November 19—20-ra, az elnökválasztás előtti napokra tervezik az RMDSZ megyei szervezetének tisztújítását, ám erre még az országos elnökségnek is rá kell bólintania — jelentette ki Albert Álmos területi elnök a megyei egyeztetőtanács ülése után.
A két területi szervezet összevonásából létrehozott új megyei szervezetnek új alapszabályzatra van szüksége, Márton Árpád és Tamás Sándor elkészíti a tervezetet, majd az egyeztetőtanács jóváhagyását követően elküldik minden helyi szervezetnek, és azok november 6—7-ig terjeszthetik be módosító javaslataikat. A tisztújító küldöttgyűlés feladata lesz megszavazni az új alapszabályzatot, csak ezt követően választanak elnököt. Eddig Tamás Sándor, a megyei tanács vezetője jelezte, megpályázza a megyei tisztséget. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.