MezÅ‘gazdasági felszerelések a kiállÃtáson — minden méretben és választékban
Indagra Farm, 2009 névvel tizennegyedik alkalommal szervezték meg Bukarestben a hét végén az éves mezÅ‘gazdasági vásárt és kiállÃtást. A nagyszabású nemzetközi seregszemlén a Romexpo kiállÃtási városában több mint húsz országból mintegy félezer mezÅ‘gazdasági cég mutatta be termékeit és szolgáltatásait. Örvendetes, hogy HáromszéÂket is képviselte néhány cég.
A mezÅ‘gazdasági igazgatóság szakemberei társasbusszal szerveztek kirándulást pénteken a háromszéki termelÅ‘knek. Akadt bÅ‘ven látnivaló, a néhány ott töltött óra nem is volt elegendÅ‘ mindent végiglátogatni, hiszen vetÅ‘magtól facsemetéig, kerti gépektÅ‘l öntözÅ‘berendezésig, kisállatoktól sportlovakig a gazdálkodás majd minden ágazata megjelent. Mint ahogy a mezÅ‘gazdaságban érdekelt közvetÃtÅ‘k, szaklapok, bankok, vagy éppen integrált megoldásokat kÃnáló tanácsadó cégek sokasága is jelen volt a kiállÃtáson.
A kÃsérÅ‘rendezvényeken az érdeklÅ‘dÅ‘k számos elÅ‘adást hallgathattak meg, amelyeken a nemzeti vidékfejlesztési terv és az uniós vidékfejlesztési alap programjait mutatták be, ugyanakkor betekintést lehetett nyerni a román mezÅ‘gép-kutatóintézet munkájába. De olyan speciális szakterületeket is érintettek, mint a magvak hűtéses tartósÃtása, környezetbarát új műtrágyák és bio takarmányadalékok, új sertéshibridek nemesÃtése, az izraeli szakminisztérium pedig fórumot szervezett.
A mezÅ‘gazdasági kiállÃtást idén a Romexpo központi csarnokában megrendezett Å‘szi turisztikai vásárral egy idÅ‘ben tartották, Ãgy a szokásosnál még több érdeklÅ‘dÅ‘ látogatta meg.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.