Ezerkilencszázötvenhat: A Golgota útja

2006. augusztus 10., csütörtök, Archívum 2003–2007

23.
Forradalom, forradalom...
Dr. Havedik Félixnek a kisebbik fiával ? Havedik Félix volt a büntető törvényszék másodelnöke ? találkoztunk ott össze, de ez már jóval éjfél után volt, és valahogy odakeveredtünk a Móricz Zsigmond körtérre. Ott volt egy építkezési vállalat, deszka meg csákány, lapát, szurkos hordók, meg ilyesmi, és jön egy motorkerékpáros, s mondja, hogy jönnek a tankok a hátam megett. Amit csak lehetett, összetörtünk, kihúztuk a Fehérvári út torkolatába, és itt van valahol egy benzinkút vagy garázs ? nem tudom, postagarázs vagy melyik garázs ?, Bandi öcsém bemegy, és mondja, hogy kell neki két kétszáz literes hordó benzin. Azt mondja az illető, hogy benzinem van, de hordóm nincs, edényem nincs. Akkor odasúgja, hogy itt van a harmadik ház, ahol kaptok, de ne mondjátok meg, hogy én mondtam. S akkor kihoztunk két hordót, megtöltöttük benzinnel, s még mielőtt jöttek a tankok, az egyik járdától a másikig kiborítottuk, ki volt véve a dugója, és a benzin csak úgy locsogott ki az utcára. Amíg ott dolgozunk, jön egy beszkártos, indult munkába, s azt mondja az öcsém neki: Máma ünnepnap van, ne menjél sehová munkába. Amikor látta, hogy fegyverek vannak nálunk, azt mondja, hogy akkor én visszamegyek, és visszabújok az ágyba, de itt van a reggeli, legalább egyétek meg. Volt vagy nyolc szem tepertyû egy háromszögû zacskóban és egy zsemle a tetején. S meg is ettük úgy, hogy még maradt vagy három szem tepertyû a zacskóban, s azt az öcsém bedugta a zsebébe. De most, amikor halljuk, hogy jönnek a tankok, igyekeztünk készen lenni, hogy a két hordót ? kb. öt méter távolságra egymástól ? otthagyjuk, és ő egy fa mögé beállt? Jöttek a tankok óriási kivilágítással. Jöttek huszonöt-harminc kilométeres sebességgel, s Bandi megvárta, amíg legalább öt vagy tíz méterre vannak a benzintől, s akkor meggyújtotta azt a zsíros, barna zacskót, és bedobta a benzinbe. Hallottátok, hogy szól a benzin, amikor így szabadon lobban? Így csinál: vuuuuuuu, s akkor egy méter magas lángok, meg két méter magas lángok. Úgyhogy az első tank bevágta a féket, a második nekiment, a fogaskerekek csak úgy törtek le. A harmadik és a negyedik ott összevissza, mi nem is tudtuk, hogy hány páncélos autó van, de az amerikai történelemkönyvekben úgy áll, hogy egy másik Pongrácz testvér, Kristóf tizenhárom tankot állított meg egymaga. És ezt a kicsi fiam ? 12 éves volt ? az iskolában elmondta, s azt mondták, hogy te elmész a fenébe, tizenhárom tankot egymaga édesapád leállított? Ausztráliából hoztak nekem egy könyvet, David Erwing könyvét, amit most árulnak is, mert magyarul is megvan. Abban benne van ez, hogy tizenhárom tankot megállított, és akkor jött a gyerek, hogy Ödön bácsi, add ide a könyvet, hogy vigyem nekik oda. Nem mertek a kicsi utcából kimenni, mert akkor már demizsonokban, üvegekben volt benzin a birtokunkban. Meg kellett várniuk, ameddig elalszik a tûz, de amikor a tûz fellobbant, akkor öt perc múlva jöttek a tûzoltók. Valaki hívta a tûzoltókat, és ugyancsak ő ? Bandi ? kiállt az út közepére, és nem engedte közel jönni a tûzoltókat, azt mondta, hogy itt nincsen veszélyben se ház, se személyi biztonság, csak az orosz tankokat akartuk megállítani. El is mentek a tûzoltók. Reggel jövünk gyalog a Móricz Zsigmond körtérről a Petőfi híd felé. Arra jön három asszony, aki azt mondja nekünk, hogy most vittek be három órával ezelőtt diákokat erre és erre a rendőrségre. Mondom a srácoknak: