
Romulus Cioflec (1882-1955) egykori árapataki írónak-újságírónak van egy regénye, az 1937-ben megjelenő Vârtejul, amit Dávid Gyula Örvényben címmel fordított románról anyanyelvünkre, s ezt választottuk riportunk jelképes címéül, de akár forgatagot is mondhatnánk, mert elképesztőek az állapotok, melyeket hivatalosan nem, csak háttérinformációként rögzíthettünk: a zömében létminimum alatt élő helybeli román anyanyelvû cigányság türelme határára jutott, s nagy úr a gyomor alapon - mindegy, hogy magyar-e, avagy román a kárvallott - egyfajta rettegésben tartja a községközpont lakóit. Nem túlzás: van példa lopásra és tolvajlásra, erőszakra is! A hatalom képviselői bizonyos mértéktartással beszélnek a jelenségről: nem is alaptalanul, hiszen sem ők, sem a mai román társadalom nem tud hirtelen fordulatot-változást teremteni a nyomor és az éhség felszámolásában, de tudatában van, hogy ezt a népréteget integrálni kell, egyszerûen leradírozni településeink pereméről nem lehet. Nem könnyû feladat tehát. Márpedig községszinten a roma lakosság lélekszáma rég meghaladta a románok és magyarok felét.
Egyet kerestünk, mást találtunk
Meg akartuk látogatni az említett író immáron rendezett, emléktáblával megjelölt szülő- és emlékházát. Kissé különösen hagzik számunkra a Cioflec név, s kiderült, hogy van benne valami, éppen az író családjának egy nemrég elhunyt tagja mondta: ne mind puhatolózzon, tudom, mi érdekli. Cioflec cseh származású elrománosodott famíliából származott, de lelkében már rég jó román ember volt. Valóban, nem helybeli, hanem Árapatakra régebb betelepedett család sarja volt - állította a vele rokonságban álló Rafiroiu família, elődei üvegfúvók voltak valahol Fogaras környékén. Tudvalevő, hogy Fogaras földjén, a Persányi-hegyek túlsó lábánál Bethlen Gábornak számos üveghutája mûködött a XVII. században, ahová - akárcsak Mikóújfaluba és Sepsibükszádra - számos idegen, így szlovák, német és cseh szakmunkást hoztak be. Komána és Venice románok lakta környékén telepedtek meg legelőször a Cioflecek is. Innen kerültek Székföldjére. Aki az író említett regényét elolvasta, tudhat róla, hogy Cioflec a legemberibb hangon és, mondhatni, szimpátiával írt az árapataki, akkoron többségben élő magyarságról, s nyoma sincs írásában negatív etnikai színezetnek. Nos, megkértük az emlékház gondozóját, Marcel Cucuiat urat, hogy mutassa be a gyûjteményt. Itt ért bennünket a második meglepetés. Elmondta, hogy helybeli cigány legelteti jószágait hegyre rúgó kertjének lábánál, s képes volt lerontani a kerítést, hogy állatai a jobb fûből haraphassanak. Amikor szólni mert, megfenyegették.
Valósággal retteg a nép a garázdáktól, s hiába kilincsel az ember napközben az árapataki románok és magyarok kapuján: kulcsra van zárva. Az életet nyitva tartani itt nem tanácsos - mondták. Adatközlőnk elmondta, a helyi önkormányzat és a rend őrei óvatosan kezelik a cigányok kirohanásait, s édeskevés, amit eddig ennek érdekében tettek és tesznek. Sepsiszentgyörgyi özvegyasszony meséli az autóbuszon, hogy árapataki lakása cigányok szomszédságába került, s lassan kezdett eltûnni onnan minden, ami megfogható. Egy nap arra kérték, adja el nekik a lakást. Nem adta. Ekkor kezdődött az igazi rablás. Amit csak lehetett, elvittek onnan. Mi lett a vége? Könnyû kitalálni: az asszonynak meg kellett szabadulnia a lakástól. Nem egy Magyarhonból Árapatakra látogató turistacsoport panaszkodott, hogy nem sikerült meglátogatni Lőrinczi Etelka tanítónőt, házi kézimunka kiállítását, mert kapuja zárva volt! Nincs miért csodálkozni - bizonyosodtunk meg -, az önkormányzat egyik vezetőjének, Kovács László alpolgármesternek egy juhát és háziszárnyasait rekkentették el! S mindennek a teteje, hogy a hetei éhező cigány iskolásoknak ellopták a mindennapi tejadagjukat!
Messze van Dél-Bukovina
Nemrég a köpeci régi szénbánya múltja és a Cioflec-hagyaték felől érdeklődött e sorok írójától egy bukovinai férfi, akinek Harting bányaigazgató volt a nagyapja. Beszélgetés közben kiderült, hogy a Cioflec családnak bukovinai ága is van, s hogy annak egyik tagja éppen a Román Televízió egykori igen kedves bemondója, Sanda ??ranu.
A Cioflec-emlékházban egyébként igen gazdag eligazító anyagot szemlélhettünk meg az íróról, mûveiről. S ráadásul még ez év második felében egész sor rendezvényt terveznek többnyire tanulók és a fiatalság bevonásával. Ilyen gazdag programot megyénkbeli más emlékházaknál nemigen látni. Az emlékház a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumának részlegeként mûködik.
Meglepően szépen és illemtudóan viselkedtek Árapatakon azok a cigány iskolások, akiket évzáró után ugyan, de még az iskola közelében találtunk. Érdekes, az iskolában kulturáltan viselkednek, de mihelyt az otthoni környezetbe visszakerülnek, mintha kicserélnék: már koldussá lesz a nebuló, kezét nyújtja, kéreget. Hát ez az örvény, a forgatag, amelyben e község leledzik. Hetét majdnem egészen, Előpatakfürdő, Árapatak és Erősd lakosságának tetemes részét is ez a népesség alkotja. Miként megtudtuk, a román anyanyelvû idevaló romák a rendszerváltás idején pünkösdista vallásra tértek, s így nem tartoznak az ortodox egyházhoz, nevelésükkel-átnevelésükkel az iskolán kívül senki nem foglalkozik. A Romulus Cioflec nevét viselő iskolába 328 tanuló jár, s mire e sorok megjelennek, az árapataki tanulók népes csoportja a sepsibesenyői táborban nyaral. Később újabb csoport követi őket, s egy részük a zabolai Csipkés-táborba készül.
A hétköznap itt szürke, olykor fekete?
Az alpolgármester - bár felmenői lemhényiek - bölcsőjét itt ringatták, és ő árapatakinak érzi magát. Nem rejtette véka alá, hogy nagyon sokszor reménytelennek érzi munkáját, s szinte ki is mondta: itt alig érdemes valamit is tenni! A testvértelepülés gondolatától is fél: mi lesz, ha a magyarok meglátják az utcaszélen ácsorgó, éhes cigányhadat?
- Nézze - kezdte -, szégyen az, hogy a községközpont Brassó megye felőli bejáratánál olyan rossz az aszfaltos út. Ez lenne szürke hétköznapi gondjaink egyike. Én csak ezekről tudok beszélni, főleg a nehézségekről. Pénz nélkül keveset lehet megvalósítani. Sok száz itt a szociális segélyre jogosult cigány. A lakosság közmunkákban nem akar mellénk állni, azt mondják, csináltassuk meg a cigánysággal, jó pénzt kapnak az államtól. Velük pedig nagyon nehéz dolgoztatni: melléjük kell állni, biztatni, kibírni sirámaikat. Így lehet, hogy hat juhseregünk van ugyan, s tehénlegelőnk, de kívánnivalót hagynak maguk után az itatóhelyek, például a Fazakason és a Geréb pusztáján. Most egy kerítésen dolgozunk az iskola és a szomszéd telek között, mert a szomszédot zavarja a tanulók és a sporttevékenység zaja. Ezt saját munkásainkkal végezzük. Sok a gondunk a szemétgazdálkodással. A környezetvédelem világnapján a helybeli iskola tanulói kitakarították az Előpataki patak medrét a hetei híd és az első árapataki híd közötti szakaszon. Ahhoz képest, hogy jó a földrajzi helyzete Árapataknak, igen gyenge a gazdasági potenciálja. Ebben az irányban kellene többet tenni. Két nagyobb termelőegység mûködik itt, az egyik gyerekbútorokat és gyerekjátékokat készít, a másikban autók faalkatrészeinek fényezésével foglalkoznak. Ennyi, nem sok. A falvakban nincsen ipar. Nem vagyok borúlátó, de a gáz bevezetése reménytelen, a vízvezetés benne van az ISPA-programban. Azt sem tudom egyelőre, hogy Előpatakon, amilyen helyzetben van, mit fog segíteni az a bizonyos A borvíz útja pályázat, hogy mit tehetünk ennek a cigányságnak az érdekében? Nos, ezért fekete néha a hétköznap? Így készülünk az EU felé?
Nem szórvány, de végvár
Tiszteletes Fülöp László tavaly szeptember elsejétől gondozza a 321 lelket számláló árapataki és előpataki kálvinista gyülekezetet. Fiatal lelkész, a Sóvidékről származik, Sepsiszentgyörgyön vártemplomi segédlelkész volt, s most került ujjára a vőlegényi gyûrû. E sorok írója a tanú rá: az árapataki hívek - Székely Imre gondnok - rég várnak arra, hogy egy fiatal lelkészt kapjon a gyülekezet. Fülöp Lászlót méheinek gondozása közben találtuk. Beszélgetésünk során szó került arról is, hogy igen jeles lelkészek, igazi népnevelő mesterek utóda ő Árapatakon, hisz itt volt majdnem fél évszázadig lelkész gidófalvi Jancsó Tamás, tizenegy esztendeig a kolozsvári író és szerkesztő Dávid Gyula édesapja, néhai Dávid Gyula. Régi eklézsia az árapataki, mert 1658-ban már említik egy Péter nevû papját.
- Szóljon az egyház vagyonáról, soros gondjairól, hiszen ezek egyben az árapataki magyarság gondjai is.
- Örvendek, hogy ide kerültem. Van egyházunknak 30 hektár erdővagyona, amiből már részesültünk is, és tíz hektár termőföldje. A 247-es törvénnyel még visszavárunk ugyanannyi erdőt és még két hektár földet. Egyházi tulajdon a jelenlegi magyar óvoda épülete és a valamikori kántori lak telke, amelyért valamiféle kárpótlásra számítunk. Hamarosan deszkakerítést állítunk a parókia elé, hogy kissé eltakarhassuk magunkat a magasabban fekvő utcáról ólálkodó tekintetektől. Idén egy nagyobb munkánk lesz, a mûemlék templom külső részét szeretnénk megjavítani. Jótevőim, ismerőseim, szentgyörgyi barátaim ezt a célt szolgáló adományait előre is köszönöm. Sajnos, itt is veszélyesen csökken a magyar hívek száma. Eredményeim közé sorolhatom, hogy teljesült híveimnek régi vágya, van már testvérgyülekezete ennek az egyháznak: egy kisebb létszámú Balaton menti gyülekezet Szóládon. Lelkészük Hajdú Zoltán Levente. A tavasszal egy tizenhét tagú küldöttséggel ellátogattunk hozzájuk. Viszontlátogatásukra jövő tavasszal számíthatunk. Nagyon örvendünk ennek a kimondottan egyházi kapcsolatnak, ettől függetlenül az árapataki magyarság szempontjából jó volna egy testvértelepülés is.
Erre - tekintettel a település szociális helyzetére - bólintott is meg nem is a beszélgetésen jelen levő Kovács László alpolgármester. Előpatak községben ugyanis, mivel itt túlsúlyban a románság, s mert a magyarság a mindenkori román polgármesterre szavazott, olyan választási ígéret hangzott el, hogy ennek fejében mindig magyar alpolgármestere lesz a községnek. Ezt az ígéretét Dumitru Marinescu jelenlegi polgármester is betartotta. Árapatak előbbi lelkésze, t. Egyed László a helyi magyar közmûvelődés éltetője volt, mûvészegyüttest szervezett, kiszálláson is voltak. Ennek a hagyománynak a folytatását ígérte az új lelkipásztor, első eredményként említi a tavaly karácsonykor szervezett ünnepi mûsort és táncmulatságot.
Kép és szöveg: Kisgyörgy Zoltán