Szusszanásnyi megállás a Kolozsári Állami Magyar Színház előtt
A színpadon beszélni annyit jelent, mint cselekedni.
A százhetvenöt éves színház ezért volt s lehetett buzdító cselekedet - cselekvésképtelen időkben.
Esőben tûz, aszályban víz; minden, minek a szája be nem fogható.
Ama nyugtalan, tiltakozó vagy igenlő, tanítványcsődítő pörös száj.
- Mondod még? - sajog föl bennünk a szájon verő mostohakéz emléke. ? Mondod még azt a szót?
Az első legyintés csak figyelmeztető volt; nevelő szándékú. Az idomítónak sárga szeme villanása.
- Mondod még?
- Mondom!
A második mozdulatra - az ütésre - elzsibbadt az ajak.
- Mondod még?
- Mondom!
A harmadikra, negyedikre beszakadt az ínyünk.
- Mondod még?
- Mondom!
Az ötödikre s a többire beszítvuk az ajkunk; a fogak - a visszaharapásra várók - védelmében sziszegtük:
- Mondom!
A visszakézből kapottakra a szemfogak is meglazultak. Annál nagyobbat lobbant a gyökércsonkos indulat.
- Mondod még?
- Mondom!
A dagadt száj ? mint minden jogtiprás ?: konokságnevelő.
- Mondom! Mondom!
A fájdalom végül a megrettent száj helyett is szól:
- Mondom!
- Még mindig?
A szó véres göngyölegben bukik a láb elé a porba:
- Mondom! Azért is mondom! Csak azért is!
Ha másként nem: fogam kiköpve, véres nyálamat nyelve: magamban. Magamnak s mindazoknak, akik bennem laknak; a bennem kolduló nyelvkárosultaknak.
Hány évtizede már? Bécsi kopók csaholtak a magyar nyelv nyomában. S majd később: a román cenzúra a lázongásgyanús gondolatot s a dán királyfi monológját a kolozsvári Magyar Nemzetiben radíroztatta. Hamlet ? még élő tanúk emlékezete szerint ? ennyit szólhatott a feszült várakozásban: ,,Lenni, vagy nem lenni.? A döbbent némaságban ? annyi zúzmarás lélek megbolydult rettenetében ? végigsüvöltött mégis Shakespeare ítélete a hivatal packázásai, a nyomort éltető meggondolás felett.
- Ekképp az öntudat
belőlünk mind gyávát csinál,
s az elszántság természetes színét
a gondolat halványra betegíti;
ily kétkedés által sok nagyszerû,
fontos merény kifordul medriből
s elveszti ,,tett? nevét.
Nem a színész személyi konokságáról van szó. A hivatásának tüzében lángra kapott igazgatóéról sem - a Janovicséról -, akinek alakja márvány után kiált. Minden komédiáslátszat ellenére; a kakasülők verejtékszagától irtózók ellenére; színházainkat a tömegek alakították ki s tartották fenn minden időben. Róluk van tehát szó. A szomjúságról, amely százhetvenöt évvel ezelőtt az ünnepelt forrást fakasztotta; közel két évszázad előadásainak múló hangulatában az elmúlhatatlanról: a mindig eleven, életre törő vágyról, amely a színpadi szót s annak szárnyán az emberformáló, létünket tisztító Eszmét igényli.
Épp ezért a színház több, mint közönséges intézmény: hatalom is egyben.
A tiltakozás, a medriből ki nem fordult ,,merény? jegyében született egy letûnt kor csontkezének elhárításaképp ? a nemzeti nyelvmívelés hullámverésében.
- Azért is mondom!
Közel negyedszázada itt, Kolozsváron hagyományainak ellenőrző tekintete alatt, románok s magyarok testvériségének szolgálatában tölti be hivatását. A valamikori pörös száj mintegy bennünket biztatva:
- Mondd!
(x)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.