Elmegyünk kiváltani őket? Hogyne, de már voltunk akkor vagy tizenöten. Megyünk! Megyünk, és meglátjuk a rendőrség épületét ? benn sötétség ?, s ahogy mind közelebb és közelebb megyünk, valamelyik gyerek azt mondja, hogy lőjél a levegőbe, majd felgyújtják a villanyt, és beszélünk velük? S akkor húsz ablakról és balkonról, minden ablakban vagy balkonon hat rendőr, így néznek le ránk. Egy hang megszólal: Fölösleges! Mit akarnak? Mondom, hogy a diákjainkat akarjuk, akiket ide hoztak a rendőrségre. Azt mondja nekem, hogy: Ide nem hoztunk semmi diákokat! Aki mondta maguknak, az csak rosszindulatú volt. Mondom: Ki a rendőrparancsnok itten? Azt mondja: Én vagyok. Én mondom: És mi a neved? Simon Sándor. Azt mondtam, hogy becsületszavát adja nekem, hogy itt nincs gyerek, és akkor elmegyünk. És amikor becsületszavát adta, hogy nincsenek a diákok, és amikor fordulok meg elmenni, négyen vagyunk a tizenötből, a többi már lemaradt. Hát mi négyen már úgysem tudtunk volna csinálni semmit, de amikor átjöttünk a Boráros térre, akkor onnan lassan mentünk fel a Kilián felé. Nem tudom, Tûzoltó utca, Nap utca van ott így egymás mellett? Tûzoltó utca. Jönnek a tankok, akkor már jöttek-mentek a tankok, ez reggel hét óra, fél nyolc körül. Jön egy személykocsi, és a gyerekek ? a kissrácok, a leventepuskások ? elébe álltak, és az kikerülte őket. Az öcsém a karabéllyal odaállt elébe így, és azt mondta: Na, most jer, próbálj engem kikerülni! Nem kerülte ki, hanem megállt. Valamilyen nagyságának a kocsija volt, és ennek a sofőrje volt, és meggondolta magát, hogy ő sofőr, és neki nincs semmi köze a politikához. Akkor elvettük a kocsit. Később kérdeztem, hogy ki van itt, aki idevaló a környékbe, és tud hajtani. Akkor jelentkezett egyszerre mindjárt három vagy négy. Szóval, jöttek a tankok, a tankok után jöttek páncélautók, nyugodtan jöttek-mentek. Jött egyszer három vagy négy tank, utána néhány páncélautó, és végül jött három luxuskocsi. Mi behúzódtunk a Tûzoltó utca sarkára, és a három luxuskocsiból, amikor előttünk elmennek, egy tábornoki uniformisban, tele kitüntetéssel mind a két oldalán a mellén, az orosz kitette a géppisztolyt, és trrrr, két sorozatot leadott. A Nagy körútnak és az Üllői útnak a sarkán volt a villanyrendőr, egészen a körúti oldalon a járdák, és a járdán volt legalább hetven-nyolcvan ember, és ettől a két sorozattól olyan pánik tört ki, hogy azt, aki elesett, összetaposták. De voltak olyanok, hogy a kezünk között haltak meg. Hová vigyük? Bevittük a laktanyába ? a Kilián-laktanyába ? az őrszobára, és ott, akin lehetett segíteni, azt elküldtük a női klinikára? De akkor már elhatároztuk, hogy na, itt most aztán buli lesz, nincs mentség. Tehát ők kezdték, és mindaddig, amíg nem láttam meg a benzinkutat, nem volt semmilyen elhatározás a fejemben, hogy itt maradjunk. Tehát itt volt az első incidens, és én biztos vagyok benne, hogy a jó Isten onnan fentről nézte, hogy mit csinálunk, és hogy csináljuk, és vigyázott reánk. Szóval, én hiszek benne, aztán legalább ebben a hitben fogok meghalni. (Pongrácz Ödön, Budapest)
