Utazás a székelyföldi autonómiáértNemzet-nemzetiség: Koszovó, a negatív példa

2006. szeptember 12., kedd, Archívum 2003–2007

Két fiatal székelyföldi politikus augusztus elején tizennyolc napos autonómia-körútra indult. Antal Árpád, az RMDSZ háromszéki képviselője és Dan Manol?chescu, a Közösségért Egyesület elnöke úgy döntött, személyesen bizonyosodik meg: hogyan mûködnek a függetlenné vált, illetve autonómiával rendelkező régiók, hogyan nyerték el az ott élők az önrendelkezést, mi változott életükön. Öt tartományt látogattak meg, és szélsőségekkel találkoztak. Koszovó, melyről a leghosszabban, legrészletesebben beszéltek, annak a példája, hová fajulhat az etnikai ellentét, ha eluralkodik az erőszak. A két spanyol tartomány a következetes, kitartó harc eredményeit példázza, Dél-Tirol pedig a nyugodt, békés tartományt, ahol a dolgok rendben vannak, mûködnek. Antal Árpád részletesen mesélt tapasztalatairól és útjuk hozadékáról: a következtetésekről, tanulságokról. Egyértelmûen megfogalmazta: Székelyföld autonómiája megvalósítható, de lépni kell, tennünk kell érte, mindannyiunknak fel kell vállalnunk.
Nem érvényesek
az európai törvények
? Honnan jött ez az ötlet, és miért tartottátok fontosnak ezt az autonómia-körutat?
? Mi, a Pro Régió csapata a Közösségért Egyesület vezetőivel elég sokat beszélgettünk az autonómiáról, sikerült elérnünk azt, hogy román barátainkkal nyíltan és őszintén tárgyaljunk ezekről a kérdésekről. Vitatkoztunk bizonyos dolgokról, amelyeket a sajtóban olvastunk, és mivel számos kérdést egész másképp tárgyal a román és a magyar sajtó, felmerült, hogy érdekes lenne elmenni, megnézni konkrétan, hogyan mûködnek a dolgok az autonóm tartomá-nyokban. Egy esti beszélgetésnél támadt az ötlet, még a télen, tulajdonképpen az együttgondolkodás eredménye.
- Az első állomásotok Koszovó volt. A legtöbben csak a sajtóból, hírekből értesülünk az ottani történésekről. Ehhez képest milyen a nyers valóság?
? Koszovóban konfliktusos a helyzet ma is. Láthattuk például, miután hazajöttünk, hogy egy olyan kávézóban robbantottak, ahol pár héttel azelőtt még mi is kávéztunk. Még be sem jutottunk Koszovóba, máris kezdődtek a meglepetések, ugyanis nem akartak beengedni bennünket, egy tábla tudatta velünk, hogy az európai zöld kártya Koszovó területén nem érvényes, és az itt elfogadott zöld kártyát csak euróban lehet kiváltani. Mi Belgrádban az eurónkat dinárra váltottuk, így körülbelül 70 kilométert kellett visszautaznunk, amíg sikerült a pénzt visszaváltanunk, és 50 euróért végül egy hétre érvényes zöld kártyát vásárolhattunk. Miután áthaladtunk a KFOR ellenőrző pontján, az albán hatóságok ellenőriztek bennünket, őket nem hatotta meg a diplomata-útlevél, náluk másfajta törvények vannak érvényben, és magukra nézve nem tartják kötelezőnek az európai normákat. Első utunk Pristinába, a tartomány fővárosába vezetett, ahol ma már egyetlen szerb sem él. Eredeti szándékunk az volt, hogy semmiféle diplomáciai képviselettel nem vesszük fel a kapcsolatot, de Koszovóban akkora volt a káosz, hogy láttuk, magunkban nem boldogulhatunk. Felhívtuk a román és a magyar nagykövetséget, melyeknek helyi irodavezetői segítettek bennünket további koszovói tartózkodásunk során. ?k juttattak be egy szerb enklávéba is, ez egyébként nem könnyû feladat a fokozott biztonsági intézkedések miatt.
Katonák a két nép között
- Mit tapasztaltatok itt? Milyen Koszovó nemzetiségi összetétele, gazdasági helyzete?
? A tartománynak 1,8 millió lakosa van, ebből nyolcvanezer szerb. Harmincezren egyetlen városban élnek, a többiek elszigetelt enklávékban, a legnagyobb ötezer főt számlál. A két közösség teljesen elkülö-nülten él egymástól, a KFOR-erők vigyázzák határaikat, és őrzik elsősorban a szer-beket, de az albánokat is. Furcsálltuk, s ez most derült ki számunkra, hogy a nemzetközi képviseletek munkatársai és a különféle megfigyelők magánemberként a szerbeken sajnálkoznak, de jelentéseikben az albánok törekvéseit segítették, az ő érdekeiknek megfelelően cselekedtek. Koszovó egyébként első ránézésre gazdasági szempontból nem áll rosszul. Európai fejlesztési pénzekből újjáépítették, az utakat megjavították, az infrastruktúrát rendbe tették, az albánok számára hozzávetőleg 240 000 új házat építettek. Rövid idő alatt is szembeötlő volt az albánok és szerbek közötti különbség. Egészen más a munkához való viszonyuk is. Feltûnő volt, hogy a szerbek földjei meg vannak mûvelve, de az albánokéi teljesen megmunkálatlanok. Az albánok többnyire az ott állomásozó külföldiekből élnek. Jelenleg körülbelül 50 000 külföldi megfigyelő, rendfenntartó van a tartományban, legalább 4000?5000 eurós fizetéssel, amelyet többnyire ott költenek el. Ebből a pénzből tartják fenn magukat az albánok, a szolgáltatásokat fejlesztették. A privatizáció Koszovóban lényegében abból áll, hogy a helyiek autómosó mûhelyeket nyitottak, ahol a békefenntartók és megfigyelők autóit mossák.
Békére nincs esély
- Létezik-e albán?szerb együttélés, milyen a kapcsolat a két nép között a háború, a szörnyû mészárlások után?
- Kérdésemre, hogy mikor volt az utolsó bombarobbantás, a helyiek azzal válaszoltak, nem tudják, mikor volt az utolsó nap, hogy nem robbantottak. Mi pontosan a bécsi tárgyalás után érkeztünk Koszovóba. Mindkét fél elégedetlen volt ennek eredményével, ebből adódóan újrakezdték a robbantgatást. Együttélés tulajdonképpen nincs, teljesen elszigetelten léteznek egymástól, ahol pedig érintkezniük kell, állandóak a konfliktusok. Mindez elsősorban a kisebbségben levő szerbek számára nagyon nehéz, és a veszély akkora, hogy a szerbeket KFOR-erők kísérik páncélozott autóbuszon, ha bevásárolni mennek, ha a földjét akarja megmunkálni a szerb paraszt, a KFOR-katona őrzi a határt, amíg ő dolgozik. A szerb enklávékat maximális védelemmel látták el a nemzetközi rendfenn-tartók, ellenőriznek minden be- és kimenőt, de a konfliktus így is él, hisz ezeket a településeket az albánok tranzitként használják, ebből aztán sértegetések és inzultálások származnak, melyek a feszült-séget folyamatosan életben tartják. Kosovska Mitrovica városban például a szerbek és az albánok a folyó két oldalán laknak, viszont a szerbek temetője az albán oldalon van, és az albánoké a szerb oldalon. Folyamatosan meggyalázzák egymás sírjait.
Az albán területeken nagyon erős az amerikai kultusz, hisz nekik köszönhetik, amit eddig elértek. Az albánok két dologban hisznek: Allahban és az amerikaiakban. Pristinában utcát és sportcsarnokot neveztek el Bill Clintonról, ő ott az abszolút sztár. Szellemes a kedvenc találós kérdésük is: ,,Mi a hasonlóság Szerbia és a Nokia telefon között? Évről évre kisebb lesz mindkettő.?
Társadalmi vonatkozásban a szegregáció mértékét és az egymás iránti gyûlölet fokát jól példázza a következő eset: a pristinai egyetemen megismerkedett albán lány és szerb fiú össze szeretett volna házasodni. A fiú szülei Pristinában, a lány szülei falun éltek. Miután a lány szüleinek bejelentették szándékukat, a lányt otthon tartották, és többé nem volt elérhető a fiú számára telefonon. Nem sokkal ezután a fiú megtudta, hogy a lányt szülei büntetésből erőszakkal hozzáadták a falu legidősebb férfijához.
- Ilyen körülmények között van-e remény a helyzet rendeződésére, arra, hogy normális együttélés alakuljon ki az albánok és szerbek között?
? Véleményem szerint évszázadoknak kell eltelniük, hogy a szerbek és az albánok egymással békében éljenek. A jelenlegi nagy gyûlölet és utálat csak hosszú idő múltával enyhülhet. Az albánok úgy tartják, 11 000 albánt öltek meg a szerbek, a nemzetközi szervek számításai szerint 3000?3500 embert ölhettek meg. Szörnyûséges történeteket hallottunk arról, hogy a szerb hadsereg sorozatosan erőszakolta meg az albán nőket, arra kényszerítve a családjaik férfitagjait, hogy végignézzék a nőkön elkövetett erőszakot. Ugyanakkor vannak szerbek, akik arról mesélnek, hogy a háború kitörése után voltak albán közösségek, amelyek lojálisak maradtak a szerb államhoz. ?ket nemzettársaik mészárolták le, lefényképezték, és elküldték a nemzetközi szervezetekhez, mint a szerbek tettét. Ezt természetesen az albánok tagadják.
Fantasztikus nyomás alatt élnek az ottani szerbek. A bevásárlóközpontokban például hatalmas plakátok hirdetik, hogy ne vásároljanak szerb terméket, annyira, hogy még a kódot is megadják, mit ne vegyenek. A szerbek enklávéiban folyamatosan jelentkeznek az albánok, házat, telket vásárolnának. Az elején reális árat kínálnak, majd elkezdik bedobigálni az épület ablakait, akár gránátot is hajítanak, addig, míg a 100 000 eurót érő ingatlant megkapják 20 000 euróért. A szerbek egy része lassan belátja, nem maradhatnak meg hosszú távon, jobb, ha elköltöznek. A sors iróniája azonban, hogy őket Szerbiában is rossz szemmel nézik, az ott élő nemzettársaik magasabb rendûnek tartják magukat.
Út a függetlenség felé
- Hogyan viszonyulnak az albánok ahhoz, amit elértek? Milyen nyomokat hagyott bennük a háború, a függetlenségi harc?
? Az albánok nagycsaládosok, szociológusként azt is mondhatom, hogy az albán nők győzték le a rendszert azzal, hogy tíz-tizenkét gyermeket vállaltak, és demográfiailag ezzel megváltoztatták a lakosság összetételét. Gyakorlatilag a konfliktus azzal robbant ki, hogy a szerbek, Milosevicék lecserélték az albán vezetőket, és helyükre szerbeket neveztek ki. Ezt tartották tûrhetetlennek. Ma a nők és férfiak különbözőképpen látják az eredményeket és az áldozatokat. Egy albán családot kérdeztünk arról, hogy végső soron megérte-e nekik a szerbekkel vívott véres kimenetelû harc? Az albán nő azt válaszolta, ha visszakaphatná a gyermekét, az számára többet jelentene az autonómiánál, viszont a férfi büszke volt arra, hogy a gyermeke a hazáért halt meg.
? Sok szó esik arról is, hogy Koszovót ma a maffia uralja, teljes a zûrzavar. Mennyire szembesültetek ezzel?
- Ezt konkrétan nem érzékeltük. Az látszott, hogy nagy a zûrzavar, mindenki bizalmatlan, és nekünk is mondták, hogy valóban a maffia uralkodik Koszovó fölött, és azt is megtudtuk, hogy az ENSZ is része az ottani korrupciós folyamatnak. Volt, aki azt mondta, hogy a koszovói a legkorruptabb ENSZ-szervezet a világon. Ezt főleg a diplomatáktól hallottuk, az ott élőkkel erről nem beszéltünk.
Nem hivatalosan mindenki azt nyilatkozta, hogy Koszovó helyzete nemsokára rendeződik, és minden jel arra mutat, a függetlenség lesz a végső eredmény (a tartomány jelenleg az ENSZ fennhatósága alatt áll mint autonóm terület). Csak a helyszínen szembesültünk, milyen meggondolatlan volt B?sescu elnök, amikor azt nyilatkozta, hogy nem ért egyet Koszovó függetlenségével, ez azt eredményezte, hogy a koszovói albánok folyamatosan fenyegetik a román KFOR-alakulat tagjait, hogy ,,levágjuk a fejeteket?. Az utolsó koszovói albán milicista is tudja, hogy a románok a rossz fiúk, akik nem akarják, hogy Koszovó független legyen.
Nagyon érdekes egyébként, hogy nagyon sokan azért idegenkednek Koszovó függetlenségétől, mert ez a tartomány soha nem volt független állam. Ilyen értelemben nem összehasonlítható Montenegróval vagy Horvátországgal, és akár európai szinten is veszélyes precedenst jelenthet, hisz ilyen alapon holnap, holnapután akár a baszkok, akár a katalánok kérhetik Koszovóra hivatkozva a függetlenségüket.
(folytatjuk)
Lejegyezte: Farkas Réka
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép