Lakossági fórumon elhangzottakat figyelembe véve Nagyajta tanácsa úgy döntött, nem támogatja, hogy a megyei integrált hulladékgazdálkodás keretében Erdővidékre tervezett átrakóállomást a területén hozzák létre.
Bihari Edömér polgármester szerint a telep létrehozása túlságosan fontos kérdés, hogy a falubelieket megkerülve, csak a tanácstagok hozzanak döntést, ezért tartotta szükségesnek a fórumot. A legutóbbi ülésen közel ötvenen jelentek meg, s mindannyian elutasították a megyei tanács által javasolt terv megvalósítását, még abba sem egyeztek bele, hogy ne a régi szemétdomb helyén, hanem egy eldugottabb részen helyezzék el a 40—50 áras átrakót. Érvelésük szerint egy ilyen beruházást nem Erdővidék legkisebb településén kell létrehozni, hiszen ott bárhova is helyezzék, mindenképp szem előtt lesz.
(hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.