A HÁLÁS SZERBIA. A Koszovóval kapcsolatos román álláspont miatt ― Románia az egyedüli EU-tagállam, amely nyíltan ellenezte Koszovó széles körű autonómiáját és függetlenségi törekvéseit ― ismerte el nemzeti kisebbségként a határain belül élő román közösséget Szerbia ― írja a România liberă. A Timok völgyében élők számára ezzel hivatalossá vált, hogy anyanyelvük a román, amelyet ezentúl az iskolában is tanulhatnak majd.
TARTALÉK SZAKMA. Fel akarja újítani tavaly lejárt hajóskapitányi engedélyét, ezért beiratkozott a megfelelő képzésre Traian Băsescu államfő ― számol be a fővárosi sajtó. Az alig egyhetes tanfolyamért 1175 lejes képzési díjat pengetett le, és bár első nap részt vett a kurzuson, kijelentette, hogy az egészet nem tudja végigülni, ezért tanárai megértésére számít. A vizsga eredménye persze aligha kétséges bárki előtt ― talán ezért sincs becsülete a hazai tanügynek.
EZ NEM MEGY. Az idei érettségin elhasalt magyar diákok bő háromnegyede (77 százaléka) a román nyelv miatt bukott meg ― közli az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának adataira hivatkozva az Új Magyar Szó. Magyarból, anyanyelvéből 8 százalék nem tudott átmenő szinten. A pótérettségizők egybehangzóan állítják, hogy nem beszélni, kommunikálni, hanem magolni kényszerültek az államnyelvet.
MULTIK FALUN. A HotNews.ro hírportál értesülése szerint a Kolozs megyei Zsukon készül üzemet építeni a General Motors. A beruházási költség 500 millió euró lenne, és 4000 új munkahelyet hozna létre. A Ziarul de Cluj úgy tudja, hogy Opel autókat fognak összeszerelni Zsukon. Az első tárgyalásokra a helyi hatóságokkal augusztus elején került sor, a román fél októberre dolgozza ki álláspontját. A GM tárgyalásokat folytat még Brassóval is, valamint egy bulgáriai helyszínen. Zsuk egy másik külföldi befektetőt is talált már, nevezetesen a Tuborg sörgyárat, amely raktárbázist épít a településen.