
Háromszéken nagy hagyománya van a kisipari szövetkezeteknek: a nyolcvanas évek derekán a mintegy hatezer szövetkezeti tagot számláltak, vagyis olyan embereket, akik nem csak termeltek egy-egy szakterületen, hanem kis arányban, de tulajdonosai is voltak az akkori, jócskán központosított ,,vállalkozásnak?. Mára ez a rendszer átalakult, mind a szövetkezetek, mind a tagok száma megcsappant. Mégis vannak, akik látnak jövőt ebben a becsületességre alapozó, az egyenlőség vitatható elvét magában hordozó tulajdonformában, illetve a kisipari termelésben, ám ez a rendszer sem mentes a problémáktól, nem mindenki elégedett a munka után járó jövedelemmel.
Rövid rendszerkép
Míg rendszerváltáskor Kovászna megyében még 3000?4000 szövetkezeti tagot számláltak, mostanra becslések szerint hozzávetőlegesen kétszázan maradtak, miközben kilenc kisipari szövetkezet mûködik, néhány hagyományos mesterséget éltetve tovább ? magyarázza Szőcs Mária, az idén májusban létrehozott Kisipari Szövetkezeti Társaságok Megyei Szövetségének ügyvezető alelnöke, illetve Bede Ferenc, a sepsiszentgyörgyi SICOMCOOP Kisipari Szövetkezeti Társaság elnöke. Sokan úgy emlékeznek, hogy térségünkben a kisipari szövetkezetek jól mûködtek, ma viszont csak közel négyszázan keresik e téren kenyerüket. ,,Közösségi magántulajdonról? van szó, ugyanis az emberek mintegy fele nem csupán alkalmazott, hanem társtulajdonosa is a szövetkezetnek. Utóbbiak a 2005-ös törvény értelmében szövetkezeti társasággá alakultak, ez egyebek mellett azzal járt, hogy csak az maradhatott meg tagnak, aki kiegészítette, azaz újraképezte az üzletrésznek számító részjegyét, vagyis 5?60 millió régi lej közötti értékkel hozzájárult a társaság vagyonához. Aki ezt nem tette meg, névértéken visszakapta korábbi részét. A rendszerben dolgozók Bede Ferenc szerint egy hónap alatt jó esetben 5?6 millió lejes tiszta jövedelmet valósíthatnak meg. A szövetkezeti tevékenység azoknak előnyös, akik önerőből nem tudnak saját céget létrehozni, viszont megvan a társulási lehetőség. A dolog azért nem teljesen kockázatmentes, mert a közös ló és a túros hát elve ebben az esetben is mûködhet. Vannak ugyanis szövetkezeti tagok, akik elégedetlenek a megvalósított jövedelem és az elvégzett munka arányával, noha az illetékesek azt mondják, az új szövetkezeti törvény érdekérvényesítési lehetőséget biztosít nekik ? csak az átlagember nem nagyon ismeri a jogszabályt, így még kevésbé él vele.
Kisemberek nagy gondja
A sepsiszentgyörgyi Törekvés (Sâr-guin?a) szövetkezet két tagja, a Karczagi házaspár megelégelte a sorozatos problémákat, és elindult sérelmeit orvosolni. Mindketten középkorúak, ötvenévesek. Már a nyolcvanas évek végétől a szövetkezetnél dolgoztak, aztán 1990-től magáncéggel is próbálkoztak, ám 1999-ben munkakönyves alkalmazottként visszatértek a Törekvéshez, ahol egy külön mûhelyben reklámkészítéssel foglalkoznak (szitanyomással feliratokat készítenek különféle textíliákra, munkaruhára, esetenként magát a reklámgrafikát is megtervezik). Ugyanazon a részlegen, velük dolgozik lányuk is, vagyis mindhárman egy helyről számíthatnak jövedelemre.
És ezzel van a legnagyobb gond, bérüket nem kapják meg időben. ,,Hét éve vagyunk itt ? magyarázza Karczagi Zsuzsa ?, ezalatt kétszer fordult elő, hogy 9-én megkaptuk a fizetést. Szinte sohasem egyszerre, hanem részletekben. Kérjük egy darabig, emberségesen, határozottan, és ilyenkor szoktunk valamit kapni.? Megalázónak tartják ezt a helyzetet, adósságaik vannak, kölcsönből élnek. A szövetkezet elnöke, Liviu Mehedin?i azt szokta mondani nekik, nincs pénz, az ügyfelek nem fizetnek időben. Szerinte a szövetkezetnek rendelkeznie kellene annyi tartalékkal, hogy ki tudja fizetni az embereket. Nem csak ők vannak ebben a hajóban ? folytatja ?, hanem más részlegeken is ugyanez a helyzet, csak az emberek félnek erről beszélni? Karczagi Sándor hozzáfûzi, a minimálbért ritkán kapják, és egyezségük, miszerint százalékosan jár a fizetés a teljesítmény után, nem mûködik, nagyon kevéssel maradnak, az elvégzett munka után járó bevétel 20?28 százalékával. Sándor munkakönyvében 5?6 millió közötti tétel szerepel, míg a Zsuzsáéban csak 4 millió körüli, de ezt sem fizetik ki. ,,Júniusban átlagosan napi 14?16 órát dolgoztunk ? folytatják ?, de ez után is csak 3,1 milliót kaptunk fejenként.? Kifogásolják munkakörülményeiket is, hogy nincs megoldva a szellőztetés, ezt az évi közgyûléseken mindig szóvá tették, mert vannak mérgező, nagyon agresszív festékek, most legutóbb júliusban is megbetegedtek. Orvoshoz is csak később tudtak elmenni, mert ,,ilyen fizetési körülmények között nem engedhetjük meg, hogy kihívjuk magunkhoz?. Nem kapnak veszélyességi pótlékot sem. Sándor azt is megfogalmazza, szövetkezeti tagként tudniuk kellene, az évek során mi és hogyan történt az ingatlanvagyonnal, miért halmozódott fel az államnál tetemes adósság, de közgyûléseken rendszerint csak arról van szó, hogy mi történt az előző évben, nincs szó befektetésről. Zsuzsa elmondja, úgy hallották, az elnök azért nem fizeti ki az embereket, mert kitenni nem tudja őket, ezért ,,addig viselkedik velük csúnyán és nagyon csúnyán, amíg elmennek maguktól?. Nem igazán gondolkodik a jövőt szem előtt tartva ? folytatja Sándor ?, nem az az érdeke, hogy a közösségnek jó legyen, úgy néz ki, mintha az egész saját tulajdonú vállalkozása lenne, holott nem az, mert választott funkciója van, és közösen kellene vezetni. Zsuzsa azt jegyzi meg, az elnöknek úgy kellene cselekednie, hogy minél jobb legyen az embereknek, mert mindenki szívesebben, jobb lélekkel dolgozna, de így mindenki fél és retteg tőle. ,,Mi nem, minket csak borzalmasan bosszant, és nagyon megalázónak tartjuk??
Ilyen körülmények között csak rokoni segítséggel tudnak megélni, nagyon jó esetben egy hónapban hárman összesen 10?12 milliót kapnak, de ezt is ki kell harcolniuk, nagyon ritkán fordul elő, hogy egyszerre hárman ötmilliót hazavihetnek. Legtöbbször, amikor van munkájuk, szombaton és vasárnap is dolgoznak, de azt mondják, ennyiért nem érdemes, ez több, mint kizsákmányolás. ?k megfogalmazzák ellenvéleményüket, egyedül ők mernek szembefordulni Mehedin?i-cel, mások csak halkan, egymás között panaszkodnak. ,,A hangulat borzalmas, mindenki szomorú, és rettenetesen fél. És ki van készülve idegileg. Semmit nem lehet tenni? ? hangoztatják, de mások azt mondják, nem állnak melléjük, mert félnek, hogy nem kapnak más munkahelyet? ?k is gondoltak arra, hogy elmennek, de ebben a korban már nehéz új munkahelyet találni, cégalapításhoz meg nincs pénzük, ilyen kis jövedelem mellett kölcsönt sem tudnak felvenni a bankból.
Az elnök másként látja
Liviu Mehedin?i a rendszerváltás óta elnöke a Törekvés szövetkezetnek. A Csíki utcai, termelésnek is helyt adó székházban arról beszél, hogy bár a világban számos jó példa van rá, nálunk 1989 óta a szövetkezetek visszaszorulása a jellemző, tizenöt év alatt nagyon sok teret veszítettek, nehéz piacon maradni, nincs folyamatos megrendelés. Csak a Törekvésnél 1990-ben 1370 szövetkezeti tag, illetve alkalmazott volt, mára ez harmincra apadt. Azt mondja, nehéz megtartani a jó szakembereket, az idők folyamán több olyan ember is kilépett a szövetkezeti rendszerből, akik aztán nagyon komoly cégeket futtattak fel. A Törekvésnél főként cipőt, bakancsot készítenek, emellett reklámmal is foglalkoznak, jövedelmük is akkor van több, amikor megnő a lábbelik iránti kereslet. Állítása szerint egy szorgalmas mesterember jó esetben napi nyolcórás munkaidővel 7,5 millió lejt is megkereshet.
Ismeri a Karczagi család problémáit, nincs baja velük, de sorra cáfol mindent, amit ők állítanak, s nagyobb megértést várt volna el tőlük, mert ők is mûködtettek egy magáncéget, és tudják, milyen ez a rendszer. Elismeri, havonta késnek a fizetések, mert a magáncégek is megkésve fizetnek, így ő akkor tudja kiadni a béreket, amikor a harmincnapos fizetési határidő után bejönnek a kinnlevőségek, s ezt szerinte valaki vagy elfogadja, vagy nem, a magánszférában ,,nem kommentálnak, a tulajdonos csak azokat az embereket tartja meg, akik megértik a késés okát?. Nem kivételez senkivel, mindenki akkor kapja meg járandóságát, amikor van, mit kiadnia, nem kell kérni tőle, sőt, állítja, olykor kölcsön formájában még saját pénzéből is megelőlegezi a fizetéseket, csak az idén 135 milliót vett elő a zsebéből. Ami a bért illeti, magyarázza, a megvalósított munka értékével százalékarányosan nő, 25?35 között változik. Az a lényeg, hogy legyen termelés, szerinte három ember havonta meg tud valósítani 45 milliót átlagosan, ezután 30 százalék jár, vagyis fejenként bruttó 5 millió lej. Ugyanakkor azt is elmondja, gond van a fegyelemmel, hiába próbálta megértetni a reklámgrafika-részleg munkatársaival, jöjjenek be korábban dolgozni, nekik ,,különleges munkaprogramjuk van?, nem tudta elfogadtatni velük, hogy a munkaidő 8?16 óráig van, sőt, megtörtént, hogy helyettük másnak kellett befejeznie egy munkát, vagy más céghez kellett fordulnia a megrendeléssel. ? Nem én nem értem meg őket, hanem ők nem értenek meg engem ? teszi hozzá. Megjegyzi, ilyen bizonytalan pénzügyi körülmények között, bár belátja, hogy a termelés a legfontosabb, nem nagyon tud befektetésről gondolkodni, így a Karczagiék által kért szellőztetőberendezésre sem jut, mert szerinte több mint százmillióba kerülne, de ígéri, jövőre már nem használnak mérgező anyagot. A termelőkapacitást nem tudja teljesen kihasználni, noha az az érdeke, hogy minél nagyobb piacuk legyen, ezért nem is akar embereket eltávolítani, mert a termelést szeretné növelni. Mutatja, egyelőre a raktáron dobozokban tornyosulnak a cipők, az emeleten pedig ? amolyan igazi kisiparos jelleggel ? néhányan új termékeket készítenek, cipőt javítanak. Mindenki annyit keres, amennyit dolgozik ? összegez.
Van megoldás?
Karczagiék megunták, hogy nincs mindennapi létbiztonságuk, hogy a családban nem elég a pénz, hogy csak a rokonok segítségével tudnak megélni, hogy aludni sem tudnak már rendesen, hogy amikor kérdik, mikor lesz fizetés, az elnök csak a földet nézi. Mit tehetnének? Mind ők, mind hasonló gondokkal szembenéző sorstársaik? Az ilyen csatákban rendszerint alulmaradók? Ki segít nekik, ki áll ki mellettük, érdekeikért? Bede Ferenc hangsúlyozza: a szövetkezeti tagoknak ismerniük kell lehetőségeiket, sérelmeik orvoslására akár a közgyûlést is összehívhatják, amely ilyen ügyben állást tud foglalni. ? mindenképpen azt javasolja, gondjaikkal forduljanak a hat kisipari szövetkezetet tömörítő háromszéki egyesülethez ? ennek a Törekvés különben nem tagja ?, mert bár senkinek sem szólhatnak bele a belső rendszerébe, de tanáccsal megpróbálnak segíteni.
Külső, rendszeren kívüli szemlélő számára úgy tûnik, a szövetkezeti együttélés és termelés jó esetben az emberi szolidaritás, összefogás szép esélyét hordozza magában, ám épp ennyire benne van a kihasználhatóság, megaláztatás lehetősége is. Furcsa paradoxon, hogy a kommunizmus állami teljhatalma idején a szövetkezetek jelentették az egyedüli elfogadott magántulajdont, míg most, a privát szféra térhódításában vannak, akik ebben a tulajdon- és termelési formában szocialista maradványt vélnek felfedezni, mások ezt inkább szociális jellegûnek ? tehát gondoskodónak, a kis mozgásterû, saját vállalkozást megteremteni képtelen (mes-ter)emberek számára is életképes módozatnak ? tartják. Hogy mikor melyik szempont érvényesül, ez a nagy kérdés. A válasz rutinos életszemlélők számára általában körvonalazható, de, mint közhelyesen mondani szokás, a remény hal meg utoljára. Vagyis ebben az esetben annak a szempontnak kellene érvényesülnie, hogy lehet tisztességesen is létezni. Tényleg lehet?
Mózes László