Keleti kalandozásokKitekintő: Kossuth kütahyai szekere

2006. augusztus 16., szerda, Archívum 2003–2007

Kütahyában közszájon forog egy mondás - olvastam újra kis-ázsiai utunk előtt Beder Tibor Gyalogosan Törökországban címû könyvének Kossuth Lajos és társai török földre meneküléséről szóló fejezetét -, szóval, van egy mondás, miszerint Lassan jár, mint Kossuth szekere.
Mi a mostani utunkon a fogadásunkra szervezett impozáns sögüti Attila-ünnepség és díszvacsora után Bozüyük irányából ,,vágtáztunk? a 73-as országúton Kütahya felé. Kossuth és 250 menekült társa Bursa felől, Tavsanli irányából közelített ugyanazon célpont irányába, Kütahyába 1850 áprilisában ökörvontatású, fakerekû szekéren. A Bursa-Kütahya távolságot tizennégy nap alatt tették meg.
Beder Tibor útikönyvében Kütahya kapcsán foglalja össze Kossuth és a számûzetés útját választó, Törökországban menedékre találó magyarok birodalmon belüli hányattatását. Beder bej Kossuth szûkebb köréből mintegy ötezer magyar menekültről beszél. Egyik török szerző, Ebubekir Sofuoglu Az oszmán birodalom és a magyar menekültek kiadatásának megtagadása címû esszéjében húszezer magyar menekültről szól, akik a megtorlástól félve, életüket mentendő, az első menekülthullámot követve Kossuth útjára léptek.
Az említett tanulmány a török szempon­tok felől nézvést részletezően taglalja, hogy a magyar és lengyel menekültek befogadása milyen dilemmák elé állította, mennyire nehéz helyzetbe hozta a török kormányzatot.
A magyar és lengyel emigránsok ügye éppen a török kormány kockázatvállalásának és a befogadás barátságos gesztusának köszönhetően vált európai üggyé. Az emigránskérdés szakavatott kezelője, Mustafa Resit pasa a Porta kabinetülésén elfogadtatta azt a török álláspontot, hogy a menekülteket még háborús fenyegetés esetében sem adják ki.
Abdulmedzsid szultán az egyetemes emberi jogokra hivatkozva kijelentette: ,,Ha minden egyes magyarért ötvenezer oszmán alattvaló pusztul is el, még akkor sem adom ki őket.? Súlyos kijelentéséhez hozzáfûzte, hogy erre kényszeríti őt ,,Törökország hagyománya és becsülete, valamint saját padisahi becsülete és tisztessége is?.
A szultán az oroszok cárjával szemben érvel ekképpen, s emlékezteti a cárt arra, hogy hasonló helyzetben miként járna ő el a hozzá menekülő, védelem nélkül maradt emberekkel. Bizonyosra veszi - fejtegette -, hogy igazi uralkodóként az oroszok cárja is ekképp cselekedne.
Tekinthetjük ezt udvariassági fordulatnak, de kiváló diplomáciai képességre vall a magyar és lengyel menekültek védelmezését illetően, ahogyan a szultán figyelmezteti minden oroszok cárját: a menekültek törökországi befogadása Oroszország számára is előnyös, hiszen ha az emigránsok nem találnak menedéket Törökországban, akkor ezek tovább nyugtalaníthatják nem csak Ausztriát, hanem a cári birodalmat is.
A magyar honvédhadseregben sok lengyel szolgált, s ha a magyar szabadságharc győzedelmeskedik, ez súlyos következményekkel járt volna Oroszországra nézvést, hiszen a birodalom területein nagyszámú, a lengyel szabadságért életét áldozni kész lengyel élt. (Bem is azért tért át mohamedán hitre, hogy a törökök oldalán az oroszok ellen harcolhasson.)
Az oroszok érdekeltek voltak tehát a magyar szabadságharc leverésében.
Ezt a mozzanatot azért kell kiemelnünk, mert a múlt század második felében a szovjet vazallusi viszony elvárásai szerint fogalmazó magyar politikusok tompították vagy egészében elmosták, visszájára fordították az 1849-es cári beavatkozás motivációit a forradalom és szabadságharc leverésében, s a megszépítő messzeség homályába helyezték az orosz birodalom szabadságharc utáni, a brutális fellépés szükségességét igazoló álláspontját is. Eme kurzus szerint az oroszok kényszerből verték le a magyar szabadságharcot, s a párt teljes propagandaapparátusa - s az iskolai oktatás is - egyoldalúan az osztrákok ellen hangolta a közemlékezetet, és már-már csak az 1849-ben zsákmányolt és 1941-ben Rákosi elvtársnak és társainak kiváltásáért Moszkva által visszajuttatott szabadságharcos zászlók lobogását s a melegszívû, szabadságszerető oroszokat láthattuk.
A cár nagyon meglepődött a Portának a magyar és lengyel emigránsok kiadása elleni határozott fellépésén, és fenyegető éllel közölte, hogy Oroszország mindent megtesz célja eléréséért, s felszólította a törököket, hogy tartsák be a nemzetközi egyezményekből rájuk háruló kötelezettségeket.
A törökök megegyezésre törekedtek az angolokkal és a franciákkal is. A cár pedig továbbra is ragaszkodott Kossuth és társainak kiadatásához, ,,akiket egy másik, egy lehetséges felkelés megelőzése érdekében kell szigorúan megbüntetni?.
,,Ausztria és Oroszország a menekültek ügyének nemzetközivé válásával egyre nagyobb presztízsveszteséget szenvedtek, hiszen nem voltak képesek akaratukat érvényesíteni - állapítja meg Ebu­bekir Sofouglu. - Az oszmánok, akik az emigránsokat befogadták, majd védelemben részesítették, s visszautasították a kiadatásukra vonatkozó osztrák és orosz követelést - hiszen azt összeegyeztethetetlennek tartották méltóságukkal, magukra vonták a nemzetközi közvélemény figyelmét. Anglia és Franciaország támogatásának biztosításával pedig fékezni tudták az orosz-osztrák törekvéseket is. E két nagyhatalom tehát egy időre megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Portával.?
A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása török érdek volt, ezért - a kiadatást megtagadva - engedtek annak az orosz és osztrák követelésnek, hogy az emigránsokat úgy helyezzék el a török birodalom területén, hogy ne okozhassanak gondot a velük ellenséges viszonyban lévő Ausztriának és Oroszországnak. Így kerültek Kossuth Lajossal az élen a magyar emigránsok - köztük Perczel Mór tábornok, Mészáros Lázár hadügyminiszter, gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter, Guyon Richárd tábornok és sokan mások - Kütahyába.
A török történészek közül Bayram Nazir Kísérletek Kossuth Lajos Kütahyából való megszöktetésére és az Oszmán Birodalom által tett ellenintézkedések címmel a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum konferenciáján tartott előadást.
A török történész állításait a Kütahyában menedéket találó magyar emigránsok védelmével megbízott Szülejman Refik bej Magas Portához intézett leveleire alapozza, amelyek fontos információkat tartalmaznak Kossuth és környezetének életéről.
Igazi krimibe illő az a történetsorozat, amely a Kossuth meggyilkolására vonatkozó osztrák próbálkozásokat tárja fel. Ausztria egyik titkos ügynöke az isztambuli követség harmadik tanácsosaként Kossuth elrablását próbálta megszervezni. A török titkosszolgálat tudott arról, hogy ugyanez a Jasmagy nevû osztrák ügynök Kossuth ellen már menekülésük első színhelyén, a mai Bulgária területén lévő Sumlában merényletet próbált megkísérelni. A Porta erre figyelmeztette az emigránsok védelmével megbízott Szülejman Refik bejt. Az ügynök Kütahyában külön látogatást kért Kossuthtól, találkozott Mészáros Lázárral is. Refik bej igen hatékonyan intézkedett, azonnal eltávolította az emigránsok környezetéből az ügynököt, formai okokra hivatkozva megtiltván a kütahyai tartózkodást. Mi több, maga fizette ki Burszáig a viteldíját - száz kurust. Kossuthnak és környezetének minderről nem volt tudomása, csak később ismerte meg a történteket.
A Kossuthnak és környezetének szabadságát szavatoló, a menekülteket vendégként fogadó törökök tudtak azokról a kísérletekről is, amelyek Kossuth szökésének megszervezését vagy elrablását célozták. Charles Frederick Henningsen angol újságíró már Vidinben felkereste Kossuthot, később Izmirben tartózkodott, majd passzust szerzett arra, hogy Kossuthot Kütahyában is meglátogathassa. Kossuthot a szökés megszervezésének szándékával vadászatra invitálta, de a védelemmel megbízott Refik bej erről is idejében tudomást szerzett. A kormányzó megszöktetését tervezte egy görög csoport is, amely Kütahyában gyújtogatást tervezett, s a tûzesetet kihasználva menekítette volna el Kossuth Lajost.
A merénylet és a megszöktetési, elrablási tervek sorra meghiúsultak, de bizonyítják azt, hogy Kossuth hazájától távol kerülve is fontos személyiség maradt, s azt is példázzák, hogy Kütahyában a szoros katonai hatósági felügyelet és a nagyvonalú török vendéglátás ellenére nem érezhették magukat biztonságban, ami nem kis mértékben játszhatott közre abban, hogy másfél évnyi tartózkodás után Kossuth a Missisippi fedélzetén elhagyta Törökországot, és diadalmas amerikai útjára indult.
Mikor a mi székelyföldi csapatunk megérkezett Kütahyába, Kossuth egykori szálláshelyére - ma Kossuth Múzeum -, engem annyira felcsigázott Beder Tibor többször is elmondott története Kossuth szekeréről, hogy azt mindenképp látni akartam. A múzeum felújítás alatt állt, a múzeumőr nem volt fellelhető, s a munkálatokat irányító férfi munkavédelmi okokra hivatkozva nem tette lehetővé, hogy az épületbe belépjünk, sőt, a lebontott tetőzetből és egyéb anyagokból származó törmelékkel tele udvarra sem szívesen látott vendégül.
Mi viszont fényképezés ürügyén megközelítettük az egész alakos Kossuth-szobrot, vigyázva arra is, hogy a talapzat előtti járdára frissen öntött betonban ne hagyjuk ott a lábnyomainkat. A kíváncsiskodó munkásokkal is társalogtunk - kézzel-lábbal, ahogy tudtunk -, s a Macar!, Macar! szóra a Kossuth népének kijáró tisztelettel fogadtak. A tágas udvar hátsó fertályában közös fényképet is készítettünk. Előbb én fogtam lencsevégre a kis csapatot, majd egyikük markába nyomtam a gépet, és én is beálltam közébük.
Akkor vettem észre, hogy Kossuth annyit emlegetett szekerének darabjai az udvar egyik félreeső sarkában láthatóak. Izgatottan rohantam oda, hogy lefényképezzem.
A korhadt zsindellyel, miegyébbel teleszórt terepen valami belenyilallt a talpamba. Mikor a cipőt felemeltem, jött vele a zsindely is. A benne lévő szeg áthatolt a cipőm talpán. Csapatunkból az első hozzám lépő hölgy rémülten tépte volna ki a ,,lábamból? a zsindellyel együtt a szeget, de az, amint kiderült, a cipőtalpba belefogózkodva nehezen hagyta magát.
A szeg, szerencsére, két lábujjam között a felszínen sértette, horzsolta a bőrt. A nyílt sebet helyben, majd a szálláshelyen is fertőtlenítették, bekötözték, s a tenger sós vize, a strandok finom homokja is sikeresen vette kezelésbe. A történtekről otthon egy hónapig - ennyi a tetanusz lappangási ideje - bölcsen hallgattam.
Ekképpen Kossuth szekere miatt kettős fájdalmat éreztem: a nevezetes jármû alkatrészeire szétesve egy hulladékhalmaz közepén vesztegelt.
Lábsebem gyógyulása után a szekér sorsa miatt érzett fájdalom ma is sajog emlékeimben.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép