A rablók jókora előnnyel indultak, de a rendőrség is a pályán van, s nagy léptekkel közeledik, továbbá ha a bűnözők két szettet meg is nyertek, három még hátravan. Különben a vizsgálat érdekeire, no meg az ügyészség tiltására hivatkozva igen szűkszavúan nyilatkozott, ám biztosított arról, hogy sem a megyében, sem Sepsiszentgyörgyön nincs ok pánikra.
Ami a múlt péntek hajnalban kirabolt Ares Security őrző-védő céget illeti, az országos rendőrség közrendészeti osztálya átvizsgálta, s bizonyos — egyelőre nyilvánosságra nem hozható — rendellenességeket talált. A parancsnok nincs meggyőződve arról, hogy a rablók fegyvere Kalasnyikov géppisztoly lett volna, e tekintetben a tanúkat, azaz a rablás szenvedő alanyait hazugságvizsgáló alá szeretnék vetni, már amennyiben hajlandóak lesznek rá, ugyanis nem kötelezhetőek, s az eredményt sem fogadja el bizonyítékként a bíróság, ám jó támpontul szolgálhat. Câmpeanu azt sem érti, a cég szolgálatosa miért nyitott ajtót, még akkor is, ha rákiáltottak: ,,Kinyitni! Rendőrség!", mert létezik egy bevett eljárásmód, nincs bármely rendőrnek ellenőrzési joga, sőt, még neki, megyei főkapitánynak sincs ilyen jogköre. A rablók által az Oltba süllyesztett gépkocsi nem száradt ki teljesen, még nem tudták szakszerűen átvizsgálni. Ami a gyanúsítottakat illeti, a körülményes válaszból annyit lehetett kihámozni, hogy részben megyénkbeliek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.