A Kikötő-híd éjjeli megvilágításban
Több ezren reggeliztek vasárnap Sydneyben a Kikötő-hídon, amelyet erre az alkalomra lezártak a forgalom előtt, és most először gyepszőnyeggel borítottak be.
Az ausztrál metropolisban minden év októberében megrendezett élelmiszer-fesztivál keretében reggelizett mintegy hatezer korán kelő az acélszerkezetű híd füvén. A szerencséseket egy élelmiszer-ipari cég sorsolásán választották ki, mintegy 45 000-en jelentkeztek, hogy részesei lehessenek a páratlan eseménynek. A résztvevők nem csak a saját maguk által hozott hazait fogyaszthatták el a szabad ég alatt, hanem Új-Dél-Wales állam legjobb élelmiszergyártóinak müzlijeit, joghurtjait, süteményeit is megkóstolhatták, és harmonika-, trombita-, valamint zongoraszó mellett élvezhették a napfelkeltét, miközben körülöttük tehenek legelésztek.
,,Csodálatos dolog a hidat ebből a szemszögből látni. Általában az ember az autójában ül, amikor átkel rajta" — lelkendezett az egyik résztvevő. Nathan Rees új-dél-walesi miniszterelnök annak a reményének adott hangot, hogy a kora reggeli hídpiknik a jövőben fesztiváljuk részévé válik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.