
Alig kezdodött meg az egyetem, valamikor október elso napjaiban új egyetemi IMSZ-választásra került sor. A függetlenített titkár Dali Sándor személyében megvolt, csak a bizottságot kellett hozzá megválasztani, és persze formailag is. Minden évfolyam bizonyos számú delegátussal képviseltette magát, a negyedik évrol én is ezek között szerepeltem. A várakozási idot a könyvtárban az Irodalmi Újság olvasásával töltöttem el, amelyben ekkor már egyre radikálisabb cikkeket közöltek, tehát ,,teljes fegyverzetben? jelentem meg.
Mint érdekességet említem, hogy maguk a kiküldött elvtársak sem láttak tisztán, nem tudták, hogy milyen álláspontra helyezkedjenek. Az addigi szigorúság helyett arra biztattak, hogy ,,csak bátran elvtársak, mondják el a sérelmeiket, tárják fel a hibákat?. A tartományi IMSZ-bizottságot pedig egy Valter nevu elvtárs képviselte. Mi éltünk is a biztatással, és abban a naiv hitben, hogy ,,ha sokan akarjuk, a világ megváltozik?, ahogy Szabó Lorinc írta, hát kipakoltunk. A hangot egy udvarhelyi hatodik éves eminens tanuló, Toró Árpád ütötte le elsoként felszólalva. Már a megszólítás is eltért az eddig megszokott ,,Kedves elvtársak?-tól, hiszen úgy kezdte, hogy ,,Kedves barátaim?. Aztán elmondta, hogy ok most végeznek, és a búcsú alkalmával olyan feladatokra hívja fel az itt maradó alsóbb évesek figyelmét, amit nekik kellett volna elvégezniük, de a körülmények nem engedték. A mostani helyzetben talán leheto lesz ezeket elvégezni, és kéri az ottmaradtakat, addig ne nyugodjanak, amíg nem teszik vissza a vár oldalán meglévo talapzatra Korösi Csoma Sándor szobrát, amíg a volt Református Kollégium homlokzatáról le nem veszik Rángecz József (Josif Ranghet ,,munkásmozgalmi harcos?) nevét, s helyére nem kerül a világon ismert Bolyai név. Arra is vigyázzatok - mondotta -, hogy tegyétek rendbe a Bolyaiak gyommal benott sírját, hogy lássa a világ, kik vagyunk, és mit keresünk e földön. ,,Végezetül arra kérlek titeket, hogy minden idoben és minden körülmények között maradjon meg mindenki annak, aminek az anyja szülte: embernek s magyarnak.?
Ezen a kezdésen felbuzdulva, volt olyan, mint a harmadik éves László Ildikó, aki a trianoni döntés igazságtalanságáról beszélt, vagy Kis András azt sérelmezte, miért csak nekünk kell tanulnunk Ion Paun Pincióról, míg a román diákok még Petofirol vagy Adyról sem tudnak semmit.
Ehhez hasonló felszólalások hangzottak el tucatjával, amire az elvtársak csak mind bólogattak, mosolyogtak, ma sem tudom eldönteni, hogy meggyozodésbol - valahol bennük is mocorogni kezdett a magyarságuk -, vagy nem tudták két héttel a magyar forradalom kitörése elott, hogy mi is a teendo?
Én is elég ,,hosszú lére? engedett szöveget eresztettem meg, elsosorban az egyetem vezetoségét vádolva, hogy miért adták el az egyetemisták által ezelott öt évvel készített téglát, amelybol bentlakást kellett volna építenie a nem megfelelo épületek helyett, amelyek ráadásul a diákok közel felének még ilyen feltételeket sem biztosítanak. Nincs megfelelo tanulóhelyiség, nincs egy klubhelyiségük a diákoknak, ahol szabadido-programokat lehetne szervezni. Kifogásoltam a menzán eltöltött idoveszteséget és az ételek minoségét, hiszen hetente háromszor puliszkát szolgáltak fel. A reggeli híg feketekávé-lötty és a vegyes íz nem akart lekerülni a menürol.
Mindezekrol azért beszéltem, mert három éven keresztül rálátásom volt mint szakszervezeti diákvezetonek a diákság szociális helyzetére. Rosszabbodott ezen az oszön a helyzet még azzal, hogy a hajdani Splendid nevu szállodát, ahol a lánybentlakás volt, visszaadták eredeti rendeltetésének, a lányokat az Apollóba szállásolták el, a fiúkat a minoriták hajdani rendházába és a törvényszékre, a nagy termekbe 20-30 diákot is összezsúfolva.
A mentalitásomat befolyásolta a szülofalumban tapasztalt eroszakos kollektivizálás, becsületes emberek meghurcolása, bebörtönzése, köztük a 73 éves - hozzánk közel lakó - Szenner János 15 holdas öregemberé, aki fiatalon tüdobetegségben szenvedett, abbahagyta a tanulást, és feleségével együtt a feles muvelésbe kiadott földek jövedelmébol élte egyszeru életét. A feles földmuvelést megtiltották, s mert Szenner János nem tudta megmuvelni a földjét, hiszen soha egy borjúfarka sem volt, két vagy három évre bebörtönözték. Engem nagyon megrázott, mert nagyon szerettem oket, hiszen gyeremekkoromban Szenner néni sohasem felejtett el nekem egy galamb formájú kis cipót sütni.
Megrázóak voltak az Irodalmi Újságban olvasott írások és versek is, köztük Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról címu nagy verse.
Azt is meg kell említenem, hogy egyes tanárainkat is ,,megfertozte 1956 szelleme? - annyira, hogy az én kedves szakszervezeti elnököm, Horváth Miklós, a közegészségtan tanszék vezetoje ilyen szavakat mondott a szeptemberben tartott eloadásán: ,,Kérem, maguk fiatalok. Hát háborodjanak fel, kérem! A mi idonkben kutyaborös diplomát adtak. Mi az, amit maguknak adnak? Egy soforkönyv! Hát maguk fiatalok. Maguk kell hogy megszabják, mit játsszon a Székely Színház, hogy mit tuzzön musorára a Filharmónia! Hát háborodjanak fel, kérem! De ne csak a diplomáért, hanem azért is, hogy egy kiló lisztet négyfelé mérnek, s mikor otthon megmérjük, csak nyolcvan deka, hogy a konzervdobozra nagy betukkel fel van írva, hogy Carne de porc (disznóhús), alatta kicsi betukkel, hogy: cu fasole (babbal), s mikor otthon kibontjuk, fuszulyka az egész.? Na, hát mi fel is háborodtunk azon az IMSZ-választási gyulésen, ki ezért, ki azért, de azt hiszem, bátran állíthatom, hogy Marosvásárhelyen a szocializmus éveiben sem azelott, sem azután nem volt még egy olyan szabad és lelkes gyulés, mint az. Nem elore kijelölt diákokat választottak meg, hanem spontán jelölték a diákok azt, akit jónak láttak, a kiküldött elvtársak suru bólogatása közepette. Igaz, valahol gyorsan legépelték a hozzászólásokat - több is volt, nem csak az itt említett négy -, és aláíratták velünk.
Engem is beválasztottak az IMSZ-bizottságba, és kultúrfelelos lettem. Sohasem tudtam meg, igaz, nem is kutattam, ki lett volna a hivatalos jelölt.
Magyarságtudatunk megizmosodásához hozzájárult még az is, hogy a Háry sikerén felbuzdulva Bálint Jeno, az anatómia és Koródi Ferenc, az orosz katedra tanársegéde ezekben a napokban létrehozta az egyetem muvészegyüttesét, amelynek tánccsoportja, zenekara és énekkara volt. A próbákat sokszor az Apolló ebédlojében tartottuk. Én az énekkarban voltam. Az egyik ilyen próba vagy összejövetel után Koródi szép bariton hangján elénekelte a Fülembe csendül egy nótavég kezdetu, akkor irredentának számító és sokunk által addig nem is hallott éneket, amely így végzodik: Hazámba vágyom, Duna, Tisza partja vár, / szebb ott az élet, szebben dalol a madár. Óriási volt a siker és a taps. A színiakadémia hallgatói közül is szavaltak néhányan, hogy kik és mit, már nem emlékszem. A már említett Toró Árpi is elszavalta a Bízzál, népem címu saját versét. Mindenki lelkesedett, aki ott volt, még ha megorzött is valamit az addigi óvatosságból. Az igazi óvatosak el sem jöttek, de helyettük jöttek - és késobb egyre többen - a szolgálatos fülek mint ,,mukedvelok?.
Ugyancsak e tanévkezdo napok egyikén zajlott le a kultúrpalota színháztermében az az irodalmi est, amelynek az eloször hazalátogató Tamási Áron és az Udvarhelyen lakó Tompa László voltak a foszereploi. Azt hiszem, aki számított valakinek Marosvásárhelyen, az mind ott volt. Mi, diákok a kakasülot töltöttük meg. Tompa az egyik, Tamási a másik oldalról jött be a színpadra, középen találkoztak, és összeölelkeztek.
Már nem emlékszem, hogy Tompa László melyik versét mondta el, de arra igen, hogy percekig tapsolt a közönség. Tamási novellájának a címét viszont megjegyeztem: Harmat és vér. Ezt is óriási tapssal fogadta a közönség, akiknek csak a kisebb részét tették ki a ,,hivatalos elvtársak?, akik között ott volt a késobb hírhedtté vált Hajdu Gyozo, aki sietett kiigazítani a nagy írót és költot, amikor az egységes magyar irodalomról beszélt, hogy ez nem így van, mert az erdélyi magyar irodalom a romániai irodalom szerves része.
Még egy esemény izgalomba hozta Marosvásárhelyt 1956. október 6-án. Én ezt nem láttam, csak késobb hallottam, hogy ,,valaki? egy piros-fehér-zöld szalagos koszorút helyezett el a szerpentin melletti Székely Vértanúk emlékoszlopára. A koszorút valamiért nem távolították azonnal el a ,,szigorú fiúk?, így elég sokan arrafelé sétáltak. Talán ezt a hatást akarták lemérni az elvtársak, vagy oket is megzavarták az események, nem tudom.
Hát ilyen volt a hangulat 1956 oszén, amikor én az egyetem IMSZ-bizottságának kultúrfelelose lettem.
Kultúrára éhes társaság verodött össze, akik közül Toró Árpádra, Gergely Tiborra, Brassai Zoltánra, Sófalvi Gyurira, talán Nagy Zoltánra emlékszem. Azért nem tudom pontosan, hogy kik verodtünk össze, vagy esetleg kit küldtek az egyetem ,,szürke eminenciásai?, mert mindössze kétszer ültünk össze, eloször amikor egy diákirodalmi kört, az Ady-kört terveztük. Lehet, a Petofi-kör analógiájára akartuk ezt a nevet, vagy Ady nagy népszerusége sugallta, már nem tudom. Egy diáklapot is akartunk indítani Fáklyaláng néven, akkor játszotta ugyanis az akkor még Székely Színház Illyés Gyula drámáját, a hatalom szerint túl nagy sikerrel. Ezt érezte az egyetem frissen megválasztott párttitkára, Horváth Miklós professzor is, akit én nagyon jó megérzéssel, az IMSZ-titkárral, Dali Sándorral együtt meghívtam a megbeszélésre. Így annak megvolt a hivatalos jellege, és késobb a Szekuritátén nem tudták az illegális szervezkedés vádját a nyakamba varrni, bármennyire is igyekeztek.
Nos, visszatérve a tervezett újság nevéhez, Horváth ,,professzor elvtárs? azt javasolta, hogy hagyjunk békét a Fáklyalángnak, maradjunk itthon, legyen az újság neve Lármafa, hiszen a székelyek is azt gyújtották mindig meg, amikor baj volt. Ezzel egyet is értettek az egybegyultek. Úgy emlékszem, hogy már a magyarországi forradalom kitörése után még tartottunk egy gyulést, amikor megfogalmaztuk a diákok követeléseit 12 pontban, azaz elsosorban Toró Árpád és Gergely Tibor hatodik évesek állították össze, és a mi évfolyamunk képviseloi és mások is, akikre már nem emlékszem, rábólintottunk. Ezek a követelések elsosorban az említett IMSZ-választáson megfogalmazott kérdések összegzései voltak.
Dr. Nagy Lajos
(folytatjuk)