elment a lakásukra, ahol érdeklődésére Laci bácsi azt találta mondani az elvtársnak, hogy maga a papnál van.
Ekkor villant át az agyamon, hogy ebéd előtt édesapám említette is, hogy délelőtt még valaki keresett engem, akinek meg is mondta, hogy a papnál vagyok, s hogy az illető sarkon fordulva köszönés nélkül távozott tőlünk.
Szegény édesapám akkor még nem tudhatta, hogy az épülő szocializmus tégláit Szentkatolnán is a hazugság maltere kellene hogy összetartsa! Az ő egyenes gerince haláláig töretlen maradt.
- Az elvtárs maguktól az én lakásomra jött egyenesen - folytatta Linus néni -, s felelősségre is vont, hogy alkalmazhatok olyan tanítót, aki a vasárnapi pionírfoglalkozás helyett templomba megy. - Ez tûrhetetlen, kérem! - csattant fel nekem az elvtárs -, és hozzátette, hogy ilyen pedagógusra nincs szükség a szocializmusban. - Igaz, én aztán vissza is kérdeztem - mesélte Linus néni -, hogy honnan gondolja az elvtárs, hogy a tanító a templomban volt. - Hát a saját apja mondta, hogy ott van a papnál - tüzelt nekem az aktivista. - Akkor aztán én elkacagtam magam - mondta az igazgatónőm -, és felvilágosítottam az elvtársat, hogy a maga édesapja a falu egyik leghumorosabb embere. Ha valakit, akit nem ismer, le akar rázni magáról, csupán viccből a legfrappánsabb módon, székely furfanggal teszi útra, hogy úgy mondjam, küldi el szivarért. Vasárnap lévén, a tanító apja így fizette ki az elvtársat aprópénzzel. - Az elvtárs könnyen meggyőződhetett volna, hogy nem voltam a templomban! - álltam az erdő felől ekkor. - Túúdom, túúdom - mondta Linus néni, az u hangot hosszasan megnyújtva.
Megéreztem mindebből, s ez meg is nyugtatott, hogy az igazgatónőm kimentett a számomra kényelmetlen helyzetből. Még egyet-kettőt szólt Linus néni a vasárnapi foglalkozások fontosságáról, amikor megszólalt az iskolacsengő. Kezdődött a tanítási óra.
Kollégáimhoz hasonlóan, osztálynaplóval a kezemben elindultam óráim megtartására. A megszokott módon telt a délelőtt. Az utolsó óra befejezése után Lajos bátyámmal sétálgatva lépkedtünk a folyosón a kijárati ajtó felé, amikor az ajtóban egy tanuló azzal fogadott, hogy tanító bácsi, tessék az irodába menni, mert valaki keresi. - Ugyan ki kereshet? - mondtam félhangon. Lajos barátom szokott mosolya kíséretében meg is jegyezte azonnal: - Fogadom, hogy már valaki kifogta a tegnap útra tett palackpostánkat, most pedig jött a megígért jutalomért!
Palackpostánkról humorizálva, derûs hangulatban sétáltunk a tanári szoba felé. Belépve kollégáim szóltak is, hogy menjek be az igazgatói irodába. Mit sem sejtve léptem be a kis helyiségbe, ahol az asztalnál egy ismeretlen férfi ült, aki megtudva kilétemet, rögtön rátért az előző nap történtekre. A váratlan támadássorozat rádöbbentett a valóságra. - Hol volt a tegnap délelőtt? Mit keresett a papnál az elvtárs? - záporoztak a kérdések. Én ugyanazt elmondtam az elvtársnak is, mint amit a reggel az igazgatónőnek. Ismét az aktivista vette át a szót: - Nevetséges azzal mentegetőzni, hogy csak egy-két tanuló volt az iskola udvarán vasárnap délelőtt! Ez kizárólag az elvtárs hibája, mivel előzőleg nem szervezett olyan vonzó foglalkozást, amellyel elvonhatta volna a gyermekeket a templomból!
Az igazgatónő irományaiból csak akkor emelte fel fejét, amikor ismét szóhoz jutottam. - Az elvtárs tudja-e, hogy tegnap délelőtt hol voltak a tanulóink, mert én tudom - próbáltam érvelni. - Most, szeptember végén a pityókaszedés hajráját élik falun. Ebben a gyönyörû időben minden felnőtt- és gyermekkézre szükség van a mezőn. A termés időben való betakarítása az állam és mindnyájunk közös érdeke. A tegnap ezért nem jöttek pionírfoglalkozásra a gyermekek.
Ebéd után Lajos barátommal ismét kisétáltunk a Feketeügy partjára, hogy az élő természet lélektisztító zuhatagában megszabaduljunk annak a világnak a szennyétől, ami akkoriban mindenkit próbált kívül-belül bemocskolni. El is süllyedt az a rendszer, mert tisztátalan eszközökkel tartós építmény nem hozható létre, de a mi humorunk sokszor segített át megalázott helyzetünkön, nem kevésbé a palackpostánk által is igazolt baráti együttlét meghitt órái.
BAKK PÁL
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép