28.
A Szénatéren és a Várban
A másik nagy, legendás ellenállási központ: a Szénatér. Ennek is nagy szakirodalma van, azzal nem versenyezhet ez a könyv. De pár töredékemlék hadd idézze az o arcukat is, az o harcukat is. S idézze a színhelyet is, melyet azóta eltemetett az ido.
A Ganz gyárban voltam muszerész, természetesen, ottan megalakítottuk a magunk kis csoportját. Igen ám, de ott, a Széna téren a Szabó bácsi csoportja volt, így aztán o átvett bennünket, s mi egy részlege lettünk a Szabó bácsi csoportjának. Legendás történetek... Szabó bácsi volt ez a híres, legendás ember. Sofor volt. Kiváló szervezo tehetség, rendkívül lelkes magyar, és maga köré gyujtötte az embereket. Katonák hoztak teherautó számra géppisztolyokat, volt ottan géppuska, kézigránáttól kezdve minden. És hát nagyon szedettvedett társaság volt. Volt hogy na, o most kipróbálja a géppisztolyt, és elkezdett lövöldözni a régi hadbíróság épületének az udvarán, ott akasztottak fel - sajnos - nagyon sok, úgynevezett háborús bunöst, azon az udvaron. Abból lett a BERTESZ, ami most a Mamut Áruház. Konkrétan én szerveztem meg a személyzeti osztály adatainak elfoglalását. És akinek tudtuk, kiadtuk a személyi lapját, s akkor tudtuk meg, hogy ki volt feketelistán, kirol mit tudtak. Meglepve láttam, hogy rólam alig volt valami. Úgyhogy én teljesen fölöslegesen féltem. (Draskóy György, Budapest - Vancouver)
Hogy lehetett a Szénatér harci terület? Akkor ott még a metrónak építették az állomását, építkezési terület volt, s ott, azt a helyet találta meg tulajdonképpen Szabó bácsi. Voltak ott még állványok, s rejtekhelyek. O töltette ott a Molotov-koktélokat, az üvegbe a benzint, Szabó bácsi... (Bernovics Gyula, Budapest)
Pár órát, azt hiszem hét óráig, aludtam 24-én, amikor a szomszédból jött át a barátom, és mondta, hogy lent, a Széna téren van a gyülekezés, menjünk oda, s így kezdodött nekem a szénatéri szereplésem. Az úgy történt, hogy lementünk a Szénatérre, s már a Batthyányi utcán keresztül, ahogy mentünk fel, akkor már ott, a kerítésen keresztül, volt ott egy ilyen szállás, a kerítésen másztak át a katonák, ÁV-ruhába öltözött ávósok. Másztak át. Ennél a srácnál volt egyetlen egy darab kézigránát, s ott mondtam, dobd közéjük, mert azok akartak menni a Széna tér felé. Dobd közéjük a kézigránátot, és az meg fogja oket állítani, egypáran meg fognak sebesülni. Közéjük is dobta. Ám van ilyen is a forradalomban, nem húzta ki a gyutacsot. Csak eldobta a kézigránátot. O soha nem volt katona. A kézigránát gurult, s az volt a szerencsénk, ezek a katonák látták, hogy ugrál a kövezeten, s szétszaladtak mindenfelé. Mikor láttam, hogy ez van, mondom: te hülye, hát nem húztad ki a gyutacsot. Ott volt egy földhányás, s amögé feküdtünk le. Nem tudtuk, ezek visszajönnek vagy nem jönnek vissza. S ott feküdtünk vagy húsz percet a földhányás mögött, de a katonák nem jöttek vissza. S akkor felvettem a kézigránátot, s megmutattam neki, hogy mi a gyutacs. Beértünk a Széna térre, én többet ezt a fiút nem láttam. A nevét sem tudom. Nagyon soknak - most közbevágom - a nevét soha nem tudtam meg, csak így ismertük: a hosszú hajú, a puskával járó, a géppisztolyos vagy a zöldsapkás. És akkor én odakerültem a forradalmárok közé. Akkor már kezdodött az, hogy valamit kellene csinálnunk, összeállni, kicsit szervezkedni. Volt ott pár öregebb korosztályból való, akik kezdték magyarázni, hogy márpedig nekünk az kell, hogy fegyvert tudjunk szerezni, fegyverünk legyen. Valaki azt ajánlotta, a Maros utcába menjünk, ott van az ávós laktanya, és akkor onnan lehet szerezni fegyvert. Nekem jutott egy géppisztoly, egy dobtáros géppisztoly, amit én aztán elcseréltem egy puskáért azért, mert én éleslövész voltam, s nem szerettem a géppisztolyt, s ugyanakkor visszamentem a várba, az állomásunkhoz, ez volt 12 körül, a kaput kinyitotta az or, s azt mondtam akkor, hogy én voltam az állomásparancsnok, neki erre meg emerre? Forradalom van, mindeniketeknek van családotok, menjetek haza. Én aztán tovább ottmaradtam fent, a várban, már 24 éjjel ott aludtam, fent többedmagammal. (Bene Ferenc, Budapest - Sydney)
Én fegyveresen harcoltam a Szénatéren? Szabó bácsi... Ahogy vissza tudok emlékezni, Szabó bácsi egy ilyen nagy magyar érzelmu ember volt. Sot, még kezdtem vitatkozni is vele, sajnos, a realitást is valahogy eltúlozta. O nem reálisan látta a dolgokat, a végén mondtam, fiatal fiú voltam, mondtam, Szabó bácsi, ez úgy néz ki, hogy ez veszett ügy. Az utolsó pillanatig azt mondta, nem létezik, nekünk nyernünk kell. Sajnos, nem így történt... Ahogy hallom, Szabó bácsit ki is végezték. (Bernovics Gyula, Budapest)
Én 27-én odahaza voltam, mentem haza innen a Várba. A Szabó utca 35-ben laktam, és a 38. az szemben volt velünk. Szóltam, hogy még mindig ott van négy ávós tiszt. Bujdosik. Akkor lementem a Széna térre, s jelentettem parancsnoknak. Már Fónai volt ott, megismertem a Fónay Jenot, Szabó bácsit megismertem, s mondtam, hogy ezt mondta nekem a szomszédasszony, ott vannak fent. S ekkor négy embernek fel kellett menni, hogy hozzuk le oket. Ketto lent maradt, hárman felmentünk, ki is jöttek, mind a négyen, az egyik a kertben az utcára jött volna, kirántott egy pisztolyt, s az egyik srác látta ezt, s agyonlotte ott. A másik hármat bekísértük, átadtuk az ottani bajtársaknak, mi lett velük, nem tudom. Mikor bekísértük, ott volt egy helyiség, ahová az elfogottakat bevitték. (Bene Ferenc, Budapest - Sydney)
Hatalmas benzinhordók voltak. Mondtam, Szabó bácsi, ide belonek egyszer, minden repül a levegobe. És olyan nagy lelkesedés töltötte el, ahogy a kanócot értettük bele, a rongyot, és meggyújtottuk, és dobáltuk a tankokra. Emlékszem, páncélkocsik erosítve, középen jött egy nyitott tank, és oda beledobáltuk. Onnan kiugrott egy orosz katona, beszaladt a szomszéd házba, az emeleten levo házba, kilott, mi meg lelottük. Mi voltunk az erosebbek. Többen voltunk, meg ismertük is a helyet. Nagyon megsajnáltam, szerencsétlen nem is tudta, hogy kik ellen és miért harcol, talán 16-17 éves fiú lehetett, egész fiatal gyerek. Micsoda hatalmas értelmetlenség volt ez az egész, mi, emberek megyünk egymásra, és miért? Mi a hazánkat védtük. Ok: felsobb érdekekért. A mások érdekéért. (Bernovics Gyula, Budapest)
Szabó bácsiék a Széna téren egy újságot is kiadtak már, és akik ebben az újságban dolgoztak, azoknak fizettek. Tolünk, a Forradalmi Diákbizottságból is átmentek néhányan a Szabó bácsi újságjához. És engem is hívott az egyik barátom, hogy menjek át oda, mert ott nem ingyen kell forradalmárnak lenni. Szóval, ez nem valami jó fényt vetett az én szememben arra a társaságra, amelynek Szabó bácsi volt a vezetoje. Az sem vetett jó fényt, hogy Szabó bácsiék kiengedték a közbuntényeseket is. A hírek szerint, s ezek a közbuntényesek, akik fegyvert fogtak ott, a Széna téren, ezek nem csak arra törekedtek, hogy a szovjetek ellen harcoljanak, fosztogattak is. A forradalom egészében tiszta volt, de makulátlan tisztaság sohasem létezett. És ez a fosztogatás a közbuntényesek kiszabadításának is a velejárója volt. Ezek hírként érkeztek oda hozzánk. S az is hírként érkezett oda, hogy ha mi nem csatlakozunk hozzájuk, mármint a forradalmi diákbizottság a maga fölfegyverzett századával, akkor megostromolnak bennünket. De ez nem következett be. Ezeknél a híreknél azért tudni kell, hogy a kommunisták, de foleg az ávósok, azok muködtek. Mint ahogy a változás után is beépültek minden pártba, szerintem ott voltak minden szervezetben. Ott voltak a harcoló egységeknél, s ott voltak a különbözo értelmiségi szervezodésekben is. És próbálták az amúgy is meglévo ellentéteket mélyíteni? (Molnár V. József, Budapest)
A hattyú utcában lakott Megay Laci barátom. Hozzá mentem át, s kimentünk mi, srácok a Margit hídhoz, és ha már arra jártunk, és a Széna térieknek a legszélso harcálláspontja a Margit híd felé, a Május 1. Mozinál - fene tudja, hogy ma mi, talán bank - volt. És a Statisztikai Hivatalhoz megy ott föl egy pár utca. És beültettek minket, ha már ott jártunk, az egyik kapualjban madzagra volt kötve lejjebb néhány akna. És kétfelol utcák, ahol jöttek föl a tankok. A tank lánctalpa alá. Mi eggyel följebb már csak lábasfedelet kaptunk, de ez tény. És amikor az orosznak fölrobbant a tankja, a lánctalpa, mit tudom én, kikerülték, jöttek pöfögve arra, a tank, az vak meg süket. És látta, hogy ott van egy hasonló valami forma, megfordultak és visszasipirceltek a mi madzagon húzott lábasfedelünktol. Így hát néhány lábas fedeléig én is harcoltam az oroszok ellen. (Sárközy Csaba, Budapest)
A várban nem tudtunk semmit sem csinálni tulajdonképpen. Kiástunk egy árkot ott, a boltív alatt, mielott a királyi várba felmentünk volna, de hát én mint laikus, én nem voltam akkor katona, azt mondtam, ennek semmi értelme sincsen, az oroszok bejönnek a páncélosokkal, tankokkal, rajtunk keresztülmennek, mint a semmi. És hát oda nem jöttek akkor. És még arra is emlékszem, hogy egy orosz kis gépkocsi mintha a vár alatt állt volna, s úgy nézett ki, mintha nem lett volna benne senki. Akkor én el is mentem, hogy nézzem meg. Aztán fölkerültem a Várba. Ott beástuk magunkat, és ott voltunk állásban 25-én, 26-án, de már teljesen értelmetlen volt, a Szalag utcával elveszítettük a kapcsolatot. Ott volt egy ilyen csoportvezetés, az lent van a Tabán kezdetén, a templomnál, ott volt a rendorség, és ott volt felkelo csoport. Azt mondták, ok végzik a vezetést, nem jött oda senki egy-másfél napig. Fegyverünk volt, de úgy láttuk, amikor a páncélosok jönnek, a géppisztolyok nem tudnak a páncélosokkal szembeszállni. Páncéltöro kellett volna, az meg nem volt. Így aztán teljesen feladtuk. (Bernovics Gyula, Budapest)
És akkor kezdodött az, hogy jöttek át Pestrol a Lánchídon az orosz és a magyar harckocsik, és akkor fent a várnak a bástyájáról lottünk feléjük, s itt került énnekem puskám, hosszú csövu puska, csodálatosan jól tudott loni, és ott meg tudtuk állítani a harckocsikat, hogy nem jöttek fel a várba a Kékgolyó utcán, a vár felol, a Váci út felol megállt az egyik harckocsi, s a legénysége kiszállt. Akkor megegyeztünk abban, hogy ki melyiket lövi le. S sikerült is, nem tudtuk, melyikünk lotte le, ketto meghalt, de hogy kinek a golyója találta el, soha nem derült ki. S így aztán ott megálltak. De már sötét lett, és 25-ére, 24-én este visszakerültem a Széna térre, akkor már ott nagyban állt a harc, és a Bécsi kapu alá húzódtunk be, mert a Mártírok útjáról jöttek nagyon fel harckocsival és személykocsival, s ott láttam azt, hogy egy fiú golyószóróval odarohan, és mindent félretéve lefekszik a golyószóróval, elkezdi loni, s ki is lotte a harckocsit. Az a fiú is itt van. Nem tudtam akkor, hogy kicsoda, s mikor ide kijöttem, s errol beszélgettünk, akkor derült ki, hogy Jenei Gábornak hívják. Dunakeszirol került oda be, és az o dicsosége, hogy ott megállították a felfelé jövo páncélautókat, mert o az elsonek a legénységét kilotte a golyószórójával. Ekkor már természetes volt, hogy mindenfelé hívtak, gyerünk oda, mert ott is baj van. Többnyire a Városmajorba mentünk, s a Déli Pályaudvar felé. A Déli Pályaudvartól két orosz - valószínu eloorsök voltak - beszaladt a Széna térre, s mikor látták, hogy baj van, akkor bementek egy házba, egy asszonyt és a lányát foglyul ejtették. Ez a harmadik emeleten volt. Akik tudtak oroszul, felmentek, s megállapodtunk velük, hogy, ha elengedik a lányt, akkor fehér zászlóval szabad elvonulást kapnak. Fel is mentek, el is engedték a lányt, átértek az alagúton. Ott keresztüljönnek a vasúti kocsik, van egy alagút az út alatti részen, s mi körülkerültünk addig. A Vérmezon oroszok voltak, körülszaladtunk ketten, sokáig nem tudtam, hogy ki volt, egy Kecskés Zoli nevu fiú volt, azt is Lenhajúnak hívtuk, és a másik oldalon láttuk, hogy a két orosz még mindig megy a fehér zászlóval, s utána eldugták a zászlót, mert a saját katonáik közé értek be, s azt a két oroszt lelottük. Sokáig nem került elo, mikor odahaza voltam, akkor Pernyési Tibor bajtársammal beszélgettünk. Mondom, Tibor, ez nincs leírva sehol, hogy az oroszok túszként fogták az anyát és a lányát, s mondta, hogy most találták meg a papírokat, most aztán majd belekerül a történelembe. Ez már 25-26-a volt. (Bene Ferenc, Budapest - Sydney)
Töredékes emlékek a harcról, a küzdelemrol, mely oly kegyetlen volt. És valahol oly szép is. Itt volt a budai harcok egyik központja...
Gazda József