Tizennyolc alsó-bajorországi cég képviselője találkozott helyi vállalkozókkal a sepsiszentgyörgyi inkubátorházban. Az üzletember-találkozót a németországi tartomány kereskedelmi, illetve kézműveskamarája, valamint a háromszéki Asimcov vállalkozói szövetség szervezte.
A német küldöttséget elsősorban faipari vállalkozások képviselői alkották, de volt, aki megújuló energia vagy építkezés területén keresett kereskedelmi kapcsolatokat. A bemutatkozások során kiderült, hogy a vendégek elsősorban alapanyag-beszállítókat, valamint a termékeiknek piacot kerestek, míg a hazaiak exportlehetőségeiket bővítenék.
Az is elhangzott, hogy a jövőben akár klaszterek közötti együttműködésre is sor kerülhet, hiszen Alsó-Bajorországban hét területen, többek között a faiparban működik ilyen hálózat.
Ludwig Rechenmacher, a bajor küldöttség vezetője elmondta: szándékosan választották gazdasági missziójuk helyszíneként Brassó és Kovászna megye térségét, hiszen itt a fafeldolgozásnak és faiparnak ismert a hagyománya ― emeli ki tájékoztatójában az Asimcov. A találkozót céglátogatások követték. A küldöttség Illyefalván térköveket gyártó vállalkozást és három erdővidéki fafeldolgozó céget látogatott meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.