
Canakkale kikötőjében hatalmas ágyú emlékeztet az első világháborús szörnyûségekre. Csöve sérült, jelzi, hogy a törökországi harcoknak nem csupán tanúja, hanem résztvevője is volt. A harcias törökök egyébként, súlyos csatavesztéseik ellenére, büszkén emlékeznek a világháborús eseményekre és főleg a háborút számukra lezárni kívánó sevres-i békeszerződés visszautasítására.
A tengerszoros együtt élő nevei: a török Canakkale, a másik a mi történelmi ismereteinkben rögzült Dardanellák vagy a még régebbi időket idéző Hellészpontosz. Ezek is jelzik, hogy a Földközi-tengernek és a Fekete-tengernek, valamint ezek tágabb térségeinek birtoklásáért folyó harcok színtere volt. Az innen nem messze található Trója, Truve, Troi ugyanennek a képletnek a névsora. A Dardanellák nem csak államok, országok, népek megkerülhetetlen érintkező és ütközőpontja, nem, ez a térség földtörténeti vonatkozásban is izgalmas, magának a szorosnak a létrejötte is, minden bizonnyal földtörténeti kataklizmák eredménye, amikor a kéregmozgás, a pusztító földrengések nyomán megnyílott a föld, s a Boszporusz tengerszoroson át a Földközi-tenger és a Fekete-tenger közötti vízi folyosón az emberiség történetébe bemosta az özönvíz legendáját. Így mondják a tudósok.
A Canakkale kikötőjében szemlére kitett hatalmas ágyú viszont nem a természeti erők összecsapásaira, nem a trójai idők csatáira, hanem más küzdelmekre emlékeztet.
Az első világháborúban több fronton ? a Kaukázusban, a Szuezi-csatorna térségében ? harcoló Törökország a németek hathatós támogatásával a Dardanelláknál vetette meg a lábát. Az angolok úgy vélték, hogy a Dardanellák birtokbavételével viszonylag könnyen megszállhatják Konstantinápolyt, majd a Boszporusz tengerszoroson át megnyithatják az utat Oroszország felé, s a hadianyag-utánpótlás megszervezésével megszoríthatják a központi hatalmakat. Az angol terv szerint a Dardanellák bevétele és birtoklása Bulgáriát, Romániát és Görögországot az antant mellé sorakoztatva kegyelemdöfést jelenthet a velük hadban álló németek és az Osztrák?Magyar Monarchia számára.
Az angol?francia hajóhad felvonult a Dardanellák ellen, hogy a török erődök szétlövetése után a tengerszorost a maga számára járhatóvá tegye. Előbb sikerült is a bejáratnál az erődöket szétrombolni, de amikor behatoltak a szorosba, az ott kialakult tüzérségi párbajban a szoros védői több hajót súlyosan megrongáltak, két francia és két angol hajót elsüllyesztettek.
Ezek után hatalmas ármádiát ? mintegy 80 000 angol és francia katonát ? rendeltek a térségbe. Az angolok és franciák Gallipoli félszigetén hajtottak végre sikeres partraszállást, de a szárazföldi német haderő olyan ellenállást tanúsított, hogy a Kis-Ázsiában is partra szálló franciáknak nemsokára távozniuk kellett, s az angolok történelmük egyik legvéresebb csatájának a megvívására kényszerültek, és százezernyi embert veszítettek.
Végül az első világháborút megnyerő szövetséges hatalmak a sevres-i békeszerződésben súlyos területi szankciókat szabnak meg Törökország számára. Ezek szerint a törökök elveszítik az összes arab területet, Boszporusz és a Dardanellák népszövetségi ellenőrzés alá kerülnek, és Szmirna (ma Izmir) központtal Ión Protektorátust hoznak létre, amelynek lakosai tizenöt év múltán népszavazással döntenek a térségnek és lakóinak sorsáról. A török haderő létszámának felső határát ötvenezer főre maximálták.
A ,,békeszerződést? ? a Török Birodalom összterülete 90 százalékának elvesztését ? a szultáni kormányzat írta alá. Musztafa Kemal pasa ? a későbbi Kemal Atatürk ? nem ismerte el az ország ilyen méretû megcsonkítását, Ankarában megszervezte az ellenállást, fegyveres harcot indított a békeszerződés ellen. 1921-ben sikerül megállítaniuk a görög támadásokat, majd ellentámadásba lendültek, megkezdték a kis-ázsiai görög lakosság lemészárlását, s a világháború győztes hatalmai 1922-ben Lausanne-ban béketárgyalásokra kényszerültek.
1923. június 14-én megkötték az új békeszerződést, amelynek értelmében Törökország visszakapta tengerszorosait ? a Dar-danellákat és a Boszporuszt ?, nem jött létre az Ión Protektorátus, ez a térség Törökországhoz tartozott továbbra is.
A tervezett kurd állam sem alakult meg.
Érdemes kitérni arra, hogy amíg a törökök súlyos és önfeláldozó harcok árán képesek voltak a mai Törökország területét egyben tartani, addig Trianonban Magyarországot 282 000 négyzetkilométerről 93 000 négyzetkilométerre szabták, az ország elveszítette lakosságának kétharmadát. A határ mentén színmagyar területi sávok kerültek az utódálla-mokhoz, Székelyföld akkor egészében egységes magyar tömbjét is Románia kapta. Mindez Károlyi Mihálynak, a ,,vörös bárónak? és kormányának megbocsáthatatlan bûne, s annak a mentalitásnak a következménye, amely szerint nincs szükség többé katonára. Linder Béla hadügyminiszter, akinek aztán a későbbi időkben a szerbek állítottak szobrot, kijelentette, hogy nem akar többé katonát látni.
A katasztrófát aztán Kun Bélának és társainak vörös diktatúrája tetézte. Nekik is ,,köszönheti? a magyar nemzet, hogy a világháború után önmagával lett határos, a győztes hatalmak a magyarországi bolsevizmust azzal szankcionálták, hogy az eredeti elképzelésekhez képest még nagyobb szeleteket metszettek le az ország testéből.
A legszégyenletesebb és a legfelháborítóbb az, hogy vannak, akik az országcson-kolásban bûnös csoportokat és személyek tetteit még ma is mentegetik és magyarázzák, emléküket, szobraikat ,,dédelgetik?, miközben a brutális trianoni országcsonkolás részleges kiigazításában jelentős szerepet vállaló Teleki Pál szobrát nem engedélyezik a fővárosban felállítani.
Trianonban Magyarországot súlyosabban büntették, mint Ausztriát, a háborút kirobbantó Monarchia meghatározó elemét, amelyhez jutalmul az ország nyugati területeiből hozzávágtak még egy sávot.
A törökök méltán tisztelik az ország megmentőjét és egyben tartóját, Kemal pasát, a törökök Atyját.
Természetesen, az első világháború véres konfliktusai, a népirtások sora, a különféle etnikumhoz tartozó lakosság földönfutóvá tétele és elûzése, a lakosságcsere máig ható konfliktusokat eredményezett országok és népek között. A török-görög, a török-örmény és a török-kurd ellenszenvnek és ellentétnek ezek (is) a forrásvidékei, s természetesen az ezt megelőző, évszázadokra visszanyúló konfliktusok.
Törökországi utunk és a törökökkel való érintkezés során erről nem sok szó esett, vendéglátóink érzékelhetően kerülik ezt a témát, ha fel is tettünk ezzel kapcsolatos kérdéseket, megpróbálnak kisiklani a válasz elől, s akkor kapnak erőre az érvelésben, ha a sevres-i békediktátum visszautasítása, a tengerszorosok visszaszerzése kerül szóba. A másfél millió görög lakosságcsere révén történő eltávolítása nem nekik fáj, s a Görög-országból ugyancsak lakosságcsere révén török földre települt háromszázezres népesség beilleszkedett a török társadalomba.
Útban Rákóczinak és kíséretének törökországi első állomása felé
A Canakkale kikötőjéből induló komphajóról jól kivehetőek azok a sziklaoldalak, amelyekben a tengerszorost védő erődöket kiépítették. De a szárazföldi erődök sûrû sorát láthatjuk a Gallipoli (Gelibolu) földnyelv Saros-öböl felőli részén, ahonnan már a görög vizek felé látni.
A másfél kilométernél keskenyebb tengerszoroson meglehetősen nagy a forgalom, sûrûn jár a komp.
A szorost állítólag a költészet egyik angol királya, a romantikus életû G. G. Bayron is átúszta. Előbb azt hittük, hogy olajfoltokat látunk a fedélzetről a tenger vizében ? van ilyen is ?, de tüzetesebb megfigyelés után kiderült, hogy a medúzák kocsonyás teste lebeg a víz színén. A mostani úszás viszont a hajóforgalom és a szennyezettség miatt kockázatosabb lenne, mint Bayron korában.
Canakkale után Gallipoli volt a következő megállónk, ahol a kuruc bujdosók első állomáshelyére érkeztünk. Ezzel Kossuth nyomdokaitól időben visszalépve Rákóczi és Mikes nyomába szegődtünk.
Rákóczi és kísérete 1717. október 10-én érkezett meg Törökországba. Kossuth és az 1848?49-es szabadságharc menekültjei Orsovánál hagyták el a magyar határt, és léptek az akkor török fennhatóság alatt levő területre, s az ugyancsak török kézen lévő Bulgárián át érkeztek a mai Törökországba.
Rákóczi és a kuruc bujdosók nagy kerülővel, Lengyelország, majd Franciaország érintésével jöttek a számûzetés színhelyére.
,,Édes néném, hála legyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen. Franciaországból pedig 15 septemberisben indultunk meg. A fejedelmünknek, Istennek hála, jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőle venni, de reméljük, hogy itt a török aer elûzi.?
Gallipoli ? mai nevén Gelibolu ? a Márvány-tenger és az Égei-tenger között végignyújtott földnyelv, félsziget. Útban Kesan városa felé vannak olyan útszakaszok, ahonnan mindkét tenger vize látszik, s előző törökországi utam alkalmával itt láttunk öt delfint a partközelben. A busz sebességével egy iramban haladtak, a vízből magas ívben kiugorva ? az volt az érzésünk ? bennünket követnek. Mostani utunk során hiába lestük a vizet, a delfinek díszkísérete elmaradt.
Gallipoli hagyományos szerkezetû és modorú balkáni város. Nagy forgalmú kikötőjében ehhez mérhető a zsúfoltság, kis hajók, motoros halászbárkák, úgy tûnik, mintha egymás hegyén, hátán himbálóznának. A zöldség- és halpiacon a friss gyümölcs illata és a halszag egymással vegyül, s a török árusok ? mind férfiak ? nyelvükről szavakat pergetve kínálják a portékát.
A kikötő magas kőfallal kerített öble meglehetősen szemetes ? örültem, hogy a hal- és zöldségpiac üdítőbb látványának képével távozhattam innen.
Rákóczi és kísérete, a mi Kelemenünk is ezen az úton haladt valaha Kesanig, onnan Uzunköprü érintésével jutottak el Drinápolyba (Edirne), hogy innen majd végleges számûzetési helyükre, Rodostóba érkezzenek, ahol képzeletben újra találkozhatunk.
Sylvester Lajos