
Falun élni és gazdálkodni már nem egyjelentésû fogalmak, a fiatalok közül egyre többen nem a gazdálkodásban fognak elhelyezkedni, ha lesz munkahely, hanem a helyi iparban, szolgáltatásokban. Sorozatunk nem róluk szól, a gazdálkodás újraindulásának módozatait kutatjuk, és így jutottunk el azokhoz, akik mellékjövedelem reményében mûveltetik vagy mûvelik a visszakapott földet ideig-óráig, és építenek fel rá kisüzemet. Versenyképesek-e ezek, s hogyan mûködnek a kiszámíthatatlan piaci viszonyok között? ? e kérdés foglalkoztatja például az angyalosi Ferencz Olivért, akinek ítélete saját próbálkozásáról talán a kelleténél is szigorúbb. A szocializmus által végbevitt tulajdonfosztás, erőszakos elvándoroltatás vagy az életvitel felforgatása olyan maradandó nyomokat és zûrzavart hagyott a falvak felbolygatott világában, melyekből kitalálni az új nemzedékek feladata lesz. Dolgukat mivel sem könnyíti az új rend kiforratlansága. Ki fog az ifjabbak közül kitartani az apák-nagyapák mestersége mellett, és ki nem? ? e kérdésre lehetne példázat az alábbi eset.
Csak muszájból? Az első lendület
Első riporteri benyomásként konstatálom, hogy Ferenczék konyhája nyugodtan benevezhetne a lakberendezési-felszerelési versenybe, első látásra nyilvánvaló, hogy a fiatal házaspár tartja a lépést azokkal, akik városi módi szerint korszerû, folyó vizes, gáztûzhelyes főzősarkot teremtettek lakásukban, azt korszerû, divatos konyhabútorral rendezték be, melynél különbet a riporter sem kívánhat magának, s hogy a funkcióváltó helyiség vendégfogadásra is alkal-mas, mutatós sarka a háznak. A fiatalasszony gyermeknevelési szabadságon első szülöttével, különben a sepsiszentgyörgyi Leine-weber nadrággyár varrodájában dolgozik, sokadmagával a faluból. A férj épp szénát csinál. Kisvártatva érkezik is, hatalmasra púpozott szénásszekér fordul be a kapun, és gördül hátra a csûrig, hol a szomszédos gépszínben traktor áll. Szénavillázás előtti kis pihenő a beszélgetés ára ? a soron lévő június-júliusi riportok sorsa, hogy csak a sürgető, az esős nyár miatt megkésett idénymunkálat, a kaszálás, szénaforgatás és -szállítás szüneteiben születhettek meg. Apropó, szénaraktározás: az első benyomás csalókának bizonyul. A gazda és az egész nagycsalád ugyanis, bár nem szakított gyökeresen az ősök életmódjával, tulajdon-képpen más utat jár, más jövedelemforrásból és értékek szerint él.
? Szentgyörgyön születtem, munkahelyem van, őrködöm egy bukaresti cég itteni telephelyén. Nagy családból származom, apumékkal együtt élek egy udvaron, négyen vagyunk fiútestvérek, egy lánytestvérem van ? foglalja össze dióhéjban, amit fontosnak tart elmondani magáról a 31 éves Ferencz Olivér, s a tömör bemutatkozást utólag különösen találónak érzem. A kibontás rendjén kiderül, a szétköltözés nem történt meg, legfeljebb csak megkezdődött.
? Én vagyok a legidősebb. Nem költözött még el senki, bár az egyik fiútestvérem Szentgyörgyön lakik, most az asztaloscég, ahol alkalmazott, Konstancán kapott megrendelést, ott dolgoznak. A lánytestvérem Magyarországon dolgozik, a barátjával van kinn, az itthon élő fiútestvérem nőtlen, itt dolgozik egy angyalosi asztalosmûhelyben. A nagyobbik fiútestvérem állami benzinkútnál főnök a városban, a Három Rózsánál, Tihamér, biztosan ismeri. Én a gépészeti szaklíceumot végeztem el Szentgyörgyön 1992-ben, ma Puskás Tivadarnak hívják. A lánytestvéremék gyûjtik a pénzt, házat építettek itt, Angyaloson, aztán ki tudja? Nekem? Munkahely került, csak a rendszerváltás miatt munkakönyvet nem csináltak, dolgoztattak három hónapot, hitegettek, hogy majd lesz az is. Magáncégeknél persze, benn a városban, Torján gatternál, aztán fakitermelésnél, akkor lendült fel a faipar. Onnan kerültem ki Magyarországra, s mikor hazajöttem, vettem a traktort.
? Azért ment ki, hogy traktort tudjon vásárolni?
? Nem. Ott került munka. Jobb volt a kereseti lehetőség. Három évig voltam egy győri cégnél, ugyanazt csináltuk, amit most itt fognak: csatornázással foglalkoztunk, falvakon szennyvízcsatornákat ástunk, vízvezetéket fektettünk le. Ott abban az évben kezdődött. (Gidófalva község Sapard-pályázatot nyert e célból.) Angyalos még nem került sorra, de már Gidófalván, a községközpontban, Fotoson, Étfalván dolgoznak. Mikor hazajöttem, a földek megvoltak, ki voltak adva bérbe. Nehéz volt gazdáskodni, lovunk volt csak. A lovat eladtuk, s akkor vettem a traktort. Öt éve. Mibe került? Másodkézből, ötvenmillióba. Most se kapnék többet érte, annyira lement az ára. Egy új 770 millióba is belekerül állítólag. Nem sok szerszámot vettem hozza, ekét s kombinátort. Itthon maradtam, s nem lehetett annyit megspórolni, hogy gépet tudjunk venni. A mezőgazdaság mindjárt ráfizetéses, ha saját géped van is, annyit kell rá költeni, hogy nem érjük utol.
Mikor érdemes?
Ferencz Olivér hite némileg megingott a gazdálkodásban, s ennek története van. A család a bérbeadással kísérletezett, amely a szárazság és ? nem mondja, de valószínû ? a partnerségi viszony hiányossága miatt nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, és saját mûvelésbe kezdtek. Az első bökkenő és az esélyek behatárolója mindjárt itt jelentkezik: a bérmunkából élő család, a nyugdíjas édesapa ? gépkocsivezetőként élte le életét ? többet nem kívánt vállalni, maga is bérbe venni, hanem beérték a visszakapott hét hektárral. A kísérlet esélyeit alighanem eleve megszabta a terület nagysága, meg az, hogy nem is szánták többnek: kiegészítő jövedelemforrásnak.
? A föld mind az apumé, nem osztottuk fel. Van benne egy négyhektáros darab, elég jó helyt van. Még valami erdőket és legelőt kell hogy kimérjenek.
? Ha mindenkinek van állása, maga és az édesapja gazdálkodnak?
? Hét végén vagy amikor itthon van, mindenki segít ? világosít fel a fel nem bomlott háztartások örök rendjéről, de aztán kiderül, a gazdálkodás terhei mégis kettejük vállát nyomják. Mindjárt a közepébe vágva folytatja az érdemes, nem érdemes kérdés körül forogva.
? Én lemondtam most mindenről, eladtam tehenet, borjút, disznót, mindent. Egy disznó maradt. Miért? Ha 56 000 lejben vásárolják fel a tejet, oda jó fejőstehén kell, és több. Ráadásul egyért is fel kell kelni, és tízért is. Ha tíz tehenet tartunk, rabszolgái vagyunk a földnek. Nem tudunk munkába menni. Ha minimálbéren vagyunk is ? és azon vagyunk ?, jobban megéri, mint ha egy-két tehenet tartanánk. A tejet nem veszik el, mert nem felel meg, vagy belekötnek abba, hogy nem tiszta az istálló? Nem elég higiénikus. A szegényebb gazdáknak le kell mondaniuk. Tizenöt literes teheneket (napi hozam) nem érdemes fejni. Nyolcvanezer lejt fejünk egy nap, s az reggel is munka, este is munka. Nem éri meg. (Korábbi példáinknál a napi tejhozam értéke elérte a több százezer lejt ? szerk.) A szomszéd legalább hét tehenet tart, otthagyta a jó állását a Gázmetánnál, s ha megtette, biztosan megérte neki. Korábban disznót is tenyésztettünk, tavaly nem jött pénz belőle. Idén jövögetett, mert egy malac ára elérte a millió-másfél millió lejt. Egyik évben szárazság volt, nem termett elegendő gabonánk, s disznót kellett eladni, hogy gabonát vegyünk, de amit vettünk, a többi mind megette. Megetettük saját magukat a végén. Tavaly jobb volt a termés, de nem volt ár! Most pedig mindenki a cukorrépára állt rá a 15 milliós állami támogatás reményében. Hogy mi lesz belőle? Nem lehet tudni, kisebb emberek nem láthatják, mi lesz. Nekünk csak 30 árunk van, egy kis cukor lesz belőle, ha leadjuk. Szerződést nem kötöttünk az idén. Azért nem foglalkoztunk vele, mert tavaly nagy probléma volt a répával. Leadtam novemberben, s híre kelt, hogy aki nem veszi ki abban az évben a cukrot, elesik az évi támogatástól. Akkor lementünk reggel a gyárhoz, de gazemberség volt, amit elmûveltek velünk. Meg volt szabva, hogy fél nyolckor legyünk a kapunál. Tízesével engedtek be. S mikor beértünk, kijelentették, hogy hatvan tonna van felzsákolva aznapra a raktárban. Annyit tudnak kiadni. Mikor beértünk, ott mindenki ment az ismerősét megkeresni. Egyiknek, egy nagyobb termelőnek kellett két teherautónyi, mi, kisebbek vártunk. Másnapra maradtunk, de akkor ugyanez ismétlődött. Pedig a televíziót is kihívtuk volt, lássák, mi folyik, de az igazgatót nem találták, csak a helyettest. Na, mi csak harmadszorra kaptuk meg a járandóságunkat, a 600 kiló cukrot. Háromszori lemenetel és a szállítási költség! Régebben a gyûjtőállomásra, Maksára hozták, onnan lehetett elvinni. Azt kellene visszaállítani. A határidőt végül meghosszabbították márciusig, annyira nem tudták az emberek kivenni a részüket.
Ahogy a fonákjáról látszik
Kedven innen és kedven túl: mégis miből áll a családi gazdaság?
? Vetni mindig vetünk árpát, búzát, pityókát és törökbúzát. Vetésforgó van, egyik földbe egyszer ezt vetjük, máskor mást. A terményt az állatokkal feletetjük. Most édesapám gondozza a marhákat, egy fejőstehene van, és két üsző, most kell hogy bor-júzzanak. Nekem két csikóm van, két és fél évesek, el szeretném adni, 25 milliót kérek értük. Szép lovak, nincsenek még teljesen betanítva. Egyik évben öt bikaborjút hizlaltam, de jött a szárazság, nem tudtunk szénát csinálni. Vettem hármat, gondoltam, felnevelem, s a pénz visszafordul. Ha pró-bálkozol, s mégse jön be semmi, az ember ráun a gazdaságra. Most a gabonatermésbe vetjük a reményt, a búzák nem elég szépek, a tél megdolgozta, sok az egér. Ellenük még nem védekeztünk, mert más ellen kellett. Marad a pityóka, ha azt se tudjuk árába eladni ? akkor nincs, mivel foglalkozni!
? Hogyan dolgozunk? Hát pénzt vegyszerre és mûtrágyára adunk ki, egyébre nem. Az is elég. A szomszédomnak én besegítek a szántásba, ő permetez. Összedolgozunk. A gép nem kerül pénzbe, én visszasegítem, ha kell. Mikor hazajöttem, és a traktort megvettem, gondoltam, gazdáskodni fogok. De mikor megpróbálja az ember, és nem jő semmi vissza, akkor? Most azt gondolom, ha az idén se jő vissza, végleg lemondok róla. Sok az adó, nagy a költség a traktorra. Csak hogy az úton tudjon menni, úgy szimplán, kell a biztosítás és a mûszaki vizsga. Öt-hatmillió felé van. Szép pénz, arra tudsz venni egyebet! S a traktort két hetet használom tavasszal, kettőt, mikor csépelünk, s kettőt ősszel, szántáskor. Dolgozom összesen másfél hónapot ? ezért nem érdemes traktort tartani. S az útadót nem is említettem, az több tízmillió. Plusz sokat fogyasztanak a mi traktorjaink. Nagyobb gazdák kevesebb fogyasztással, kisebb költséggel jobban elvégzik. Mi csak azért csináljuk, hogy a földek ne maradjanak megmûveletlenül. Lehet szó róla, hogy bérbe adjuk végül. 700 kiló gabonát adnak egy hektárért. Állatot sem érdemes tartani, ha a zsírdisznót nem veszik el. Nem jó a falusi disznó, mert kövér, zsíros a húsa, nem kell a vágóhídon. Azt a magas kategóriás disznót, amit ír az újság, nem tudjuk mi előteremteni. Itt, a faluban egy embernek sikerült, de ő tápra van állva, nála hat hónap alatt eléri a vágási súlyt a sertés, fajtája is más. Szóval, a földeket megmûveljük, s várjuk, mire fordul a világ. Egyelőre az állatokat csökkentettük le.
? Még egy kérdés: osztálytársai mire vitték a gazdálkodásban?
? Háromnak van még traktorja rajtam kívül. Egyik vállalkozó. Másik traktorista volt, nincs állása. Egy másiknak nincs állása, fuvarozik, mikrobusza van. Gazdáskodgatnak, nem lehet a földet hagyni.
Az említettek egyikéről szól a sorozat következő folytatása, aki az önállóságot, a saját vállalkozást részesíti előnyben, és nem eredmény nélkül.
B. Kovács András
Utóirat. A házigazda munkatársa saját gondjával keresi meg a riportert. Lovat kellett leadnia, a mostani nagy uniós igazodásban a ,,vérrákos? lovakat leölésre ítélte az egészségügy. Három lovából egy bizonyult pozitívnak. Ezen nagyon csodálkozott, mert az állattal együtt tartotta párját is, ráadásul a csikó is velük evett, egy edényből ivott. Mikor gyanút fogva emiatt bement a lókórházba, és újbóli vérvételt kért, elutasították, azt mondták: ,,többször a ló nem lesz vérbajos, az csak egyszer jő ki?. Pedig csodálatos állat volt, nagyon sajnálta. Az olasz felvásárló adott érte ötmillió-négyszázezer lejt, kiviszi, levágja. A többit, a kárpótlást hatvan napon belül ígérte az állam, eltelt három hónap, és még sehol semmi. Simon Gábornak nagyon kellene az a pénz, egyéb híján fuvarozásból él, vett egy lovat, s elmaradt tízmillióval, meg kellene adnia? Em-beréletekkel játszik, aki itt a kifizetéseket hátráltatja.