Köztünk élnek: Khell Ödön, a berecki vitéz

2006. július 14., péntek, Archívum 2003–2007

Gábor Áron szülőfalujának immár két vitéze van: Rózsa József ny. erdész, az ojtozi pisztrángtenyészet egykori vezetője és Khell Ödön. ?t munkája elismeréseképpen a Vitézi Rend a kézdivásárhelyi Földes Lajossal és a sepsiszentgyörgyi Erdély Bélával együtt Csíkszeredában a Makovecz Imre által tervezett templomban avatta vitézzé. Az újdonsült vitézek a Szent Korona mása előtt tették le az esküt. Ebből az alkalomból kerestük meg a hetvenöt éves Khell Ödönt, a Gábor Áron Alapítvány elnökét, akit életútjáról és az általa vezetett alapítványról faggattunk.
- 1931-ben születtem Bereck­ben. Elemi iskoláimat szülőfalumban végeztem, majd a székely­ud­varhelyi Baróti Szabó Dávid Főgimnáziumban folytattam. Sajnos, közbejött a szovjet invázió, ezért el kellett menekülnünk Csehszlovákiába. A prágai nagykövetségen töltöttünk több mint három hónapot, majd hazatoloncoltak. Itthon, Kézdivá­sárhelyen a kantai gimnáziumban folytat­tam tanulmányaimat, a kisérett­ségi után pedig Brassóban a magyar fémipari líceumban. Egy év után a fémipari szakot három­felé osztották, így kerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol 1951-ben érettségiztem. Ezután Bukarestbe mentem felvételizni a politechnikára, s annak ellenére, hogy érdemoklevéllel érettségiztem, és felvételi nélkül kellett volna felvenniük, már az írásbelin elcsúsztam a romántudásomnak köszönhetően. Amint hazakerültem, már várt a katonai behívó, a konstancai tengerészeknél voltam katona három éven keresztül. Amikor hazakerültem, a berecki faipari vállalatnál helyezkedtem el mint erdőgépesítési főnök. Bereckből Kézdivásár­helyre kerültem a fás vállalathoz, majd a szállítási vállalat következett, ahol több mint tíz évet dolgoztam a technikai osztály főnökeként. Amint lehetett, hazajöttem Bereckbe, ahol az iskolában akkor induló kilenc és tizedik osztályoknak mûhelygyakorlatot, mûszaki rajzot és mechanikát oktattam egészen addig, ameddig nyugdíjba vonultam. Életemnek viharos időszakai is voltak, de most, ennyi év távlatából, másképpen látom az akkori eseményeket.
- 1989 után aktív szerepet vállalt...
- 1991-ben merült fel az ötlet, hogy Bereck legnagyobb szülöttének szobrot állítsunk. Az ötlet Orbán Árpád akkori megyeitanács-elnöké volt. Mi azt felkaroltuk, és alakítottunk egy ötventagú bizottságot, majd megalakult a Gábor Áron Alapítvány. Ennek az volt a fő célja, hogy szobrot állítsunk. A szoborállítási gondolat nem új keletû, hiszen már 1899-ben nagyapáinkban is felmerült az ötlet, hogy 1914-ben, születésének századik évfordulóján állítsanak szobrot emlékének, de közbejött az első világháború, s így nem sikerült. A második próbálkozás 1943-ban volt, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, ezt sajnos a második világháború zavarta meg, s akkor sem sikerült szobrot állítani. Nekünk, a harmadik nemzedéknek jutott az a magasztos feladat, hogy próbáljuk végre kivitelezni elődeink álmát. Kül- és belföldi támogatással 1992. július 4-én, Gábor Áron halálának 133. évfordulója tiszteletére nagyszabású ünnepség keretében avattuk fel a másfél ember nagyságú, ezerkétszáz kilogrammos bronzszobrot, Vargha Mihály alkotását.
- A szoborállítással nem fejeződött be az alapítvány tevékenysége, hiszen újabb ötletek születtek.
- Miután megvolt a szoboravatás, az Illyés Közalapítványnál pályáztunk támogatásért, amivel 1994-ben megvásároltunk egy kis falusi házikót, ahol Gábor Áron hagyatékából emlékházat rendeztünk be. A látogatók itt nyomon követhetik az ágyúöntő hős egész életútját. 1998-ban székely kapu került az emlékház bejáratához.
- Mi következett?
- A Bereck határában Erzsébet királyné emlékére állított obeliszket is felpártoltuk, hiszen nagyon el volt hanyagolva, ezért Sissi halálának századik évfordulója tiszteletére ünnepség keretében márványtáblát helyeztünk el rajta. Sajnos, sokáig nem díszítette az oszlopot, méltatlan kezek az éj leple alatt leverték és elvitték a márványtáblát. Mi akkor jelentettük az esetet a hatóságoknak, akik azóta is keresik a tetteseket. 1999-ben, Gábor Áron halálának 150. évfordulójára egy ágyúcsövet - egyik ágyújának a hû mását - kaptunk ajándékba magyar­országi barátainktól. A csövet Mo­son­magyaróváron öntötték ki és hoz­ták el Bereckbe. Mi gelencei barátaink támogatásával elkészítettük a hozzá szükséges szekeret, amivel minden év március 15-én felvonulunk Kézdivásár­helyen. 2000-ben Hódmezővásárhelynek alapítványunk egy székely kaput ajándékozott. ?k voltak azok, akik baráti szálaknak köszönhetően felkarolták alapítványunkat. Az emlékház szûknek bizonyult, ezért 2000-ben ismét pályáztunk az Illyés Közalapítványnál, ahonnan 1,5 millió forintos támogatást kaptunk. A hódmezővásárhelyi önkormányzat szintén jelentős anyagi támogatást nyújtott. Ugyanabban az esztendőben az emlékház telkén nekifogtunk egy harminchárom ágyas ifjúsági fogadó építésének. A fogadó mára be­fejezés előtt áll, s azzal a céllal ké­szült, hogy az itt megszálló külhoni fiatalok ötnapos csillagtúrák által megismerkedhessenek vidékünk, megyénk történelmi nevezetességeivel. Az azóta testvértelepülésünkké vált Hódmezővásárhely fiataljait öt éven keresztül díjmentesen szállásoljuk majd el. Az épület berendezése megvan, a külső vakolat és a központi fûtés maradt még hátra, de ehhez még nincs meg a szükséges pénzalapunk. Mivel az udvar kicsinek bizonyult, az emlékház és ifjúsági fogadó mellett lévő telket is megvásároltuk, s így hamarosan szép, ötszáz négyzetméteres udvarral bővülünk. Az udvart most kerítjük be. Azokat, akik nem férnek el a fogadóban, sátrakban szállásoljuk majd el.
- Az emlékházon kívül még mivel foglalkozik az alapítvány?
- Alapítványunk két könyvet szeretne megjelentetni, mindkettő mesterpéldánya elkészült, már csak a pénz hiányzik. Az egyiknek a címe S dörögtek a hídfőn a székely harangok, és alapítványunk tizenöt éves tevékenységét, Bereck történetét s az egész Ojtozi-szorost magában foglalja, gazdag fényképanyaggal is illusztrálva. A másik könyvet szintén Tibád Sándor ny. tanár írta, Templom és iskola lesz a címe, ami félig-meddig Bereck monográfiáját is jelenti, hiszen felöleli a falu történetét az 1700-as évektől napjainkig, felsorolva a lelkészeket, a pedagógusokat is időrendi sorrendben. Alapítványunknak a kiadásra nincs pénze, de reménykedünk abban, hogy előbb-utóbb csak kapunk támogatókat.
- Hogyan tovább, Ödi bátyám?
- Sajnos, egészségi állapotom miatt át szeretném adni a stafétabotot valaki fiatalabbnak. A lelkiismeretem tiszta, az elmúlt tizenöt év alatt a rám háruló feladatokat becsülettel elvégeztem, s igyekeztem a legjobb tudásommal tevékenykedni a köz érdekében. Az alapítvány kuratóriu­mában vannak fiatalabbak, akik átvehetik tőlem az emlékház és az ifjúsági fogadó ügyeinek intézését. A fogadót már Handra Levente barátom vezeti, aki lelkiismeretesen dolgozik.
Kérdezett: Iochom István
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép