Balogh EdgárPeriszkóp: A ,,báb?

2006. szeptember 28., csütörtök, Archívum 2003–2007

Egy szemtanútól bizalmasan megtudtam egyik, Ceau?escuhoz intézett beadványom történetét. Ebben azt javasoltam, adják el? végre magyarul iskoláinkban az ország történetét és földrajzát, s mert ezek román el?adásnyelvét mar évek óta ,,a román nyelv jobb elsajátítása? ürügyén írták el?, inkább magának a román nyelv és irodalom órának a kiegészítését ajánlottam olyanformán, hogy annak szépirodalmi anyagába foglaljanak bele a teljes iskolai tematika szókincsét tartalmazó olvasmányokat is. A levelet az államf? egy tanügyi értekezleten el? is terjesztette, kezében a beadvánnyal, melynek tartalmával egyetértett, de egy bizonyára el?re kipreparált tanfelügyel? - méghozzá magyar nemzetiség? - azonnal tiltakozott, s Romániának továbbra is ,,a haza nyelvén? történ? bemutatása mellett kardoskodott. Ellenjavaslata természetesen támogatásra talált az értekezlet résztvev?iben, tekintettel azonban az államf? el?terjesztésére, kompromisszum jött létre. Elhatározták, hogy a szóban forgó román nyelv? tankönyveket lefordítják magyarra, s ezek segítségével a magyar diák a továbra is román nyelv? el?adásokat magyarul követheti.
A szokatlan, dupla tankönyves megoldásból azonban nem lett semmi. A készül? magyar fordítások szövegében ugyanis minden tulajdonnevet románul akartak közölni, amit egy józanul ítél? magyar tankönyvbizottság joggal kifogásolt. Hivatkoztak arra, hogy ,,Hunyadi János?-tól ,,Gyulafehérvár?-ig vagy a ,,Duna? folyamig ezeket a tulajdonneveket a romániai magyar sajtó magyarul használja. Erre a már kiszedett, nyomásra kész segédtankönyveket visszavonták. Maradt minden a régiben. Az igazi cél, a magyar történeti személyiségek és a helynevek elrománosítása továbbra is a román nyelv? tankönyvek gyakorlata maradt.
Ilyesmi után talán érthet?bb, miért egyeztem bele némi tusakodás és egyévi vonakodás után abba, hogy a fiatalság nemzetkisebbségi népszolgálatának példázatát, az Intelmek cím? zsebkönyvet (1972) Ceau?escu-idézettel is nyomatékosítsam, méghozzá olyannal, mellyel az államf? uralkodása kezd? szakaszában további ezeréves román-magyar együttélésünk békéjével kecsegtetett, meghazudtolva bármin? beolvasztást. És érthet?bbé válik az a távirat is (1981), amely mégiscsak a meghurcolt irodalmi lexikon megjelenését mozdította el?. Egy ilyen korai - mondjuk így - ,,barátságra? hivatkozott Király Károly is, amikor már régen szembefordult a suszterinasból pártaktivistává, majd ebb?l a státusából diktátorrá emelkedett Ceau?escuval.
Valójában nem is benne, hanem a diktátort kitermel? pártban csalódtam. ? - mi is volt? Át kell vágnom magamat honi és nemzetközi mítoszokon, hogy mérlegelhessem történelmi bukását és személyi tragédiáját. El? kell varázsolnom lelkem legmélyér?l azt a leszegényedett magyar középosztályból hozott plebejusi vonzalmat, mellyel diákkorom kisebbség-élménye óta feltörekv? kisemberek új történelmét vártam és tiszteltem, úgy érezve, hogy velük kell megosztanom könyves családból, gazdag értelmi múltból ered? fölényemet. Igen, ez bennem lappangott mindig, valahogy Nietzsche Übermensch-pózából hajolva munkások, parasztok elmaradt tömegei felé.
Ki kell elemeznem végre magamból azt a beképzelt, valójában csupán tanulsági többletet, mellyel hivatásként vállaltam a tanítást, a felvilágosítást, széles néprétegek mozgalmi felkarolását. Bens?leg feszített, hogy kijussak egy elit-g?gb?l, s gondolkodásomban szerzett el?nyökkel csatlakozzam ,,lefelé?, s hasonló felfogású ,,úri? társaimhoz hasonlóan a népi er?kkel együtt érvényesülhessünk ,,felfelé? egy osztálytalanul közös világban. Örökölt beképzeltség, m?veltség és missziós tudat keveredett itt személyiségrajzzá, miért tagadnám? B?nök és erények gomolyagából indulva lehettem volna akkoriban esetleg ,,Edelnazi? is, csak egy otthonról kapott keresztény plusz, a szeretet néptestvériség-tana tolt oda, ahonnan társadalmi igazságot remélhettem. El? kellett hozakodnom ilyen vallomással, mert itt gyökerezett magatartásom a mozgalmi tájékozódások során.
Nem tudom magamnak másként megmagyarázni tiszteletemet egyszer? munkás- és parasztemberek iránt. Közvetlen közelr?l, népi érintkezésb?l és feladatokból ismertem és csodáltam olyan embereket, akik fels?bb iskolázottság nélkül igyekeztek fizikai dolgozó voltuk szokásrendjéb?l és lemaradottságukból magasabb életszintre jutni, s ezekt?l nem különböztettem meg a politikai karriert befutó pártaktivista népvezért sem.
Ceau?escuval szemben akaratlanul is fels?bbrend?séget éreztem egy értelmi fokozatkülönbség okán. Ilyen másság vett körül a MADOSZ k?m?vesei vagy az illegális munka egyszer? cipészei és lakatosai között is, ez volt a mozgalmi többség, nem a szakszervezetekben már könyvhöz, világnézeti ismeretekhez jutott, eszperantista meg turista szociáldemokrata munkás-elit. Ceau?escu hallatlan ambíciója és hihetetlen munkabírása ellenére sem ilyen munkásmozgalmi avantgárdból való volt, legfeljebb röplapokon és brosúrákon nevelkedett pártaktivisták szimpla tömegemberei közül kapaszkodott el?. Ion Maurer, a szászból jött román kommunista ügyvéd nem láthatott többet benne, mint a fegyelmezett és szorgalmas végrehajtó er?t, s oka lehetett rá, hogy a hatalmi harcba elegyedett, frakciós ellentétek szaggatta pártvezet? garnitúrából éppen ezt a fanatikus fiatalt támogatta az utódláskor. Erélyét és még semmilyen személyeskedésnek el nem kötelezett voltát tekintve alkalmasnak tartotta bevetését, s nem is késett választottjának pályát nyitni a vezetésre. A bizalmi el?legezést Ceau?escu, aki szívós kitartással küzdötte le dadogós nyelvi hibáját, s páratlan ösztönnel tudott alkalmazkodni ,,felfelé?, meg is érdemelte. Sokáig én sem reméltem mást bel?le, mint a jöv? jó értelemben befolyásolható emberét.
Bár ritkán találkoztunk, nemcsak kit?n? emlékez?tehetségét, hanem valamelyes elismerést is tapasztalhattam személyében irányomban. Közéleti szerepet, tisztséget a pártgépezetben nem viseltem, mégis mintha megkülönböztet? tiszteletét éreztem volna. Nem tudom, csak sejtem, hogy illegális múltam, nálánál régibb párttagságom kelthette fel érdekl?dését, ha nem éppen egy származásom körül támadt legenda, melynek visszhangjával román értelmiségi körökben is találkoztam. ,,Magas rangú osztrák-magyar katonatiszt volt az apja? - így mutatott be egyszer egy román társaságban a rektortárs Constantin Daicoviciu, holott édesapám mindössze ?rnagy volt, beosztása építészeti számtanácsos. Olyan hír is keringett, hogy Artur Arz von Straussenburg volt vezérkari f?nök ,,rokonom? volna, holott csupán apám nagyszebeni iskolatársaként idéztem ,,Arz bácsit? családi emlékezésb?l egy bécsi ,,igaz történet? kapcsán. Végeredményben az ok mindegy, tény csak annyi, hogy egy ideig volt Ceau?escunál szavaimnak súlya, ha a kölcsönös bizalom nem is tartott örökké.
A nagyromán nemzeti állameszme és a vele járó türelmetlenség a magyar kisebbség nyelve, kultúrája, léte ellen 1919 óta mindig is hol nyílt, hol lappangó, de örökös alaptulajdonsága volt a román, akár polgári, akár népi demokrata vagy éppenséggel szocialista rendszernek. Vagyis hagyományos jellemvonása ez a román nemzeti tudatnak. Mint ideológiai és társadalmi hátteret a fiatal Nicolae ezt készen kapta. Nem forrása volt ? ennek az elfogult lelkiségnek, inkább áldozata.
A diktátor alacsony m?veltségi szintje eredetileg nem volt különb a maglaviti csodapásztor babonás hiténél, ebb?l küzdötte fel magát valami újat keres? átlagkommunistának. Ebben a primitivizmusra épül?, új felfogásban próbálta megközelíteni korát. Bizonyára fogódzóra is talált a munkásmozgalmi szférában, s szembefordult a ,,burzsuj? nacionalizmussal is egy világméret? társadalmi megújhodás hite szerint. Így kerülhetett lelki konkordanciába istápolójával is, Ion Maurerrel, ebben a szakaszban hathattunk rá mi is, alkalmi tanácsadói egy román-magyar együttm?ködés napi gyakorlatában. Igazolhatja ezt Takáts Lajos, Fazekas János, Méliusz József, Domokos Géza is. Arra már nem volt humán személyi felkészültsége, hogy a sztálini központosító és Sztálin halála után regionálisan szabadabb jelleg? román szocializmusban fellép? nemzetállami restauráció csapdáját elkerülje. Mestere, Maurer - eléggé rejtélyes módon - egy baleset áldozata lett, s ha élve is maradt, politikailag a háttérb?l is kiszorult, kegyeltjét pedig nem is olyan ismeretlen er?k kezdték manipulálni.
Gyermeteg vagy beteges hiúságából érdemtelenül magasba emelte a feler?söd? nemzeti propaganda és a szocialista világ bels? ellentmondásai közepette könnyen neki jutó világhír, gondoljunk akár kínai és koreai tüntet? fogadtatására vagy nyugati felértékelésére az 1968-as csehszlovákiai bevonulás megtagadásakor. A készen asztalára helyezett szónoki szövegek papagája, egy kit?n?en szervezett, fokozatosan el?nyomuló s minden régi nacionalista elképzelést felülmúló pánromán propagandam?velet színjátszó bábja lett.
Még egy biztató megegyezés Kádár Jánossal a kisebbségek kölcsönös megbecsülésér?l (1977), még közbelépés a magyar irodalmi lexikon érdekében (1981), még egy megbízás Takáts Lajosnak, hogy tegyen jelentést az erdélyi magyar tanügy állapotáról, és ígéret magyar feliratok engedélyezésére Nagyszalontán - bár Takáts halála (1982) megakadályozza a végrehajtást -, aztán beüt a gyanús csönd, s követi a teljes áttérés egy magyarfaló Endlösung, vagyis a teljes felszámolás genocídiumára? Mi történt? Hogyan válhatott az államelnöki szerep egy nemzetállami ,,homogenizálás? eszközévé?
Ami a román nacionalista széls?ségesek eredend? aknamunkáját és fondorlatos el?nyomulását illeti, eléggé b? szakirodalom áll már rendelkezésünkre, így a Kolozsvárról elszármazott Tóth Sándor Párizsban kiadott jelentés Erdélyb?l cím? munkája (1987) megalapozta az ilyennem? kutatást, de nála még a nacionalista aspirációk elemzése nem különül el eléggé magától a Ceau?escu-jelenségt?l, holott mégiscsak meg kell magyaráznunk a pártvezér-államf? felt?n? változásának okát. Ezzel tartozik a történetírás, annál is inkább, mert a diktátor bukásával nyílt titokká vált, hogy nélküle is tovább él, s?t, feler?södik a Nagy­románia-eszme a maga türelmetlenségével és fenyegetéseivel.
Gere Mihály RKP központi bizottsági tag szokványosan hivatalos cím? cikke, A nemzeti kérdés tudományos, marxista-leninista megoldása - a Román Kommunista Párt történelmi m?ve a Korunkban jelenik meg (1982), nemkülönben magának az államf?nek ugyanitt közzétett beszéde a magyar és német nemzetiség? dolgozók tanácsainak együttes ülésén (1983) még egy zavartalan nemzetközi szellem? pártvonal illúzióját keltette, de ezek után szemérmetlenül beáll a fordulat.

Részlet a Számadásom cím? emlékiratból
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép