
Csak ne ősszel lenne! Csak ne akkor, amikor a legelső s legnagyobb ?48-as vértanúnk szavaival s az ő hulltával hullanak a fákról a levelek.
Vécsey, Damjanich, Knézich nevét viselő utcákon járunk városainkban, néha a még kegyelmes mai határokon túl is. Néha vakmerőségként sajdul belém a kétség: vajon az ő útjukat járjuk az utcákon?
Ma a Szent Korona tana is alkalmi szónokok témája lett.
Ama Tan legfontosabbikát vették kézbe s szívügybe 1848?49-ben a vértanúságra menendők: ha az uralkodó a nemzet s az ország ellenére s kárára teszen, akkor az uralkodót a nemzetnek joga van leváltani.
Vannak messzire hangzó üzenetek. És vannak falra hányt szavak, melyek szeplőt hagytak mindig a nemzeti igazságok testén.
Fejek hullhatnak a porba, az igazságot nem lehet véka alá rejteni. Ami a fejek hullását illeti, tán még a nagy francia forradalmat is megelőztük nagy igyekezetünkben. Pesten a Dembinszky, Damjanich utcák szinte figyelmeztetőleg szaladnak ki a Dózsa György útra. És ha ki nem az engedélyezett alapjáratban tartja jelent, múltat és jövőt firtató tûnődését, ikerítheti rögtön a jelenséget.
Ha nics 1514 és Dózsa György felkelése, ha nincs az azt követő iszonyú megtorlás a főnemesség részéről, tán nincs a vad Mohács sem.
A történelemben nem kategória a volna, ám az okokat utólag számba venni mégis kötelessége egy-két nemzedéknek.
Arad fölött Ady szent varjai kerengnek, a tizenhárom vértanúra emlékezvén és emlékeztetvén. Mátyás király hollójának csőrében gyûrû vagy az a levél Szilágyi Erzsébettől. Énekesmadarainkat olaszok sütögetik, s Budapesten keselyûk rohamozzák a turulmadarat, a kerecsensólymot: ledönteni!
Még Szkítiából hoztuk a szárnyaló állatok tiszteletét. Nincs szebb a szárnyaló szabadságnál. És a császári sereg főtisztjeinek egy része megértette a szabadság nemzetek és uralkodók fölötti voltát, állottak hát a magyar szabadságharc oldalára. A szerb, horvát tiszt s a maga népe éppúgy gyûlölte a császári elnyomást, mint a magyar. Akkor hát szólaljon a szárnyalás indulója!
Ha húsvét előtt a harangok Rómába, most a Kárpát-medencében a magyar harangok Aradra szállnak, szépen húzzák azokat egyenként három-három vadgalam-bok, mert messzibbre hangzik a madaras harangozás, előre is és a visszába is messzibbre. És volt egykor annyi máglya, égő vár az útban, hogy beviláglik 157 esztendő minden áldozata és a bosszú minden lába nyoma.
Aradon a vértanúk között egyetlenegy sem volt, aki kegyelmet kért volna. Ez az egy öröme nem adatott meg a rémes gyilkos királyi zabigyerek Haynaunak, az, hogy bár egy magyar főtiszt kegyelmi kérvényét kézbe vehette volna.
Mi is, most is egyenest Istenhez folyamodunk kérelemmel, lenne elnéző vétkünk büntetésében, s legalább azt büntetné láthatólagosan és példaértékûleg, amit önmagunk ellen vétkeztünk. Amit mások ellen, azt vezekeljük arányban. Nem vagyunk egyetlen nemzetnél sem elébbre vagy hátrébb valók, és ami most Magyarországon történik, intő példa már a jelenben, s nagyon is az a mostani Európában.
Arad fölött ezen az őszi napon mindig is kerengtek egyenruhások, civil besúgók nevében a keselyûk, az áldozatra kiéheztetettek. Reményekben szikkadt mellekbe, petyhüdt végtagokba, szorongó szívekbe erőt önthet Arad egyetemes és egyértelmû példája. A szabadság sosem lehet a megélhetési hordószónokok prédája. Akik a szabadságharcot összetévesztik a szabadság és a mûanyag demokrácia megsarcolásával, azok Haynau kései fattyai, bizony.
Csak ne ősszel lenne az az aradi nap, ez, melyet nemzeti gyászünneppé avatni mai napig sem tudtunk. Igaz, a vég kezdete márciusra esett, és ott Petőfi volt a tábornok, nyakravalótlanul, kitûrt inggallérral. Neki volt mersze már az elején szemébe mondani szeretett népének, hogy ezzel még nem tettetek sokat, tovább, tovább.
El egész Aradig, a vértanúk soráig, a kéjes akasztás császári szertartásáig.
Levelek kerengnek szemem előtt, a vértanúk szeretteiknek írt utolsó levelei. És levelek a szélben szárnyaló madarak világában. De egyetlenegy sem bírta megírni hulltában sem a kegyelmi kérést. A halálhoz volt erő, az igazság meglátásához. De kérni?
És jött az ,,akkor már inkább a halál? beteljesülés.
Minden fiatal magyarral egyszer elolvastatnám ezeket a búcsúleveleket, különösen most, amikor Magyarország erkölcsi válságáról beszélnek megélhetési és sok másmilyen politikusok.
Ezek a levelek aranyporozzák Arad és a vesztőhely fölött kerengő varjakat.
?sz bizony, októberes, arados, ?56-os.
Czegő Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.