Gyarapodó magyarokRiport: Szénacsinálás két zivatar közt

2006. július 12., szerda, Archívum 2003–2007

Ennek az írásnak is megvan a maga története. A riportalany kiválasztása külön szakmai gondja a riporternek, nem ezzel gyûlt meg a baja azonban, hanem a találkozás körül támadtak bonyodalmak. Kerek hétbe telt, míg a beszélgetésre alkalmat keríthettünk. Előbb kőröspataki portáján egy délelőtt kerestem Para Barnát, hogy bár üzenhessek neki, ha nem találom otthon. Édesapja közölte, a ház mögötti kertben dolgozik. Hátrasiettem, s valóban láthattam, amint jó százötven méterre - nem kert, hanem szántó húzódik az udvaron túl - elporoszkál traktorjával a forgatást befejezvén egy távolabbi tábla felé. Utol nem érhettem, de másodszori próbálkozásomnak is az lett az eredménye, hogy fölösen megbizonyosodhattam arról: szénacsinálás idején, különösen egy ilyen bolond és kiszámíthatatlanul zivataros nyárban, a tehéntartónak nincs fontosabb dolga a szálas takarmány lekaszálásánál, szárításánál és mielőbbi tető alá menekítésénél. Harmadszorra telefonon sikerült elérnem, s bevallotta, amiről korábban alaposan meggyőződhettem: nincs választása, a taposómalomból legfeljebb egy kiadós zuhé vagy inkább tartósabb rossz idő árán szabadulhatna. Végül negyedszer egy vasárnap este szakított számomra kis időt pótkocsiürí­tés és disznóetetés között, hogy lendületbe jött gazdasága pályáját felvázolja.
Vissza a földhöz
A ma 39 éves Para Barna huszonkét évesen érte meg a rendszerváltást, amiből egyenesen következik, új lapot kell nyitnia, az egykori ,,dudagyárat? elhagynia nem jelentett drámai választást, nem kitették onnan, ahonnan másfél évtized múlva százával került utcára a harmadára olvadt maradék, hanem önszántából, ígéretesebb ajánlat hatására vált ki az akkor még majdmindent átfogó állami ipar kötelékéből. Kőröspatakon akkor nyílt meg az első magáncégek közt a Száraz-féle fatelep, oda hívták át a különben fémforgácsoló szakmunkást. A faipari gépek, a famegmunkálás mindig érdekelte, hogy faragni szeret, háztája ma is tanúsítja. Az ingázást abbahagyva, egy lépéssel közelebb került a gazdálkodáshoz, de annak küszöbét átlépnie végül csak akkor sikerült, mikor a visszaszolgáltatás nyomán az önállóság vágya is megerősödött benne. Másfél év elegendő volt hozzá. A továbbiakban élete, mint mondja, gyerekkorából magával hozott állatszeretete hatására alakult. A szakítás kettős: mindkét szüleje városi állásból, jövedelemből élt, édesapja maga nemigen gazdálkodott, Para Barnának tehát egy nemzedékkel korábbra kellett visszamennie, a szakítással szakítania, amikor a földmûves nagyszülők nyomdokaiba lépett.
- Mikor Száraz a kollektívet itt megvette, és fûrésztelepet nyitott - az nagyban ment akkorjában -, engem elhívott, korábban is besegítettem neki. Másfél év után, ahogy a földeket visszaadták, azt mondtam, csináljunk valamit. Előre egy lovacskával. Telt-múlt az idő, s vettünk tehenet. Jaj, a tehenekkel megjártuk. A kollektív felszámolásakor kiosztották a teheneket, mi erre számítottunk, és előre készültünk, hogy aki eladja, attól felvásároljuk. De pontosan azon a hétvégen én egy volt katonabarátomnál voltam keresztelőben Nagyváradon. A szolgálat alatt ismerkedtünk meg, Csaó utolsó idejében vonultam be, s a tizenhat hónapból tizenkettőt bányában töltöttem a Zsil völgyében, ezer méterrel a föld alatt. Ott 70 százalékban magyarok voltunk. Azzal a fiúval úgy összebarátkoztunk, mint a testvérek. A lakodalmában is voltam, kereszteltem is neki. De pont azon a két napon osztották a marhákat a volt téeszmunkásoknak, a cigányok, ahogy megkapták és jöttek ki a kapun, adták el. Hova vigye, se bekötnie nincs hova, se enni nem tud adni neki. Na, azokat mások vették meg. Amit édesapám kapott, és nekünk jutott, az pedig olyan volt, hogy két hétre rá elpusztult. A bőréből csináltattam egy hámot, s vettünk egy lovat, avval dolgoztunk egy darabig. Tíz hektár jutott nekem, mert a testvérem a nagynéném földjeit rendezi. Nekik nem lett gyerekük, a földeket a testvéremre íratták. Előbb két tehén s egy borjú volt, azután lett négy, azok borjaztak. Most 25 van, abból 14 fejős. Kiköltöztünk az erdőre. A Vadas-tetőre, ide, a falu fölé?
Na, egyszer kedvem kerekedett, hogy vegyek egy traktort. Akkor került a nagy traktor, mégpedig az itteni szénbányából. Adogattak el mindent, mert leállították a fejtést. Kilencmillió lejbe került. Szép pénz a forradalom után három évvel, a fatelepen kerestem meg. Azelőtt már megvolt a pótkocsi, itt a ,,bázánál? (szállítási vállalat), olcsón adták. Kérdezték: minek kell, még traktorod sincs? Mondom: lassacskán lesz.
Nem szerettem kapálni
- Hogy miért hagytam ott az ipart? Hát, amíg a földeket vissza nem adták, biztosan nem szerettem kapálni. De az ember, ha húz az állatokhoz, biztosan gondoskodik róluk! Csak úgy szeretünk állatot tartani, ha etetni is tudjuk rendesen! Gyerekkoromban? Tartottunk állatot, de az a nagy istálló az udvar végében új: 2000-ben építettük. Akkorjában juhaink voltak. Füves volt az udvar, és szép diszkebárányokat neveltünk. De amikor kikerültek az esztenára, a farkas örökké megette. Akkor emiatt lemondtunk a juhtartásról. Mert a szebbje, amiből tudott volna valami lenni, azt örökké megették a ragadozók. Akkor döntöttem el, hogy tehenet tartok. Száraz urat otthagytam, vettem ekét, kombinátort, tárcsát. A tejből került lassacskán más is. Még vállaltam földet, mert a tehenek megszaporodtak, és legyen, miből tartani. Akkor bejött ez a szubvenciós lehetőség, kezdték támo­gatni a gépvásárlást, úgy vásároltam állami segéllyel a kicsi traktort.
- Kellett, mert most 32 hektár szántót mûvelek. Bérlem vagy öt éve. Vásárolni egyetlen hektárt vásároltam négy éve, akkori áron, 25 millióért, ma 30-tól felfelé árulnák. Vennék még, de ebben a felében, ahol szeretném, nem adják. Kálnokon is bírok földdel. S ha visszamondanám őket, holnapután nem tudnám visszavenni, mert más állna rögtön a helyembe. Egyebütt ugarban maradnak a földek, nálunk ilyen nincs. Meg is lehet nézni a határt: itt gyönyörûen meg van dolgozva minden. A táblák közt van négyhektáros, van kettő és feles, van egyhektáros is. Végül annyira felkerültünk, hogy egy kormányhatározat szerint a száz pontot el kellett érni, hogy az ember támogatáshoz jusson. Hivatalosan be vagyunk jegyezve, mint ,,exploata?ie agricol??. Azt mondták, ha azt megcsinálod, kapsz támogatást. Eljártam. Közben a féléves mezőgazdasági tanfolyamot is elvégeztem Árkoson a kastélyban. Diploma nélkül nem mûködött a mezőgazdasági üzem, amivé nyilvánítottak. Mindent eljártam, s végül ma mindenki kapja a támogatást. Na!
Mit mondhatott volna erre a riporter? Nyilván a választások is belejátszottak? meg a csatlakozási folyamat elhúzódása, miegymás?
- Igen, de pályázatokon is részt akartunk venni. Egyesülésben az erő, s lennénk vagy ketten-hárman, akik együtt tudnánk mûködni.
Erre még visszatérünk, itt most másra terelődik a szó.
Tanulni önmagunktól
Továbbra sem érdektelen, hogyan lesz egy második generációs ipari munkásból ismét földmûves. Hogy a gépkezelés elsajátításában előnnyel indul, nyilvánvaló, a termesztési-tenyésztési vonatkozásban azonban egy kurta szaktanfolyam nem kielégítő magyarázat.
- Azt mondják, rossz föld nincs, csak rossz gazda. Nálunk bebizonyították, hogy ott is lehet répát vagy pityókát termeszteni, a Dióvégin, ahol korábban nem lett semmi. Bedő doktor úr bebizonyította, hogy olyan pityókatermést lehet elérni ott is, mint odale. Egy vizenyősebb hely az unitárius temető mögött, de ha tápanyag van benne, terem az is annyit szinte, mint a másik.
- Tanultam-e a saját hibáimból? Hogyne! Előre nem volt gyakorlatom, jött a szántás. Rájöttem tavasszal, mikor dolgoztam el, hogy ősszel egy kicsit mélyebben kellett volna. Aztán ha kérdeztem valakitől, volt téesztagtól, hogyan járjak el, nem mindig mondta az igazságot. Van az emberekben egy kis rosszindulat. Ne haladjon a másik... Most sincs meg minden gépem, de korábban még kevesebb volt. Megkértem valakit három éve, a nagy szárazság idején, tárcsázzon nekem. Nyugodtan szánthatod, azt mondja. Olyan hat hektárt vettem bérbe, amely addig nem volt mûvelve. Megszántottam, s a segítség csak három nap múlva jött tárcsázni, mikor már nem lehetett, úgy megszáradt a föld, azt mondta, nem teszi tönkre a szerszámot miattam. Abban a szárazságban én este szántottam, s reggel meg kellett volna tárcsázni. A reggeli harmaton, mikor még puha, mert a föld is megereszkedik éjjel. De három napra rá jött, s kijelentette, nem lehet. Na én hamar az újságot kezdtem böngészni, és vettem egyből egy tárcsát. Többet ilyesmi ne történjen meg velem! Meg volt szántva, s nem tudtam volna semmit belevetni: veszteség. Vetsz, nem vetsz, ősszel a gazdának a bért meg kell adni!
Alkalmazott munkás
Paráéknál a családban a szokásosnál kevesebb a munkás, a gazda özvegyen maradt, édesapja munkaképtelen, egyetlen fia még általános iskolás, s bár markos legénynek ígérkezik, egyelőre más foglalja le. Marad, akárcsak többi tehenészgazda társánál, az idegen munkaerő alkalmazása, mely már csak a legeltetés sajátos helyzete folytán sem nélkülözhető. Az alkalmazott munkás Kőröspatakon szinte kizárólag csak roma lehet.
- Három és fél hektár cukorrépát vetettem, annyi elég, mert nincs, aki kapáljon. Az idén levegyszereztük, nagyon jól sikerült, de csak meg kellett a kapát mutatni neki. Kell egy olyan gépet csináltassak, közölőt, amivel a sorok közét meg lehet huzatni. S akkor nem kell a cigány, aki csak az idegrendszerét őröli az embernek.
- Székely napszámos? Az nincs. Tíz éve egy cigány munkásom van, s a felesége, fizetek neki minden hónapban hatmilliót, s kapják az ennivalót. De nem elég nekik az se. Télen még egy hízott disznót. De kikötötték, kétszáz kilós legyen! De a felelősséget nem ismerik. Ha valami történik, hú­zogatja a vállát: ő mit csináljon? Ketten fejik a 14 tehenet. Hogy félreteszik-e a pénzt? Felélik. Mert több mindent megengednek maguknak, mint én. Napjában elcigarettáznak százezer lejre füstölnivalót, mert nekik kell, ők anélkül nem tudnak élni. Úgyhogy sokszor elgondoltuk, ha volna egy olyan magyar ember? Mert nagyapáinknál nem cigányok dolgoztak. A szolgaember meg volt fizetve, ott hált a gazdánál. Megbízhatóság nélkül nehéz. Ha én elmegyek valahova, akkor tudom, baj esetén van, aki helyrehozza. Be tud adni egy injekciót, ha muszáj. Itt nálunk ilyen nincs.
- Tíz év alatt sem alakult ki a bizalom?
- Előre nagyon rendes volt. Másképpen tiszta emberek, s tudnak dolgozni is. Sok mindent megtanultak nálam, hajlamuk van, jól áll a kezükben a munka. De ki vannak ravaszodva, ők akarnak nekünk dirigálni.
- Épített-e házat? Vásárolt-e bútort?
- Nem épített. Én vettem neki - az ő pénzéből - színes televíziót, szekrényt, hûtőszekrényt, perzsaszőnyeget - az a hobbijuk, a perzsaszőnyeg meg a faliszőnyeg. Csak gyarapodott tehát valamennyire, van hûtőszekrénye, a háza be van bútorozva.
A magyar munkaadók és a cigány munkások közti viszony összetett, a nagy lélekszámúra duzzadt roma közösség a felszeg­ről, mint ismeretes, a választások menetébe is beleszól a községben, a kérdés több­ténye­zős, itt most nem feszegetjük. Paráék másfelé keresik a kiutat, s itt kanyarodunk vissza, terveik kapcsán, az üzlettársak közti együttmûködés gondolatára.
Alpesi legelőn
Para Barna és két társa a kőröspataki közbirtokosságtól, melynek különben tagjai, kibérelték a Vadas nevû legelőt jó öt kilométerre a falutól, hogy teheneiknek ne kelljen a hazajáró csordában, a hatszáz kecskével is túlterhelt községi legelőn tengődniük. Első évben a vállalkozás sok pénzt emésztett fel, betonozni kellett, szállást javítani, sok mindent kiszállítani.
- Sok még a tennivaló. Elkezdtük trágyázni a területet, távlatilag rendbe tesszük. A mostani 98 tehenet ezek után fel lehet szaporítani. A baj az, a tejgyári autó nem megy oda fel, elromlott az út. Pedig azon korábban autóbusz járt Középajtára át, de mára nehezen járható. Mi adunk naponta hatszáz-hétszáz liter tejet, kimehetnének, de nem teszik. Mikor Suceaváról is hordják rendszeresen. Minekünk kell lehoznunk a tejet minden reggel. Hárman összeálltunk, és felváltva hordjuk a tejet. Tavaly az újság írta, benne van az útjavítási programban. Megyei út, várjuk, mikor kerül sor rá. Tönkre van az út téve, azt csak karban kellett volna tartani, ma is jó lenne.
Paráéknál tehát létrejött egy szövetkezésféle, mindenki a maga tejét adja el, saját munkásaival dolgoztat, a szállítást oldják meg közösen, keményen kivéve részüket a munkamegosztásból. Ahhoz, hogy hajnalban be lehessen a tejet hozni, este kell kimenniük a havasi legelőre, amit felváltva végez a három gazda, amolyan taposómalomban forogva. E helyzet szülte újabb terveiket, erről legközelebb.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép