Régi idok tanúi: Fel-feldobott ko

2006. augusztus 25., péntek, Archívum 2003–2007

Máthé László sorsa és tanulságai
AZ ELOZMÉNYEK. Májusban vaskos, tizenöt, kézzel surun teleírt oldalt tartalmazó levelet kaptam Zágonból, mint kiderült, íróját ismerem, hiszen l977-ben, a Megyei Tükör egy viszonylag ,,liberálisabb? korszakában riportot írhattam róla - hogy pontosan mirol és miért, az az alábbi levél idézett részleteibol kiderül. (És ilyen vaskosra is azért sikeredett, mert jelentékeny részében írója a cigány folklórról kialakított elképzeléseit vázolja? Azóta megjött az általa gyujtött, Roma népmesék címu kéziratos gyujtemény is? Már ami megmaradt a kálváriajárások után, s amit volt ereje még egyszer papírra vetni? Mert Máthé írásait gyöngybetuivel, kézzel írta, s küldözgette be lapokhoz, kiadókhoz, ahol rendszeresen elvesztek. Másodpéldánya pedig nem volt?)
Ide még csak annyit: a lap annyira fontosnak tartotta az ügyet, hogy Czego Zoltán is írt egy szókimondó jegyzetet, úgymond felvezetot a riport elé az érvényesülés - hm? - nehézségeirol. Arról tudniillik, hogy egyfomák-e az esélyeink ebben a számunkra már akkor is csodálatosnak, összehasonlíthatatlannak és boldognak tuno romániai életben. Elérheti-e egy roma ifjú önerobol azt, amit mondjuk egy hasonló képességu román, magyar, német és más nemzetiségu fiatal?! A kérdés korántsem volt szónoki, és ahogyan várható volt, a kultúra akkori vezetoi és az érintett intézmények ,,érintettjei? meg is sértodtek? Persze, korántsem mindenki. Volt olyan is, aki ismerte a felettébb zavaros ügyet, ismerte Máthé Lászlót, és egyetértett írásom lesújtó következtetéseivel. Errol késobb?
Hogy nagyobb botrány nem lett a dologból, annak volt köszönheto, hogy Máthé Lászlónak már akkor is igaza volt.
És eltelt harminc év, és megjött a terjedelmes levél. Bizonyítva, hogy mi is jár annak, akinek igaza van!?
A LEVÉL ELSO RÉSZE. ,,Tisztelt szerkeszto úr! Sok jó egészséget kívánva, tisztelettel kérem szépen, ne keltsek feltunést Önök elott!? Zárójelben csak négyszemközt említeném meg: régi ismeros voltam - tessék szíves lenni emlékezni a Félúton címu írására -, ó, bárcsak követ szült volna helyettem az anyám! De sok baj is történt azóta! Délibábkergeto ifjúságom, gyermekkori boldog álmom! Hetvenes évek? Huszadik század? Gyásszal, kesergéssel, igazságkereséssel, szó szerinti harccal, várakozásokkal, kihallgatásokra járással telt el az egész ifjúságom! Mindhiába jártam a minisztériumoknál, mindhiába könyörögtem a Kovászna megyei néptanácsnál, szaktanácsnál, megyei kultúránál, hogy bocsáttassék meg a katonai szolgálatom (1970) ideje alatt és miatt történo rokkantságom, hagyjanak érvényesülni, alapos levizsgáztatás után nyerjek elhelyezést a szaktanács együttesénél mint szólóénekes? Szakképesítve voltam erre, elvégeztem a sepsiszentgyörgyi népi-muvészeti iskola hároméves canto szakát, errol diplomám van, és megvan az atesztálóvizsgám is, melyet Bukarestben tettem le? Kérésem nem adatott meg. Csak Önnek suttogom el, Szerkeszto úr, nem adatott meg, mert a fo ok a barnaságom és az irántunk való fajgyulölet volt??
ELSO KÖZBEVETÉS. Ezek súlyos szavak, akkor, 1977-ben csak burkoltan utalhattam rá, lássuk, Máthé mivel is támasztja alá vélt és valóságos (!) melloztetését.
A LEVÉL FOLYTATÁSA. ,,Én mégis bíztam Istenben, Igazságban, abban, hogy a tudás számít, és a hetvenes években még hittem Ceausescu kukorékolását a jogegyenloségrol. Nem bírtam azt megérteni, hogy egy mindkét lábával, jobb karjával megmutött, operált egyént, ki még barna is (fekete!), nem lehetett illo színpadra, mikrofon elé állítani dalolni. És nem múló tudással sem. Bizony nem bírtam megérteni, fiatal voltam, és ?az embert vágyai vezérlik?? Engem is gyötört gyermekkori álmom: dalolni síró hegedu kíséretében, zokogó cimbalom, hatalmas tapsok, hanglemezek, regisztrálások a marosvásárhelyi rádiónál, sok szép dalaink, meséink, legendáink ismertetése? Ó, Demokrácia, miért nem jöttél a hetvenes években, és vér nélkül, szentül, tisztán? Kegyetlen, irgalmatlan volt a Kovászna megyei Kultúra. Gúnyolódások helyett segíthettek volna érvényesülni, ha nem az együttesnél, nem színpadon, az Electre­cordnál, a rádiónál? Úgy tudtam, hogy csak professzionista együttesnél tevékenykedo énekeseknek jelenhetnek meg hang­lemezei, regisztrálásai. Ha e téren tanulmányaimat elvégeztem, és az országos zsuri elott ?atesztáltam?, nem professzionista voltam?! Nem ?liber profesionist?? Tudomásom szerint soha senki magamfajta nem szenvedett az érvényesülés miatt, soha senki ellen nem folyt harc, csak énellenem. De ami nagyon fáj, nem a románok, nem a diktátori rendszer volt ellenem, hanem néhány fajgyulölo magyar személy a kultúránál, szaktanácsnál. Ez az igazság. Pedig mennyi sok szép magyar, illetve székely dalt, legendát, érdekességet is orzök? amit a magyarság régen elfeledett. Én nem vagyok fajgyulölo, Isten engem úgy segéljen, hanem magyar. Vallásom református. Anyanyelvem magyar, magyarul gondolkodom, imádkozom, esetleg káromkodom is, uram, bocsáss! Szeretném megemlíteni, hogy ki embertársát gúnyolja, csúfolja érdemtelenül vagy esetleg érdem szerint is: Istennek ellenében teszi ezt, mert minden ember Isten alkotása, munkája, minden munkának mestere, alkotója van? A Szentírásban írva található: ?Megbüntetem a fiakat az Atyák bunei miatt, negyediziglen?? Óh, sorsom adományozói, ezt senkinek nem kívánom, hiszen minden betegségnél is rosszabb az Igazságtalan Szenvedés??
AZ ELMEBETEGSÉG VÁDJA. ,,?igazságkereso harcomban elbuktam (1970-1987), mert aztán rám vetodött a Brezsnyev-féle metódus leple: rám fogták, hogy hibbant, tébolyodott vagyok. Ez a metódus minden idok förtelmes vádja. Így lehetett elhallgattatni az igazságkereso harcosokat? Engem is így némítottak el. Bukarestbe jártam kihallgatásra a Központi Pártbizottságnál, és ismertették velem, hogy Kovászna megyébol, a Szaktanácstól írott rekomandá­lást küldtek, amelyben említve volt, hogy balesetem történt a katonaságnál, és sorsomban elmebeteggé lettem? És mégis, akkor is, azután is biztattak a Szaktanácsnál, hogy ?osszel felvételit tartunk? beszéljen valemelyik fo elvtárssal, értesíteni fogjuk??, de azt is elmondta valaki oszintén, hogy ?téged nem akarnak. Rákötelezni sem lehet oket.? ?Én tudom, hogy te tudsz, ti tudtok? Eléggé rendes, sot, kiváló vagy? Sajnállak, talán Maros megyében?? - sajnálkozott Nagy Ferdinánd elvtárs, ki oly szívesen, oly igazán akart segíteni? Akkor kezdtem el a második harcot: bebizonyítani, hogy nem vagyok tébolyodott, bizonyítani is tudom, ki volt a feljelento??
A MEGFIGYELÉSEK ,,?emlékeztetem, Szerkeszto úr, Önnek is említve volt, amikor fel tetszett keresni, hogy más problémáim is voltak? Követtek, figyeltek a Szekuritáté titkos emberei, a besúgók, miután az ügyem elintézodött. Foleg miután kiderült számukra, hogy firkálgatni is szoktam? Tizenhét éves koromtól néha-néha éjszakákon át dolgoztam, írtam a gyermekkoromban hallott szép meséket, legendákat, balladákat? Mikor más boldogan aludt, dolgoztam a sivár, fagyos szobában! Betegen, nyomorult kézzel!? Még a katonaságnál is, titokban, amikor lehetett, fölkeltem. Az ágyam az ablak mellett volt, a holdvilág fényénél írogattam. Miután kéziratokat is kezdtem bírálatra küldözgetni a postán, gyakrabban voltam figyelve, követve? Tanúkkal tudnám ma is bizonyítani, hogy a milicisták ártatlanul ütöttek, rágalmaztak? Rám fogták, hogy a kocsmában magyar forradalmi dalokat daloltam, tanítottam a magyar himnuszt, ismertettem a régi Magyarország térképét, Petofi Talpra, magyar versét szavaltam. Fényképes, ujjlenyomatos dossziém volt náluk, buli­basának, kormányellenesnek, magyar lázítónak, hazaárulónak, kémnek neveztek? Kéziratokat küldözgettem bírálatra a Megyei Tükörhöz, Bukarestbe a Muvelodéshez, az Eloréhez, a Ion Creanga és a Kriterion kiadók szerkesztoségéhez, Kolozsvárra a Dacia Kiadóhoz, a rádióhoz, a Napsugárhoz és odahaza a Népi Alkotások Házához? Így ment ez sokáig? Óh, és mi történt?! Késore tudtam meg, hogy a milicisták mindig kiszedték a kézirataimat. Ma is lenne, ki errol beszéljen, de? fél, nem akar? pedig említette? sajnálkozott. Azután személyesen vittem el kézirataimat a Népi Alkotások Házához, a megyei Kultúrához, évekig halogatták a választ, közben más lett az igazgató, más az elnök. Akik már nem tudtak az írásaimról, valósággal szégyelltem érdeklodni. Egyszer mégis mindenre ráébredtem, valaki azt mondotta: ??még mi is alig szuszogunk? Na, még csak az kellene, hogy cigánymeséket nyomtassunk ki? A fekete csóró menjen a kollektívbe?? Hát bizony, nem mindent a milicisták emeltek ki a postáról, hanem a címzettek, ha megkapták is, hallgattak róla. De történt más is, például 1982-ben Torma Sándor üzent nekem a Megyei Tükör hasábjain, hogy kézirataimat ajánlással elküdték a Népi Alkotások Házához. De ott ma sem tudnak, nem akarnak tudni róla. De mégis volt ott egy jó ismerosöm, Seres András, az Isten nyugtassa, jó tanácsadóm volt, ?eljön mindennek az ideje - biztatott -, elobb-utóbb elfogadják?. Azt is elmondotta, hogy meg akart jelentetni valamit, de a kollégái lehurrogták, azt mondták, hogy ?talán bort vagy sajtot hozol nekem? hogy azért támogatlak? És ez se sikerült.?
A HARMADIK NEKIFUTÁS. ,,Megkezdtem a harmadik, szó szerinti harcot is, személyesen eljártam, ahova küldözgettem, hogy szóban adjanak választ? Bukarestben az Elore szerkesztoségénél még kávéval is kínáltak, talán gúny volt, nem fogadtam el, és vigasztaltak, hogy: ?barátom, velem is történtek effélék, de tudhattam volna, mi politikai napilap vagyunk, hogyan is rakhatnánk a lapba meséket, legendákat, balladákat, színdarabokat, elbeszéléseket, a miniszter urak mellé? Hogy nem világosították fel magát az effélékrol a Népi Alkotások Házánál? Odahaza Erdélyben keresse fel Nagy Olgát?? Kolozsváron levélben érdeklodtem, nem válaszoltak, persze, nem jutott ki a levél? A Szeku emberei azt is megtudták, hogy a kézirataim után érdeklodtem, dicsértek is, talán gúnyból, hogy szépen írok? jól tudok fogalmazni? De akkor döbbentem meg, mit is jelent ez. Hallgatnom kell! Nekem ez a sorsom? De még mindig nem adtam fel. Kapcsolatot akartam felvenni a magyarországi roma szervezetekkel. Nyilván, nem jutott el a levél. Aztán végso elkeseredésemben a Szabad Európa Rádiónak írtam meg a sorsomat. Még azon a héten gyónni hívtak a megyei rendorségre, ütés, rúgás, pofonok, gyomordöfés, fenyegetések? Hát rájöttem, eredménytelen volt a firkálás, csupán a posta alkalmazottjait és a milicistákat szórakoztattam? Már fáradt is lettem az íráshoz, mennyi kéziratom elveszett, mennyit eltagadtak, mennyit a határnál is elkoboztak, lehet, hogy egy hivatásos írónak egy életre elég lett volna. Döntöttem, és 1987-ben elhagytam a mesék világát. Mesékkel, dalokkal ugyan mit is árthattam volna a társadalomnak? De nem hagyták, ezt sem hagyták, nem hagytak érvényesülni, mintha el lettem volna átkozva??
Bogdán László
(folytatása holnapi lapszámunk Roma Szombat mellékletében)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-08-25: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás