Periszkóp: A t?rés határa

2006. október 12., csütörtök, Archívum 2003–2007

Süt? András életm?vében fontos helyet foglal el az interjú. El?ször 1991-ben gy?jtötte össze a beszélgetéseket a Sárkány alszik veled cím? kötetben. Az alábbi interjúválaszokra a tragikus 1990. márciusi, vásárhelyi események után került sor, és legutoljára a Korunk 1990/8. számában jelentek meg. Kántor Lajos ,,er?szakról, rettegésr?l, toleranciáról? kérdezte a Budapesten lábadozó Süt? Andrást (a kérdéseket terjedelmi okokból elhagytuk...)
B. L.

(...) Valamifajta ellenérzéssel arra gondoltam, hogy ma az er?szak és a tolerancia kérdésér?l konkrétebben kell beszélnünk. Tehát nem annyira elmélkedni fölötte vagy róla, hanem inkább számba venni azt, hogy mit jelent konkréten a mi életünkben az er?szak és a tolerancia. Na most itt ilyenformán elkerülhetetlen a személyes tapasztalat, különösen, ha mondjuk, epikusnak merészelem tekinteni magam, akkor én sokkal eredményesebbnek látnám néhány olyan tapasztalatnak, élménynek a fölsorolását, amely elméleti emberek számára megkönnyíti esetleg a jelenség tudományos megközelítését és az általánosítás lehet?ségeit. Arra gondoltam ugyanis, hogy az a családregény, amit én már régóta tervezek, a Harang a szélben, többek között ezt a sajátos erdélyi jelenséget is átölelné majd, ha sikerül egyáltalán befejeznem. Ezt, amit úgy nevezünk, hogy erdélyi er?szak és tolerancia. A toleranciáról Erdély híressé vált, ugye, ebben azt hiszem, most fölösleges részletekbe mennem. Az er?szakról viszont kevésbé, kevesebbet szól, legalábbis az utóbbi közel egy századnak, háromnegyed századnak az írásos dokumentumanyaga. Err?l tehát érdemes és kell beszélnünk! S úgy, ahogy a családomat egy kicsit számba vettem, hirtelenjében arra a következtetésre jutottam, hogy ez a fehér zászlós tolerancia, ez nemzedékek jelszava volt és maradt visszamen?leg, attól a perct?l kezdve, hogy a régi Magyarországot darabjaira szabdalták. De még annak el?tte is, a szüleim elmesélése alapján kiderült, még annak el?tte is ez a fehér zászlós tolerancia jellemezte a magyar állam keretén belül a magyar lakosságot, az erdélyi magyar lakosságot, szemben olyan er?szakos megnyilatkozásokkal, amelyek éppen napjainkban is el?fordulnak, és ezek sajátos módon meghatározták az erdélyi magyarságnak a magatartását is. Különös és megdöbbent? tapasztalat, hogy visszamen?leg - most 70-75 évet veszek számba - a falum története tele van az anyanyelvük miatt legyilkolt magyarok drámájával. Ezzel szemben nem sikerült kinyomoznom olyan drámát, amelynek az áldozata az én szül?falumban például román lenne, akit az anyanyelve miatt legyilkoltak volna. Na most anélkül, hogy általánosításra törekednék, mondván, hogy íme egy szelíd nép, és íme egy vad nép, mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság minden esetben ragyogó példáját mutatta emberileg a toleranciának, és rengeteget szenvedett az agresszív történelmi törekvések miatt, amelyeknek magam is egyik áldozata lettem néhány hónappal ezel?tt.
Ebben a regényben, amelyet említettem (szó lesz) többek között (arról, hogy), hátba szúrták egy második unokaöcsémet - a helyszínen meg is halt -, pusztán csak, mert magyarul szólalt meg egy borozgató román társaságban. Mindaddig együtt énekeltek, iszogattak, amíg - talán hárman voltak - románul folyt a szó és a dalolás. Abban a pillanatban, ahogy megszólalt magyar nyelven, és elkezdett állítólag valamit énekelni is, a részeg barátja, szomszédja, akivel különben azel?tt soha konfliktusa nem támadt, szinte ativisztikus okokból, hirtelenjében ezért, hogy ilyet merészelt cselekedni, leszúrta. Kés?bb nyilvánvalóan nagyon megbánta, hiszen 17 évet kapott ez a román szomszéd. (...)
Ezel?tt 14 esztend?vel, ki lehet könnyen számítani, mikor történhetett. Folytatólag, ugyancsak ebben a faluban történt, mert hiszen ott a családom, az édes öcsém, Jóska, este egyedül hazafelé jövet magyarul énekelt. Két román fiú meghallotta, felel?sségre vonta, hogy mer ilyen nyelven énekelni. Megverték, leütötték, a hóban feküdt órákon át. Olyan súlyos tüd?gyulldást kapott ezután, hogy bizonyos orvosi felel?tlenség folytán is nyilván, belehalt. Íme egy másik er?szak - az ? toleranciájával szemben, mert hiszen a környék egész románsága szerette, becsülte ezt a fiút, aki szinte jobban beszélt románul, mint az anyanyelvén, hiszen évtizedeken át köztük élve, reggelt?l estig leginkább csak románul beszélt. Barátai, munkatársai, napszámostársai voltak köztük, akik szerették. És íme, hogy szinte érthetetlen módon - mert végül mégiscsak meg lehet ezt majd magyarázni -, egyszer?en, egyszeriben kibukik az er?szak olyan emberekb?l, akik különben általában békésen éltek éveken vagy évtizedeken át a magyarokkal itt, a Mez?ségen.
Továbbmegyek. Sármás községben egyik nagybátyámat holtra verték csak azért, mert elvállalta a bíróságot, amikor néhány hónapra, illetve mindössze néhány hétre a magyar hadsereg bevonult. Ennek a fordítottját, vagyis hogy valaki bántotta volna azt a román bírót, aki évtizedeken át a román királyságot képviselte egy nagyrészt magyar faluban, nem hallottam. Vagy eszembe jut az, hogy nagybátyám, akit úgy hívtak, hogy Kutas Ferenc, az életét pontosan úgy élte le, mint ahogy én fogom az én életemet leélni, fél szemmel. És tanúja voltam annak, amikor a fél szemét elvesztette. Egy 40 évvel ezel?tti, úgy mondhatnám, vátrás társaságnak a pogrom-kísérletében. Pusztakamaráson a magyar parasztok iszogattak, és magyarul énekeltek. Emiatt a helybeli román parasztokkal valamilyen szóváltásba keveredve, az én Kutas Ferenc bátyám is beleártotta magát ebbe a vitába. És ennek következményeként egy 50-60 tagú - emlékszem, még gyermekként figyeltem ezt -, 50-60 tagú román paraszttömeg vonult a háza elé, és kövekkel kezdték dobálni a házat, az ablakait, ?t magát, Kutas Ferencet, aki az öccsével együtt fejszét ragadva, az udvar közepén kiabálta, hogy ,,ide merészeljetek csak bejönni, az udvaromra!? Nem merészeltek behatolni, mert annyira tisztelik azért a törvényt, félték a törvényt, mert akkor önvédelmileg ugyebár a fejszével ott agyonüthette volna azt, aki els?nek benyit a kapun. Ez nem akadályozta viszont meg ?ket abban, hogy kívülr?l k?záporral támadjanak rá. Így verték ki a fél szemét.
És folytassam azzal a jelenettel, amit megírtam különben az egyik könyvemben, hogy ?44 ?szén bevonult a magyar hadsereg, a honvédség Pusztakamarásra, és apámnak els? ténykedése az volt, hogy a presbitereket összegy?jtve, mindenkit figyelmeztetett arra, hogy még csak egy ablakszemet se törjön be valaki. Mert annak súlyos következményei lesznek, nagyon átmeneti lévén ez a régvárt állapot. És valóban így történt, hogy ugye hosszú-hosszú román uralom után a kamarásiak úgy érezhették, hogy magyar uralom alá kerültek, és ennek ellenére senkinek ebben a román többség? faluban semmilyen bántódása, baja nem esett. Még csak egy pofont sem kapott senki, mert apám filozófiája és történelmi tapasztalata a tolerancia dolgában ilyen komolyan hatott rájuk. Na és mi volt a jutalmunk azután, hogy a szovjet és román hadsereg el?renyomulása folytán a magyar hadsereg, a német hadsereg visszavonult, és újból visszaállt a régi rend, a román uralom a Mez?ségen is?! Ennek következményeként a magyar ifjúság színe-javát (hát nem volt az olyan nagy létszámú, tizenvalahány fiatalról volt szó, közéjük számítva magam is, ugye) az ?rmester, a régi ?rmesterünk, aki visszatért, összegy?jtötte, és istentelenül elverte. Valamilyen kéjes gyönyör?séggel páholt és pofozott bennünket teljesen ártatlanul, mert hiszen senkinek nem ártottunk. Mindössze annyi volt a b?nünk, hogy az új helybeli falusi vezet?ség, néhány tagból álló parancsnokság, mert katonai hatalom volt néhány hétig, a kezünkbe nyomott egy-egy puskát, és odaállított a híd mellé, hogy azt a hidat vigyázzuk, ?rizzük, hogy valaki nehogy felrobbantsa. Valamilyen hadászati elgondolás lehetett. Ez volt a mi feladatunk; és azonkívül az, illetve az volt a b?nünk, hogy még el is sütöttük a puskát egy vastag cserefára célozva az erd? szélén, hogy örüljünk mi is a fegyverhangnak. Nos, ez volt a b?nük, és ezt a b?nüket torolta meg az ?rmester az említett iszonyatos pofozkodással, aminek folytatásaként még le is tartóztattak bennünket egy hétig. Ugyanúgy bosszulták meg Kemény Géza (a helyi Kemény családnak egyik tagja) jelenlétét egy ilyen átmeneti faluvezetésben. Ezt egyszer?en legyilkolták. És senki, még a román tömegekb?l sem akadt, aki ?t valóban b?nösnek min?sítette volna.
Anyám el?tt pedig megállt hatalmas késsel egy manista legény, és valóban hasba szúrta volna ezt az id?s asszonyt, hogyha nem vallja magát ösztönösen és védekez?leg románnak. Anyám tökéletesen beszéli a román nyelvet, úgyhogy elhitte neki, különben valóban hasba szúrta volna. Egy román férfi mentette meg az életét, ráordítva a manista banditára, hogy másutt keresse a románok ellenségeit. Így valahogy elzavarta.
Nos, ez a néhány példa futott végig az agyamon, amikor tolerancia és er?szak dolgában elgondoltam, hogy mit lehetne hozzátenni ahhoz, amit a ti lapotok ebben a tárgykörben fölhoz. Nyilvánvaló, hogy amit elmondtam, nagyon szubjektív és nagyon egyoldalú. El tudom képzelni, hogy román író hasonlóképpen tudna fölhozni tragédiákat saját népének történetéb?l. És így jutunk abba a csapdába, amib?l nagyon nehéz kimászni, hogy kölcsönösen vádolhatjuk egymást a tolerancia megszegése miatt és az er?szakhoz való folyamodásért a történelemnek minden szakaszában.
Ez így nagyon igazságosan hangzik. És én mégsem tartom igazságos megítélésnek, ugyanis minden szubjektív, személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy a romániai magyarság már nagyon régóta szenvedi az er?szak súlyos következményeit. Most már nem itt a helye - vagy még nem itt a helye -, vagy nem ez a m?faj nyújtja azt a lehet?séget, hogy a jelenség bonyolultságát valahogy fölfedjük. Tény viszont az, hogy az erdélyi magyarság azóta, hogy kisebbségi sorsba jutott, csakis az er?szak rémével tekinthet szembe minden esztendejében, minden évtizedében - és mindig azzal a fehér zászlóval, amit toleranciának nevezünk; mert a romániai magyarság adott helyzeténél fogva volt kénytelen mindig toleráns lenni minden tekintetben.
Vegyük csak azt a puszta jelenséget, hogy Erdély-szerte, a székelyek kisebb csoportját kivéve, úgyszólván minden magyar beszéli a román nyelvet; nem ,,t?ri?, ahogy valaki mondaná, hanem beszéli, szinte anyanyelvi szinten. De ezzel szemben, hosszú életem folyamán a Mez?ségen két-három román parasztemberrel találkoztam, aki beszélt magyarul, vagy hajlandó volt magyarul megszólalni. És ez visszamen?leges jelenség, ez évszázadokra visszamen?leg érvényes, hogy az erdélyi magyarság, toleranciából (?), mib?l (?) kifolyólag beszélte mindig a románság nyelvét, ezzel szemben a fordítottja sohasem volt tapasztalható. Ennek itt elméletet is kerekített nem egy román teoretikus vagy történész. Van ilyen is, hogy ,,ez a büszke nép sosem alacsonyodott oda, hogy már az elnyomói nyelvét is megtanulja!? Ismerjük azokat az ocsmány szövegeket, amelyek a román irodalomban is olvashatók a magyar nyelvr?l. És sajnálatos módon egészen komoly tehetségek is oda züllöttek, hogy a magyar nyelvr?l teljesen érthetetlen, vad indulat hangján beszéltek.
Tehát a romániai magyarság, az erdélyi magyarság toleranciájáról beszélni nagyon könny? dolog. Nagyon nehéz beszélnem viszont a testvértolerancia másik oldaláról. Nagyon nehéz beszélnem mondjuk a román nép egy rétegének a toleranciájáról, nagyon nehéz különösen a történészek toleranciájáról beszélni, függetlenül attól, hogy most már korszakonként ezek hogy voltak kénytelenek módosítani történelemszeléletüket a mitológia vagy ugye a valóságos történelem dolgában. Nagyon nehéz toleranciáról beszélni a Ceau?escu-korszakban. Mert hiszen azt mindannyian ismerjük. Ezzel szemben meg kell állapítanunk, hogy az er?szak a let?nt korszakban, a Ceau?escu-terror korszaka idején nem kapott olyan szabad teret, amilyen szabad teret kapott most, a Ceau?escu-féle diktatúra megdöntése után.
Ez olyan kínkeserves történelmi tapasztalatunk, hogy nagyon komolyan kellene hozzáállnuk, és ezt a jelenséget tövir?l hegyire felfedve megmagyaráznunk, föltárnunk. De máris talán annyit hozzátehetek, hogy nem oktalan azoknak a sóhaja, akik azt mondják, hogy a Ceau?escu-korszak idején védettebbnek érezték magukat, annak teljes tudatában is, hogy ez a politika a kisebbségek teljes fölszámolására törekszik. Tudniillik a kisebbségek teljes fölszámolására törekv? Ceau?escu-politika ellen még valamilyen módon védekezni is lehetett. De miként védekezzen a fegyvertelen magyar lakosság az ellene fölvonuló és vadul támadó, s?t, sok esetben leitatott és gyilkoló szerszámokkal fölfegyverzett tömeg ellen? Miképp védekezzen a romániai magyarság a pogrom nyilvánosan meghirdetett, Európa szeme láttára, fényes nappal meghirdetett kollektív kiirtó szándéka ellen? Akkor, amikor sem az államhatalom nem védelmezi, sem a nemzetközi demokrácia er?i nem olyan dinamikusak, hogy komolyabb védelmet biztosíthatnának vagy egyáltalán követelnének. Amikor kisebbsége, létszámbeli kisebbsége folytán nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság mindig csak a rövidebbet húzhatja bármilyen konfliktus esetén. Itt és most toleranciáról beszélni csakis a román nép felé fordulva lehetséges, és kérni, követelni ezt a toleranciát, mert hiszen a magyartól nincs mit toleranciát kérni, amikor ? maga napról napra, óráról órára a gyilkos er?szaknak van kitéve. Egyszer?en nevetséges arról beszélni, hogy a romániai magyarságnak toleránsnak kell lennie, megértve bizonyos román nemzeti érzékenységet. Miféle érzékenységr?l van szó, amikor egyszer?en a magyar óvoda fogalmától tódul valakinek a vér a fejébe, és ránt ezért kést, és szúr hasba ártatlan embereket? Miféle toleranciáról lehet szó a magyarság részér?l, amikor semmiben senkinek a jogát nem csonkítja, nem csorbítja? Elemi, a leveg?höz való jog szintjén meghatározható jogokról van szó, semmiképpen sem olyan követelésekr?l, amelyek bárkit is bármiben - a meg nem érdemelt el?jogokon kívül - bántanának, megrövidítenének. És ennek ellenére elhangzik gyakran a követelés, hogy a magyar tömeg velük legyen toleránsabb. Ezt ugye a miniszterelnükünk is hangoztatta. Egyszóval toleranciát követelünk azoktól, akik fegyvertelenül vannak kitéve a tömeges legyilkolásnak. (...)
Általában megfigyelhet?, hogy például ez a ,,vox humana?-féle kisebbségi jelszóvá nemesedett Fábry-szólam mennyire egyoldalú módon, csupán szinte a könyörgés hangján próbál a többséghez közeledni. Hogy bármi történik velünk, hangoztatta publicisztikánk sok esetben, a mi magatartásunk, hangunk legyen a vox humana. Dorongok csattogtak a hátunkon és a fejünkön, és a csontunk törött, és akkor ezt a csontzenét mi ezzel folytattuk, hogy vox humana, vox humana, el egészen addig, hogy már maguk a románok, akik a mi ügyünket az utóbbi években fölfogták, helyzetünket kezdték értékelni, ennek a drámaiságát kezdték látni, felfogni, maguk a románok tartották különösnek és egyoldalúnak, s?t, szinte megbocsáthatatlanul könyörg?nek, megalázkodónak ezt a mi testvériségért könyörg? hangvételünket. Mindenben, versben, irodalomban, politikai szónoklatokban, közírásban, mindenben. És ez valamifajta rossz lelkiismerethez is kapcsolódik, bár nem tudom megfejteni, hogy hol kezd?dhet ez a rossz lelkiismeret, és hogy ennek az okai milyen irányból kerülnek, több irányból is ugye, egy tömegnek vagy legalábbis egy írástudó értelmiségi rétegnek a gondolkodásába. De abban talán egyetértünk, hogy ennek mintha vége lenne, szóval, radikalizálódik a romániai magyar lakosság minden tekintetben. De még ebben a radikalizálódásban is a régi reflexek dolgoznak. Hát csak arra gondolok például, hogy milyen viták el?zték meg a vásárhelyi kezdeményünket, hogy gyertyával és könyvvel felvonulunk csak azért, hogy most megmutassuk, hogy vagyunk! Mert egyszer?en a létünket is kétségbe vonták. ,,Itt, Vásárhelyen nincs magyar, legfeljebb néhány ezer!? - volt az egyik vátrás jelszó. Azonkívül ,,ez a magyarság nem is akar iskolát, magyar iskolát, hiszen midene megvan! Itt néhány zajos értelmiségi, magyar író, magyar publicista, közéleti ember támadja a román viszonyokat, illetve a régi Ceau?escu-rendszer súlyos következményeit.? Nos, kett?t hoztam fel azokból a súlyos okokból, amelyek miatt úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk valamennyire magunkat. (...)
Süt? András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-10-12: Archívum 2003–2007 - :

Család: Tanító és tanítvány