24-én reggel, amikor kimentem az utcára ? gondoltam, kinézek ?, az utca tele néppel. Mi van? A belváros felől jönnek a lövöldözések. Mi van? Azt mondják: forradalom van! Forradalom? Nem megy senki munkába. Megálltak a villamosok, nem mennek a buszok. Hát mi történik a belvárosban, ezt meg kellene nézni. Kimentem az akkori Zalka Máté térre, ott egy teherautós azt mondta, hogy ő viszi be az embereket, akik be akarnak menni, vagy harcolni szeretnének. Hát én arra mindjárt fölpattantam, az első, amit láttam, mindjárt az volt, hogy a teherautónak padlózatán egy agyvelő vérrel. Ez akkor engem nem riasztott vissza. Különböző lelkiállapotok vannak embereknél, van, aki megijed, van, aki egy olyan állapotba kerül, hogy nem is gondol a veszélyre. Én ezek közé tartozom. A Kálvin tér közelébe értem, ott leszálltam, mert a kocsi onnan tovább nem ment, s a fegyverlövések irányába indultam el. De mindjárt, az ottani templomhoz közel, ott feküdt egy katona géppisztollyal, halott volt. Akkor a pisztolyt tőle elvettem. Mentem a fegyverropogás irányába, az a rádióhoz vezetett. Ott egy tér, ha most hazamegyek, megnézem pontosan, hogy is volt ez? Azt tudom, hogy a tér tele volt halottakkal. Én azon keresztül mentem, és több helyen a hullákra kellett lépnem, csak úgy tudtam továbbmenni. (Radics Géza, Budapest ? Chicago)
Úgy alakult, hogy följöttünk gyalog a Móricz Zsigmond körtérre. Ez az én személyes történetem. A feleségem volt ott, én és egy csomó más ember. Barátok. És a hídfőn, minden hídfőnél állt három tank. Elállták, nem lehetett átmenni a hídon. Megálltunk a Gellért téren, a hotel felőli oldalon, és szemben volt a híd. Állt három tank, és le voltak zárva. Pontosan belenéztünk a csőbe. És ott álltunk, hogy mit kéne csinálni, hogy lehetne tenni valamit. Hallottuk, hogy a híd másik oldalán, Pesten dörögnek az ágyuk. Robbanás, lövések, minden. A feleségem elkezdett remegni: Menjünk innen, menjünk haza! Visszamentünk Budafok fele, a főtéren ácsorogtunk még egy darabig. A budai oldalon akkor nem volt semmi. Tanácstalanok voltunk, hogy mit tegyünk. És onnan elindultunk haza, lehetett már délután három óra, elindultunk gyalog, s az egyik fiam ott maradt. ? még ott marad! Később hallottuk, egy biciklis ember utolért minket, hogy nagy belövés volt, egy tank lejött a Gellértről, és onnan lőtt a tömegbe, ott álltak az asszonyok kenyérért meg ilyesmiért. És valaki meghalt. Mondták. Aztán másnap megtudtuk, hogy ki volt, aki meghalt, Scheffer Öcsi, a szilánk eltalálta, s elvitte az egész agyát, a fejét. Budafoki fiú volt, barátom. És hazahoztuk, szereztünk egy dzsipet, fölraktuk a dzsip tetejére, s körbehordoztuk Budafokon, hogy ezt csinálták az oroszok, s akkor kezdtünk mi szervezkedni, hogy megszálljuk a rendőrséget, s elvesszük tőlük a fegyvert, és csatlakozunk a forradalomhoz. Ez volt a szikra nekünk. Valahogy bosszút kell állni ezért a barátunkért. (Budaházi Lászó, Budapest ? Melbourne)
Elindultam, beértem a Széll Kálmán, a Móricz Zsigmond körtérre. Ott már fölborított villamosok, barikádokat építettek. Az építőmunkások hozzám jöttek. Hová mész? Be kell menni. Maradj itt. Én nem maradhatok, nekem parancsom van. Leventekorom óta megtanultam, hogy a parancsot, azt végre kell hajtani. Azt mondja az egyik öreg a másiknak: Hadd el, komám, mi is voltunk katonák, a parancsot, azt végre kell hajtani. Egyet ígérj meg, fiam, hogy nem lősz ránk! De hát miért lőnék rátok? Lehet, hogy hülye vagyok, vagy pedig annyira naiv voltam, hogy én nem tudtam elképzelni, hogy az emberekre lőjek. Odaértünk a Gellért Szállóhoz, a híd két oldalán szovjet páncélos állt. Akkor lövöldöztek, a stúdió felől jöttek a komoly lövöldözések, a Nemzeti Múzeum égett? S utána elcsendesedett. A tûzoltók kimentek oda. És hála Isten, nem égett le. Odamentem a páncéloshoz, hogy azt mondjam neki: hol a parancsnokod? Azonnal leadod rádión, beszélni akarok vele. Magyarul beszélő KGB-s tisztek be voltak építve a magyar hadseregbe. Tehát az az orosz, az nem volt biztos abban, hogy én ki vagyok. Ebben a diktatúrában mindent meg lehet csinálni, mindent, csak határozott fellépés kell. Mert mindenki fél a másiktól, nem biztos abban, hogy ez kicsoda. A parancsnok a híd másik oldalán volt, szegénykém rohant keresztül, látta a rendfokozatomat, hát oroszul beszéltem, mindjárt lejelentkezett. Közben egy idős bácsi, aki a stúdió mellett lakott, megkérdezte, hogy hová megyek. Mondom, a pesti oldalra. Nem tudna engem elvinni a családomhoz, a stúdióhoz? A kisöreg annyira félt, hogy belekapaszkodott a derékszíjamba. És mi masíroztunk. Énrám nem lőtt senki. Lehet, hogy azt hitték, két megőrült ember megy a járdán, de ott szaladtak emberek, ide lőttek, oda lőttek, oroszok szaladtak, lőttek, oroszul kiabáltak: Állj! A fal mellé! Ha magyar, álljatok a fal mellé! Mi csak mentünk, a kis öreget hazavittem, hát ugye majd megették. Mondták, maradjál itt. Mondtam, nem maradhatok, mert nekem parancsom van. Lementem a stúdióhoz, akkor már el volt foglalva a stúdió, nem emlékszem, egy páncélos alezredeshez küldtek fel, ő nem volt hajlandó rálőni a tömegre. Ott jelentkeztem, az ott akart fogni, nekem parancsom van. Akkor kimentem a Rákóczi útra. Olyan kíváncsi természetem volt. Láttam, több szovjet harckocsi, senki nem lőtt rájuk. Senki! És egy őrnagy odakiabál, Igyi szudá. Odamegyek, meg volt lepődve, hogy oroszul beszélek. Mondom, én a Szovjetunióban végeztem. Hova mész? Mondom: Az Üllői útra. Várjál, várjuk a parancsot, Gödöllőre megyünk, és elviszünk. Mondom: Mikor kapjátok a parancsot? Azt nem tudjuk. Van cigarettád? Mondom, ne, itt van egy csomag Kossuth cigaretta, elbúcsúztam, és elindultam a Rákóczi út felé. A körút felé. A Körút és a Rákóczi út között ott volt a Sztálin-szobornak a feje, egy nagy kalapáccsal verték széjjel az emberek. Hát az fentről, mint egy dzsungelben, az őserdőben a tamtamdob, úgy hallatszott. Gondoltam, megnézem, ez micsoda. ?szintén megvallva, énrám senki nem lőtt, nekem fenn volt az a régi kommunista embléma a sapkámon, senki nem mondta, hogy vegyem le. Odamentem. Kérdem, hogy mit csinálnak. Visznek egy darabot belőle emlékbe. De már hallottam a harckocsik dübörgését. Hogy kapták a parancsokat. Mindenki szaladt, volt, aki nem tudott bemenni, mert a kapu zárva volt, a kapu alá bement, ott volt a Nemzeti Színház, én is a mögé rohantam, de akkor már lőttek. Ott voltak a harckocsik, lőttek. Akkor láttam lényegében az első halottat. Ki nem tudott bemenekülni házhoz, csak kapu alá, azokat agyonlőtték. Akkor én elindultam. Én olyan voltam, mint Svejk, a csodálatos, aki nyugat felé megy, hogy keletre érjen. Oszt a Szabad Nép Székház és a Korvin Áruház között egy keskeny utcán visszamentem a Körútra. S jött egy munkaszolgálatos géppisztollyal. És hát próbálta, de nem sikerült, hogy széjjelszedje. Szegény úgy megijedt a tiszti egyenruhától. Hát mi van? Nem tud vele lőni! Mondom: adja ide. Rá kell ütni, a cső lejön, hát besült a töltény, úgy használta, beégett a töltény. Kipiszkáltam, zsebkendővel kipucoltam szépen, visszaadtam neki. Jóban lettünk. Már akkor jöttek megint páncélautók, s azok lövöldöztek jobbra, balra. Bementünk egy házhoz, ott kaptunk reggelit a lakóktól, s onnan átmentünk a Corvin-közbe. Ott egy Szabó bácsi nevezetû volt, de nem az, aki a Moszkva téren, hanem egy másik, egy idős bácsi, lényegében ő alapította meg a Corvin-közt. Utána vette át Iván Kovács a vezetést. (Haás János, Budapest ? Sydney)
Gazda JÓZSEF
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép