Ezerkilencszázötvenhat: A Golgota útja

2006. július 6., csütörtök, Archívum 2003–2007

20.
Gyûlt a tömeg, jöttek innen is, onnan is, mindenfelől. És jöttek ilyen és olyan emberek. Kíváncsiskodók, odavezérelt alakulatok, s jöttek fiatalok, akik érezték, tudták, hogy szükség van rájuk.
A Sztálin-szobor ledöntése után jött egy teherautó, az felvett minket, és úgy mentünk a rádióhoz, mert valaki csodálkozva beszélt a szobor mellől, bekiabált a tömegbe, hogy: ,,A rádiónál lövik az embereket.? S akkor átmentünk, hogy nézzük, mi is történik, és mit tudunk ott tenni. A rádió már be volt véve, tíz, fél 11 között volt, úgy tele voltak az utcák emberekkel, hogy nem lehetett bemenni az udvarra. Én az autóról a Szabó Ervin-könyvtár előtt szálltam le, és átjöttem a Kálvin tér felé, a múzeum felé sétáltam, és égtek a villamosok s a teherautók, személyautó akkor nem volt tulajdonképpen Magyarországon, a kiváltságosok kaptak csak. Odaértem a Bródy Sándor utca sarkához, ott megálltam beszélgetni egy kislánnyal, és a kislány észrevette, hogy én nem tudok beszélni a torkom miatt, érdeklődött, hogy s mint. És addig beszélt, karon fogott, s addig beszélt, amíg visszakísért a kórházba. Tehát én a rádiótól visszakerülök a Péterfy Sándor utcába. De a rádió s a Péterfy Sándor utca között elég nagy a távolság, és sok mindennek leszek a szemtanúja, hogy megyek végig a Rákóczi úton, a rádiónál már ekkor lőnek, s olyan nagy a füst vagy az a könnygáz a környékén, hogy az orrunkban folyik össze minden, a könnyünk és az orrunk, és jönnek a páncélosok, akik be akarnak menni a rádióhoz, a Bródy Sándor utcába befordulnak, de a tömeg nem engedi őket tovább. ?k aztán visszamennek, kimennek a Károly útra. Én a Rákóczi úton megyek végig, és látom, a Szabad Nép székházánál akkor törik be az üvegfalakat, és foglalják el a forradalmárok az épületet. Később mástól tudok arról, hogy mi történt, de ez nem az én élményem, ez egy más tényfeltárás, esetleg lehet róla szó. Másoktól tudom. Aztán visszakerülök a kórházba, beszélni nem tudok, az a kislány visszaad az orvosok kezébe, és amíg visszajön a hangom, annyi időt töltök a kórházban. (Rácz Sándor, Budapest)
A Rákóczi úton teherautókon magyar katonák érkeztek. Kérdezték, hogy mi történik. S meséltük, a rádió tele van ávósokkal, és lőnek. Fegyvert kértünk. És akkor elmentek a katonák, nemsokára, rövid idő után visszajöttek, s hoztak, amit lehetett. Puskát, géppisztolyt, ami volt, pisztoly, puska, géppisztoly, én azt láttam. És osztogatták az embereknek. Persze, volt még egy-két kommunista, aki a kocsira felmászott, és próbálta csitítani a tömeget. Elvtársak! Az anyád kínját. Leszedtük a kocsiról. Akkor már nagyon kemény, feszült hangulat volt. S fegyver a kézben nem csak ott, de itt is. (Kindernay István, Budapest - Genf)
Már ekkor lehetett látni: a hadsereg nem engedelmeskedik vakon a ,,közös, szovjet-magyar? parancsnokságnak. Nem valószínû, hogy ez a parancsnokság rendelte volna el a vaktöltények használatát. És azt sem, hogy a kiskatonák átadják fegyvereiket a népnek. Hogy ők beálljanak a harcosok sorába? Sokkal nagyobb felelősség nyomta a vállukat, hogysem ezt úgymond könnyûszerrel tehették meg.
Jött egy rendőr velem szembe, egy magyar rendőr, s ideadta az ő pisztolyát nekem. Azt mondta, ő most megy haza. Azt jelentette, a rendőrök is, a katonák is, mindenki velünk egyetértett. Együtt éreztek velünk ebben a szellemben. Ebben a függetlenségi szellemben, hogy magyarok vagyunk, magyarok akarunk lenni. (Gombos Csaba, Budapest - Pádova)
Itt olyan epizódok történtek, amikről kevésbé szoktak beszélni, hogy bizony-bizony a rádióban a hátsó ajtón mentőautóval hordták be a fegyvereket. Azért tudom, mert egyik mentőautót éppen leállították, feltûnően sokat járt az autó ahhoz képest, hogy akkor még nem volt annyi sebesült, s kiderült, tele volt fegyverekkel. Valószínû, hogy ezek a fegyverek már odakerültek a tüntetőkhöz. Ahogy később hallom, a lámpagyárból is hoztak, de mi ott voltunk szinte majdnem egész éjjel egy ilyen egyemeletes házban, azóta már megnéztem, két fiúval a háztetőről próbálták tûz alatt tartani a rádiót, s akkor nekik töltöttem a gitárt. Gitárnak hívtuk ezt a dobtáras fegyvert. (Wittner Mária, Budapest)
Nem lehetett sokkal tíz óra után, megjelent egy nagy teherautó-konvoj az Üllői utcán, egy honvéderősítés. Az Üllői utcán kanyarodtak a Kálvin térre, s a Kálvin téren keresztül jöttek a rádióhoz. Sok teherautó hozta a kiskatonákat, s a tömeg ezt az egész konvojt lefegyverezte. Ezek olyan megszeppent katonák voltak! Ott rögtön a tüntetők lefegyverezték őket. Aztán szétszéledtek a katonák s ezek a vörös teherautók. Rengeteg. Ez a több száz katona bekerült a tömegbe. (Detre Csaba)
Dúlt bennem a belső kétség és a harc azután, hogy ez már nem becsületes játék, hiszen belelőttek, belegéppuskáztak a tömegbe ott is, ott is megvolt az első halott, ott volt meg az első halott a rádiónál. Amikor elkezdték, még fölénk lőttek a rádió utcájában, és akkor lehajolva, kúszva meg térden állva rohantunk ki az utcából, és ott kívül, a Kálvin téren, meg a múzeum előtt gyülekezett a tömeg, közben kivezényelték a Zrínyi-tisztiiskolás katonákat, akik belefutottak egy teherautóval a tömeg kellős közepébe, és megálltak, és mondtuk nekik, hogy lőnek bennünket, gyertek, segítsetek. ?k erre: nem kaptunk parancsot! Akkor ide a géppisztolyt! És a tömeg szétszedte a géppisztolyokat, elvette tőlük. (Rácz József Sándor, Budapest)
Nem volt sok puska, de volt néhány, és amikor a lövöldözés megkezdődött, akkor fölvonultak, jött egy ilyen gépesített különítmény, azok körülállták a rádiót, és akkor utána meg jött három tank, s azok átálltak a forradalmárok oldalára, s folytatódott a lövöldözés, s hajnalra elesett a rádió, szóval, elfoglaltuk a rádiót. S akkor ez volt a győzelmes periódus, ennek országos visszhangja volt. Szóval, egy ilyen élmény, az ember nem is nagyon tudja, hogy mit csinál. És hát gondolom, halálfélelem is lehetett bennünk, hiszen ha annyira közel valami nagyot robban, az ember összerázkódik. A rádiót lőttük. Először, hogy a rádión belül voltak az ávósok, s akkor körülvette őket nem tudom, milyen hadosztály vagy hadosztályok gépkocsikkal, ezeket meg körülvette a diákság, főleg fiatalok meg csepeli munkások. Ilyenek. És akkor megpróbáltuk rábeszélni a katonákat, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz, és ha nem, akkor menjenek el. Először nem akartak szóba állni velünk, utána, amikor fölengedett kicsit a helyzet, akkor se nagyon csináltak semmit, hanem az történt, hogy az ávósok meg belülről lőttek, és megsebesítettek egy katonát. Vittük ezt a sebesült katonát, a többinek mutattuk, hogy az ávó lövi a katonákat, s ezt torolják meg. S akkor volt néhány sérülés, erre fölbomlott a katonai védőgyûrû a rádió körül. A katonák részben csatlakoztak a forradalomhoz. A legnagyobb részük elment, szétszóródott a városban. Amikor jött a három tank, ezek is kezdték lőni az ávósokat. S akkor ezek a katonák, akik ott voltak, ezek eltûntek. Utána a rádióval szembeni épület harmadik emeletén elhelyezkedtem a puskámmal. A szoba, amelynek ablaka a rádióra nyílt, javítás alatt állt, s a deszka meg a nád kilátszott. Ennek fontos szerepe van. És a rádió tetejéről az ávósok lesipuskáztak kifelé. Én pedig a torkolattüzekre lőttem, hogy eltaláltam valakit vagy nem, azt nem lehet tudni. Egy olyan 14 éves körüli kisfiú hordta a töltényt nekem. Kérdeztem, hogy apád tudja, hol vagy? Azt mondta: nem. Hát ez volt az egyik pesti srác a legendás pesti srácok közül, akik közül aztán holtan láttam. Ott feküdtek halva az utcákon. (Rédey Gábor, Budapest - Köln)
Nem sokkal az esemény után a fegyverrel rendelkező tömeg megpróbált betörni az épületbe. Fegyverrel a kézben, s megkezdődött a harc. (Detre Csaba, Budapest)
Valaki kiabálta, hogy fegyverre lenne szükségünk, s én mint folyamőr tudtam, hogy hol a folyamőrraktár, és elmentünk oda ki, hát ott volt a kapus gyerek, s mondtam neki, forradalom van, fegyverre van szükségünk. Takarodjatok! Akkor az üres pisztollyal: nekünk ne beszéljen! Akkor hallotta ő is a rádióban, hogy forradalom van, kinyitotta a fegyverraktárat, és úgy tudtunk fegyverhez jutni. A Nyugati pályaudvarnál aztán szétosztottuk, így keveredtem bele. (Bene Ferenc, Budapest - Sydney)
Jöttek az Akadémiára, hogy adjunk fegyvert, mert az oroszok lövik őket. Mondom, gyerekek, ez akadémia, hát én hiába mondom nektek a szabályzatot, azzal nem sokra mentek. Van egy tippem, menjetek ide, a szomszédba, ha mertek. Ott van a helyőrségi parancsnokság, se őrség, semmi nincsen. Ami van, szedjétek össze, amit láttok, vigyétek. Nekik csak egy teherautójuk van. Jó, majd én hármat adok hozzá, de akkor tudjátok, hogy mit kell szedni. És ne ócska bakancsokat meg pufajkákat, van ottan fegyver, lőszer. Hát nézzetek széjjel! Széjjelnéztek. Ilyenkor mindig gondolkodóba esem, akár telefonba, akár ilyen kis magnóba mondom ezt, ha ez nyilvánosságra kerül, utólag nem fognak-e felelősségre vonni. Én a Zrínyi Akadémia parancsnoka vagyok, s az akkor ellenforradalmároknak nevezett törvényközieket én oda küldöm. (Márton András, Budapest)
Én állottam az egyik autón, s adtam le a fegyvereket, kézifegyvereket, amit az egyetemnek nem tudom én, milyen, valamelyik helyiségéből hoztunk ki, s osztottuk szét a forradalmároknak. Egyszer csak hallom: Ödön bátyám, Ödön bátyám, nekem is egyet! Hát ott látom azt a cigány gyereket, aki a váci börtönben volt velem, s úgy beszélt hozzánk, mintha a szülei lettünk volna. És az is, ő is harcolni akart, és harcolt is. Többet nem találkoztam aztán vele. (Molnár Ödön, Stockholm)
Majdnem verekedtek a fegyverekért, mert túl kevés volt. (Kindernay István, Budapest - Genf)
Közben jött egy teherautó, hogy Csepelből jönnek, és fegyvereket hoznak. Ezeket a fegyvereket ott, a Múzeum mellett, a téren ki is osztották. Bizonyos tülekedés volt, de megmondom, hogy inkább olyan melós kinézetû fickók voltak azok, akik fegyvereket kértek és kaptak. Nem volt ám sok, talán egy olyan tíz-tizenöt. De akkor már elég soknak volt fegyvere, s akkor mi elindultunk, mert éhesek voltunk - talán éjfél körül lehetett, vagy éjfél után - az Éjjel-nappal közértbe. Ez megint olyan kép, ami megmaradt bennem: géppisztollyal, egy golyószóróval a hátán, a vállán, a derekán lőszerrel bejött két-három ember, s ők is vásároltak ott. (Rácz Sándor, Budapest)
A Timót utca és az Illatos út kereszteződésénél van egy villamosmegálló. Szemben elválik a két út, ott volt egy laktanya. S ott volt az úgynevezett lámpagyár, mindenki tudta, hogy fegyvergyár volt. A kalauzok mindig ezen röhögtek. Bekiabálták hangosan, hogy Lámpagyár! Mindenki tudta, hogy fegyvergyár. (Kindernay István, Budapest - Genf)
Ment is Bandi, az egyik Pongrácz fiú, kinyittatja a portással a gyár kapuját, hogy: papa, csak nem akarsz te lenni az első hősi halott? Bemennek. Nem találják a fegyvereket, s közben betódul egy tömeg. És egy kis tanulólány azt mondja: azt keresik? Én tudom, hogy hol vannak a bezsírozott, új fegyverek. S megtalálják ládaszámra, később a töltényeket. Onnan már teherautószámra jött a fegyverrakomány, s kellett is, mert a rádiónál már javában lőttek. (Hóka Ernő, Budapest - New York)
Nagyon be tudnak lelkesedni a pestiek. Mikor folyt az ostrom, az ávósok védték az épületet, a suhancok lőttek rájuk. Elesett egyik, a következő fölkapta a puskát, s már agyon is lőtték. A következő megint odament a fegyverért. Vakmerően szaladtak a halálba anélkül, hogy tudtak volna tényleg ártani az ávósnak. Nem tudtak senkit agyonlőni, de fölkapták a puskát, megpróbáltak lőni, és már végük is volt. (Máthé Imre, Budapest - München)
A Gerő-beszéd után 1500 leventepuskát és 600 karabélyt vettünk ki a lámpagyárból. New Yorkban mondtam egy beszédet egyszer, és egy valamilyen doktor megszólalt: Most már tudom, hogy honnan jött az a rengeteg puska 11 órakor, 12-kor a rádióhoz. A lámpagyárból! Mi is azokból kaptunk! (Pongrácz Ödön, Budapest)
Talán éjfél körül lehetett, hogy Csepelről, a lámpagyárból jöttek a munkások, a kerítés mellett álltak meg a Bródy Sándor utcában a teherautók egymás után. És ők hozták a töltényt. Valamikor éjfél körül kezdődött el a rádió ostroma. Akkor már a Kis körúton szovjet kétéltûek jöttek be Székesfehérvárról, páncélosokat még nem láttunk addig ott. (Molnár V. József, Budapest)
És akkor éjjel jöttek még egész fiatal gyerkőcök tanoncotthonokból, s főleg ők lőttek hajnalban, s így megadták magukat az ávósok. Egy csomó ávós volt, főleg tisztek, nagyon sok pénz volt náluk, és nem tudtunk velük mit csinálni, mert nagyon sokan voltak, és mi aránylag kevesen... Szóval, ugye, hogyha foglyul ejtettük őket, tegyék fel a kezüket, feltartották a karjukat, és akkor most hova tereljük őket? Egy ideig terelgettük, és aztán azt mondtuk, menjenek el. Persze, hallottuk, hogy elkapott néhányat a tömeg, és felkötötte, s a szájába tömött egy csomó bankjegyet. Én nem láttam, csak hallottam, hogy ilyen is volt. Szóval, ez volt a rádióban. (Marczell Péter, Budapest - Genf)
Hajnalig lőttem a torkolattüzeket, és hajnalban egy magyar katonaegység segítségével a lent küzdők behatoltak a rádióba, én pedig dolgom végeztével szépen hazaballagtam. (Rédey Gábor, Budapest - Köln)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép