1956, Erdély: A szentgyörgyi koszorúzástól a román Gulagig

2006. október 24., kedd, Archívum 2003–2007

részletek Gyertyánosi Csaba volt ötvenhatos elítélt visszaemlékezésébol

(folytatás szombati számunkból)
Verések Szamosújváron
Szamosújváron akkor az volt a szokás, hogy jöttek a hóhérok, és verték az embereket. Amikor a rabok látták, hogy az orök csoportosulnak, már tudták, hogy mi lesz. Az orök elállták a folyosókat, és celláról cellára mentek, szedték ki a rabokat, istenesen megpakolták, s vitték vissza a cellába. Én is fel voltam írva, számítottam arra, hogy megvernek. Hát egyszer nyílik az ajtó, s valóban vittek. Ahogy mentem végig a folyosón, kétfelol fel voltak sorakozva az orök, s amíg mentem, végig rugdostak. A két folyosó között drótháló volt kifeszítve, s középen átköto betonhidak, azon át kellett menni, s a túlsó oldalon rugódtak tovább. Az egyik or valahogy úgy rúgott belém, ide, csípobe, a forgóba, éreztem, hogy a csontom elszakadt. Még ma is érzem, hogy az a csont nincs rendben, nem muködik rendesen. Átmentem a túlsó folyosóra, bekerülök a veroszobába, ott áll két hóhér, a két legkeményebb ort választották ki erre a szerepre. Az egyiknek a kezében korbács volt, az a régifajta korbács, s a másiknak olyan egy méter nyolcvan centi hosszúságú husáng. Felolvassák, hogy miket találtak. A szoba olyan ötször öt méteres volt, középen egy pad keresztültéve, s azt mondták nekem, hogy hajoljak keresztül a padon. Nem úgy, nem hosszan ráfeküdni a padra, hanem hajoljak keresztül, hogy a fenekemen a nadrág s a bor feszüljön ki. Megmondták, hogy huszonötöt nyomnak a seggemre, s akkor ezek elkezdtek verni? Huszonötöt vertek reám, de úgy, mint a kovácsok: hol az egyik, hol a másik, hol az egyik, hol a másik vágott reám, ritmusban. Az egész fenekemet feketére verték. Nem kékre, feketére! Így jött le a bor, mint a tenyerem. Visszafelé a cellába ugyanúgy rugódtak a folyosón álló orök. Az amúgy is összetört testembe rúgtak bele, de úgy, hogy sem csontot, sem semmit nem kíméltek. Félholtan visszaértem a cellába, s a társak már tudták: vizes borogatást hoztak gyorsan, s borogattak, de nem ért semmit az egész, napokon keresztül nem tudtam a fenekemre ülni, lehetetlen volt, lejött a bor? Fülöp Sanyit is megfogták bizonyos dolgokkal. (?) Jön a következo vasárnap. Kivitték Sanyit? Életemben embert úgy elverve nem láttam? Megverték a talpát, a tenyerét? neki nem verték meg a fenekét. A tenyere olyan vastag lett, hogy a normális tenyérnek körülbelül a háromszorosa lett, az ujjai úgy elvastagodtak a rengeteg veréstol, hogy nem tudott fogni, nem tudott járni, hogy? sírtunk, bizony isten, sírtunk, úgy elverték azt az embert? A talpára húszat vagy huszonötöt, a tenyerébe húszat vagy huszonötöt, teljesen tönkretették. Az arcát nem ütötték. Az arcot soha nem ütötték, csak a talpunkat, a tenyerünket vagy a fenekünket. Nekem még szerencsém volt, hogy a fenekemet verték meg, de Sanyit teljesen tönkretették. Szerencsétlen nem tudott fogni, én kellett etessem, heteken keresztül kellett etessem, mint a kicsi gyermeket. Ez ezerkilencszázötvennyolc decemberében volt (?).
Történetek a Duna mentérol
Aztán 1959 körül megjelent egy olyan törvény, hogy a politikai rabok dolgozhatnak. (?) Több helyt voltam, Salcián, Gradinán, Bandoion és Stoienesti-en. Ez pontosan Vadu Oii mellett van, ott rizstelepeken is dolgoztattak minket. A cél az volt, hogy a Dunának az árterületét lecsapolják, és felépítsenek egy gátrendszert. Erre használtak fel minket. (?)
Állati körülmények között voltunk. Amikor megláttuk, hogy hova érkeztünk? hát az vetekedett a náci haláltáborokkal. Úgynevezett szajvánokba vittek, az volt a szállásunk. Ezek a juhszállások félkör alakban voltak felépítve, alacsonyan, náddal fedve, valami ágyak voltak betéve, és uralkodtak a patkányok s az egerek. S néhány ilyen szajvánba beszállásolták a két-háromezer embert.
Szamosújváron találkoztam volt egy Simon József nevezetu magyar fiatalemberrel. (?) Fantasztikusan szívós volt. Például elvitték és megverték. Amikor felkelt a veropadról, azt mondta: Csak így tudtok megverni? Megint megverték, de úgy, hogy más ember belédöglött volna, o viszont szemberöhögött velük, s azt mondta: Hát csak így tudtok verni? Csak így tanítottak meg verni a szekuritátén? S akkor azt mondták neki: Dute-n pizda matii! Menj anyádba, ezzel a hülyével nincs mit csinálni? Többet sohasem verték meg. Egyszeruen leírták, és attól kezdve o azt csinált, amit akart. (...) De egy ido után fájtatta a gyomrát. Azt mondja nekem: Te, Csabi, gyomorfekélyem van, s ez a sok hülye nem akarja elhinni. Hát, mondom, ha valami olyant lenyelsz, biztosan el fogják neked hinni? Egyet gondolt, s a vécérol a lehúzót lenyelte. Mi vertük az ajtót, hogy ne, Jóska lenyelte a vécélehúzót. Elvitték a kórházba, megröntgenezték, megkapták benne a vasat, és azt mondja az orvos: Ha már itt van a beteg, akkor fel kell vágni? S egyúttal fekéllyel is megmutötték. (?)
No, ezzel a Simon Jóskával együtt kerültünk le a Duna mellé. (?) Nem bírtam a talicskát, és egy adott pillanatban úgy legyengültem a földmunkától, hogy negyvennyolc kilós lettem. Egy méter nyolcvanas magassággal negyvennyolc kiló voltam, úgyhogy disztrófiába estem, végelgyengülésbe. Azt mondtam, hogy meg kell haljak.
Az étel katasztrofálisan rossz volt. Naponta adtak százhuszonöt gramm kenyeret, egy darab puliszkát, reggel adtak egy feketekávénak nevezett löttyöt azzal a kenyérrel, s ennyivel indultunk dolgozni. A napi norma három egész hat tized köbméter volt. Tizenhat talicska volt egy köbméter föld, és körülbelül száz-százhúsz méterrol, sokszor még száznegyvenrol kellett kiásni, felrakni, felvinni a gát tetejére, leüríteni, visszajönni, tehát naponta ötvenszer-hatvanszor kellett fordulni ahhoz, hogy fel tudd hordani azt a földmennyiséget a gátra. (?)
Tehát élet és halál között voltam. És ez a Simon Jóska nem felejtette el, hogy Szamosújváron a száznégyesben cellatársak voltunk. Azt mondta nekem: Te Csaba, azért, hogy itt ne dögöljél meg, én megcsinálom helyetted is, te rakod, s én viszem. Tíz talicskával kivitte a köbméter földet, de életemben úgy megpakolt talicskát nem láttam? (...)
Felütötte a fejét a vérhasjárvány. Nap mint nap három-tíz ember halt meg. Körülbelül ezervalahány emberrel kezdtük el a munkát, s mindennap a számlálásnál hárommal-tízzel kevesebben voltunk. (?) Mert ez a szajvántábor egyenlo volt a haláltáborokkal. (?)
Salcián az igazgatónkat mi úgy csúfoltuk, hogy Cseszefák. Egy nagyon rendes, kövér ezredes volt, a rabok legalábbis szerették, ami ritkaság volt a parancsnokokat illetoen. Azért hívtuk Cseszefáknak, mert amikor odamentünk hozzá, mindig azt mondta: Ce sa fac? (Mit tegyek? ? románul ? B. L.) A jóindulata megvolt, de soha sem tudott semmit segíteni. S ezért elneveztük Cseszefáknak. Cseszefáknak családja volt, felesége s egy gyermeke. Egy szép napon a gyermek beteg lett. Rosszul van, rosszul van, s a végén kiderül, hogy a gyermeknek perforált vakbele van. Azonnal muteni kellett. De a tragikum az volt az egészben, hogy éppen abban az idoben kiáradt a Duna, és semmivel sem tudták megközelíteni a kolóniánkat, el voltunk szigetelve. Csak az azelotti élelmezésbol éltünk, dolgozni nem tudtunk, mindenütt víz volt, éppen csak a gátakat belülrol cókoltuk, nehogy a víz elvigye az egész kolóniát. Cseszefák kétségbe volt esve, mit csináljon, mit csináljon? Akkor a kolónián volt hat vagy hét orvos, rabok, összeszedte oket. Közöttük volt Gheorghe Trifan, egy fogarasi sebész foorvos. (?) Trifan volt az, aki elvállalta a mutétet, habár el lehet képzelni, hogy sem kórház, sem felszerelés, sem gyógyszer, semmi sem állt a rendelkezésére! (?) A kis beteget feltették egy asztalra, s azt mondta a parancsnoknak: A feleségének van-e fehér kesztyuje? Van. Hozza gyorsan, fazakakat, forraljanak vizet. Felvágta, s megmutötte a gyermeket! Megmentette az életét. Késobb, amikor már lehetett, a gyermeket kórházba szállították, ahol tovább kezelték, és rendbe jött. De az elsosegélyt Gheorghe Trifan adta meg neki. Trifannak sérve volt, nem tudott akkorákat emelni, s amikor már annyira felerosödtem, sokat segítettem rajta, raktam, s vittem egy-két talicska földet helyette is. Nagyon hálás volt. De amiért Trifan megmutötte, s megmentette a gyermekét, Cseszefák annyira hálás volt, hogy azt mondta: Most csinálunk egy kórházat, vagy legalábbis egy kezelot, aminek Trifan lesz a fonöke. Valóban ezt-azt összeszedtek, egypár ágy volt, a kolóniában elkülönítettek egy részt, és Trifan létrehozott egy kis kezelot, ahol elkezdett dolgozni. (?) Olyan ember volt ez a Trifan, hogy huléssel befektette az embert, s mire az kikerült a kezelobol, aranyérrel meg volt mutve. Amikor én olyan nagyon le voltam gyengülve, hogy csak negyvennyolc kilós voltam, meglátott Trifan: Mi van veled? Hát, doktor úr, mi legyen? Negyvennyolc kilós ha vagyok, holnap-holnapután meghalok? Te nem halsz meg! Holnap eljössz hozzám, s jelented, hogy beteg vagy. Bejössz hozzám, s én megállapítom, hogy te haldokolsz? Másnap bementem Trifanhoz, beutalt, s engem úgy felhizlalt, hogy nyolcvanhat kilóval engedett ki a kezelobol. Megmentette az életemet. Betett a konyhára, kellett pucoljam a zöldséget, s azt mondta nekem: Te a zöldséget ne csak pucold, hanem egyet ide, s egyet magadba! (?) Gyúrta belém a vitaminokat. (...)
Szabadulás
Szamosújváron dolgozni akartam. Jancsó Csabi elintézte, hogy bekerüljek az asztalosmuhelybe. O akkorra már jó hírnévre tett szert, mert nagyon jó asztalos volt, és most is az, kituno szakember. O vállalt garanciát értem. Bútort gyártottunk, még kézzel fényeztük, az vitte volt szegény Jancsó Sanyit a sírba? faszesszel fényeztünk, ami a szemnek s mindennek ártalmas, de ok ittak? Csabi is illogatott, de o gondoskodott arról, hogy ne faszeszt igyon, hanem rendeset. Honnan szerezte be, én nem tudom? Június huszonkettedike a Csabi születésnapja, s azt mondja: Na, a szesz be van szerezve, úgyhogy most egy kicsit ünnepelünk. Június huszonegyedikén ettük a fuszulykalevest, de az olyan suru volt, hogy a kanál megállt benne. Szabadulás elott egy kicsit fel akartak hizlalni minket babbal. S egyszer jön egy tiszt, és elkezdi kiáltani: Girgergár! Jancsó Csabival egymás mellett ültünk, azt mondja nekem: Te, ha nem egyéb, te vagy ez a hülye név? A tiszt megint kezdi: Girgergár! Cum pizda matii te cheama, ma?! (Hogy az anyád p?ba hívnak, hé?! ? románul ? B. L.) Mondom neki: Nem Gyertyánosi véletlenül? Az az, menj az anyád p?ába! Azt mondja: Gyere ide! S odamegyek. Azt mondja: Gyere velem. S mondom Csabinak: Úgy látszik, elengednek? Azt mondja: A? lehet, a jó ég áldjon meg, találkozunk majd otthon. Bevittek egy szobába, s ott felolvasták, hogy nem tudom, milyen dekrét (rendelet ? B. L.) alapján amnesztiát kaptál, és el van engedve mindenféle bunöd, s mehetsz. (?)
Hazafelé jövet a vonaton találkoztam egy csíkszeredai novel. Felismert, hogy rab vagyok. Kopasz voltam és sovány, elég rosszul öltözött. Azt mondja nekem: Maga nem volt? rab?? S mondom: De igen. Politikai fogoly voltam, s most szabadulok. És az a csíkszeredai no felpártolt, ezt-azt vett nekem, apróságot, és megkínált élelemmel. Elmondta, hogy az o rokonai közül is valaki börtönben volt, és tudja, hogy ez mit jelent. Nem hittem el, hogy szabadulok. Közömbösséggel fogadtam az egészet, nem is érdekelt. (?) Olyan voltam, mint egy test lélek nélkül, amelyik vándorol a nagyvilágban. Megérkeztem Sepsiszentgyörgyre. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, merre menjek, otthon van-e valaki. Elmegyek a bútorgyárhoz (?), s mondom a kapusnak, hogy: Gyertyánosi Andrást keresem. S a kapus megismert: Nem te vagy, Csaba? Mondom: De igen, most szabadultam. Hát? az egész bútorgyár összeszaladt? sírtak? Aztán hazamentünk. Az öcsém, aki a letartóztatásunkkor tizenhat éves gyermek volt, mostanra már felnott ember lett belole.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép