Példaértékű Európában és a világban az osztrák—magyar jószomszédi viszony — mondta Bajnai Gordon a Kismartonban tartott osztrák—magyar kormányülés után. A magyar miniszterelnök és osztrák kollégája, Werner Faymann kancellár sikeresnek és gyümölcsözőnek nevezte a két ország együttműködését.
Egyetértettek abban, hogy az Európai Unió hatékony működését biztosítani hivatott Lisszaboni Szerződésnek minél előbb életbe kell lépnie. A gazdasági válság miatt is fontos, hogy biztosított legyen az Európai Unió hatékony működése — hangsúlyozta a két miniszterelnök.
Novemberben tárgyalják
Novemberben plenáris ülésen folytat vitát az Európai Parlament a szlovák államnyelvtörvényről. A testület az Európai Bizottsághoz intézett képviselői kérdés és azzal egybekötött vita formájában tárgyalja majd a témát. Gál Kinga fideszes EP-képviselő és a szlovákiai Bauer Edit a kérdésben a kisebbség hátrányos megkülönböztetése, illetve a kisebbségi anyanyelvhasználat hátrányos helyzetbe kerülése címén kéri a brüsszeli bizottság állásfoglalását.
Brüsszel megkapta
Megkapta az Európai Bizottság azt a levelet, amelyben a magyar kormány kötelezettségszegési eljárás indítását kéri Szlovákia ellen, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be az országba. A brüsszeli testület egyik illetékese elmondta: a bizottság elemzi a tényeket, és megfelelő időben válaszolni fog rá. Amennyiben a jogsértés gyanúja megerősödik, a testület megteszi a szükséges lépéseket — tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.