Ezerkilencszázötvenhat: A Golgota útja

2006. szeptember 2., szombat, Archívum 2003–2007

27. rész
A másik oldal
Az utcán történtek hatására a ,,másik oldal? is állandóan alakult, mondhatni, idomult az eseményekhez.
Kineveztek vezérkari fonökhelyettesnek is Nagy Imre idejében, aztán a varsói szerzodés felbontására a Losonczi-féle küldöttségbe katonai szakértoként delegációba beneveztek. Úgy is, mint aki oroszul beszél. Ez akkor volt, amikor kinevezték Malétert honvédelmi miniszternek, engem vezérkari fonök általános helyettesnek. Október 28-án, akkor még Münnich volt a fegyveres erok minisztere, a hajdani szovjet nagykövet, s még tole kértem az akadémiaparancsnoki felmentésemet, hogy ezt én úgysem tudom ellátni, a vezérkari fonökhelyettest kellett elvállalnom. A felmentésembe Münnich beleegyezett. (Márton András, Budapest)
Az elso nap után kivezényeltek bennünket az utcára, Somogyi Károly volt a parancsnokunk, és mondtuk neki, hogy Karcsi bácsi - o velem volt Kijevben -, mondom: nézd, én nem maradok itt, én úgy érzem, hogy nekem itt semmi keresnivalóm nincsen. Úgyhogy... Hát miért. Akkor elmondtam. Volt az újratemetés, azoké, akiket kivégeztek a kommunisták még a forradalom elott. S akkor felálltak, hogy Kedves elvtársak! Csak én magamban azt mondtam, hogy meri nekem azt mondani, elvtárs, amikor ártatlanok vére csöpög a kezérol. Az, ami az emberbol undort váltott ki. Na, akkor átmentünk a Baross átszálláspontról, és azt mondta Somogyi Károly - alezredes volt -: gyerekek, ne itt menjetek, ne hagyjatok itt, mert akkor nekem van bajom belole. Gyertek, visszamegyünk a Szabad Nép-székházhoz - kiégették a Szabad Nép székházát, a kommunista könyveket elégették -, ott lejelentkezünk, és akkor ti mehettek, ahová akartok. Így kerültem a Corvin-közbe, akkor jött Maléter, az, aki beszorult a kapuba a harckocsijával, én nagyon jól ismertem ot, partizán volt a háború alatt, és o még lott bennünket, de aztán átállt a forradalom mellé. O nagyon sok segítséget adott híradóanyaghoz, úgyhogy például a Réka rádiót R 51-esbol fel tudtuk állítani, aminek írásos nyoma van. Akkor jött a tuzszünet, kineveztek a Corvin-köz híradóparancsnokának, annak is van írásos nyoma. Maléter közölte velem, hogy ide figyelj, Márton András ezredes fogja megszervezni Budapest védelmét, te leszel a Híradó parancsnoka. Rövid idon belül megkapod az írásbeli kinevezést. (Haás János, Budapest - Sydney)
A férjem, mikor hazajött - november hetedikén szerelték le oket, o akkor jött haza -, mondja, hogy éjjel riadóval hívták össze oket, teljes menetfelszereléssel, s nekik is úgy jelentették akkor be, hogy készenlétben kell lenni, mert Budapesten a huligánok hobörögnek. (Gulyás Árpádné Baragi Sára, Hódmezovásárhely)
Utána, amikor én a parancsomat leadtam az illetékes helyen, mivelhogy tudtam, Várpalotán egy orosz páncélezred van, gondoltam, hogy ezeket meglátogatom. Kíváncsi voltam nagyon arra, hogy ezek az oroszok, akik évek óta Magyarországon élnek, ismerik az életet, tényleg harcolni akarnak-e ellenünk. Akkor még nem voltunk legyozve, akkor még miénk volt a gyozelem. Hát én odamentem a várpalotai orosz parancsnoksághoz, a kaszárnyához, fölfelé mentem, egy kicsi emelkedoje volt, mindjárt szaladtak oda a katonák, orök, és rámfogták a géppisztolyukat, s az egyik tank szép lassan az ágyúcsövet felém indította, hát én mentem nyugodtan, s akkor intettek az orök, hogy álljak meg. Hát én megálltam. És mondtam nekik, én nem tudok oroszul, odahívtak egyet, aki tudott egy kicsit magyarul. Hát mit akar? Mondom, én egyetemista vagyok, mi csináltuk a forradalmat, s kíváncsi vagyok arra, hogy a maguk parancsnokának mi a véleménye rólunk, hogy mi fasiszta banditák vagyunk-e vagy forradalmárok, akik szabadságot akarunk a szabad népek között. Hát rettenetes udvariasok lettek, kihozták a parancsnokukat, én nem tudom, milyen rangja volt, de nagyon magas rangja lehetett, gondolom, hogy generál, s elotte állt egy sor tömeg, egy márványoszlop mögött az orosz katonák, odajött hozzám, nevetett, mosolygott, kezet nyújtott, és szólt magyarul. Mondta, hogy o itt van, s szimpatizál a magyar néppel, annak nagyon örül, hogy meglátogatom, és már gondolkozott azon, hogy fel tudja venni a kapcsolatot a bányászokkal és a magyar egyetemistákkal. Mert neki nagyon kellemetlen a gondolat, hogy magyar emberekre ágyúval kelljen neki lonie. El akarja ezt mindenáron kerülni. És arra kér, hogy amit o mondott, mondjam el a veszprémi egyetemen, ha úton vagyok, s Várpalotán is a bányászoknak. S hozott ki kalácsot és bort. Ittam belole, mert magyar bor volt, s amikor elváltunk, megölelt. Az oroszoknak ez szokásuk, mind a két arcomat megcsókolta. A legfobb parancsnoka volt ennek az ezrednek, és hát nekem nagyon jó benyomásom volt, rohantam vissza, mint a bolond, a bányászokhoz, s elmondtam ezeknek. Ordítottak örömükben: Éljenek az oroszok, ezek szeretnek! Ezek az oroszok! Magyar oroszok, ezek szeretnek! Ok is el fognak küldeni hozzájuk egy küldöttséget! Ráültem a motorra, s szaladtam vissza Veszprémbe. Összejött az egész veszprémi egyetemi vezetoség, sok-sok száz egyetemista, s ezeknek itt szó szerint, ahogy most mondtam, elmeséltem. Hát ezek borzalmasan örültek. Mert ezek is féltek egy kicsit, hát ott volt nem tudom, hány, két-háromszáz tank. Én csak a bejáratnál jártam, három tankot láttam mindössze, de ez egy irtózatos nagy terület. Azok bent voltak, azokat nem láttam. Erre gondoltam, ha ok ugrálnak, az egyetemisták, ez a parancsnok ad parancsot, hogy támadják meg oket, ez ellen nem lett volna a magyaroknak semmi esélyük. De az egész forradalom alatt ezek semlegesek voltak. Ezek nem támadták meg a magyarokat. Én valószínunek tartom, mint ezt utólag hallottam, hogy ezeket a vezetoket utólag kivégezték az oroszok. Mert ez tényleg nem vette át a parancsot, s nem indította meg a kaszárnyájában levo orosz tankokat a forradalom ellen. Ez volt a legizgalmasabb rész, mert ha engem valaki le akart volna loni, nekem nem lett volna semmi eszközöm a védekezésre, fegyverem nem volt, ez így volt a modern harcban. Késobb ejtoernyos tiszt lettem, s tizenhárom évig Afrikában harcoltam, és ma is az a meggyozodésem, a legveszélyesebb poszt, ami lehetséges, idegen területen parancsokat átvinni. Mert nem védheti meg magát, s aki megfogja, átkutatja, fegyverrel leloheti egy pillanat alatt. Na hát én ezt próbáltam meg. (Farkas Róbert, Veszprém - Hamburg)
Az átállt szovjet katonák sorsa? Amit én tudok, mert én csak olvastam levéltári anyagokban, hogy néhány százas nagyságrendu volt, ezek egy részét, mert nemcsak olyan volt, hogy átállt, olyan is volt, aki megtagadta a parancsot. Ezeket rögtön a KGB-sek lekapcsolták, nem csak oket, hanem a hozzátartozóikat is. És hát gondolom, hogy utána katonai bíróság elítélte oket, és kaptak ezt, azt, amazt. (Fekete István, Szolnok)
Volt olyan orosz, aki azt hitte, hogy ez itten Szuez... Ez itt Magyarország. Ó, magyarok? Akkor meséljétek el, hogy mi van. És ok is átálltak. Volt orosz katona, aki átállt. Úgyhogy reménységes volt. (Gellértné Magyarósi Mária, Budapest - Sydney)
Egy kémhajón voltam, amelyik a háborúban a németek adását kémlelte. S ezen a hajón voltam ?56 októberében. A hajó híradósa értett magyarul, amikor olyasmit hallott, írta a füzetre, hogy olvassam el. Mikor tankokról beszéltek egymással, azt is lefogta. S ideadta. Szalagra fölvette, s lejátszotta nekem. Úgyhogy ezen a hajón én jobban tudtam, hogy mi megy Magyarországon, mint a magyarok. Egymásnak szóló üzeneteket hallgattunk meg. Két tank egymással beszélt, azt o lehallgatta. Volt egy finn, aki tudott oroszul, az meg elmondta nekem, hogy azok mit mondtak, az oroszok, egymás közt. Az oroszok azon panaszkodtak, hogy nem ettek két napja, mi lesz az étellel, hogy hová menjenek, akkor arról, hogy egymást lotték ki. Te a másik orosz tankot lotted ki! Hát azt mondja, hogy magyar címer volt ráfestve. Ráfestették az orosz tankra a piros-fehér-zöldet, akkor a másik orosz kilotte. Ilyen is volt. Azt ott hallgattuk. Panaszkodtak, akkor kivonták azokat, s hoztak egy másik alakulatot. Akkor sok orosz átállt a magyarokhoz, azt is hallottuk. Minek itt meghalni? Akkor egymást lotték, egymást akasztották, egymást kivégezték. Mondták ottan egymásnak, ezt a tüzet azért, mert odaálltál a magyarokhoz. Sajátjaikat végezték ki, nem tudtak saját magukban megbízni, még parancsnokaik is átálltak a magyarokhoz. Akkor hoztak egy teljesen új szibériai alakulatot? A magyarok azt mondták, hogy ok Szuezbe mennek, de sehol erre motívumot én nem láttam. Az oroszoknak egyébként nagyon jó fantáziájuk van. Ebbol a szempontból, hogy kitalálnak valamit, és el is hiszik. De én a tankokról, ahogy egymással beszéltek, úgy láttam, nagyon jól tudták, hol vannak, és mit csinálnak. Mi az Atlanti-óceánon a Karibi-tengertol, Curasóból, az egy holland gyarmat, ott egy nagy olajfinomító volt, ott voltunk október 23-án, és november 4-én értem Montrealba. És az úton végig hallgattuk a tankok között meg a parancsnokok közötti rádiós beszélgetéseket. Ez az egy angol hajó ezt csinálta az egész háború alatt. Kémkedett. Úgy nézett ki ez a hajó, mint egy sündisznó. Ezeket a beszélgetéseket ott, az Atlanti-óceánnak a nyugati szélén, ott végig-végig hallgattuk. Még amikor egy nagyon nagy vihar volt négy napig, akkor is olyan tisztán beszedtük az adást. Én nem tudom, mit csinált, a villámot meg a dörgéseket nem szedte fel a rádió. Volt egy csomó szalagunk, nekem is, magnószalag, akkor nem volt ez a kicsi, azok a nagyok voltak, a nagy szalagok. Aztán valahol eltunt, elkopott az évek folyamán az egész. (Szlovanofszky Zsiga, Sydney)
Néha összejöttünk velük. Voltak ködös éjszakák, amikor nem lehetett harcolni, kiállították az oroszok is az oreiket, mi is az orjáratot, s összeültünk mind. Ott a Duna-híd hídfojét is orizték ilyen szerencsétlen, kis orosz gyerekek, reszkettek. Én mentem el mellettük, tele tölténnyel a zsebeim, és az orosz összerezdült, én meg odaköszöntem neki oroszul. O visszaköszönt ugyancsak rémülten, én is, megjegyzem, nem a legnagyobb nyugalommal mentem el, csak úgy tettem, de gondoltam magamban, Uram Isten, most ez véletlenül ugyanúgy lelohetett volna, mint ahogy nem lott. És miért? (Máté Imre, Budapest - München)
Jól emlékszem rá, hogy a tömegbol a befutó páncélosoknak kiabálták, hogy: velünk vagy ellenünk? S azok visszakiabáltak, hogy veletek! (S. E., Montreal)
Ezért a 33-as páncélos hadosztály, mely egyrészt Nyíregyháza felol, másrészt Temesvár felol érkezett, körbevette a várost. S én át-átjártam hozzájuk, s próbáltam a forradalmi bizottság nevében kérni oket, ne bántsanak minket, mi nem akarunk háborút, mi békességben akarunk élni itten, s ezt ok meg is ígérték tulajdonképpen. Sot, volt olyan katona, aki át is állt. Sajnos, azok a szerencsétlenek a Gulágra kerültek kegyelembol. Találkoztam velük ezelott tíz évvel, teljesen véletlenül. Malosenko altábornagy a Magyarországon muködo nyolcszázezres orosz ?56-os egységnek volt a parancsnoka és hadmuveleti tisztje. Ez a Malosenko késobb rádöbbent arra, hogy katonai parancsot teljesített, de hogy mondjam, érezte, hogy ez így igazságtalan dolog, amit ok követnek. Itt senki nem volt fasiszta, emberi módon akartak élni, megszállás nélkül. Ok azt állították, hogy felszabadítottak. Az egész orosz frazeológiában 48-ig ezt a szót nem használták, felszabadulás. Ezt Rákosiék hozták. Ok megszállásnak, gyozelemnek titulálták, aztán ok is átvették a felszabadítás szót. (Fekete Pál, Békéscsaba)
Két történész, amikor felnyitották az orosz hadi levéltárat, hívtak, és hoztak egy ilyen nagy újságcikket. Itt egy bekezdés, ami így van kigépelve, valamelyiketek olvassa el. ,,A 33. gépesített gárdahadosztály október 25-én a kora délutáni órákban megérkezett Temesvárról Budapestre. Saját szállító jármuveiken jöttek, és ok voltak azok, akik az Ülloi út és a Nagykörút keresztezodésében a Corvin-köziektol, a pesti srácoktól megsemmisíto vereséget szenvedtek.? Hallottátok ezt? A Corvin-köziektol, a pesti srácoktól. A mindenkori hatalom Malétert dicsoítette, hogy Maléter volt az ész, és Maléter most újból átállt az oroszoktól a forradalom oldalára, és Maléter volt az, aki tulajdonképpen megverte oket, nem a pesti srácok. Na most, 25 évig ez mind így ment, mindenki Malétert ismerte, amíg megjelent Gergelynek a kis könyve... Rengeteg gyöngy van benne, gyöngyszemek vannak ebben a kis könyvben. (Pongrácz Ödön, Budapest)
Gazda József
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-09-02: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás