Élo múlt: A bodvaji vasgyár-hámor

2006. október 31., kedd, Archívum 2003–2007

Részletek a Magyarhermány-monográfiából
A bodvaji vastermelés kezdeti ideje nem ismeretes, a kisbaconi határ Györgykovács nevu részérol való emlékezés a legrégibb támpont. Benedek Elek írta: ,,Ez a neve annak az erdorésznek, ahol nekünk is, másnak is a legtöbb erdei kaszálója van. Györgykovács mellett van a Bodvaj nevu vasbánya, mely sok száz esztendovel ezelott egy György nevu kovácsé volt: az o nevét örökíté meg egy több száz holdas terület.?
Benko József írta, hogy a hermányi vasmu 1720-ig muködött, akkor felhagytak vele, majd 1768-ban kezdték újra a termelést. Megemlíti, hogy a hermányi bánya a torockóihoz hasonló minoségu vasat ad, ha kello módon dolgozzák fel. (Nem tudjuk, hogy a termelés másodszor mikor szunt meg.)
És még egy írás a magyarhermányi vasgyárról neves földtani szakértonk, dr. Bányai János tollából, 1941-bol: ,,Ez a már elcsendesedett hely különben is nevezetes hely lett az 1848-as önvédelmi harc eseményei által is. Itt öntötte Gábor Áron az ágyúkat, egész egyszeru kisiparos módon, s felvette a versenyt ezekkel a primitív készítményekkel a bécsi arzenál ágyúival.?
Az általunk ismert bodvaji üzemet az örmény származású gyergyószentmiklósi Zakariás Antal létesítette. Zakariás képzett bányaszakérto, kiváló szervezo és üzletember volt, akit munkásai a maguk kö­rében tiszteletük jeléül ,,werkes? névvel ruháztak fel. (Werk = mu, munka németül) Zakariásnak még egy bányamuve volt üzemben, Csíkszentdomokos felett, a Balán-havason, ahol az erdélyi fokormányszék rézhámorát bérelte, ugyanis a rézmuvet a gubernium tisztviseloi ráfizetéssel igazgatták, emiatt 1816-ban évi 5000 forintért bérbe adták a Zakariás családnak. (?)
Megvette Feketehegyben a faszénégetéshez szükséges bükkfát, ezért baksánként fizetett. Zakariás sok hermányi családnak jótevo angyalként jött, a beinduló munkákból ez ideig nem ismert jó pénzkeresetet hozott. Peto Mózes, aki az elso kapavágástól az 1849. januári osztrák lerombolásig ott dolgozott, elmondta, hogy a különféle munkáknál 60-70 ember dolgozott, Zakariás jól fizetett, sot, akinek hamarább is pénzre volt szüksége, a munkavezeto kezessége mellett elore fizetett.
Az építkezés 1829 tavaszán kezdodött, 1831-ben szállt fel az elso füst a kemencébol. (?)
A gyárban és hámorban a nagy keresletnek örvendo rúd- és singvasat, ekevasat, üstöt, fazekat, mozsárt, csákányt, lapátot, ásót és más közszükségleti tárgyakat készítettek. Ezek a gyárnak nemsokára hírnevet szereztek, messze vidékekrol jöttek szekerekkel a kereskedok, s mivel a gyárat nehéz hegyi úton lehetett elérni, kialakult az egyeseknek jó pénzt hozó kisegíto fuvarozás, vállalták a szekereknek a gyárba és onnan a teherrel a faluba szállítását. A gyárnak voltak hermányi, baconi, baróti szerzodött fuvaros árusai, ezek szabott áron, utólagos elszámolással átvettek egy rakomány portékát, aztán ki-ki a maga választotta útra indulva adta el. Eljártak Kolozsvárig, mások Moldvát, Ploiesti, Bukarest környékét járták, jó keresettel tértek haza. Az 1848. évi események a gyárat teljes üzemben találták. A régebbi kiadású katonai térképeken Magyarhermánytól északkeletre bányaüzemet jelzo kalapácsábrát látunk ezen felirattal: Bodva. Gábor Áron kohója. Különös érdeklodésre tart számot, hogy a magyarhermány-bodvaji öntöde miképp jutott történelmi hírnévhez a székely szabadságharcos szereplése nyomán. Az ágyúmester legendás emlékét érdeméhez méltóan orzi az utókor, de muködésének egyes mozzanatairól téves hely- és idoelírások csúsztak az irodalomba amiatt, hogy az évtizedek múltán írt munkák szerzoi közül egy sem kereste fel az elso székely ágyúk születésének - az egyik írótól ,,rejtekhely?-nek nevezett - helyszínét, sem az akkor még élo szemtanúk, munkatársak körében nem keresett forrásértéku búvárlatot, ebbol következett, hogy a bodvaji gyár neve a szabadságharc irodalmában fehér hollóként sem fordult elo. Az ágyúöntöde nevét a Gábor Áron ágyúöntésével foglalkozó munkák, a fellelheto forrásanyagokat mellozve, egymás tollára támaszkodva, felületes elírással ,,fülei? néven szerepeltették. Kevés van, amely Magyarhermányt említi, pedig Gábor Áron ágyúönto muhelyeinek hely- és idorendi muködését az egykorú források a tényeknek megfeleloen rögzítik. A Brassói Lap 1849. május 7-i száma Gábor Áronról írja: ,,Így éjt nappá téve feszült munkássággal futott, fáradott M. Hermányban, S. Szentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és egyebütt.? Az ágyúöntések ezen a három helyen folytak, 1848. november 13-26. közt öntötték az elso kettot, utána, mivel a november 25-én Erdovidékre betört Heydte-sereg miatt Bodvaj veszélybe került, az öntést Sepsiszentgyörgyön, Kiss János harangönto muhelyében folytatták a december 24-i hidvégi csatavesztésig, azaz a földvár-árapataki egyezmény aláírásáig, ott hat-nyolc löveget állítottak elo, a többit biztonságos helyen, Turóczi Mózes kézdivásárhelyi rézönto muhelyében létesített gyárban 1849 június végéig, a cári hadak Ojtoz felol való betöréséig. Kézdivásárhelyt 60-70 ágyút szereltek fel. (1849. január 7-én a hámort feldúlják.)
A helyreállított bodvaji gyár muködése megszunéséig
A Bodvajba telepedett idegen munkások számára Zakariás 1852-ben a gyár feletti kis lapályon kokápolnát építtetett a gyár védoszentje, Szent Antal tiszteletére. Egyházi szolgálatra a baróti katolikus pap járt fel, kántor helyben lakott. Minden évben Szent Antal napját (június 13.) követo vasárnap búcsújárást tartottak a környékrol és Csíkból összegyult nép résztvételével. Ekkor már a telep egész kis faluvá épült, volt malma, mészárszéke, italmérése. Szoros kapcsolatban álltak a hermányi néppel, itt szerezték be a különféle háztartási dolgokat, háziszottes szükségleteiket. (?)
A gyár nemsokára gazdát cserélt, Zakariás Antal a brassói törvényszék jóváhagyásával 3688 forint vételár feltüntetésével az 1867. január 31-én kelt szerzodéssel a bányajogosítványokat és a vasüzemet eladta öccsének, Telegdi-Baczoni Zakariás Andrásnak. András a kohót és a gyárépületet 1874-ben felújította, modernizálta, a kemence fújtatóberendezését nagyméretu, kétrekeszes szekrénnyel cserélte ki, melyet szintén az újjáépített hatalmas vízikerék tartott üzemben. A gyárépületen alul nagy raktár a készáru számára és az asztalosmuhely. Még alább muködött a hámori vasvero egy nagyobb és egy kisebb vízikalapáccsal. A telepen felül malom és molnárház, a különféle dolgozók száma meghaladta a százat, ezeken felül hat-nyolc szénégeto. A telepen 1875-ben 21 lakóház volt.
A gyárban vas, acél, fogaskerekek, csapágyak, gépalkatrészek, öntött kerítések, kályha, üst, fazék és más öntvények, a hámorban különféle méretu singvas, további feldolgozásra rúdvasak, a kovácsmuhelyek részére kalapácsok készültek. Csákány, kapa, lapát és jó kezu mesterektol formába vert kaszagyártás folyt. András késobb Nagybaconon alul még egy, a Barót patak vízi erejével muködo hámort létesített a bodvaji vas feldolgozására.
Ez idore esik Bodvajbánya és a gyár virágkora. (?)
A keleti határ lezárása a gyárra súlyos csapást jelentett, a termelést csökkenteni kellett, emiatt a munkások egy része 1886-ban átköltözött Szentkeresztbányára.
1894-ben 12 férfi és 3 fiatal dolgozott az üzemben, a bányászást 1897 oszén abbahagyták, a kihozott ércbol 1905 tavaszáig, Lántzky haláláig dolgoztak, azon évben mindenki elköltözött, Bodvajra csend borult, csak az alkalmazott telepor maradt. (...)
Lántzky népes családja örökölte a gyárat, de egyikük sem vette kezébe - közös alapon sem -, hogy üzembe állítsák. Az 1914. május 1-jén kelt szerzodéssel 100 000 aranykoronáért eladták a magyar államnak, a szerzodést Lántzky egyik veje, dr. Jodál Gábor udvarhelyi ügyvéd kötötte meg a magyar állami vasgyárak igazgatóságával. Átadásra, átvételre nem került sor, mert a szerzodés miniszteri jóváhagyása után már egy héttel dörögtek az ágyúk Európában, milliós hadseregek vonultak fel, hogy a történetírásban elso világháborúnak nevezett összecsapásban egymás emberét és vagyonát minél jobb készültséggel pusztítsák.
A gyár berendezése, felszerelése, minden a helyén maradt, a lakóházak fáját, cserepét az örökösök eladták, az olvasztó és az üzem többi épületei a háború kezdetén jó karban voltak, a tiszti házban a bútorok, a raktárban a sok szerszám és egyebek, a kápolna díszes oltárával, miseruhákkal vastag porréteg alatt úgy állottak, miképp az utolsó szertartásnál otthagyták, mint fiatal gyermekember csodálkozva néztem azokat.
A háború után minden pusztulásnak indult, nagybaconi Nagy Efraim, a Lántzky utódok utolsó felügyeloje 1919-ig ort tartott az ingó javak vigyázására, de mivel sem maga, sem a telepor számára fizetést nem adtak, minden gazdátlanná válott.
A jogutód román állam illetékes szervei figyelmen kívül hagyták Bodvajt, részükrol az 1920-1945. évek közt senki még helynézni sem járt ott. A második világháború után a vajdahunyadi vasgyár mérnökei jártak Bodvajban, s 1945 tavaszán megkezdték a bánya és kohó helyreállítását. (?)
A hunyadi gyár 1946-ban a közbirtokosságtól kibérelte a Lántzkyék által használt területet évi 400 000 lejért (a lej vásárlóértéke akkor már futott a szakadék felé), a bérletet két évig fizették, azután nem, a felszínt 1950-ben államosították.
A kitermelt ércet tengelyen Ágostonfalvára, onnan a hunyadi kohóba szállították, de mivel a szállítást a nagy távolság költségessé tette, 1949-ben a szentkeresztbányai gyár vette át a termelést. Az újított kemencében az elso olvasztás 780 kg nyersvas (libavas) volt, ami rövid ido alatt napi 3000 kg fölé emelkedett. Bodvaj fél évszázados csendjét újra életzaj váltotta fel. A vízi ero helyett gozkazánt állítottak be, villanytelepet szereltek, künn és a bányában villanyfény mellett dolgoztak, összesen 52 férfi és noi munkaero. Nyersvason kívül motorfejeket, dugattyúgyuruket, vasúti kocsi féktuskókat öntöttek. A bányászást 1951 márciusában beszüntették azon indokkal, hogy az érc kifogyott. A jelentésre két mérnököt küldtek ki, ezek a hermányi bányászok elmondása szerint semmi érdemleges vizsgálatot nem tartottak. (?)
A szentkeresztbányai mérnökök, mesterek egyike sem szerette az isten háta mögötti helyen tartózkodni, alig várta, hogy megszabaduljon. A hermányi bányászok szerint ez állt az érc elfogyásáról szóló jelentés mögött.
1954. április 1-jén kialudt a tuz a kemencében, a gépeket és a felszerelést átvitték a Száldoboson épített olvasztóhoz, közhírré tették, hogy Bodvajban az épületek eladók. Ezzel zárult a bánya és a gyár 1831-ben kezdodött muködése.
Máthé János
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-10-31: Archívum 2003–2007 - :

Gazdakör: Hírlugas

2006-10-31: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás