Miklóssy Mária tárlata a Képtárban
1995-ben Szent Bálint, a szerelmesek és az öröm napján nyithattam meg Miklóssy Mária egyik kiállítását, kiemelve ama, mûvei esetében kikerülhetetlen problémát, amelyet Peter Handke osztrák költő A külvilág belvilágának a külvilága címû hírhedett versében már megfogalmaz, hogy tudniillik a belvilág erőteljes hangsúlyozása, a lakásbelsők, mûtermek, konyhák, a kisvilág állandó bensőséges ábrázolása igen határozott véleménymondás is arról az ún. külvilágról, ami ezeken az enteriőrökön kívül van. Így azután ? s ez a mostani kiállításon is hangsúlyozódik ? a kiemelt belvilág ítélet, sokszor goromba, elutasító ítélet is a külvilágról. Először, még a lépcsőn gyalogolva fölfelé a képek paradicsomába, a mûvésznő talányos önarcképével találkozunk. Majd a folyosón s a külső ,,galérián? kiállított mûvek sora ? katonalevelek, beadványok, hivatalos iratok észbontó nagyításban, a rothadás és az enyészet színpompájával is sokkolva, a süllyedő családi ház és a kísértő társ, a felejthetetlen Plugor Sándor arca-alakja ? jelzi ama külvilágot, sokszor imbolygó, bizonytalan díszletei között, melyekre kétségtelen hatással voltak a történelem mifelénk mindég is eszelős, váratlan, tektonikus mozgásai ? merült el évtizedekre Miklóssy Mária a maga belvilágába. Most a kiállítás festményei bizonyítják, öntörvényû világot hozva létre. A színei igen, ezek a kékek és bordók, amint állandóan egymásba tûnnek, a pirosak, a hullafoltokra emlékeztető karmazsinvörösek, kénsárgák, a bizonytalan, állandóan váltakozó színû zöldek (PöSö olybá tûnik az egyik felidéző festményen, mintha víz alól integetne), a foltszerûségek, amelyek erőteljes konstruktivista látásmódról is tanúskodnak ? meghatározzák ezt a kibontakozó piktúrát. Először egyik kedves festményemet, a Novembert kerestem meg, ahol valamiféle eszelős, isten háta mögötti kisérteties táj fölött borong a hold, de nem von megnyugtatóan szûrt ezüstös fényébe semmit, mint egy lampion függ az elátkozott táj fölött. Igen, azt hiszem, ha már nem adatott meg nekem ama szélmalom, amelyben mindég is élni szerettem volna, de Rilke világítótornya sem, legszívesebben hátralévő éveimet e novemberi kopár földön, a hold alatt szeretném leélni, oly távol és oly közel mindentől, ami a belvilág külvilágának belvilágaként, egymást folytatva, terrorizálva, erősítve, egymással feleselve teljesedik ki a festményeken. Egyszer, mivel legritkább esetben vagyunk képesek ódzkodni a tulajdonképpen sehová nem vezető analógiáktól, úgy jellemeztem Miklóssy Mária festményeit, mint Mattis Teutschba oltott Szőnyi Istvánt. Persze, ez sehová nem vezet, a konstruktivizmus mint szerkezet, a színorgiát akarja valamiképpen a soha nem volt, kísérteties tájak felidézésekor hitelessé tenni. Heroikus kísérlet ez, pipacspiros, karmazsinvörös, bordó és lila foltok közül komor kékekbe veszve tûnik fel az eszelősen imbolygó hold? A novemberi táj várakozik?
Bogdán László
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.