Benne élünk, így nem ér váratlanul a romániai magyarság fogyása: mindennapossá és megszokottá vált, hogy megint egy-egy ismerőssel, baráttal kevesebbek lettünk. Egy-egy család még nem a világ, még mindig többen próbálnak itthon boldogulni - nyugtatja magát a nyolcvanas évek tömeges kivándorlási szándékára-hullámára emlékező erdélyi. Aztán azon vesszük észre magunkat, hogy néhány év elteltével kiürülnek falvaink, bezárnak iskoláink, omladoznak a templomaink, és lassan az sincs, akinek köszönni az utcán: kicserélődött a környezetünk, idegenné vált, lakásnyira zsugorodott az otthonunk. És még csak nem is történelmi távlatokról van szó, hanem két-három emberöltőnyi időről. Nem volt olyan régen, hogy nagyapáink történeteit hallottuk. Mégis, fenekestől fordult fel sok településünk azóta.
A legfrissebb statisztika 1,4 millió magyarról tud - nem kevés, de jól emlékszünk arra, hogy a kilencvenes évek elején 1,7 millió volt a hivatalos adat, aminél mindig kicsit többet kellett számítani a valós képhez: ha a moldvai magyarokat (csángókat) is hozzávettük, magunk között mondogathattuk, hogy megközelítjük a kétmilliót. Ha azonban ilyen ütemben fogyatkozunk, könnyen kiszámíthatjuk, hogy negyven év múlva már nem lesz, aki autonómiát követeljen, sőt kapjon. Vélhetően erre spekulál a román politikum is, hiszen lehet ugyan hangoztatni a román toleranciát és európai normákat, de ezek aligha kendőzhetik el azt a szomorú tényt, hogy az 1922-es hivatalos adatok szerint Románia lakosságának 26 százaléka tartozott valamilyen kisebbséghez - megbízható történészek szerint azonban ennél is nagyobb, mintegy egyharmados, azaz bő 30 százalékos arányban éltek itt magyar, német, zsidó, rutén, ukrán, orosz, bolgár, cigány és egyéb nemzetiségûek. És ekkor a már korábban idecsatolt Dobrudzsa román ajkú lakossága az 1880-as 28 százalékhoz képest 65-re nőtt! (Ma pedig meghaladja a 91 százalékot.)
A magyarság arányát a húszas évek Romániájában - tehát az impériumváltás miatt elmenekültek több százezres érvágása után - még 10 százalék fölöttre becsülik: ha 85 év alatt ez 6,6-ra csökkent, akkor a trianoni döntés századik évfordulójára talán sikerül felére, azaz 5 százalékra szorítani e nemkívánatos jelenlétet. Nagyobb erdélyi városainkat már elveszítettük: Temesvár a harmincas, Brassó az ötvenes években volt nagyjából azonos mértékben (30-30 százalékban) magyarok, románok és német ajkúak által lakott (ma egyikben sem érik el a 10 százalékot). Kolozsváron a tízes évek 80 százalékáról mára 20 alá csökkent a magyarság aránya, Marosvásárhely vékony magyar többsége a legutóbbi helyhatósági választásokon bizonyult kevésnek. Hogy a valamikori színmagyar, ma negyedrészt román Sepsiszentgyörgyről most ne is beszéljünk.
A harmincas években még közel 800 000 lelket számláló szász és sváb közösség (akkori hivatalos adatok szerint 4,6 százalék) mára hatvanezresre apadt, s 0,3 százalékot tesz ki; a 650 000-es rutén és ukrán (3,6%), az 520 000-es zsidóság (2,9%), a 450 000-es orosz (2,5%) és 365 000-es bolgár (2%) lakosság pedig mára összesen 1,1 százalékra olvadt.
A román közéleti szereplők erről nemigen beszélnek, illetve szeretnek azzal takarózni, hogy hát a román fiatalok is gyûlölettel vándorolnak ki, és még rosszabb nekik, mert a legtöbb nemzetiséginek ,,legalább van hova mennie?: Németország, Izrael, Magyarország, Ukrajna stb. még valamennyire otthonuk lehet. Ma már tudjuk, hogy nemigen lesz az, a kivándorlók többé-kevésbé megtalálták ugyan az anyagi jólétet, megőrizhették nyelvüket, kultúrájukat, mégis inkább egymással barátkoznak, és legalább egy vakáció, de sokszor a nyugdíj idejére is sokan ,,hazavágynak?. A román államnak két kézzel kellene utánuk kapnia, jóvátételként és jól felfogott érdekből is: hiszen pénzt, tudást, külföldi támogatást hozhatnának. Itt azonban még mindig fontosabb az elnyomás és megtagadás, mint a nyitás és a támogatás. A többségi románság dzsungeltörvények adta felsőbbségérzete a szintén román állampolgár kisebbségiekkel szemben. Pedig meggondolhatnák: mert ha mind elfogyunk, ki talál derülni, hogy nem a nemzetiségek ,,megengedhetetlen követelései? tették tönkre az országot.
Demeter J. Ildikó
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.