Dacian Cioloş volt mezőgazdasági minisztert jelöli Románia az újonnan megalakuló Európai Bizottság egyik biztosi posztjára — jelentette be tegnap Emil Boc miniszterelnök. Az erről elfogadott rendeletet elküldik Traian Băsescu államfőnek, aki közli majd a javaslatot az Európai Bizottság elnökével.
A negyvenesztendős Cioloş neve már hetekkel ezelőtt felmerült lehetséges jelöltként, hiszen Románia nyíltan a mezőgazdasági biztosi poszt megszerzéséért lobbizott. Ebben Bukarest Franciaország és Lengyelország támogatását is élvezte, de a román médiának a múlt hét végén bukaresti és brüsszeli források egybehangzóan azt mondták, hogy időközben Románia esélyei alaposan megcsappantak ennek a jelentős biztosi posztnak a megszerzésére. Az elsősorban szakértőként számon tartott Cioloş a liberális Călin Popescu Tăriceanu kormányában volt mezőgazdasági miniszter 2007 októbere és 2008 decembere között, de közel áll a most kormányzó Demokrata Párthoz is.
Klaus Johannis a liberálisok kormányfőjelöltje
Hírügynökségi források szerint Nagyszeben polgármesterét, Klaus Johannist javasolják függetlenként a kormányfői tisztségre a liberálisok abban az esetben, ha a Boc-kormány megbukik a bizalmatlansági indítvány elfogadása nyomán. Erről a Nemzeti Liberális Párt vezetőtanácsa döntött tegnapi ülésén. Crin Antonescu pártelnök nyilvánosan még nem nevesítette az esetleg leendő szakértői kormány vezetőjét, azt azonban közölte, független szakértőt javasolnak, akit a Szociáldemokrata Párt is támogathat. Azt is hozzátette: az illető vállalná a megbízatást. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt államelnök-választási kampányának szóvivője tegnap kijelentette: azt szeretnék, ha a választásokig fennmaradt időszakban olyan szakértői kabinet vezetné az országot, amelyet a szociáldemokratákon kívül a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ is támogat.
Mennyivel vezet Traian Băsescu?
Továbbra is Traian Băsescu vezeti az államfőjelöltek népszerűségi listáját, a tegnap napvilágot látott két közvélemény-kutatás adatai azonban igen különbözőek. A Demokrata-Liberális Párt megbízásából a CSOP intézet által készített felmérés szerint a jelenlegi államfő a szavazatok 37 százalékát kapná, így 13 százalékkal előzi meg a második helyen álló szociáldemokrata Mircea Geoanăt. A liberális Crin Antonescu 13 százalékkal nem jutna be a második fordulóba, Sorin Oprescu a választók 10 százalékának bizalmát élvezi. Corneliu Vadim Tudor 7, Gigi Becali 5, Kelemen Hunor 4 százalékot kapna. A felmérés szerint bárki lenne az ellenfele, a második fordulóban Traian Băsescu kerülne ki győztesen a versenyből. A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint négyötöde (82,2) egyetért a honatyák számának csökkentésével. Némileg eltérő eredményeket mutat a Jurnalul Naţional megbízásából a CURS által készített felmérés. Eszerint Traian Băsescu a voksok 32 százalékára számíthat, Mircea Geoană pedig 24 százalékot kapna. Crin Antonescu ebben a felmérésben is a harmadik 15 százalékkal, a független Sorin Oprescu támogatottsága pedig 13 százalékos.
Nem emelnék a minimálbért a munkáltatók
Miután múlt héten még rábólintottak a minimálbér 705 lejre történő emelésére a munkáltatók — azzal a feltétellel, hogy a magasabb fizetéseket nem növelik —, a szakszervezetekkel és a kormány képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetésen már azt javasolták, jövő év júliusáig a legalacsonyabb juttatások is maradjanak a jelenlegi 600 lejes szinten. Dan Matei Agathon, az iparban tevékenykedő munkáltatók szövetségének főtitkára a gazdasági válsággal magyarázta álláspontjukat. Marius Petcu szakszervezeti vezető szerint Gheorghe Pogea pénzügy- és munkaügyi miniszter megpróbálja meggyőzni a munkáltatókat, fogadják el a legalacsonyabb bérek 705 lejre történő emelését, hiszen az nem vonja maga után automatikusan a szakképzettek, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők fizetésnövekedését.
Sárga jelzésű riadó
Az ország egész területén érvényes sárga jelzésű riadót bocsátott ki tegnap az Országos Meteorológiai Intézet. Az időjósok szerint mától jelentős lehűlés tapasztalható, erős szélre és nagy mennyiségű csapadékra — hegyvidéken havazásra — kell számítani, több helyen vihar várható. A sárga riadó ma reggel hat órától csütörtök déli 12 óráig érvényes.