Ezerkilencszázötvenhat: A kor pirosabbik arcán

2006. október 26., csütörtök, Archívum 2003–2007

4.
Engem is kezdtek behívatni Wiener elvtárshoz, aki ekkorra már az egyetem prorektora lett, és úgy nézett ki, hogy Andrásofszky rektornál is nagyobb hatalommal rendelkezik. Demeter András adjunktus is ,,elbeszélgetett? velem.
Mindketten arra szerettek volna rávenni, hogy írjak terhel? nyilatkozatot Kelemen László, Kótay Pál tanárokról és Mózes Magda adjunktusról, összefüggésbe hozva ?ket az ?56-os eseményekkel. Én ezeket - akárcsak ?56-ban Moszkovicsnál - megtagadtam. Honnan volt annyi er?m - kétévi szorongás után - meg?rizni emberi tisztaságomat, ma sem tudom.
Az ezt következ? napok valamelyikén a Kultúrpalota színháztermében kétnapos nagygy?lést tartottak, amit, azt hiszem, egy héttel megel?zött a Kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, illetve a román egyetemmel való egyesítése. Nálunk mind a színiakadémia, mind az orvosi magyar nyelv? volt, nem volt, mivel egyesíteni, viszont vegyessé, illetve azzá akarták tenni, ami kés?bb lett: román professzorokkal m?köd?, román egyetemmé.
Ehhez gy?jtötték az adatokat a jó magyar érzelm? oktatókról, illetve kerestek mindenféle ürügyet, el?szedték az ?56-os ügyeket is, hogy megfélemlítsék az egyetem oktatóit, diákságát és adminisztratív személyzetét. E boszorkánykonyha f?ztjének lettem áldozata én is.
A színpadon felállított díszasztal mellett középen Leonte R?utu és Alexandru Moghioro? (1940-44 között Mogyorós Sándor) központi bizottsági tagok ültek, mellettük a helyi párt­vezet?ség, bár ezekre már nem emlékszem, hogy kik voltak: Andrásofszky rektor, Antalffy, az egyetem párttitkára, Dali Sándor egyetemi IMSZ-titkár, egy orvostanhallgató - talán Páll András - és egy gyógyszerészhallgató, akire már nem emlékszem.
A beszéde felvezetésére sem emlékszem, de arra igen, hogy annak gerincét az ötvenhatos események felelevenítése és a kultúrcsoport nacionalista tevékenysége képezte. És riadtan hallottam, hogy az én nevem is szerepel. Aztán frissen befutott események is napirendre kerültek, nagyon gyors feldolgozásban, mint amilyen a Szerémi Lajos sebész f?orvos és tanársegéd ügye volt, aki bemosakodás közben azt mondta, hogy ,,holnap tapsolni fogunk a saját akasztásunkon?. Valaki szolgálatos fül jelentette, és másnap már ,,gyors szövettani feldolgozásra? került az eset, és azonnal három-négy diák felszólalót is kerítettek - akik nevét egy kivételével elfeledtem, és ezt az egyet sem akarom most megemlíteni -, akik hosszasan ráolvasták - a szó szoros értelmében -, hogy Szerémi már évek óta megrögzött nacionalista. Hiába próbált Szerémi magyarázkodni olyanformán, hogy: ,,nálunk, sebészeknél amikor orvost operálnak, azt mondják, hogy akasztják a hóhért, és ? tulajdonképpen az operálandó kollégára értette az akasztást?, nem fogadták el, csak az els? változatot, ami mellesleg száz százalékban igaz volt, de hol jártunk akkor már az igazmondás lehet?ségét?l?
Ugyancsak nem tudta kiigazolni magát L?rincz Ern? András szülész-n?gyógyász professzor, aki talán elmondott valamit abból, hogy arra biztatta a Kolozsvárott tanuló lányát, ne egyesüljenek. Magyarázkodás közben hosszasabban beszélt, mire Moghioro? elvtárs rászólt: ,,Ne játszodjon velünk, mint macska az egérrel, mert mi öreg macskák vagyunk.? Persze, itt is kerítettek négy-öt orvostanhallgatót, aki elítélte az öregurat.
Azután következett a kultúrcsoport. Hiába nyertünk Bukarestben kétszer is els? díjat az országos vetélked?n, Bálint Jen?, Toró Árpád, Pap Sándor mellett annak a f? megálmodóját, Kórody Ferencet, az orosz katedra tanársegédjét lyukra szedték. A ,,vádirat? ismertetése után itt is felsorakoztak a tanúk, elmondván terhel? vallomásaikat. ? lett a b?nbak azért, hogy úgymond ,,az egyetemen tenyészik a nacionalizmus, revizionizmus, párt- és szovjetellenesség s más effajta káros ideológiai nézet?. Engem Nuszbaum Oszkár gyermekgyógyász tanársegéd, Bárányit Wiener elvtárs próbálta ,,el?állítani?, de nem vállalkoztunk erre sem. Ferinek mondta Wiener elvtárs: ,,na, ez volt maguknak az utolsó vonat!? (Akkoriban játszották a színházban Horia Lovinescunak Az utolsó vonat cím? darabját, innen vette Wiener a hasonlatot.) Hazafelé mondta el Bárányi a történteket, mivel nem egymás mellett ültünk. Egy darabig hallgattam, majd szomorúan megjegyeztem: ,,Szóval, elment az utolsó vonat?? ,,El, de mi futunk utána? - mondta kényszeredett nevetéssel ?. Futhattunk, nem értük utol, és rövidesen kiderült, hogy Wiener elvtárs nem egyféle tenyérjós. ? már tudta azt, amit mi még csak sejtettünk.
Visszatérve még a Kultúrpalotába, a vádlott Kórody is beszélhetett. És ? beszélt is szép bariton hangján, elmondván, hogy milyen sikereket ért el a kultúrcsoport, hogy milyen nagy szerepet játszott az ifjúság szabad idejének tartalommal való megtöltésében, és így tovább. A vége az lett, hogy a diákság hatalmasan megtapsolta. Alig hallgatott el a taps, jött a felszólítás, hogy mint ellenséges elem hagyja el a termet. Mikor ment ki a kicsi rektor, Andrásofszky felugrott, és termetét meghazudtoló hangon ordította: ,,Fut a patkány!?
Nekem még ma is (1993. december 27.) végigfut a hideg a hátamon, ahogy hallani vélem ezt az üvöltést egy olyan orvos szájából, aki nagyon jó idegsebész volt, miel?tt politizálni és inni kezdett. Visszavonulhatott volna az idegsebészetre, amikor változni kezdett a világ az egyetemen, nem lett volna szükség erre az erkölcsi prostitúcióra, és egyáltalán arra, amit az egyetemen csinált. Én az egész pályámat, a szabadságomat, s?t, mondhatni, az életemet kockáztattam, és mégsem vállalkoztam senki elítélésére.
Kórodyt, ahogy kilépett a kultúrpalotából, azonnal letartóztatták, és májusban tizenhét évi kényszermunkára vagy börtönre és tízévi jogvesztésre ítélték el.
Ma, visszagondolva arra, hogy csak azért hívtak össze vagy száz egyetemistát, több tanárt, pártfunkcionáriusokat, s?t, a központi bizottságban dolgozó Szekeres elvtársat, hogy elítéljék Kórodyt, akit mellesleg már letartóztattak, és engem kitegyenek a kórusból, több, mint nevetséges lenne, ha az ügy akkor nem ment volna olyan véresen komolyan a megfélemlítésre. Valahol a harmadik-negyedik padban ültem, mögöttem ült a szürke eminenciás Wiener elvtárs, a nagyf?nökök kint a díszasztalnál. Id?nként felállítottak, hol elölr?l, hol hátulról zuhogtak rám a vádak és a kérdések, így én forogtam, mint egy napraforgó.
Wiener elvtárs azt szerette volna elérni, hogy önkritikát gyakorolva ismerjem be, szovjetellenes, revizionista, titóista és mindennek tetejében még nacionalista is vagyok.
Mindenik voltam, kivéve az utolsót, azaz az is voltam, de csak Illyés Gyula értelmezése szerint: Nacionalista, aki jogot sért, nemzeti, aki jogot véd. Én nem sértettem meg senki jogát, azel?tt is, azután is a legnagyobb tisztelettel viseltettem minden nép iránt.
Részben ezért, részben azért nem akartam magamra vállalni, mert úgy gondoltam, mindjárt csattan is a bilincs.
Hiába igyekezett Wiener elvtárs a vastag nyelvével meggy?zni err?l, hajthatatlan maradtam. Erre Szekeres elvtárs azt mondta: ,,Hagyja, Wiener elvtárs, hát nem látja, hogy becstelen??
Az értékeknek valami furcsa felcserél?désével találkoztam ekkor. Én becstelen, csak azért, mert nem készítettem jelentéseket a tanáraimról, a kollégáimról. Ilyesmi volt a becsületesség mércéje?
Aztán jöttek itt a beszervezett hozzászólások. Egyedül Prodán Géza próbált valamit a védelmemre felhozni, de azonnal a torkára forrasztották a szót.
Fájdalmas volt Szabó Árpád zenetanár hozzászólását hallgatni, aki a karmesterünk, Szalman Lóránt számára tanította be az egyes szólamokat, s akivel egyszer valahol megittunk egy liter bort, akkor pertut ittunk, de azon kívül az életben nem beszéltünk soha semmit. Most ? felállt, és olyan leleplez? beszédet mondott, hogy kétfelé állt a fülem. Ugyanígy jártam egy Balogh Zoltán nev? kórustag társammal is, aki -valószín?, többedmagával - a szolgálatos fül szerepét töltötte be. Alattam járt vagy két évvel, csak a kórusban találkoztam vele, és hát utólag - a hozzászólása után - állapítottam meg, hogy a vastag, barna keretes szemüveges pofájával mindvégig ott volt a klubban 1956. október 23. és november 4. között.
Ez is úgy beszélt rólam, mintha gyermekkorunkban együtt ?riztük volna a pipéket, mintha mindig ismert volna. Amennyi izmus volt, azt mind rám húzta, a kezébe adott papír szerint. Így lettem szerinte is revizionista (akkor az volt a legf?bb b?n), titóista, kozmopolita, nacionalista, pártellenes, és így tovább. Jóval kés?bb, egyszer Brassóban mentünk el egymás mellett - ? katonaorvosi ruhában -, mire belém ütött a felismerés, már annyira eltávolodtunk egymástól, hogy csak utánafordulva tudtam egyet köpni. Még mások is beszéltek, de hogy kik, az már kihullott az emlékezetem rostáján.
Remegve mentem ki az épületb?l, keresztül a parkon, várva, hogy melyik bokor mögül lép el? valaki. Ugyanígy félve - vissza-visszanézve - mentem végig az egyetem és a bentlakás közötti úton, hogy vajon jön-e valaki utánam. Szerencsémre nem jött senki. Szép tavaszi kora délután volt. Hazamentem, és vártam. Úgy négy óra körül kezdtek szállingózni a gy?lés résztvev?i. Megtudtam t?lük, hogy miután ,,kidobtak?, csak azután jött az igazi ,,ostorozás?. A kollégák, mint valami jó szimatú vadak, kezdtek messze elkerülni. A hatalom kezdte elérni a célját, kezdtek félni a diákok.
Ezután két viharos gy?lés volt még. Az egyik a diákszövetségi, ahol Puskás Erzsébet, de még Hauer is elítélt, és még mások is, nem jegyeztem mindenkit meg, többek között az általunk puccsal megválasztott Nemes István elnök is. Fiatalon, régen meghalt már, nem haragszom rá, pihenjen csendesen. Ezen is rám, illetve ránk - mert itt már bejött Bárányi Feri és Veress Árpád is - olvasták az izmusokat, és azt, hogy milyen makacsak vagyunk, önkritikát sem akarunk gyakorolni. Felszólítottak itt is a terem elhagyására. Már gyakorlott mozdulatokkal mentem ki, de önkritikát itt sem gyakoroltam, azaz nem ismertem be olyasmit, amit nem tettem. Valaki, már nem emlékszem pontosan, Dali vagy Daróczi, azt tanácsolta, hogy gyakoroljunk önkritikát, és akkor vége lesz az egész ügynek. Daróczi ekkor már a tartományi pártbizottságnál dolgozott, Horváth Miklóst is leváltották valamiért, az új párttitkár Antalffy Endre lett. Fia a vásárhelyi, hasonnev? híres orientalistának, akit a hatalom bálványozott, mint más írókat vagy m?vészeket, ha jól viselkedtek. Az öreg Antalffyról az a hír járta bizonyos jól értesült körökben, hogy a tanácsköztársaság idején benne volt a marosvásárhelyi direktóriumban, kés?bb a románokat fogadó küldöttségben, majd ?40-ben a magyarok fogadásánál is ott volt, és valószín?, a szovjet csapatokat üdvözl?k között is szerepelt. Mindezt csak azért írtam le, mert abban az id?ben Marosvásárhelyen csak bálványozták, de a fiának a rá jellemz? politikai prostitúciót valahonnan kellett örökölnie!
Szóval, valaki azt tanácsolta, gyakoroljunk önkritikát, mert csak a makacsságunkért dühösek ránk az elvtársak. Ezért - hosszas vívódás után - úgy döntöttünk, megpróbáljuk, bár tudtuk, hogy - József Attila szerint - ,,kiterítenek úgyis?.
Meg is írtuk magunknak a beismer? szöveget, amelyben inkább a makacsságunkat ostoroztuk, szántuk-bántuk mind a felhozott vádakat, már finoman azokat is érintettük. Ilyenszer? mondatok voltak: belátom, hibás vagyok, hogy eddig nem ismertem be tévelygésemet stb., stb. Ezzel az önkritikával más fordulatot kellett volna vennie a gy?lésnek, ha nem az el?írt forgatókönyv szerint megy, de mivel már el?re ki volt osztva a hozzászólás, olyan nevetséges helyzet állt el?, hogy a legtöbben a makacsságunkat szidták, így Sadler Annamária is így kezdte: ,,nem akarják beismerni hibájukat?. Ragaszkodott a kezébe adott szöveghez, és talán éppen azért is feledte, a tízéves találkozón már tiltakozott, hogy ? nem szólt hozzá.
Persze, ez az önkritika sem használt, az IMSZ-b?l úgy kivágtak, mint a taknyot... Aztán leckekönyvem tanúsága szerint is 1959. április 29-én, hatodévesen az egyetemr?l is kizártak, s csak két év múltán államvizsgázhattam.
Dr. Nagy Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép